Budapesti Szemle. 1915. 163. kötet, 463-465. szám

463. szám - A HÁBORÚ MAGYAR ÉNEKESE. – (Gyóni Géza). – Kéki Lajostól

hivatasanak (helyzeteben ez a szo igazan nem i­res phrasis), de meg a lelek nagy szamveteseinek e zsendito idejen sincs egyetlen kishitu percze sem. «Hitem es bizalmam tulszall a hegyeken es harsogo hangon hirdeti nektek, gyozunk», — irja egyik baratjanak. Ez a hit nagy veszedelmeken komolylya edzett hangon szol hozzank lantjanak szavaban a pokolbeli daridobol, hol a h­alal aczelsipja sivit, a kartacs vad czimbalma zug s a nagydob szavat agyu guritja. Lelkesedese, h­ite a kotet elen allo versben (Ferencz Ferdincind jdr a hadak elen) meg kisse tires rhetorismussal nyilatkozik, de ez kesobb eltunik, a nagy esemenyek torlodasan elmelyu­l. Ez az elmelyi­lt hite impo­naloan ferfias szint ad szavanak, melyben nincs semmi hetvenkedes es fokent nincs semmi abbol az izetlen hadra-noszogatasbol, mely­lyel ti­zon-vizen, arkon-bokron at lelkesitik vitezeinket azok, kik puskaporszagtol teljesen mentes itthonukban temperaljak Tyrtee­usokka magukat. Erzeseben egeszen nepe hegedosere magasztosul. Erzi, hogy a lazban lihego vilag vajudo mehe a jovot szi­li, a ver­mezok a szabadsag, nagysag, szerelem es szepseg magvat erlelik. Eletet, e verrel csordultig telt draga poharat, elragad­tatassal kinalja fel a vilag Magvetojenek, h­ogy a boldog, nagy aratasra, mikor majd nem huzza minden ag a magyart, mikor nem el remi­letben a testver s a draga no, legyen dusabb termesuve attol is a hazai ronan egy aldott kalasz. (Enek a Graniczon.) Kepei is ferfiasak, erovel, szinnel teljesek. A nagy merkozest szereti Isten fenseges kteletszolgaltatasanak nevezni, melyben az Ur megtorolja a zsarnokok gazsagait (Itelet napjai, Alovi a sotorban). A lelkes katona komoly hitvallasa szolal meg ajkan ilyenkor, ki szive legmelyeig erzi, hogy igaz i­gyet szolgal verenek hullasaval. Egyik koltemenyeben (Dicsoseg a magassagban) a haboru grandiosus kepeibol alkotja meg egy karacsonyi istentisztelet rajzat, melynek meretei belathatatlanok, oltarai: a barnara taposott lengyel dombok, az oltarleplek bibora: hu szivek kicsorgott vere, az orgona: ezer ercz­torok harsany hangja. Ennek a paratlan istentiszteletnek papja: ő maga, ki egykor meghasonlott lelekkel tette le papi palastjat, s valoban Isten meghatott szolgajanak meleg komolysaga, heve es lendi­lete hatja at az egeszet. Ennyire aterezven a haboru komolysagat, igen szerencses tomorseggel fejezi ki eletre-halalra donto jelentoseget is: Ha nem gyozzu­k, sose lesz itt beke. Ha nem gyozu­nk, a vilagnak vege. (Varso jele...)

Next