Budapesti Orvosi Újság, 1913. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)
1913-07-03 / 27. szám
1913. 27. szám BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 355 állítólagos infectio nem történt meg, vagy a higanykúrák folytán a Wassermann negatív lett. Mindkét esetben, ha a keringési szervek gyanús megbetegedése fennforog, az arteriosklerosis diagnózisa fog megállani. A statistikai adatokra támaszkodva, miszerint aorta insufficientiánál s aneurysmánál 62—85%-ban (Citron,7 Donath8) találunk positív Wassermann-reactiót, gyakorlati szempontból arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy a fiatalabb korú egyéneknél jelentkező aortitiseknél, cardiosklerosisnál, ha csúz és egyéb infectiosus bajok kizárható, a peripherikus edények sklerotikus elváltozásokat nem mutatnak, a Röntgen-kép az aorta hasisának tágulását tünteti elő, Wassermann-vizsgálatot kell követelnünk. Egyszeri negatív lelet nem elégséges , csak ha provocatorius higanybedörzsölések után ismételten negatív a lelet, mondhatjuk, hogy a szív vagy az edények megbetegedése nem luetikus jellegű. A keringési szervek luetikus megbetegedéseinek prognosisa s lefolyása lényegileg a kórfolyamattól s székhelyétől függ, továbbá attól, hogy a betegség mely stádiumában kerül a beteg kezelés alá. Mint említettem, a leggyakoribb eset, sajnos, az, hogy a betegek csak akkor fordulnak orvoshoz, mikor már keringési zavarok, nehéz légzés, anginaroham felhívta figyelmüket arra, hogy a szívük nincsen rendben. A főnilér megbetegedéseit illetőleg, ha egyszer keringési zavarok, oedemák mutatkoznak, a prognosis igen rossz s másfél évtizedes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy még nem láttam beteget, ki az incompensatio első tüneteinek fellépte után egy évnél tovább élt volna. A legerélyesebb antiluetikus kezeléssel sem vagyunk képesek többé a katastrophát feltartóztatni. Jobb, sőt gyakran jó a prognosis, ha a beteget az aortitis luetica kezdeti szakában vehetjük kezelés alá. Energikus gyógykezeléssel ilyenkor sikerül a folyamatot megállítani s úgy subjectiv, mint objectiv javulást elérni. Javulásról szólok, nem gyógyulásról, mert az aorta elváltozott falainak regeneratióját, a zsugorodott billentyűk kisimulását el nem érhetjük. Ismételten észleltem antiluetikus kúra után a systolés és diastolés zörej eltűnését, a nehézlégzés s szívtáji fájdalom megszűntét. Aneurysmáknál pontos Röntgen-vizsgálatokkal többször volt alkalmam meggyőződni arról, hogy az aneurysma megkisebbedett vagy a folyamat megállapodott. A coronariák megbetegedéseit s az angina pectorist illetőleg az eredmények nem egyformák, javulás és rosszabbodás egyenlő arányban fordul elő. Myocarditisek, ha súlyosabb pangási tünetek hiányoznak, idejekorán megkezdett kezelésnél elég jó prognosist nyújtanak. A luetikus szív- és véredénybajok gyógyításánál a higany- és jódkészítmények épp oly általános használatnak örvendenek, mint a lues egyéb manifestatióinál. Újabban e két gyógyszernek a salvarsanban méltó vetélytársa támadt, de egyelőre még a tekintetben, hogy a keringési szervek luetikus megbetegedéseinél melyikük érdemel előnyt, dönteni nem tudunk. A salvarsan-aera elején maga Ehrlich volt az, aki a salvarsannak szívbajoknál való alkalmazását perkorreskálta, tette ezt pedig leginkább azért, hogy a szert, pályafutása kezdetén, nem megfelelő eseteknél való alkalmazása által, ne diskreditálja. Az utolsó öt év alatt tett tapasztalatok a salvarsannak szív- és edénybajoknál való alkalmazhatóságát megállapították ugyan, de az ellenjavalatokat pontosan körülírni még nem tudták. Weintraud a salvarsant a szív és a véredények luetikus megbetegedéseinél 26 esetben alkalmazta intravenosus befecskendezés alakjában. A gyógyszernek a szívre való közvetlen káros hatását nem észlelte sohasem, de egyes esetekben reklatáns javulást látott angina pectorisnál és az aorta-billentyűk elégtelenségénél. Hasonlóképpen jó eredményeket látott kis adagoknak 0'20—0'40 gr. intravenosus befecskendezésével Dencke10 is. Reinholdt öt esetben alkalmazta eddig a salvarsant 0'30—0'40 cgr.