Budapesti Szemle. 1916. 165. kötet, 469-471. szám
469. szám - ÉRTESÍTŐ - 2. Két kötet tárcza. — (Krúdy Gyula: A víg ember bús meséi. — Lakatos László: A halhatatlan herczegnő.) — r. r.-től
lözhetetlen adatgazdagsága nem közönséges értéket ad neki. Azáltal pedig, hogy beleilleszkedik Bleyer előbbi műveinek irányába, szintén hozzájárul a magyar germanistikában új iskola teremtéséhez. Weber Arthur: Két kötet tárcza. A víg ember bús meséi. Elbeszélések. Irta Krúdy Gyula. Budapest, 1914. Singer és Wolfner kiadása. 8-r. 220 l.-1 4 halhatatlan herczegnő. Irta Lakatos László. Budapest, 1914. Singer és Wolfner kiadása. 8-r. 1911. Ára 350 K. E két kötet között sok a hasonlóság. Egyik sem foglal magában valódi elbeszéléseket, hanem csak rövid szépprózai munkákat, így kell ezeket megjelölni, mert sem Krúdy, sem Lakatos nem elbeszéléseket adnak, hanem tárcza-novella formájában mind a ketten modern élet- és genreképeket. A negyvenes években freskó-képeknek nevezték az ilyenfajta apróságokat, de ez a név nem illenék reájuk, mert a freskó-képeknek épen két legerősebben jellemző vonása, a rikító színezés és a nyers humor hiányzik belőlük. Sőt ha a két szerző irtózik valamitől, az nyilvánvalólag a durvaság, a túlzó hangok és színfoltok, a komikum alkalmazása. Tompított hang, elfinomított hangulat, keresett stíl: ez mindkettőjük ismertető jegye. Talán nem csalódom, ha e hasonlóság szülőokát a két író tehetségének egy közös vonásában keresem, abban, hogy egyiknek sincs erős képzelete s mesealkotó phantasiája. Nem született epikusok, nem igazi mesemondók, akik az esemény szálainak érdekfeszítő bonyolításával és meglepő kibogozásával törekszenek hatást kelteni. Épen azért — s ez írói öntudatuknak bizonysága — meg sem kísértik az események mozgalmas sorát jól elrendezett, művészettel fölépített novellává kerekíteni. Krúdy ugyan próbálkozik ilyenfajta föladattal, de siker nélkül: a Mikszáth Szent Péter esernyője motívumát fölújító elbeszélése (Egy sikkasztás története) elemeire széthulló, felemás história. Hogy Lakatos Lászlónak mennyire nem eleme a mesemondás, azt épen legjobb meséje bizonyítja. Van kötetében egy kissé phantastikus, de egyébként érdekes és finom elbeszélés: Prince Chick and White. Az olvasó csodálkozva veszi észre, hogy az írónak itt egyszerre mégis van phantasiája, mert ennek a történetnek kieszelése, ha nem is rendkívüli, de mégis erős elképzelő munkát követel az emberi lélektől. Végére érve azonban, az idegen tulajdont tisztelő, komoly erkölcsi érzékű író befejező megjegyzése megoldja a