Californiai Magyarság, 1979. január-szeptember (57. évfolyam, 1-38. szám)

1979-04-13 / 15. szám

No. 15.- 1979. április 13. NAPNYUGAT VÁZLAT MOLDOVA GYÖRGY ARCKÉPÉHEZ Folytatás a hatodik oldalról: a politikai rezsim igényli is a­ szolgálatát. Különösen áll ez a szocialista országokra, ahol az előző rendszerek nem egy elis­mert írója hallgatásra van ítél­ve. És az sem biztos, hogy az államvezetéssel magát azono­sító, sőt általa feldobott író min­dent kimondhat, ha a helyzet úgy hozza, hogy mégis a lelki­ismerete szavára kell hallgatnia. Moldova messze elmegy — és elmehet — az igazságnak való en­gedelmességben, viszont — ösztö­nösen, vagy tudatosan — ismeri határait. Annak ellenére, hogy szociográfiai műveinek az adja meg a hitelét, lüktetését, hogy eggyé válik, belülről azonosul a tárgyával, illetve a kérdezettje­ivel, azzal a karizmával is rendel­kezik, hogy ugyanakkor szenv­telen tárgyilagossággal, mintegy távolról fókuszolja be magának mint Témát. Ez a kettős jelen­lét — totális emberi érdekeltség és totális írói távoltartás — meg­óvja Moldovát, hogy felemelje a hangját: fenegyerekeskedjék és odamondogasson. Elkötelezettség, szeretet, rész­vét, építőszándék tehetséggel, ön­fegyelemmel, mértéktartással pá­rosulva Moldovát is, mint min­den nagy írót, népének nemcsak szócsövévé, de lel­ki­ismeretévé avatja. Az a Moldova-mágia hogy amikor a feladatára összpontosít­ja a figyelmét, és a saját szavaival élve, a „lelki-kisipari módszerei­vel" azt megoldani igyekszik, észre sem veszi, hogy az agya a szívével szinkronban van. Fiatal festőművész barátom beszélte, hogy amikor Moldova az Őrségről szóló könyvéhez az adatokat gyűjtötte, az egyénisé­géből áradó szeretet, emberség és őszinte fájdalma a széthulló, pusztuló ősi életforma láttán, a pesti aktatáskásokkal szemben okkal gyanakvó falusiakat ba­rátaivá tette Őriszentpéteren élő nagyanyja, másokkal együtt, még ma is felemlegeti, hogy „a­­mit elmondtunk neki, ahhoz nem tett semmit, abból nem vett el semmit". Társaságban szóbajött, hogy Moldováról tartok előadást. Va­laki megkérdezte: — Melyik Mol­dováról? Ahogy Pesten mondják — fogtam a hangot. Az illető ugyanis szellemesen arra utalt, hogy Moldováról legalább három külön összefoglalást kell adnia annak, aki meg akarja rajzolni írói portréját. A riporter-szoci­­ográfus más Moldova, mint a re­gényíró: a szatíraíró Moldova pedig egyenesen unikum. Moldováról a tudományos igé­­­­nyű szociográfusról, az embere­ket, ügyeket, extrém dolgokat premier plánba hozó íróról köny­­nyű volt pillanatfelvételt készíte­nem. Moldováról a regényíróról szólni azonban még az emigrá­cióban sem kis feladat, pedig itt és mi már csak értünk a sommás elintézéshez. Aki olvasta például regényei közül Malom a pokolban, A vál­tozások Őrei, Az elbocsátott lé­gió, Magányos Pavilon, A Szent Imre induló című köteteket tud­ja, hogy miről beszélek. Különös világ, veszélyes terep a Moldova­­tój. Az olvasó nem hisz a szemé­nek, hogy ma Magyarországon — igaz, hogy az időszámítást „Rá­kosi utáni" léptékkel mérve — meggyőződést és gleichschaltolás eszmékért és eszményekért való kiállást, és szerepet, álhumánu­mot, karrierizmust, aztán tiszta­ságot, szépséget, jóságot és az élettől elszakadt dogmatizmust, köpönyeg­cserét és kiskirálysá­­got úgy lehet átbeszélni, kirakat­ba tenni, mint ahogyan azt Mol­dova cselekszi. Moldova hősei általában magá­nyos emberek, zátonyra futott