Czegléd, 1885 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
Harmadik évfolyam. 1885. 45-ik szám. Czegléd, 1885. November 8. Előfizetési dij : Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre.....................................4 frt — Fél évre 2 írt — .Negyedévre.....................................1 frt. — Egyes szám ára 10 kr. Szerkesztőség: VEGYESTARTALMÚ HETILAP. I. kerület 94. szám alatt vasut-utczán. Ide a szerkesztőhöz küldendők a kéz- mm */*// • • I/' iratok és mindennemű hirdetmények. Megjelenik hetenkint egyszer Vasárnap Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetmények: Egy hasábos petit sor 15 kr. Nagyobb és többszöri hirdetéseknél tetemes árleengedés. Minden beiktatásnál külön 30 kr. bélyegdíj előre fizetendő. Hirdetményt még szombaton délelőtt is elfogad e lap. Nyílttérben megjelenő közlemények minden sora 35 krajczár, a reklamációk a kiadóhivatalhoz küldendők. A kiállítás bezárása. Az országos kiállítás, mely pompájával, ragyogó képeivel hónapokon át gyönyörködtetett bennünket e hó 4-kén bezárult körökre. — Hazánk történelmének egyik legfényesebb lapja lesz az, mely a nagy jelentőségű műnek emlékét az utókor részére megörökíti, — az élő nemzedék pedig megelégedéssel s jogos büszkeséggel fog emlékezni dicső alkotására , ami által „sikerült a külföld előtt országunkat természetadta kincsbányáiz lakosságának életerejét és szívós szorgalmát, alig meghonosodott iparunk és kereskedelmünk egészséges fejlődési képességét nem szemkápráztató és így állandóságot nem ismerő tünetekkel, hanem a valóságnak megfelelően hű és könyen felismerhető őszinteséggel bemutatni és azt meggyőzni, hogy szt. István birodalmának lakói képesek a polgárosodás és kultúra közvetítésére, megteremtvén önmagunknál és gondosan ápolván azok főtényezőit.“ Kiállításunk uj népet mutatott be Európának ; olyat, mely ez előtt nem létezett s a melyet nem is remélt senki ily hamar feltalálhatni a négy folyó mentén. — Uj nép, csodálatra méltó fejlődés — képességével, mely nem lesz soha többé a régi s mely kivívta méltó helyét a jövő nagy világkiállítások csarnokaiban. E hitnek, e meggyőződésnek adott kifejezést a magyar királyi trón örököse s a kiállítás védnöke Rudolf főherczeg is emelkedett s hazafias szellemű beszédében, melyet a kiállítást ünnepélyesen berekeszté s mely nemcsak azok szivében keltette föl az őszinte lelkesedésnek eddig alig ismert melegét akik hallották, hanem azokéban is — a kik azt csak olvashatják ; — mert a magyar nemzethez ily lelkes hangon az uralkodó házból, még nem szólt senki soha. .... „Mai nap teljes megelégedéssel tekinthetünk ezen művünkre vissza,“ — monda a trónörökös — „melynek erkölcsi értéke mindenek előtt tartós haszonra fog szolgálni, mert ezen kiállítás mindnyájunkban a bizalmat, az önérzetet s a hatalmas közművelődési emelkedésünk jövőjébe vetett hitet költötte fel és külföld előtt is bemutatta, mivé alakult Magyarország az utóbbi évek alatt, hogyan emelkedett föl a szellemi és művészi alkotások terein, éppen úgy, mint ipari és mezőgazdasági tekintetetekben teljes mértékben a kulturállamok sorába. A Szent István koronájához tartozó országokra nézve e mostani kiállítás fontos szakaszát képezi ifjú erejű művelődési kifejlődésünknek s ebben rejlik a legjelentékenyebb siker. — Reánk nézve, kik szerencsések voltunk ezen műben résztvehetni, a legszebb jutalom és büszkeség azon öntudat, hogy hazánknak szolgáltunk, azon hazának, melynek szent földéhez a hűség és gyermeki szeretet kötelékei csatolnak bennünket. Ez ünnepélyes pillanatban, midőn ezen első nagy országos kiállítást bezárjuk, hálateszten egyesítsük szavainkat ezen felkiáltásban, mely minden magyarnak lelkesülten lebeg ajkain: „Éljen a mi urunk és királyunk ő cs. és apostoli királyi Felsége — és éljen a mi imádott hazánk!