Budapesti Viszhang, 1852. július-december (1. évfolyam 2. félév, 1-26. szám)
1852-09-19 / 12. szám
@0**«--------------— 396 De hajh ! merülni kell közé , Mert tettre hí a kor, S csak az király az életen , Ki véle egybeforr.“ S ismét: A nemzetek nagy tengerén Hajót indulni látok én , Bizton, hatalmasan! Egy jobb idő harangja szólt És népe , mely oly álmos volt , A munkatérre gyűlt.“ „Lelket nekem , hogy zengeném A szent szövetkezést!“ Kerényi kezébe ragadá a lantot. Azok sorába tartozott, kiknél egy benső sugallat, a szív és ész ellentállhatlan ösztönzése kipótlá, amit születés által nem nyertek. Őt nem divat, nem majmolás tette magyarrá, hanem komoly benső küzdelem s öntudatos elhatározás. Lemondott a vágyról, le még a kísértetről is , egy más , nagyobb irodalom hősei közt szerepelhetni. Van-e a dologban érdem ? s nem Önmagában hordja-e az a jutalmat is ? nem vitatom. Annyi bizonyos hogy sok ily önzéstelen, áldozatteljes buzgalmat mindeddig kevés méltánylás érte ; gúny , félreértés és rágalom most már elég. 18 éves volt, midőn legelső költeményei megjelentek az Athenaeumban. Az akkori olvasók előtt bizonyosan kedves emlékezetben van még Victor Emil, mely név alatt jelentek meg több évig költeményei , míg 1844 vagy 45-ben családnevének Herényire változtatását legfelsőbb helyen megnyerő. Vidor Emil neve nem tartozott azok közé , melyek látásánál ellenállhatlan , szenvedélyes olvasási vágy szállja meg az olvasót; de azok közé sem , melyek közönnyel töltnek el s csak azért vannak kinyomatva, hogy felül szolgáljanak a tovább lapozásra. Vidor Emil s még inkább Kerényi feltűnése mindig egy régi, próbált hűségű jó barát megjelenése volt, ki nem új és nagy dolgokkal ébreszt érdeket maga iránt, ki gyakran kedvetlen, de ki, mert minden szava szeretet kifolyása , soha nem válik unalmassá, s kiben különösen kételkedni soha nem lehet. — A Victor név, úgy látszik, némi jellemző öntudattal volt választva. Követelésekkel az életben soha sem lépett fel, s maga az élet iránti igényei, a jövőröli álmai is igen szerények valának. Nem összehasonlítás, csupán a két különböző genre és igény feltüntetése végett szabadjon emlékeztetnem az olvasót Petőfi „Daam44 czímű gyönyörű költeményére, melyben önmaga s költői vágyainak mintegy tükrét állítja elő. Annyi erős akarat mellett, mily büszke követelés! Kerény kevesebb elragadó erővel, de bizonyosan sok bensőséggel s szeretetre méltósággal mondja, mi ,a harangszónál 44 jut eszébe : „Lesz talán , ki énekimre Elmerengjen boldogan , Gondolván, ki ezt dalolta — Tudja isten , merre van !44 Vidor Emil versei többnyire a pacsirta éleshangú csattogásai valának , egy pacsirtáé, mely az alanti gőzkör nyűgeiből kibontakozva , szabad szárnyon dicséré a tavasz melegítő sugarait s kedve korlátlan csapongásaiban mintegy biztató, édesgető azokat, kik a tél dermedtségéből még föl nem ocsúdtak. Sőt még később is ezt há Petőfihez írt költői levelében : ,,Reményeink tavaszt sugárzanak , Legyünk mi benne zengő madarak : Pacsirta nép , föld és éggel rokon , Keltvén, riasztván ékes hangokon, A honmező hogy népesülne fel; S tegyük örömmel, amit tenni kell.44 Versei gyakran nem látszottak egyébnek ártatlan játéknál, minden nagy előkészületek, minden hatás-, tetszésvadászat nélkül. Egy gyermeket láttunk, ki, parányi világának képei közé merülve , egyszerű szalmaszárral kezében , fújja ki szobája ablakán a kertbe szappanbuborékait, nem törődve azzal, hogy azok elrepülnek, hova szeme nem kisérheti, vagy hogy azonnal szétpattannak s egy nedves foltnál egyebet hátra nem hagynak. Lelke örült a tarka szivárvány szineknek s ábrándjainak tündérhona megnyílott előtte. „A dal világ boldog világ , És népe oly szelíd ! Itt bizton elteszem magam , Ha van , mi háborít. Kis lombos nyári sátor az , Hol nincs forró sugár , Hol fel s alá a képzelet, Mint házi lányka jár.44. Vidor Emil költeményei nem valának egy nyílt aknának napvilágra bontott, ragyogó kincsei ; azok többnyire nem voltak egyebek egy véletlenül feltakart, felvetődött ércterecske csillogásánál , miből azonban a műértő szem világosan sejthető , hogy az dús réteghez szolgál útmutatóul. S miért van mégis , hogy későbben is, midőn Vidor Emil már Herényivé változott át, midőn az élet komolyabb hangok pendítésére tanutá , midőn benne a költői geniust elismerték, költőtársai pedig nem csupán a barátság rokonszenvénél fogva , érezék , miért van hogy róla s költészetéről általában, a föntebbi hasonlatok nagy részben mai napig állanak ? -------3&2rQ Ц