Californiai Magyarság, 1979. január-szeptember (57. évfolyam, 1-38. szám)
1979-04-13 / 15. szám
No. 15.- 1979. április 13. NAPNYUGAT VÁZLAT MOLDOVA GYÖRGY ARCKÉPÉHEZ Folytatás a hatodik oldalról: a politikai rezsim igényli is a szolgálatát. Különösen áll ez a szocialista országokra, ahol az előző rendszerek nem egy elismert írója hallgatásra van ítélve. És az sem biztos, hogy az államvezetéssel magát azonosító, sőt általa feldobott író mindent kimondhat, ha a helyzet úgy hozza, hogy mégis a lelkiismerete szavára kell hallgatnia. Moldova messze elmegy — és elmehet — az igazságnak való engedelmességben, viszont — ösztönösen, vagy tudatosan — ismeri határait. Annak ellenére, hogy szociográfiai műveinek az adja meg a hitelét, lüktetését, hogy eggyé válik, belülről azonosul a tárgyával, illetve a kérdezettjeivel, azzal a karizmával is rendelkezik, hogy ugyanakkor szenvtelen tárgyilagossággal, mintegy távolról fókuszolja be magának mint Témát. Ez a kettős jelenlét — totális emberi érdekeltség és totális írói távoltartás — megóvja Moldovát, hogy felemelje a hangját: fenegyerekeskedjék és odamondogasson. Elkötelezettség, szeretet, részvét, építőszándék tehetséggel, önfegyelemmel, mértéktartással párosulva Moldovát is, mint minden nagy írót, népének nemcsak szócsövévé, de lelkiismeretévé avatja. Az a Moldova-mágia hogy amikor a feladatára összpontosítja a figyelmét, és a saját szavaival élve, a „lelki-kisipari módszereivel" azt megoldani igyekszik, észre sem veszi, hogy az agya a szívével szinkronban van. Fiatal festőművész barátom beszélte, hogy amikor Moldova az Őrségről szóló könyvéhez az adatokat gyűjtötte, az egyéniségéből áradó szeretet, emberség és őszinte fájdalma a széthulló, pusztuló ősi életforma láttán, a pesti aktatáskásokkal szemben okkal gyanakvó falusiakat barátaivá tette Őriszentpéteren élő nagyanyja, másokkal együtt, még ma is felemlegeti, hogy „amit elmondtunk neki, ahhoz nem tett semmit, abból nem vett el semmit". Társaságban szóbajött, hogy Moldováról tartok előadást. Valaki megkérdezte: — Melyik Moldováról? Ahogy Pesten mondják — fogtam a hangot. Az illető ugyanis szellemesen arra utalt, hogy Moldováról legalább három külön összefoglalást kell adnia annak, aki meg akarja rajzolni írói portréját. A riporter-szociográfus más Moldova, mint a regényíró: a szatíraíró Moldova pedig egyenesen unikum. Moldováról a tudományos igényű szociográfusról, az embereket, ügyeket, extrém dolgokat premier plánba hozó íróról könynyű volt pillanatfelvételt készítenem. Moldováról a regényíróról szólni azonban még az emigrációban sem kis feladat, pedig itt és mi már csak értünk a sommás elintézéshez. Aki olvasta például regényei közül Malom a pokolban, A változások Őrei, Az elbocsátott légió, Magányos Pavilon, A Szent Imre induló című köteteket tudja, hogy miről beszélek. Különös világ, veszélyes terep a Moldovatój. Az olvasó nem hisz a szemének, hogy ma Magyarországon — igaz, hogy az időszámítást „Rákosi utáni" léptékkel mérve — meggyőződést és gleichschaltolás eszmékért és eszményekért való kiállást, és szerepet, álhumánumot, karrierizmust, aztán tisztaságot, szépséget, jóságot és az élettől elszakadt dogmatizmust, köpönyegcserét és kiskirályságot úgy lehet átbeszélni, kirakatba tenni, mint ahogyan azt Moldova cselekszi. Moldova hősei általában magányos emberek, zátonyra futott sorsok, akik