Budapesti Orvosi Újság, 1918. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-07-04 / 27. szám
1918. 27. szám. 227 BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG s dupla tűvel ellátott eugut fonal segélyével azáltal, hogy a tűkkel a kis nyíláson a hólyagból kifelé öltünk, a hólyagba behúzzuk. Ezután a hólyagot a rajta fekvő uréter rész felett az urétert is beöltő csomós varratokkal egyesítjük. Ez a varrat, minthogy az ureter és a hólyag fala 1—2 cm. hosszúságban egymáshoz van rögzítve, s a varrat feszülés nélkül végezhető, rendesen jól tart. A varrat biztosságának növelése céljából azokban az esetekben, ahol a hólyagmobilisatiót és a plasticát, laparotomia előzte meg, azt ajánlanám, hogy az ureter és hólyagfal varratára a hashártya széléből vett pár cm. hosszú, egy cm. széles szabad hashártya lebenyt helyezzünk és pedig úgy, hogy az serosájával befelé nézzen. A serosa felület gyors letapadása a varrat biztosságát csak növeli, bár a varrat a nagy érintkezési felület miatt enélkül is biztosnak mondható. Hogy varratunk feszülésnek ne legyen kitéve, a hólyag üresen tartásáról, Pezzer catheter behelyezésével gondoskodnunk kell. Ilyen körülmények között a seb drainezéséről, illetve tamponálásáról, amely a varratot másodlagos infectióval fenyegeti, lemondhatunk. Minthogy a hólyag, ereit és idegeit a trigonum tájáról nyeri, könnyen érthető, hogy a hólyag ilyen kiterjedt mobilisatiója a hólyag functióját nem befolyásolja. Ami a hólyag elülső falán ejtett harántmetszést illeti, a harántul végzett hólyagmetszésekből tudjuk, hogy az ilyen irányú hólyag seb a hólyagra egyáltalában nem káros. Minthogy így állanak a dolgok, a hólyagnak a lig.umbilicale médium leválasztását követő teljes mobilisatioját s a hólyag elülső falának a rajta ejtett harántmetszés hosszirányú egyesítéséből eredő meghosszabítását, az ureter alsó felének 16—20 cm. hosszú, egészen a cristalei magasságáig terjedő darabjának pótlására, mint veszélytelen s teljesen megbízható eljárást ajánlhatom. Ha a pótlandó ureter rész csak a medence közepéig terjed, elég a hólyagnak a lig. umbilicale médium átvágása után történő teljes mobilizálása. Ha viszont azt látjuk, hogy a hólyagmobilizálás egyedül még nem elég, akkor a hólyag elülső falát a reá mért harántmetszés hosszirányú egyesítésével még meghosszabbíthatjuk. Ezen eljárással a vesét sok olyan esetben megtarthatjuk, amikor az ureter hossza a régi Witzel- féle oldalra húzással az ureterocysto neoanastomosis végzésére rövidnek bizonyult és a vesét ki kellett irtanunk, vagy az ureter megcsomózása után a vesét sorsára kellett bíznunk. A ligamentum umbilicale medium leválasztása után a hólyag hátsó falának szabaddá tétele a hólyag hátsó falán levő daganatok extraperitonealis operatiójánál is jó szolgálatot tehet. Irodalom: O.Witzél-. Extrajjeritoneale Uretero-Cystostomie mit Schragkanab bildung. Centralblatt f. Gynaekologie 1896. No. 11. Stoeckel: Handbuch dér praktischen Chirurgie. IV. Bánd. Kümmel: Chirurgische Operationslehre: (Bier-Braun-Kümmel: IV. Bánd. REFERÁTUM. A tuberkulózisról. A betegségek keletkezésére, lefolyására s gyógyítására vonatkozó ismereteink a háború folyamán lényegesen kibővültek. A legelterjedtebb betegségre, a tuberkulózisra vonatkozólag, aránylag kevéssé. A tuberkulózis elterjedtségét most még nem lehet megítélni. Abból a körülményből, hogy a háború alatt a kórházakban ápolt polgári tüdőbetegek száma csökkent, nem lehet arra következtetni, hogy az egész lakosság körében csökkent volna a megbetegedések száma. A katonákra vonatkozólag még nincsenek adatok. A tuberkulózis-halandóság valamivel növekedett. Milyen módon segíti elő a háború a tuberkulózis kitörését? Vájjon új fertőzésről vagy régi góczok kimúlásáról van szó? A legáltalánosabb nézet, amelyet klinikai s statisztikai adatok támogatnak, hogy a fertőzés már a gyermekkorban történik. Újabb