sorsok, akik a korrupt, „szerve­zett léttel" szembenálltak és szembeszálltak. Ezekkel a lebu­kott, vagy maguktól félreálló, vagy talán még csak a magukat és a társadalomba való helyüket keresés állapotában lévő embe­rekkel törvényszerűen történik, hogy szembekerülnek a „szerve­zett léttel­". A szó nemes értel­mében vett idealisták ők: szá­mukra az élet elsődleges célja az emberréválás, a szuverén lé­lek kialakítása. Megszállottak, filozófusok, akiknek szívét-dere­­kát erkölcsi parancsok roppant­ják. Egy kicsit minden Moldova főhősre el lehet mondani, amit Teitelbaum, a rabbi, Koterba ko­porsója fölött imádkozott: — „Aki mindig úton voltál, hogy a fogságba kerülteket kiváltsd, hogy a vérvádak áldozatain segíts a messzi úti cél ira elébed sietett, hogy gyorsabban megtérj és elrej­tőzz üldözőid elől. Az ember, mint a fűszál, olyanok a napjai, reggel virágzik és estére elfony­­nyad mint szálló felhő, mint a madár tovatűnő árnyéka, olya­nok a napjai. De Te, aki odaad­tad lelkedet az éhezőknek és a megalázottakat lecsilapítottad, a sötétségen is átvilágít szíved fé­nye, és a homály felragyog,mint a déli verő. Isten vezet örökké, lelked kínzó szomját eloltja, testedet újjá szüli­ és megifjítja, olyan leszel, mint az öntözött kert és az el nem apadó forrás" (A Szentimre-induló 1975.183 l.). Hadd álljon itt a Negyven Prédikátor­ból is két idézet, em­lékeztetőül és eszméltetőül, hogy miféle lelkűlét és szándék vezette őket. „Hiába múlja fe­lül az árulók száma a helytálló­két, mégis a helytállást kell a prédikátorok természetes és ren­des magatartásának tekinte­nünk". „Tanítóink mondták: legyetek jó sókká, szövétnekké, csillagokká ..." Moldova hősei gyakran romanti­kus közegben, a külvárosok peri­fériáin jelentkeznek, ahol az er­kölcsi jó és rossz tapinthatóbb és egyértelműbb. Vagányok, szél tolók a „fényes szellők". Dürr, tolvajok réme, vagy Kaja és Szige­csán s a többi, sajátosan Moldova figura az úgynevezett „magasabb eszményeket" a maguk módján kommentálják és élik meg. A belső igazság, a vagánybecsület ugyan olyan kötelező erejű írat­lan parancs, mint volt a Nemzeti Kaszinó becsület-kódexe, ah­hoz kétség nem férhet. Színes, érdekes emberek Mol­dova regényalakjai, viszont figye­lembe kell vennünk a kritikusok megjegyzéseit is. Pomogáts Béla, Nácsa Klára és az erdélyi Bernád Ágoston, hogy csak néhányat említsünk, nem minden igazság nélkül állapítják meg, hogy a moldovai eszménykeresés nem takar mindig valóságos élményt és cselekedet,­­ a döntő törté­nések motiválatlanok s a jel­képekből is gyakran hiányzik a töltet, hogy mit akarnak való­jában szimbolizálni? A Magá­nyos pavilon hőse, Flórián pél­dául az 56-os forradalom alatt embereket ment és sebesülteket kötöz, az események nem törté­nelemként és politikumként, ha­nem az örökkévaló és személy­telen szenvedés misztikus, oro­szos adalékaként jelentkeznek. A Malom a pokolban és A vál­tozások őrei című regényeinek a hőse még bonyolultabb figu­ra.. Flandera János heroikus re­ménytelenségben és Camus-i el­idegenedésben figyeli a körü­lötte sűrűsödő eseményeket, amik végü­lis 56-ban robban­tak. A Kőbányai Tizenkét ház lumpennyomora, a tehetsége, és 'az elesettekhez és az igazsághoz' ragaszkodása és nem utolsó sor­ban látens karrier vágya szol­gáltatja a hátteret és kinetikai energiát a csúcsra való kapasz­kodáshoz. S amikor felér, üres­ség és csömör önti el. Nyitva ma­­rad a kérdés, hogy