a korrupt, „szervezett léttel" szembenálltak és szembeszálltak. Ezekkel a lebukott, vagy maguktól félreálló, vagy talán még csak a magukat és a társadalomba való helyüket keresés állapotában lévő emberekkel törvényszerűen történik, hogy szembekerülnek a „szervezett léttel". A szó nemes értelmében vett idealisták ők: számukra az élet elsődleges célja az emberréválás, a szuverén lélek kialakítása. Megszállottak, filozófusok, akiknek szívét-derekát erkölcsi parancsok roppantják. Egy kicsit minden Moldova főhősre el lehet mondani, amit Teitelbaum, a rabbi, Koterba koporsója fölött imádkozott: — „Aki mindig úton voltál, hogy a fogságba kerülteket kiváltsd, hogy a vérvádak áldozatain segíts a messzi úti cél ira elébed sietett, hogy gyorsabban megtérj és elrejtőzz üldözőid elől. Az ember, mint a fűszál, olyanok a napjai, reggel virágzik és estére elfonynyad mint szálló felhő, mint a madár tovatűnő árnyéka, olyanok a napjai. De Te, aki odaadtad lelkedet az éhezőknek és a megalázottakat lecsilapítottad, a sötétségen is átvilágít szíved fénye, és a homály felragyog,mint a déli verő. Isten vezet örökké, lelked kínzó szomját eloltja, testedet újjá szüli és megifjítja, olyan leszel, mint az öntözött kert és az el nem apadó forrás" (A Szentimre-induló 1975.183 l.). Hadd álljon itt a Negyven Prédikátorból is két idézet, emlékeztetőül és eszméltetőül, hogy miféle lelkűlét és szándék vezette őket. „Hiába múlja felül az árulók száma a helytállókét, mégis a helytállást kell a prédikátorok természetes és rendes magatartásának tekintenünk". „Tanítóink mondták: legyetek jó sókká, szövétnekké, csillagokká ..." Moldova hősei gyakran romantikus közegben, a külvárosok perifériáin jelentkeznek, ahol az erkölcsi jó és rossz tapinthatóbb és egyértelműbb. Vagányok, szél tolók a „fényes szellők". Dürr, tolvajok réme, vagy Kaja és Szigecsán s a többi, sajátosan Moldova figura az úgynevezett „magasabb eszményeket" a maguk módján kommentálják és élik meg. A belső igazság, a vagánybecsület ugyan olyan kötelező erejű íratlan parancs, mint volt a Nemzeti Kaszinó becsület-kódexe, ahhoz kétség nem férhet. Színes, érdekes emberek Moldova regényalakjai, viszont figyelembe kell vennünk a kritikusok megjegyzéseit is. Pomogáts Béla, Nácsa Klára és az erdélyi Bernád Ágoston, hogy csak néhányat említsünk, nem minden igazság nélkül állapítják meg, hogy a moldovai eszménykeresés nem takar mindig valóságos élményt és cselekedet, a döntő történések motiválatlanok s a jelképekből is gyakran hiányzik a töltet, hogy mit akarnak valójában szimbolizálni? A Magányos pavilon hőse, Flórián például az 56-os forradalom alatt embereket ment és sebesülteket kötöz, az események nem történelemként és politikumként, hanem az örökkévaló és személytelen szenvedés misztikus, oroszos adalékaként jelentkeznek. A Malom a pokolban és A változások őrei című regényeinek a hőse még bonyolultabb figura.. Flandera János heroikus reménytelenségben és Camus-i elidegenedésben figyeli a körülötte sűrűsödő eseményeket, amik végülis 56-ban robbantak. A Kőbányai Tizenkét ház lumpennyomora, a tehetsége, és 'az elesettekhez és az igazsághoz' ragaszkodása és nem utolsó sorban látens karrier vágya szolgáltatja a hátteret és kinetikai energiát a csúcsra való kapaszkodáshoz. S amikor felér, üresség és csömör önti el. Nyitva marad a kérdés, hogy Flandera János