Budapesti Orvosi Újság, 1913. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1913-07-03 / 27. szám

354 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 1913. 27. szám. A luetikus aortitis makroskopikus képe Oberndorfer­ szerint eléggé jellegzetes, kezdetben az aorta belhártyája csak fehéres, vánkosszerű duzzanatokat tüntet elő, melyek a félhold­alakú billentyűk tapadási vonaláig leterjednek. E duzzanatok tetején, az aorta hossztengelyével párhuzamos barázdák vonul­nak végig, melyek eleinte sekélyek, de később mélyebbekké válnak. Előrehaladottabb esetekben az intima apró gödröket előtüntető behúzódásokkal borított, egyes helyeken a gödrök oly mélyek, hogy az aorta fala rendkívül megvékonyodik s szinte áttetsző. Más helyeken ismét az adventitia h­eges megvastago­­dása oly nagy fokú, hogy az aorta egy merev, belsejében mély barázdák által átszántott tágult csövet képez. Ha a media nagyobb területen elpusztult, úgy azon helyen könnyen jönnek létre körül­írt zsákszerű kitágulások, aneurysmák. Az aortitis luetica igen gyakran az aorta billentyűire is átterjed, ezek majd megvastagodnak s akkor az ostium arterio­sum szűkületét idézik elő, vagy hegesen zsugorodnak, mely esetben billentyűelégtelenség jön létre. Ez utóbbi többnyire nem oly mérvű, mint a rheumatikus alapon fejlődött, nagy fokot csak akkor ér el, ha a billentyűk az aorta falával nőnek össze. A billentyűelégtelenség gyakran csak relatív, így az aortitis kezdeti szakában, mikor az aorta basisa tágulván, a billentyűk nem érnek többé össze. A luetikus aortitis igen gyakran a koszorús literek nyílását is megszűkíti, hasonlót találunk az aorta ívéből és a mellkasi aortából kiinduló literek nyílásainál is. Az aortitis luetica görcsövi képére jellegzetesek az adven­tjában a vasa vasorum körül képződő burjánzások s lobos beszűrődések, melyek által ezen edények megszűkü­lnek, végül pedig betömetnek. A folyamat az adventitiából a vasa vasorum mentén az érfal középső, sőt belső rétegére is átterjed, melynek eredményét képezik azután lobosodások, hegesedések, az érfal pusztulása, mint azt fent leírtuk. Ha az aortitis luetica a koszorús literek nyílását részben elzárja, úgy a szívizomnak vérrel való ellátása is szenved, ugyanez következik be akkor, ha az arteritis a koszorús lit­erekre is átterjed s azokat megszűkíti. Nem ritkán a koszorús üterek fő ágai ugyan mentek maradnak, de azoknak finom ágaiban parallel az aortitis lueticával szintén endoarteritis lép fel, mely a szívizomnak degeneratiójára vezet. Az elpusztult szívizomsejtek helyét kötszövet foglalja el s a kép, melyet ilyenkor kapunk, hasonló az idült fibrosus myocarditiséhez. A késői lues egy harmadik menifestatiója a szíven a gammaképződés, mely felléphet az endocardiumban, a szívizom­ban s a pericardiumban, előfordulása azonban nem valami gyakori s e tekintetben messze az aortitis luetica mögött marad. A keringési szervek postsyphilitikus megbetegedéseivel azoknak kezdeti szakában, sajnos, csak ritkán találkozunk s ilyenkor azokra többnyire csak véletlenül jövünk rá, ha a beteget valamely egyéb panasztott baja miatt vizsgálatnak vetjük alá s az anamnesisben lues is szerepelvén, a keringési szerveket is tüzetesen megvizsgáljuk. Ekkor, daczára annak, hogy a beteg­nek szívére vonatkozólag semmiféle panasza nincs, nem ritkán meglepetve konstatáljuk, hogy a szívműködés szabálytalan, ventriculáris extrasystolékat mutat, vagy az aorta felett systo­­lés vagy diastolés zörej hallható. A keringési szervek luetikus megbetegedéseinek lassú, szinte tünet nélkül való evolútiója az oka annak, hogy a legtöbb beteg már a teljesen kifejlődött bajjal jelentkezik, mikor már keringési zavarok, szívdobogás, szívtáji nyomás, nehézlégzés mutatkozik, vagy a látszólagos jólétet egy hirtelen fellépő heves anginaroham szakítja meg. A keringési szerveken kimutatható objektív jelenségek a luetikus megbetegedés székhelyétől függnek. Aortitis luetica kezdeti szakában az aorta felett nem hallunk egyebet, mint gyenge systolés zörejt, mely az aortafal kezdődő elváltozása folytán beálló atom­ának első jele. Később a systolés zörej érdesebb lesz, az aorta második hangja azonban még erősen ékelt, sőt érc­esen csengő. Az aorta hasisának tágultával a billentyűk relatív elégtelensége folytán diastolés, de fúvó jellegű zörej is felléphet, mely érdesebb és erősebb lesz, ha a billentyűk is zsugorodnak. E diastolés zörej mellett azonban többnyire még hallható marad egy diastolés hang is annak a jeléül, hogy a billentyűelégtelenség nem teljes s a merev billentyűk a vérnek a szívbe való visszaömlését