-os adagban szintén viszerbe való befecskendezés alakjában aortitisnél, angina pectorisnál, sőt egyes esetben tüdővizenyős rohamokkal járó anginánál is. Nonne11 aortaaneurysmánál alkalmazta a szert, mely semmiféle zavart nem okozott. Az eredmények azonban állítása szerint nem voltak jobbak, mint jód és higany után. Vaquez és Landry12 ■ salvarsannal 15 betegnél szintén értek el eredményeket és pedig aortitisnél s aneurysmánál. Három ízben mindenkor 0 20 gr. salvarsant fecskendeztek be a viszérbe. Az esetek 20%-ánál úgy az objectiv, mint a subjectiv tünetek javultak, 35%-ánál csak a functionális zavarok javultak meg, 38%-ánál az eredmény negatív volt. A salvarsan-injectiókat, daczára a rendelkezésemre álló nagy beteganyagnak, eddig aránylag csak kevés betegnél alkalmaztam, minek okát főként az képezte, hogy a hozzám kerülő betegek jelentékeny contingensénél már incompensatiós jelenségek vagy egyéb ellenjavalatok állottak fenn. Az összes salvarsannal kezelt betegeim száma eddig nyolc, ezek közül három esetben intramusculáris befecskendezést végeztem volt 0'50 gr.-os adagokkal, öt esetben kéthetes intervallumokban háromszor 0'20 gr.-ot fecskendeztem be a karviszerbe és e kezelés mellett még higanykúrát is alkalmaztam. Az esetek közt volt 2 aneurysma, 3 aortitis luetica, 2 aortitis luetica aortabillentyűelégtelenséggel és 1 myocarditis. Zavart eltekintve az injectiók után észlelt arythmiától s egyes esetekben fellépő 38—39° hőmérsékemelkedéstől nem észleltem, mióta a Femel-féle készülékkel frissen készített destillált vizet használok, a hőmérsékemelkedések is elmaradtak. Az eddig kezelt eseteknél az injectio után 1/г—3 év múlva megejtett vizsgálat azt mutatta, hogy negatív Wassermiwm-reactiót csak két esetben tudtam elérni s azt is csak a kombinált kezelés mellett. Az eredmények, ami a betegek subjectív panaszait illeti, elég kedvezőek voltak, sőt egyes esetekben, különösen a kombinált kúráknál a physikális lelet tekintetében is javulást lehetett konstatálni. Az e csoportba tartozó esetek közül egy aneurysma megkisebbedett, a két aortitis lueticánál az aorta basisának tágulata visszafejlődött és az azelőtt észlelt systolés, valamint a diastolés zörej háromnegyed év múlva már nem volt hallható, egy esetben pedig, hol jó compensatio mellett ventriculáris extrasystolokkal járó arythmia állott fenn, 1V2 évvel a kezelés után az arythmia teljesen megszűnt. A kombinált kúra abból állott, hogy a betegek előbb 2—3 héten át 2—3 gr. higanyresorbinnal bedörzsölést végeztek, azután kéthetes időközben háromszor 0,20 gr. salvarsant fecskendeztem be, ezután ismét egy négyhetes inunctiós kúra következett, végül pedig néhány hónapon át 14 napos szünetekkel jodot szedettem. A benyomásom az, hogy ezen kombinált kúra kecsegtet a legtöbb eredménynyel; sajnos, nem vihető mindig keresztül, mert a salvarsan ellenjavalataival is számolnunk kell. Meg kell állapítanunk a tényállást, hogy salvarsannal úgy intramusculáris, mint intravenosus befecskendezései után észleltek haláleseteket is, melyek, bármint magyarázzuk is, mégis csak a befecskendezés rovására írandók. Martins13 az Ehrlich vezetése alatt álló intézetből származó közleményében 18 ily halálesetet állított össze, melyek közül hétnél kétségtelenül meg volt állapítható, hogy az arsobensol a szívizomra való deletaer hatása által idézte elő a halált. Hogy a salvarsan a szívizomra direkt hatással bír, kitűnik abból is, hogy alkohol vagy nikotin által gyengült szívvel bíró egyének, kiknél a szív vizsgálata különben semmi kórosat nem mutatott, salvarianinjectiók után collapsust kaptak. Magam is láttam egy igen jól compensált mitralis stenosisnál egy kartársam által végzett intramusculáris salvarsaninjectio után súlyos collapsust s tüdőembóliát. Absolut ellenjavalatot képez a salvarsan ellen a szívizom degeneratiója, mert a szer maga is könnyen idéz elő degeneratív folyamatokat. Martins szerint az aortitis luetica, coronaris sklerosis és myocarditis képezik azon triást, melyeknek kombinált előfordulása a salvarsan alkalmazását kizárja. A coronaris sklerosis tekintetében a nézetek eltérők. Krehl és Nonne óva intenek a salvarsannak coronaris sklerosisnál való alkalmazásától, abból indulva ki, hogy a salvarsan a koszorús üterekben lefolyó luetikus folyamatokra oly intensív hatást gyakorolhat, hogy szívhűdés álltak elő. Ezzel szemben igen sok eset van közölve, hol éppen súlyos angina pectorisnál a salvarsan kitűnően bevált, ezen esetek azonban Martins szerint valószínűleg olyanok voltak, hol a szívizom s az aorta épek voltak. Véleményem szerint a salvariannak angina pectorisnál való alkalmazása mindig kiszámíthatatlan esélyekkel jár s csak akkor volna megkísérelhető, ha egy előzetes higanykúra alatt a szívizom részéről semmi gyanús körülmény fel nem merül. Ki van zárva a salvarsan, ha bradycardia vagy a gyomrácsok és pitvarok dissociatiója, ventriculáris jellegű jugularis