Budapesti Napló, 1904. augusztus (9. évfolyam, 212-240. szám)
1904-08-01 / 212. szám
Budapest, 1904. Kilencedik évfolyam, 212. szám. Hétfő, augusztus 1* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kerepesi ut 25. Fiókkiadóhivatal: Muzeum-körut 18. Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: VÉSZI JÓZSEF BRAUN SÁNDOR Kiadja: A SZERKESZTŐSÉG Egész évre 14 kor., Va évre 7 kor., V. évre 3 kor 50 fillér, egy hónapra 1 kor 20 fillér. Egyes szám Budapesten és a vidéken 41 fillér. Szövetkezetek dolga: Budapest, július 31. Ismét napirenden a szövetkezetek dolga körüli viták. Szinte azt a benyomást teszi a szemlélőre, mintha két balogsulti ember verekednék, egyik se oda üt, ahova néz. A latifundiumos urak tendenciája egészen világos. A „szegény, kizsarolt“ nép érdekében folytatott szövetkezeti agitációnak egész más a célja, mint a népet a kizsákmányoltatástól megvédeni — nem is alkalmas az erre. A fogyasztási szövetkezetek szervezése nem fogja megakadályozni a kivándorlást, hanem ellenkezőleg, a kivándorlás új hatóokává fog idővel kifejlődni, mert igen sok helyütt máris az az eredmény mutatkozik, hogy a szövetkezetek a falu népét, a jegyzett részjegyek árának és az üzleti tőkének könnyelmű elvesztegetésével, összes megtakarított pénzétől megfosztják.. A vallási kegyszerfélékkel támogatott agitáció becsábitja a parasztosztályt a részjegyek jegyzésébe. A tőkét aztán az üzletvezetésben járatlan, igen sok helyütt enyveskezü kezelők rövid időn elherdálják s azt a szegény parasztnép néhány ezer koronája siratja. Ez a kisebb baj. A nagyobb az, hogy a népnek nincs készpénze a részjegyek árának a lefizetésére és igy kölcsönösen egymásnak jótállva, váltóra veszik fel, aminek a hosszú és sötét árnyéka az utánahuzódó végrehajtások kapcsolatos láncolata, így aztán nem egy helyütt épp a szövetkezetek kergetik Amerikába a népet. A fogyasztási szövetkezetekkel nem lehet segíteni a nép baján; ha a latifundiumos urak komolyan ennek a módját keresik, könnyen sok nyomra találnak. Nézzenek bele a kisembereknek, a föld népének a telekkönyvébe és keressék a megterhelt telekkönyvek tulajdonosait. Ezek vannak Amerikában, hogy kitöröltethessék azokat a terheket. De ezeket a terheket a fogyasztási szövetkezetek nem könnyítik, mert nem ezek hiánya okozta. Két rettenetes baj van, a kelevényesfajta mind a kettő — sok bajnak magját ölné, ha e kettőn segítenének. Az egyik a peres eljárás mai módja és illetve a birtok- és határigazítási kérdések eldöntésének módja. Minél elaprózottabb a földbirtok, annál többaz összeütközés pont. Apró telekkönyvi test élettörténetének tehát rendes epizódja egy-egy birtok-, tulajdoni vagy határigazítási per. Ennek a következményeit pedig az illető fél élethosszat ki nem heveri, mert egyetlen per költségei meghaladják az ingatlan értékét. Ilyen pernek a koldusa Amerika felé evez. Ezen lehetne gyökeresen segíteni a községről községre járó vándorbiróságok intézményével. A másik kelevény az apró zsellérembernek kizsákmányoltatása a földesur által, többi közt a taksás, majorsági zsellérségek ügye, mely megérdemelné a mélyebbreható tárgyalást. Az 1896. évi XXV. törvénycikk több embert tett koldussá, mint amennyit százezer fogyasztási szövetkezet lábra állíthatna. Lehetne még sok kelevényre rámutatni, ami épp a latifundiumos urak keze ügyébe esik, amivel üdvösebb volna foglalkozni, az igaz, hogy kissé tán az urak rovására is menne, felekezeti izgatásra se volnának alkalmasak. Másrészt a szövetkezetellenes agitáció sem éppen lángelmés szempontjai és eszközei megválasztásában. A sok elméleti vita helyett a szövetkezetek elkövette visszaéléseket kellene napvilágra hoznia. A szövetkezetek nagyon csekély része működik kellő üzleti eredménynyel, még kevesebb respektálja a törvényt. Egy törvényszék területén levő fogyasztási szövetkezetek cégiratait vizsgáltam át, alig egy-kettő akadt, amelynek iratai nyilvános szabálytalanságot első pillanatra el nem árultak. Hamis, helytelen vagy semmi mérleg, könnyelmű, felhatalmazás híján való, fedezet nélküli, alapszabály- s törvényellenes hitelnyújtás s hitel TAR C A. Az álarcosbál. — A Budapesti Napló tárcája. — Irta: Csehov Antal. Az női kaszinóban álarcosbál vagy amint a városka hölgyei mondták: Bal páré volt. Éjféli tizenkettőt ütött az óra. A város előkelőségei közül öten álarc nélkül ültek az olvasószobában egy nagy asztal körül s orrukkal és szakállukkal belefekedve az újságba, olvastak vagy az igazak álmát tudták. A táncteremből víg négyesnek a hangjai hallatszottak be. Olykor-olykor pohárcsörgéssel egy pincér haladt el az ajtó előtt. Különben mélységes csönd. — Itt, azt hiszem, sokkal jobban megleszünk .