Budapesti Orvosi Újság, 1920. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1920-06-03 / 23. szám
1920. 23. szám. BUDAPESTI ORVOSI ÚJSÁG 357 tömlő nyálkahártyájának trachomájáról van szó s még nincs átjárhatatlan elzáródás, úgy nem egészen kilátástalan a szondakezelés megkísérlése. Végtelenül fontos a lymphatismus jelenségeinek kellő figyelemre való méltatása s ennek általános therapiája, valamint magában a szemben mutatkozó phlydaenás keratoconjunctivitis és különösen az orrban és garatban jelenlevő lymphatikus elváltozások (rhinitis lymphatica, polyposis, tonsilla hypertrophia, adenoid vegetatio) gyógyítása, illetve operálása. Tudvalevőleg az ilyen betegek azok, akiknél a trachoma a leggondosabb kezeléssel is a szokottnál sokkal jobban daczol, mindaddig, míg ezeket a praedisponáló körülményeket nem sikerül elhárítani. * * * Fejtegetéseimmel oda akartam condludálni, hogy megmutassam, mennyire fontos mindenkor az illető eset által megkívánt valamennyi gyógyító princípiumot alkalmazni s minden egyoldalúságtól óvakodni; de azt hiszem, azt is sikerült megmutatni, hogy a szükséges gyógyító princípiumok czélszerű kombinálásával mindig aránylag egyszerű modus procedendit lehet találni. * * * Végül néhány szót a gyakorlóorvos feladatairól a trachoma gyógyításában. Vidéken, ott ahol nincs szemész, jelentékeny részben a gyakorlóorvosokra hárul a trachomás betegek ellátása ; az ő közreműködésük nélkülözhetetlen, mert a trachoma hosszadalmas lefolyása legtöbbször lehetetlenné teszi, hogy a vidékről jött beteg a kórházi szemosztályon vagy a szemorvos keze alatt megvárhassa a teljes gyógyulást. A szemorvosnak, miután a kezelést megindította, az esetleg szükséges nagyobb beavatkozásokat elvégezte, pontos tanáccsal kell ellátnia a gyakorlóorvost a további kezelésre vonatkozólag, melyre nézve leginkább az ecsetelés, sublimatbedörzsölés, cuprumkenőcsös üvegpálcikázás jön szóba, fokozatosan ritkuló időközben s esetleg az ismételt csomókinyomás. Esetről-esetre meghatározandó az is, milyen időközökben kell a beteget a szemorvosnak újra látnia, ami persze a gyakorlóorvos jártasságától fog leginkább függni. (Referáló előadás, Magyarország Szemorvosai Egyesületének 1920. május 24-iki ülésén.) Referátumok. Gyermekgyógyászat. Rovatvezető: Torday Ferencz dr. Az ájulási rohamokról, különösen a gyermekekéről. (Prof. Stier, Berlin.) Szerző 33 eset megfigyelése alapján az ájulási rohamok sajátosságait és azok egyéb görcsrohamoktól való differentialdiagnosisát ismerteti. Az ilyen rohamok kórismézése ritkán ütközik nehézségekbe, hiszen legtöbbször már a hozzátartozók is helyesen felismerik characteristikus jeleiről, melyek az arcának a végletekig menő fokozatos elhalványodása, az összizomzat teljes ellazulása, az öntudatzavar, sajátságos szédülési érzés és a lassú magáhoztérés mint positív, a különböző sérüléseknek, a nyelv megharapásának, a bevizelésnek és az izmok görcsös összehúzódásának hiánya mint negatív symptomák. Jellemző még a mindig reactív fellépési mód affectív izgalmak, vagy kimerülés következtében. Vannak azonban esetek, mikor ezen típusos jelek valamelyike helyett, vagy ezek összességének jelenlétében mellettük egyes, ájulásoknál szokatlan symptomák is észlelhetők, melyek a rohamot epilepsiás vagy hysteriás rohamhoz tehetik hasonlóvá. Fontos differentiáldiagnostikus szempontból az ilyen egyének vasoneurotikus constitutiója és terheltsége. Ez az egész vasomotorikus, helyesebben circulatorikus rendszernek labilitásán és érzés-öntudatbeli túlérzékenységén alapszik. Ezen constitutióra jellemző tünetek az arcz, de különösen a fülek hirtelen színváltoztatása, a leányos arczszín, aránylag fiatalos ki