Budapesti Orvosi Újság, 1918. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)

1918-07-04 / 27. szám

1918. 27. szám. 227 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG s dupla tűvel ellátott eu­gut fonal segélyével azáltal, hogy a tűkkel a kis nyíláson a hólyagból kifelé öltünk, a hólyagba behúzzuk. Ezután a hólyagot a rajta fekvő uréter rész felett az urétert is beöltő csomós varratokkal egyesítjük. Ez a varrat, minthogy az ureter és a hólyag fala 1—2 cm. hosszúságban egymáshoz van rögzítve, s a varrat feszülés nélkül végezhető, rendesen jól tart. A varrat biztosságának növelése céljából azokban az esetekben, a­hol a hólyagmobilisatiót és a plasticát, lapa­­rotomia előzte meg, azt ajánlanám, hogy az ureter és hó­lyagfal varratára a hashártya széléből vett pár cm. hosszú, egy cm. széles szabad hashártya lebenyt helyezzünk és pedig úgy, hogy az serosájával befelé nézzen. A serosa felület gyors letapadása a varrat biztosságát csak növeli, bár a varrat a nagy érintkezési felület miatt enélkü­l is biztosnak mondható. Hogy varratunk feszülésnek ne legyen kitéve, a hólyag üresen tartásáról, Pezzer catheter behelye­zésével gondoskodnunk kell. Ilyen körülmények között a seb drainezéséről, illetve tamponálásáról, a­mely a varratot másodlagos infectióval fenyegeti, lemondhatunk. Minthogy a hólyag, ereit és idegeit a trigonum tájá­ról nyeri, könnyen érthető, hogy a hólyag ilyen kiterjedt mobilisatiója a hólyag functióját nem befolyásolja. A­mi a hólyag elülső falán ejtett harántmetszést illeti, a harán­­tul végzett hólyagmetszésekből tudjuk, hogy az ilyen irá­nyú hólyag seb a hólyagra egyáltalában nem káros. Minthogy így állanak a dolgok, a hólyagnak a lig.­umbilicale médium leválasztását követő teljes mobilisatio­­ját s a hólyag elülső falának a rajta ejtett harántmet­szés hosszirányú egyesítéséből eredő meghosszabítását, az ureter alsó felének 16—20 cm. hosszú, egészen a crista­­lei magasságáig terjedő darabjának pótlására, mint veszélytelen s teljesen megbízható eljárást ajánlhatom. Ha a pótlandó ureter rész csak a medence közepéig terjed, elég a hólyagnak a lig. umbilicale médium át­vágása után történő teljes mobilizálása. Ha viszont azt látjuk, hogy a hólyagmobilizálás egyedül még nem elég, akkor a hólyag elülső falát a reá mért harántmetszés hossz­irányú egyesítésével még meghosszabbíthatjuk. Ezen eljá­rással a vesét sok olyan esetben megtarthatjuk, a­mikor az ureter hossza a régi Witzel- féle oldalra húzással az ure­­terocysto­ neoanastomosis végzésére rövidnek bizonyult és a vesét ki kellett irtanunk, vagy az ureter megcsomózása után a vesét sorsára kellett bíznunk. A ligamentum umbili­cale medium leválasztása után a hólyag hátsó falának szabaddá tétele a hólyag hátsó falán levő daganatok extra­­peritonealis operatiójánál is jó szolgálatot tehet. Irodalom: O.Witzél-. Extrajjeritoneale Uretero-Cystostomie mit Schragkanab bildung. Centralblatt f. Gynaekologie 1896. No. 11. Stoeckel: Handbuch dér praktischen Chirurgie. IV. Bánd. Kümmel: Chirurgische Operationslehre: (Bier-Braun-Kümmel: IV. Bánd. REFERÁTUM. A tuberkulózisról. A betegségek keletkezésére, lefolyására s gyógyítá­sára vonatkozó ismereteink a háború folyamán lényegesen kibővültek. A legelterjedtebb betegségre, a tuberkulózisra vonatkozólag, aránylag kevéssé. A tuberkulózis elterjedtségét most még nem lehet megítélni. Abból a körülményből, hogy a háború alatt a kórházakban ápolt polgári tüdőbetegek száma csökkent, nem lehet arra következtetni, hogy az egész lakosság kö­rében csökkent volna a megbetegedések száma. A katonákra vonatkozólag még nincsenek adatok. A tuberkulózis-halan­dóság valamivel növekedett. Milyen módon segíti elő a háború a tuberkulózis ki­törését? Vájjon új fertőzésről vagy régi góczok kimúlá­sáról van szó? A legáltalánosabb nézet, a­melyet klinikai s statisztikai adatok támogatnak, hogy a fertőzés már a gyermekkorban történik. Újabb