Californiai Magyarság, 1984. január-december (61-63. évfolyam, 1-50. szám)
1984-01-06 / 1. szám
No. 21. 1984. január 6. CALIFORNIAI MAGYARSÁG MONOSZLÓY DEZSŐ: ALAGÚT Miután annak ellenére, hogy , inkognitóban utazott, a vonatösszes kalauza, két közlekedési rendőr, s a gyorsra merő véletlenségből felszállt rendőrorvos is tudta kilétét, némi leegyszerűsítés kedvéért így is kezdhető: Grünbaum detektívfelügyelő kibámult az étkezőkocsi ablakán. A vonat még az állomáson várakozott, a vagonokat összekötő fékkábelek gőzkieresztő, sistergő hangot hallattak, valahol távolabb a forgalmi tiszt sapkája piroslott, minden az elindulás előkészületeire utalt. Ebben a pillanatban borostásképű alak tűnt fel a vonat mellett, tekintete a kifelé bámészkodó Grünbauméval villant össze. Akkor behúzta a nyakát, s a következő sínpár felé iramodott. Egy tolatómozdony éppen arra a vágányra szaladt. A felügyelő jól látta, amint a férfi a levegőbe emelkedik. A tolatómozdony tovább rohant, a férfi a túlsó vágányon hevert. Hanyatt feküdt, s úgy lehet mozdulatlanul, de mintha egész teste a hirtelenséget, a mozgást őrizte volna. Hasa tájékán valószínűtlenül nagy vörös csomó járt pumpaként föl és alá, s váratlanul egyik keze a magasba lendült, majd lehanyatlott. Tőle néhány lépésre hordárok álltak, figyelték, mozdul-e még, de nem mentek közelebb hozzá. A gyors közben elindult. — Ja, ennyi egy emberélet — sóhajtotta az étkezőkocsi pincére. — Ennyi — hagyta rá Grünbaum. — Konyakot? — Konyakot. Ez úgy látszik, komolyan veszi az inkognitómat, s azt hiszi, roszszul lettem - dünnyögte a felügyelő a konyaknak, mivel a pincér már egy másik asztalnál fecsegett az élet esendőségéről. Az első korty kellemes meleget árasztott a gyomrában, s már csak áttételesen gondolt arra a kellemetlenül mocorgó vörös csomóra, egész figyelmét a Goniusrejtély kötötte le. Úgy érezte, rájött valamire, amin hónapok óta hiába töprengett. Hát persze, a vonat legtöbb esetben eldobja magától, akit elkap. Kár, hogy rossz vonatra szállt, ez a nappali gyors,s neki az éjszakai hozná a megoldást. Dehát miért? Kissé megoldotta nyakkendőjét, ez se tartsa vissza, hogy a jól körültapogatott gondolatok szavakká öblösödjenek. Olyan ez, mint a golyva, az embernek már a torkában van, s ahelyett, hogy ki lehetne bökni, megreked az álla alatt. Nem szabad elsietni. Módszeresen kell számbavenni mindent. Először volt a Doktor Gorius-eset. Őt találták meg nyolc hónappal ezelőtt az alagútban. Úgy feküdt ott, mintha pontosan a sínek közé illesztették volna. Koponyaalapi törés. Egy óra múlva elérik az alagutat. A többi ötöt is ott találták meg. Valamennyien jól szituált, jelentős pozíciójú egyének voltak. És még annyit sem tudott megállapítani a nyomozás, hogy az áldozatok azt megelőzőleg kapcsolatban álltak-e egymással. Csak a halálozási helyük volt azonos, megközelítőleg az alagútnak ugyanazon a pontján feküdtek, szépen a sínek közé igazítva. Egy közülük igaz, vagy harminc méterrel beljebb feküdt. Mennyi is az? Gyorsan szemügyre vette az étkezőkocsi hosszát. Meg volt elégedve azzal, amit látott. Igen, ez éppen egy vagonnyi távolság lehet. Vagyis? Rendelt még egy konyakot. — Annak már jó — jegyezte meg a pincér. Türelmetlenül bólintott, mert félt, kizökken a gondolatmenetéből. Ha azok mind ögyilkosságot követtek el, miért mentek