megfigyelések szerint éppen a gyorsan terjedő háborús tuberkulózisnál gyakran nem találunk az anamnaesisben támpontot gyermekkori megbetegedésre vagy örökségi terheltségre s a fertőzés a háborús katonai szolgálat alatt történt. Ha kevés is a nyílt tuberkulótikus beteg a fronton, a rossz lakásviszonyok miatt a fertőzés lehetősége gyakoribb. Az esetek többségében azért mégis ifjúkori fertőzésre vezethető vissza a megbetegedés, még olyankor is sokszor, mikor régi gócot nem találunk. Újabb vizsgálatok kimutatták, hogy az elsődleges fertőzés néha olyan kisszámú bacillussal történik, hogy jellegzetes miliaris gümő nem fejlődik, de ahhoz elegendő, hogy újabb fertőzéssel szemben a szervezet reagáló képességét megváltoztassa. A legtöbb szerző véleménye szerint ez az elsődleges fertőzés védi meg a szervezetet attól, hogy későbbi fertőződés esetén nem kiterjedt általános tuberkulózis, hanem csak egy góc képződik. Ez a góc legtöbbször a tüdőben van, valószínűleg azért, mert a szövet-immunitás itt fejlődik ki a leglassabban vagy tán azért, mert az elsődleges fertőzés lezajlása után az általános immunitás mellett a tüdő praedispositiója fokozódik. Még eldöntetlen az a kérdés, hogy a tüdő secundaer-tuberkulózisa endogén úton, azaz egy régi mirigy vagy csontgóczból, vagy ectogen módon, baczillusok kívülről való újbóli bejutásával fertőződik. Azok a tényezők, melyek a tüdőfolyamat továbbterjedését elősegítik vagy gátolják, még nem eléggé ismerttek. Mindössze az bizonyos, hogy minden befolyás, mely a szervezetet gyengíti, egyben a tuberkulózis kifejlődését is elősegíti, a szervezetet erősítő tényezők meg a baj kifejlődését gátolják. A frontélet edző hatása sok volt beteg ellentállóképességét fokozta s ezáltal baja gyógyulását segítette elő. Másrészt meg a háború teremtett meg olyan viszonyokat, melyek a szervezet gyengülését s a baj kiterjedését vonták maguk után. Régebben erős volt a nézet, hogy a heveny fertőző betegségek lényegesen csökkentik a tuberkulózissal szembeni ellenállást. Itt-ott észlelhető ugyan typhus vagy dysenteria kapcsán tuberkulózis, az esetek többségében azonban a typhus és dysenteria lezajlik, anélkül, hogy a tüdő ártalmára lenne, pedig gyakran lappangó gócok vannak a tüdőben, vagy a mirigyekben. Ugyancsak nem állotta meg a helyét az a feltevés sem, hogy a cholera- vagy typhusoltás lappangó folyamatok továbbterjesztésére alkalmasak. Gerhardt sok ezer typhusoltás után mindössze egy ízben észlelte régi tuberkulózis újbóli nyilvánulását. Arra is gondoltak, hogy más, a háborúban szerzett tüdőbetegség is elősegíti a tuberkulózis kifejlődését. A tüdőlövések, melyekre legelsősorban gondoltak, jóformán közömbösek a tuberkulózis kiváltása szempontjából. Frischbier például 2500 eset közül tizenkétszer látott tuberkulózist tüdőlövés után, Gerhardt 500 tüdőlövés után még csak négyszer. Ezek megítélésében is óvatosnak kell lenni, mint a következő megfigyelés mutatja: jobboldali tüdőlövés után két héttel a bal mellkasfelet kellett megcsapolni. Később baloldali tuberkulózis lépett fel, majd tuberkulótikus agyhártyagyulladás, mely a beteg halálát okozta. A bonczolás baloldali dissemtinált tuberkulózist állapít meg, a jobb tüdő ép volt, a tüdőcsatorna irányára csak a mellhártya helyéből lehetett következtetni. Ebben az esetben az illető a mellkaslövést akkor szenvedte el, mikor a baloldali tuberkulótikus folyamata már kifejlődőben volt, mégis épen maradt a sérült oldal. A tüdőgyulladás, éppen úgy, mint a békében, nem játszik lényeges szerepet a tuberkulózis kifejlődésében. Ugyanez mondható a bronchiektasiákról is. Sokkal nehezebb az akut és subakut hörghurutok szerepének megítélése a tuberkulózis szempontjából. Már békéből ismeretesek voltak esetek, hol látszólag egyszerű hörghurut képe mögött kezdődő tuberkulózis lappangott; legtöbbször azonban eldönthetlen marad, várjon a hörg