Budapesti Szemle. 1918. 175. kötet, 499-501. szám
499. szám - SZEMLE - Színházi szemle. (Szomory Dezső: II. József császár. – Hevesi Sándor: Görögtűz. – Régi darabok új szereplőkkel: Romeo és Julia. Herejmans: A remény. – Hevesi Sándor: A kőszívű ember fiai.) – V. G.-től
el. Készen adta ezt II. József életében a történelem, közel hoztá Marczali kiűnő könyve, a szerző pedig megbecsülte s ügyesen használta anyagát. Akalapos királyiban a világjavítót rajzolja, a ki szembeszáll a hagyományokkal, a pápával, a maradi magyar rendekkel a felvilágosodás újításaiért. Türelmetlen lelkének mintha ez volna jelszava : Quieta movere! Csupa jót akar, csakhogy mindent akar, mindent egyszerre s mindent maga. De lángja nem bírja gyorsabb forgásra perdítni a régi államgépezetet, melyen a physika tétlenségi momentuma uralkodik. Kardot is övez, de a háború ép oly rosszul megy, mint a politika. A nő, kiben pihenő perczeinek örömét keresné, még csak azzal sem fárad, hogy kaczérkodnék vele, minden szava férje előmenetelét szolgálja. Az erőszakos boldogítónak minden ellene fordul, aki szelet vetett, vihart arat : udvarhölgyei s Bécs rajonganak a pápáért, a pápa felbujtja Belgiumot, Magyarorzág forrong ; Kaunitz hallgatagon,le türelmetlenül lesi a veszély pillanatát, hogy minden rendeletét visszavonassa. Mindez tiszta történelem s a szerző lelki történéssé tudja tenni. A hideg értelem harcza ez, másoknak nemcsak értelmetlensége, hanem érzései ellen is. Hatalmas küzdelem, mert országokat rendít s betölt egy életet, nemes harcz, mert önfeláldozásig megy, mégis meddő , mert nem elég okosnak lenni, igazságosnak lenni kegyetlen, --- megérteni kell az embereket, jónak kell lenni. József igazi «aufklárista », nem az embereket szereti, hanem eszméit. Sorsa nem a jószándék kudarca, hanem a hideg és elhízott értelem tragédiája. Egészben mindez jól van elgondolva s megszerkesztve is, de a részleteken nincs mindenütt elég gond. A magyar urak kétszer is megjelennek, az alkotmány visszaállítását és koronázást követelve ; ez ismétlődő jelenetben csak a hang fokozódik. A pápa beszéde sem szerencsés , csupa mennydörgés, pedig a közbeszőtt történelmi szavakból jobban lehetett volna egy kenetességet s alázatosságot csak játszó, de alattomban ravasz és bosszúálló diplomatát rajzolni, aki hamarosan fel is bujtja Belgiumot. Kaunitz is ugyanilyen mennykőszóró, holott hívebb, színesebb és érdekesebb lehetne, ha simább és diplomatább, egy furfangos pók, aki finom szálakkal kötözi meg az izgága darazsat. Az sem szerencsés, hogy József egyenként vonja vissza rendeleteit s ehhez szobájába gyűl az egész cancellaria ; egy tollvonás concentráltabb volna, a sok papirsuhogás, a sok hivatalnok elvonja a szemet a belső fordulattól. Általában sok a külső apparátus. Kiváló azonban a Mozarttal folytatott párbeszéd, mely szintén törte-