— hallatszott hirtelen egy erős basszus hang, amely mintha valami kályhából került volna elő. — Előre, ide! Előre, gyerekek! Az ajtó megnyílt és az olvasószobába egy vastag, zömök, fekete álarcos férfi jött be, kocsisnak öltözve, fején pávatollas kalap. Mögötte két álarcos nő él egy pincér tálcával, rajta vastaghasú likőrös palackok, három üveg vörös bor és poharak. — Erre! Itt mintha hűvösebb volna — mondotta a kocsis. — Tedd ide a tálcát az asztalra!.. Üljetek le maskarák! Maguk pedig uraim, szoruljanak kissé összébb . . . Itt nincs most . . . Odament az asztalhoz és türelmetlen kézmozdulattal lesöpört egy halom újságot — Ide tedd! Maguk pedig, uraim, szíveskedjenek kissé összébb húzódni! Itt nincs most helye az újságolvasásnak meg a politikának . « » El ezzel a limlommal! — Azért, ha kérnem szabad, tessék egy kicsit csöndesebben viselkedni — mondotta az egyik úr, aranykeretű szemüvegén át végigméregetve a kocsist. — Ez itt olvasószoba és nem buffet ... Itt nem szabad inni . . . — Ugyan, miért nem? Inog talán az asztal? Vagy talán te talál szakadni a tető? Komikus! De hát nekem nincs is időm arra, hogy veszekedjem magukkal. El ezekkel az újságokkal! Úgyis elég okosak már . . . csak rontják a szemüket ... És mindenekelőtt — nem tűröm! A pincér letette a tálcát az asztalra, kecsesen a hóna alá csapta az asztalkendőt és az ajtó felé ment. A hölgyek rögtön nekiláttak a vörös bornak. — Igen, igen . . . vannak okos emberek, akiknek egy újság kedvesebb, mint egy becsületes ivás! — kezdte megint a pávatollas űr, miközben pálinkát töltött magának. — Vagy talán csakis abból az egyszerű okból, mert nincs módja egy becsületes kis íráshoz? Igazam van? . . . Hahaha! ... De hát mi van ebben itt? Hallja maga azzal a pápaszemmel! Ugyan, mit olvas maga? Hahaha! . . . Ugyan, dobd már el! Ne nagyképüsködj itt annyit! Igyál inkább egyet! A pávatollas ember felállott és kikapta az újságot a pápaszemes urnák a kezéből. A pápaszemes elpirult és ámulva nézett a többi előkelőségre. — Ön megfeledkezik magáról, uram! — fortyant fel. — Hát semmi tisztességérzet sincsen önben? így kikapni az ember kezéből az újságot, — mégis csak vérlázító ! Ön bizonyára nem tudja, kivel van dolga, urrram! . . * Én Sesztjakov bankdirektor vagyok! — Kütyülök én Sesztjakovra! Az újságoddal pedig . * , ezzel a rongygyal? . . . félre! Ezer ördög! . . . A koczis kapta az újságot és darabokra tépte. — Mit jelentsen ez, uraim? — dadogta Sesztjakov, szinte kővé meredten az ijedelemtől. — Mégis csak hallatlan! . . . Ez . . . ez egyszerűen • • « — Haragszol, mi ? — nevetett a pávatollas. —■ Ó, te . . .Hogy meg van ijedve! Csak úgy reszket minden tagja . • . És most, tisztelt uraim, félre a tréfával — semmi kedvem sincs arra, hogy magukkal annyit csevegjek itten, hanem inkább egyedül akarok maradni a hölgyekkel és mulatni akarok velük; éppen olyan sürgősen, mint udvariasan felszólítom hát magukat, kotródjanak innen lehetőleg ... ha szabad kérnem! Belebuhin úr, menj a pokolba! Mit húzod úgy össze a pofádat? Azt mondom: Mars kit De egy kicsit gyorsan, mert . . . vigyázz, hogy a fejeddel ne repülj ki előbb! — Mit jelentsen ez? — kérdezte Belebuhin, a számtartó, elpirulva és vállát vonogatva. — Egy ilyen hencegő ember betolakodik ide és . « « Mit gagyogsz itt? Hencegő?,— üvöltötte a kocsis és olyat csapott öklével az asztalra, hogy a palackok csak úgy ugráltak a tálcán. — Kinek mondod te ezt? Azt hiszed talán, hogy mert álarc van rajtam, már gorombáskodhatol velem? Te korhely? Ki innen! És te is, bankigazgató, amíg jó dolgod van! Pusztuljatok a fenéből