gátolják. Néha a regurgitatio oly csekély, hogy a diaszolés zörej alig hallható. Mindezen tünetek azonban arteriosklerosis alapján fellépett aortitiseknél is elő­fordulnak s ezek, valamint az aortitis luetica közt differentiális diagnosis szempontjából fel nem használhatók. Több támpontot nyújt e tekintetben egyesek véleménye szerint a pulsus és a vérnyomás vizsgálata. Oberndorfer említi, hogy a pulsus a luetikus aortabillentyűelégtelenségnél feltűnő nagy amplitúdót mutat, a pulsusgörbe felszálló ága az aortának merev csővé való átalakulása miatt meredekebb, leszálló ága viszont a rendestől semmi eltérést nem mutat, mert a peripherikus üterek rugalmasságukat megtartották. Az arteriosklerosis alapján fejlődött billentyűelégtelenségnél a görbe felszálló ága meredek ugyan, de a leszálló ága lejtős a peripherikus edények sklero­­tikus elváltozása miatt. A vérnyomás a luetikus aortitisnél, feltéve, hogy nephritis hiányzik, többnyire nem igen magas, mi szintén a peripherikus edények épségével függ össze. A luetikus aortitisre jellegzetes, hogy az aorta már a baj kezdeti stádiumában is nagy hajlamot mutat a tágulásra, így az aortán sokszor h­allgatódzással vagy kopogtatással még semmiféle eltérést nem lehet kimutatni, de Röntgen-vizsgálatnál a nagyedényeknek megfelelő árnyék már széles­edettnek mutatkozik. Ily tágulása az aortának arteriosklerosisnál csak már a késői szakban következik be. A szív nagyságát illetőleg éppen fordítva áll a dolog; arteriosklerosisnál a peripherikus edények elváltozása folytán már kisebbfokú aortitisnél is találunk szívmegnagyobbodást, a luetikus aortitisnél ez sokszor csak annak későbbi szakában következik be, midőn a szív már degenerált. Ha a főütér luetikus megbetegedése annak ívére is át­terjedt, úgy az onnan kiinduló subclavia és carotis üterek lumene eredési helyükön szűkült lehet, miáltal különbségek támadhatnak a jobb és bal carotis, valamint a radialisok pulsusa közt. Ha az aortitis luetica alapján aneurysma keletkezett, úgy ennek tünetei lépnek előtérbe. Az aorta táján fellépő tompulat, lüktető daganat kimutatása, az Oliver-Cardarelli-féle tünet (az ujjakkal rögzített gégének pulsatorius leszállása) a fejnek pulsatorius rángása, a radialis pulsus egyoldali késése, recurrens hűdés stb. az aneurysma felismerésére szolgálnak. Kétes esetekben a mellkasnak sagittális s a ferde átmérők­ben való átvilágítása dönti el a kérdést. Luetikus alapon fejlődő myocarditiseknél arythmiákat, bradycardiát, tachycardiát, extrasystolékat, a pitvar és gyomrács dissociatióját találhatjuk többé-kevésbbé kifejezett szívtágulat kíséretében. A keringési szervek luetikus megbetegedéseinél a betegek részéről említett panaszok teljesen azonosak azok­kal, melyeket az aorta és a szív arteriosklerotikus megbetegedé­seinél is hallunk: szívtáji nyomás, fájdalom, kisugárzó fájdalmak a karokban, nehéz légzés stb. Áttekintve most a keringési szervek luetikus megbetegedéseinél eddig elősorolt, a physikális vizsgálati módszerek által megállapítható leleteket és a subjectív tüneteket, azt kell mondanunk, hogy azok a keringési szervek luetikus s arteriosklerotikus megbetegedései közti differentiális diagnosisra elégtelenek. A luetikus meg­betegedés javára billenti a mérleget, ha a keringési szervek luesre gyanús megbetegedése mellett egyéb metasyphilitikus tünetek, tabesnek kezdő jelei, pupillák merevsége van jelen. Még több bizonyságot szerezhetünk a Wassermann-reactio segélyével, melynek positiv volta a mellett szól, hogy az illető egyénnél még activ luetikus folyamat van jelen. Egyebet azonban a reactióval sem lehet eldönteni, mert a positiv Wassermann segélyével sem tudjuk eldönteni a kérdést, váljon luetikus egyénnel való arteriosklerotikus elváltozásokról vagy a keringési szervek specifikus megbetegedéséről van-e szó. A diagnosis mindig csak a valószínűség jellegével fog bírni, mely annál nagyobb lesz, minél több egyéb mellék­­körülmény szól mellette. Az anamnestikus adatok minden esetre fontosak. Ha a beteg bevallása szerint luetikus infectio történt, a Wassermann positiv, a keringési szervek megbetege­dése nem rheumatikus eredetű s már oly korban jelentkezik, mikor még arteriosklerotikus elváltozások ritkán fordulnak elő, úgy igen jogos a feltevés, hogy luetikus megbetegedéssel van dolgunk. A Wassermann-reactio az anamnestikus adatok meg­­bírálása szempontjából is fontos. Megesik ugyanis, hogy a beteg azt állítja, miszerint luetikus infectio ment előre, sőt hogy antiluetikus kúrát is végzett , a Wassermann-reactio mégis negatív. Ez esetben két lehetőség áll fenn, vagy az

Next