olyan messzire be az alagútba, s ha be is mentek, a lokomotív egyiketmásikat biztosan eldobja magától, akárcsak azt a behúzott nyakú, borostás , pasast. Most már pontosan tudta, mi a teendője. A következő állomáson leszáll. Az még az alagút előtt van, gépkocsival visszautazik és bevárja az éjszakai expresst. Közben még arra is lesz ideje, hogy megérdeklődje, vajon mindig ugyanoda csatolják-e a hálókocsit, vagy esetleg az is előfordul, mint Weiss mérnök esetében, hogy egy vajgonnal hátrébb. Ettől kezdve mintha a külső idő eseményei rohamlépésben felgyorsultak volna. Jön a megálló, szabad gépkocsi, a visszautat szinte nem is észlelte. Már az állomásfőnök szobájában állt és két magasrangú vasúti tisztviselővel beszélgetett. Az egyik gyerekkorának hórihorgas filmkomikusára, Zorora hasonlított. Tőle azt is megtudta, hogy az a bizonyos alagút főzecsavarozással készült. — Bizony kérem — magyarázta a Zoro-szerű vasúti mérnök — ma már nem úgy építjük az alagutakat, mint azelőtt. Régebben az alagút tartotta a hegyet, ma a hegy az alagutat. Grünbaum úgy találta, hogy ezzel a felvilágosítással nem tud mit kezdeni. A hálókocsikra terelte a szót. Mire az éjjeli express befutott, ezekről is megtudott egy sereg fölösleges adatot. Megnézte a hálókocsijegyét és elindult a hatos számú fülke felé. Egy barnaruhás kalauz udvariasan útját állta. — Ön ugye a Gorius-ügyben nyomoz? Bólintott. — Az ön fülkéje a tizenkettes számú. A felügyelő engedelmesen elindult a kalauz nyomában. — Biztonsági okokból — tette hozzá a barnaruhás. — Másokkal is előfordulhat, hogy a tizenkettes kupéba kerülnek, bár a jegyük máshová szól? — érdeklődött a felügyelő. — Ó, hogyne, biztonsági okokból, és... — És? — Van, akinek a jegye a tizenhármasba szól és babonás. Van, aki nem szeret a felső ágyban aludni, van aki. . . Grünbaum megköszönte a felvilágosítást és ruhástól végignyúlt az alsó fekhelyen. Később felkattintotta kézikofferét, előkereste pizsamáját, kivette, visszatette. Hát persze. Azok ott az alagútban, a sínek között mind pizsamában feküdtek. Ujjával körültapogatta a kupé falát, aztán maga mellé készítette zseblámpáját és revolverét. Az express egyenletes ütemben haladt előre az éjszakában. Néha kisebb állomások fényei villantak a szemébe. Ez jó — ez ébren tart. Nemsokára elérik az alagutat, s addig mindenképpen ébren kell várakoznia. Maga se értette, hogyan történt, mégis elszunnyadt. Amikor újra kinyitotta a szemét, egy barnaruhás férfi az ő zseblámpájával világított rá. Rámeredt, s rögtön látta, hogy ez nem az, aki a fülkébe beengedte. Az arca borostás volt, nyakát kissé behúzta. — De hiszen. . . — Ön rossz vonatra szállt — szakította félbe a hálókocsikalauz — és az mindig kellemetlenséggel jár, ha valaki az utóbb történtet összekeveri az előbbivel. — Szóval, minden ebben a tizenkettes fülkében ment végbe? Dehát miért éppen ezt az öt embert tették el láb alól? — Csak nem kívánja tőlem, hogy most valami elmés magyarázaton törjem a fejem. Mindjárt jön az alagút és erre már nincs idő. — Ha jön az alagút, gombnyomásra elmozdul a kupé alja, kicsúszik az ember alól az ágy, így van? — kérdezte Grünbaum. — Pontosan így — hagyta rá a borostásképű. Esés közben még érezte, hogy a ruhája rajtamaradt. Ez így mégis illendőbb, gondolta, mint pizsamában. Folytatás az 5. oldalon! 3. oldal