Flandera Já­nos korának hőse, vagy csak problémagyereke? Ha irodalmi párhuzamot keres­nék Moldova alakjainak sugalló­dásául, Cervantes Don Ouijoté­­ja, Dosztojevszkij Karamazov Ivánja és Németh László Boda­ Zol­tánja szép és értékmérő példa volna. Etikája a balkezesek evan­géliuma: — Jobban szeresd fe­lebarátodat, mint önmagadat. Ha az egész világ megmentésé­hez szükség lenne egy kis gyer­mek feláldozására, a kis gyerme­ket akkor sem lenne szabad fel­áldozni, mondja Karamazov Iván. És körülbelül ezt mondja Moldova György is. Egy abszolutumokra vágyó lé­lek, aki elsősorban önmagával akar békében élni, egy furcsa műfajban találta meg a menedék kifejezési formát: szatírában. A polgár, akinek külön vélemé­nye van a szociográfus Moldo­váról és különösen a regényíró Moldováról, képes könyvkeres­­kedésből­ könyvkereskedésbe menni, hogy a Magyar atom­ot vagy A beszélő disznó­t besze­rezze. Van valami igazság abban, hogy Moldova szatíráiban több a kesernyés fájdalom, főleg amiatt, hogy ott, ahol legfőbb érték az ember,­­ vannak még hibák. Feltételezhető hogy reá is áll Arany János versikéje: „Hogy nevetni megtanultam, — Sírni immár jól tudok". És ha már szatíra ürügyén a valódiról és annak égi másáról egy mondatban esik szó, hadd él­jek egy abszurd ötlettel, neve­zetesen, hogy Karinthynak akiről köztudomású volt, hogy a hu­mort halálos komolyan vette az égi mása, azaz inkarnációja Moldova György. Karinthy mély­sége, filozófiája, elegáns tőrkeze­lése a Moldova-inkarnációban kőbányai akcentust kapott és a Swifttől, majd Bernard Shaw­tól örökölt tőrt Moldova egy boxerral cserélte ki. De hogy boxerral milyen mesterfogásokat lehet tenni, javaslom elolvasás­ra Arrividerci Budapest c. írá­sát. Búcsúzóul és stílszerűen én is hadd mondjam: Arrividerci Mol­dova! Los Angeles, 1979 március 9. Emlékezzünk: JUHÁSZ GYULA (1883-1937. ÁPRILIS 6.) . . . Szegény magyar volt, költő volt, senki. Nem tudott élni, csak énekelni, nem volt rossz, sem jó, csak fáradt. Várt, várt és nem lelt soha csodákat. Mély szürkeségben színeket látott. . . Magyar volt,­­ költő: Átkozott,­­ áldott! (Juhász Gyula: Fejfámra) ■ Erre a szürke, mindennapos magyar névre emlékezünk ma — halála évfordulóján­­, s arra, aki­­ hordta — a 20. századbeli ma­gyar költészet egyik legszeré­nyebb alakjára. „Ha fel kell sorolnunk — írta egyszer Kosztolányi Dezső -, hogy ki a tíz legnagyobb és leg­­igazabb MAI költő. Juhász Gyu­la neve ott van az elsők között." Lírája — mint neve és egyénisé­ge — szerény és egyszerű: nem a formák virtuóza, hanem az em­­­beri szív legrejtettebb érzéseinek tolmácsa. Nem használ nagy jel­zőket: versei aprólékos kínai tus­rajzra emlékeztetnek, így ír pél­dául a falusi alkonyról: „. . . A házak és a lelkek csöndje jön, — a béke száll nagy, szürke lepedőn Bús táj fölött, bárányfelhők alatt — ezüstöt önt az estbe a harang Általában hagyományos vers­formákkal él — különösen a klasszikus szonett keretében érzi otthonosan magát — mégis, kor­­társaival együtt a modern költé­szet egyik úttörője. Amikor — fi­atal diák korában — verselgetni kezd, Reviczky Gyula példája ve­zetgeti még önállótlan tollát. A búskomorságra hajló Reviczky hatása érződik például ezekben a sorokban a nagyvárosok magá­nyáról írt versében: TOLLAS TIBOR HÁROM HÚSVÉTI KÍVÁNSÁG Ha kérdenéd, hogy mit szeretnék, csak egy napra Jézus lehetnék, csak egy napra rég alvó anyám mély álmából feltámasztanám, megcsókolnám