korának hőse, vagy csak problémagyereke? Ha irodalmi párhuzamot keresnék Moldova alakjainak sugallódásául, Cervantes Don Ouijotéja, Dosztojevszkij Karamazov Ivánja és Németh László Boda Zoltánja szép és értékmérő példa volna. Etikája a balkezesek evangéliuma: — Jobban szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ha az egész világ megmentéséhez szükség lenne egy kis gyermek feláldozására, a kis gyermeket akkor sem lenne szabad feláldozni, mondja Karamazov Iván. És körülbelül ezt mondja Moldova György is. Egy abszolutumokra vágyó lélek, aki elsősorban önmagával akar békében élni, egy furcsa műfajban találta meg a menedék kifejezési formát: szatírában. A polgár, akinek külön véleménye van a szociográfus Moldováról és különösen a regényíró Moldováról, képes könyvkereskedésből könyvkereskedésbe menni, hogy a Magyar atomot vagy A beszélő disznót beszerezze. Van valami igazság abban, hogy Moldova szatíráiban több a kesernyés fájdalom, főleg amiatt, hogy ott, ahol legfőbb érték az ember, vannak még hibák. Feltételezhető hogy reá is áll Arany János versikéje: „Hogy nevetni megtanultam, — Sírni immár jól tudok". És ha már szatíra ürügyén a valódiról és annak égi másáról egy mondatban esik szó, hadd éljek egy abszurd ötlettel, nevezetesen, hogy Karinthynak akiről köztudomású volt, hogy a humort halálos komolyan vette az égi mása, azaz inkarnációja Moldova György. Karinthy mélysége, filozófiája, elegáns tőrkezelése a Moldova-inkarnációban kőbányai akcentust kapott és a Swifttől, majd Bernard Shawtól örökölt tőrt Moldova egy boxerral cserélte ki. De hogy boxerral milyen mesterfogásokat lehet tenni, javaslom elolvasásra Arrividerci Budapest c. írását. Búcsúzóul és stílszerűen én is hadd mondjam: Arrividerci Moldova! Los Angeles, 1979 március 9. Emlékezzünk: JUHÁSZ GYULA (1883-1937. ÁPRILIS 6.) . . . Szegény magyar volt, költő volt, senki. Nem tudott élni, csak énekelni, nem volt rossz, sem jó, csak fáradt. Várt, várt és nem lelt soha csodákat. Mély szürkeségben színeket látott. . . Magyar volt, költő: Átkozott, áldott! (Juhász Gyula: Fejfámra) ■ Erre a szürke, mindennapos magyar névre emlékezünk ma — halála évfordulóján, s arra, aki hordta — a 20. századbeli magyar költészet egyik legszerényebb alakjára. „Ha fel kell sorolnunk — írta egyszer Kosztolányi Dezső -, hogy ki a tíz legnagyobb és legigazabb MAI költő. Juhász Gyula neve ott van az elsők között." Lírája — mint neve és egyénisége — szerény és egyszerű: nem a formák virtuóza, hanem az emberi szív legrejtettebb érzéseinek tolmácsa. Nem használ nagy jelzőket: versei aprólékos kínai tusrajzra emlékeztetnek, így ír például a falusi alkonyról: „. . . A házak és a lelkek csöndje jön, — a béke száll nagy, szürke lepedőn Bús táj fölött, bárányfelhők alatt — ezüstöt önt az estbe a harang Általában hagyományos versformákkal él — különösen a klasszikus szonett keretében érzi otthonosan magát — mégis, kortársaival együtt a modern költészet egyik úttörője. Amikor — fiatal diák korában — verselgetni kezd, Reviczky Gyula példája vezetgeti még önállótlan tollát. A búskomorságra hajló Reviczky hatása érződik például ezekben a sorokban a nagyvárosok magányáról írt versében: TOLLAS TIBOR HÁROM HÚSVÉTI KÍVÁNSÁG Ha kérdenéd, hogy mit szeretnék, csak egy napra Jézus lehetnék, csak egy napra rég alvó anyám mély álmából feltámasztanám, megcsókolnám