megfigyelések szerint ép­pen a gyorsan terjedő háborús tuberkulózisnál gyakran nem találunk az anamnaesisben támpontot gyermekkori megbetegedésre vagy örökségi terheltségre s a fertőzés a háborús katonai szolgálat alatt történt. Ha kevés is a nyílt tuberkulótikus beteg a fronton, a rossz lakásviszonyok miatt a fertőzés lehetősége gyakoribb. Az esetek többségében azért mégis ifjúkori fertőzésre vezethető vissza a megbetegedés, még olyankor is sokszor, mikor régi góc­ot nem találunk. Újabb vizsgálatok kimu­tatták, hogy az elsődleges fertőzés néha olyan kisszámú bacillussal történik, hogy jellegzetes miliaris gümő nem fejlődik, de ahhoz elegendő, hogy újabb fertőzéssel szem­ben a szervezet reagáló képességét megváltoztassa. A leg­több szerző véleménye szerint ez az elsődleges fertőzés védi meg a szervezetet attól, hogy későbbi fertőződés ese­tén nem kiterjedt általános tuberkulózis, hanem csak egy góc­ képződik. Ez a góc­ legtöbbször a tüdőben van, való­színűleg azért, mert a szövet-immunitás itt fejlődik ki a leg­lassabban vagy tán azért, mert az elsődleges fertőzés le­zajlása után az általános immunitás mellett a tüdő praedis­­positiója fokozódik. Még eldöntetlen az a kérdés, hogy a tüdő secundaer-tuberkulózisa endogén úton, azaz egy régi mirigy vagy csontgóczból, vagy ectogen módon, baczillu­­sok kívülről való újbóli bejutásával fertőződik. Azok a tényezők, melyek a tüdőfolyamat továbbter­jedését elősegítik vagy gátolják, még nem eléggé ismert­­tek. Mindössze az bizonyos, hogy minden befolyás, mely a szervezetet gyengíti, egyben a tuberkulózis kifejlődését is elősegíti, a szervezetet erősítő tényezők meg a baj ki­fejlődését gátolják. A frontélet edző hatása sok volt beteg ellentálló­­képességét fokozta s ezáltal baja gyógyulását segítette elő. Másrészt meg a háború teremtett meg olyan viszo­nyokat, melyek a szervezet gyengülését s a baj kiterje­dését vonták maguk után. Régebben erős volt a nézet, hogy a heveny fertőző betegségek lényegesen csökkentik a tuberkulózissal szem­beni ellenállást. Itt-ott észlelhető ugyan typhus vagy dysen­­teria kapcsán tuberkulózis, az esetek többségében azonban a typhus és dysenteria lezajlik, anélkül, hogy a tüdő ártal­mára lenne, pedig gyakran lappangó góc­ok vannak a tüdőben, vagy a mirigyekben. Ugyancsak nem állotta meg a helyét az a feltevés sem, hogy a cholera- vagy typhus­­oltás lappangó folyamatok továbbterjesztésére alkalmasak. Gerhardt sok ezer typhusoltás után mindössze egy ízben ész­lelte régi tuberkulózis újbóli nyilvánulását. Arra is gondoltak, hogy más, a háborúban szer­zett tüdőbetegség is elősegíti a tuberkulózis kifejlődését. A tüdőlövések, melyekre legelsősorban gondoltak, jófor­mán közömbösek a tuberkulózis kiváltása szempontjából. Frischbier például 2500 eset közül tizenkétszer látott tuber­kulózist tüdőlövés után, Gerhardt 500 tüdőlövés után még csak négyszer. Ezek megítélésében is óvatosnak kell lenni, mint a következő megfigyelés mutatja: jobboldali tüdőlövés után két héttel a bal mellkasfelet kellett megcsapolni. Később baloldali tuberkulózis lépett fel, majd tuberkuló­tikus agyhártyagyulladás, mely a beteg halálát okozta. A bonczolás baloldali dissemtinált tuberkulózist állapít meg, a jobb tüdő ép volt, a tüdőcsatorna irányára csak a mell­hártya helyéből lehetett következtetni. Ebben az eset­ben az illető a mellkaslövést akkor szenvedte el, mikor a baloldali tuberkulótikus folyamata már kifejlődőben volt, mégis épen maradt a sérült oldal. A tüdőgyulladás, éppen úgy, mint a békében, nem játszik lényeges szerepet a tuberkulózis kifejlődésében. Ugyanez mondható a bronchiektasiákról is. Sokkal nehezebb az akut és subakut hörghurutok szerepének megítélése a tuberkulózis szempontjából. Már békéből ismeretesek voltak esetek, hol látszólag egyszerű hörghurut képe mögött kezdődő tuberkulózis lappangott; legtöbbször azonban eldönthetlen marad, várjon a hörg­

Next