rámnyíló szemét, mely hunyva is csillagként kisért, s mosolyának késő sugara tudom, tudom, meggyógyítana. Ha kérdeznéd, hogy mit szeretnék csak egy napra véle lehetnék, csak egy napra a gyermekévek korsójából — mely tört cserép lett betelni s némán megbékélve visszatérni fészkes ölébe, s fiatalságom barka-ága kihajtana hivó szavára. Ha kérdenéd, hogy mit szeretnék, végső órán véle lehetnék, végső órám oly könnyű volna, ha rózsafaként átkarolna, ,s én a megtért, tékozló gyermek itt hagynám, miben kedvem tellett, — sír helyett keble vánkosára hajtanám fejem a halálba, visszatérni fészkes ölébe. .,. . . ismeritek a bús vasárna­pot, — mikor távol zenén álmo­dozva, — sötét óráknak nincsen vége-hossza, — s álmot szövünk, mint hálót sző a pók? . . ." Ké­sőbb Ady jelent számára ihlető élményt. Ebben a korszakban ír­ja tépelődően hazafias — magyar­ságára rátartian büszke verseit, a többi között a Magyar elégiát: „. . . egy ezeréves dal sír a lel­kemben. — Elénekeljem?­­ Fé­lek, hogy a szívem szakad meg e dalban: — örökségem e búbána­tos dallam. — Ott búg benne az ezeréves átok, — hiszen tudjátok: — A magyar, aki hivatott a nagy­ra, — és büszke útját mindig fél­behagyja . . ." . A századforduló világnézeti forrongásában mohón szív magá­ba jót-rosszat: lelkesedik Nietz­sche, Ibsen, Tolsztoj filozófiai, társadalombíráló és művészi esz­méiért, egy ideig a szabadgon­dolat híve és megismerkedik a bontakozó szocializmussal. Eb­ben az időben így versel:......mit vétettél ember? Ember voltál, — s embernek lenni: siralmas való már — és dicsőséges! Mint a csil­lag csillag, s a rög csak rög, az ember is csak ember. . A különböző eszmei áramlatok azonban soha nem olvadnak har­móniára a lelkében: egész élete vergődés a számára megoldhatat­lan ellentmondások között. Szí­ve vérével írott versei ezeknek a belső tusáknak tükrei. Vergődik a harsány életvágy és a beteges halálhangulat, — piros derű és barna bánat, — színes elevenség és sötét letörtség, — valóságsze­retet és álomba menekvés, — múltba fordulás és jövőben bízás — emberkerülő magány és a min­den szenvedővel azonosságot vál­laló közösségi érzés között. Ezek az ellentétek határozzák meg költészetét: így lesznek versei, — ahogy Kosztolányi írta róla — drágakövek — fekete bársonyala­pon. Egyéniségének és lírájának ez a sajátos feszültséget adó ellent­mondása azonban legnagyobb al­kotásaiban mindig az élet, az öröm, az akarás és az emberiség közösségében való hit győzelme­ (Folytatás a 8. oldalon.) 7. oldal Magyar könyvek, szótárak nagy választékban! IKKA - TUZEX - COMTURIST Pénz és vámmentes ajándékcsomagok intézése. DUNA OVERSEAS CO. 226 No. Fairview St., Burbank, California 91505 - MAGYAR HANGLEMEZEK -T.: 845-6362 Tulajdonos: KAÁLI NAGY DERŰS PERCEK, DERŰS ÓRÁK, HUMORESZKEK ÉS NO­VELLÁK Fényes Mária: KACAGÓ ARIA c. könyt­e megjelent a Napnyugat kiadásában, 96 oldalon. A fedőlapot EGEGHY PÉTER festőművész tervezte. Ára 3,25 dollár, postai szállítás esetén plusz 50 cent. Megrendelhető a Californiai Magyarság szerkesztőségében: 10.5 S. Western Ave., Los Angeles Ca. 90004. T.: 384-7642 Megrendelhető még: FABÓ LÁSZLÓ 22 Hancock St., San Francisco Ca. 94114.­­ KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Ave., Cleveland, CH. 44111. PANNÓNIA BOOKS P.O. Box 1017 Postal Station „B" Toronto, Ontario, Canada M5T 2T8 PUSKI — Corvin Hungarian Books 1590 2nd Ave., New York N.Y. 10028.

Next