rámnyíló szemét, mely hunyva is csillagként kisért, s mosolyának késő sugara tudom, tudom, meggyógyítana. Ha kérdeznéd, hogy mit szeretnék csak egy napra véle lehetnék, csak egy napra a gyermekévek korsójából — mely tört cserép lett betelni s némán megbékélve visszatérni fészkes ölébe, s fiatalságom barka-ága kihajtana hivó szavára. Ha kérdenéd, hogy mit szeretnék, végső órán véle lehetnék, végső órám oly könnyű volna, ha rózsafaként átkarolna, ,s én a megtért, tékozló gyermek itt hagynám, miben kedvem tellett, — sír helyett keble vánkosára hajtanám fejem a halálba, visszatérni fészkes ölébe. .,. . . ismeritek a bús vasárnapot, — mikor távol zenén álmodozva, — sötét óráknak nincsen vége-hossza, — s álmot szövünk, mint hálót sző a pók? . . ." Később Ady jelent számára ihlető élményt. Ebben a korszakban írja tépelődően hazafias — magyarságára rátartian büszke verseit, a többi között a Magyar elégiát: „. . . egy ezeréves dal sír a lelkemben. — Elénekeljem? Félek, hogy a szívem szakad meg e dalban: — örökségem e búbánatos dallam. — Ott búg benne az ezeréves átok, — hiszen tudjátok: — A magyar, aki hivatott a nagyra, — és büszke útját mindig félbehagyja . . ." . A századforduló világnézeti forrongásában mohón szív magába jót-rosszat: lelkesedik Nietzsche, Ibsen, Tolsztoj filozófiai, társadalombíráló és művészi eszméiért, egy ideig a szabadgondolat híve és megismerkedik a bontakozó szocializmussal. Ebben az időben így versel:......mit vétettél ember? Ember voltál, — s embernek lenni: siralmas való már — és dicsőséges! Mint a csillag csillag, s a rög csak rög, az ember is csak ember. . A különböző eszmei áramlatok azonban soha nem olvadnak harmóniára a lelkében: egész élete vergődés a számára megoldhatatlan ellentmondások között. Szíve vérével írott versei ezeknek a belső tusáknak tükrei. Vergődik a harsány életvágy és a beteges halálhangulat, — piros derű és barna bánat, — színes elevenség és sötét letörtség, — valóságszeretet és álomba menekvés, — múltba fordulás és jövőben bízás — emberkerülő magány és a minden szenvedővel azonosságot vállaló közösségi érzés között. Ezek az ellentétek határozzák meg költészetét: így lesznek versei, — ahogy Kosztolányi írta róla — drágakövek — fekete bársonyalapon. Egyéniségének és lírájának ez a sajátos feszültséget adó ellentmondása azonban legnagyobb alkotásaiban mindig az élet, az öröm, az akarás és az emberiség közösségében való hit győzelme (Folytatás a 8. oldalon.) 7. oldal Magyar könyvek, szótárak nagy választékban! IKKA - TUZEX - COMTURIST Pénz és vámmentes ajándékcsomagok intézése. DUNA OVERSEAS CO. 226 No. Fairview St., Burbank, California 91505 - MAGYAR HANGLEMEZEK -T.: 845-6362 Tulajdonos: KAÁLI NAGY DERŰS PERCEK, DERŰS ÓRÁK, HUMORESZKEK ÉS NOVELLÁK Fényes Mária: KACAGÓ ARIA c. könyte megjelent a Napnyugat kiadásában, 96 oldalon. A fedőlapot EGEGHY PÉTER festőművész tervezte. Ára 3,25 dollár, postai szállítás esetén plusz 50 cent. Megrendelhető a Californiai Magyarság szerkesztőségében: 10.5 S. Western Ave., Los Angeles Ca. 90004. T.: 384-7642 Megrendelhető még: FABÓ LÁSZLÓ 22 Hancock St., San Francisco Ca. 94114. KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Ave., Cleveland, CH. 44111. PANNÓNIA BOOKS P.O. Box 1017 Postal Station „B" Toronto, Ontario, Canada M5T 2T8 PUSKI — Corvin Hungarian Books 1590 2nd Ave., New York N.Y. 10028.