“ És jól esik, kimondhatlanul jól esik nekünk a kiállítás sikere fölötti általános öröm közepett ismételve kifejezni abbeli örömünket és büszkeségünket is, hogy az ott elért dicsőséghez városunk is jelentékenyen hozzájárult, habár nem úgy, miként azt tehette volna. Iparosaink képessége, buzgalma s anyagi áldozata szintén segített kivívni a közös nagy győzedelmet, maguknak pedig egyenként az elismerést s annak büszke jelvényeit. E jelvények szolgáljanak zálogául jövőben is a folytonos képzésnek és kitartó munkásságnak, melyek önmaguknak, városunknak és hazánknak tesznek szolgálatot, szereznek dicsőséget! A „CZEGLÉD“ TÁRCZÁJA. MA K Y. Bete,- valál . . . Én éjjel nappal Agyadnál ültem fenn vírrasztva, Kurcsolt kezekkel, állítattál Küldtem fohászom a magasba: Jé Istenem imádva kérlek, Ogd meg ez ifjú drága éltet! Ne adta volna meg kérésem, S vett vén’ az angyalok közébe, Oly égetőn nem fájna nékem, Mint tudnom téged más ölébe. Úgy a halál köt véled össze .... így elvesztelek..............mindörökre ! II. Nem vágytam én rideg magányba, Hogy eltemesd ott ifjú élted! Ragyogni, ki a nagy világba, S dolgozni lankadatlan érted .... A csöndes puszta völgy ölében Sohasem lett vén’ nyugalmam nékem. Küzdeni vágytam . . . Megszerezni Sok fényes csillagát az égnek, Dicsővé, ünnepeltté lenni, Kit a nagyok csodálva néznek .... S kincset, babért, mi már enyém lett, Szerelmedért odadni néked ! III. Nem panaszkodom már többé, Nem vádolom hűtlenséged, Árva legyek bár örökké Nem átkozlak soha téged. Boldogabb lessz bizonyára, Mint lehettél volna vélem . . . . Hisz e boldogság ára Nagy volt: az én üdvösségem ! _______ Szirmay Lajos. Olsteroer G±, 1805. A világhistoriában nem volt még ekkora nevezetességű nap, már csak azért sem, mert mi ezt megértük. — Annektáltam is egy pár üveg somjait este olyan fizikai számítással, hogy majd hamarabb átestem a rengeteg éjszakán s felvirradok a nagy napra. Az ablakomon olyan zöld függöny van, amelyik kék, hanem én szentül meg voltam győződve, hogy az rózsaszínű; a szobám fala mintha perla szőnyegekkel volna borítva, pedig valójában csak Herman Ottónak egy pár ideálja végzi és gyakorolja a sarokban a békéscsabai házi ipart; a nagy bőrköpenyeges könyvek és dikcionáriumok is mintha mozognának és elkészülnének a porlepte polczról, — hallani vélem, amint mondogatják egymásnak, úgy sem kellünk mi ennek az urnak holnaptól kezdve. Ne hidd, kedves olvasó, hogy tán a somlai hozott ilyen hallucinációba. Oh nem! Majd kisül annak az oka mindjárt. Ágyba megyek. — S ime megjelenik előttem egy gyönyörűséges szép nő — lehellete arczomat éri s jobban tüzel, mint a somlai. Bíboros az ajka patyolat a karja lágyan ölel kebelére s vállamat takarja. No, ne tessék mindjárt gyanúsítani a becsületes embert, meg is nevezem, hogy ki volt ez a szépséges nő, hát Fortuna asszony. Én is szorosan tartottam őt, mint a berlini szerződés a szegény Törökországot. — „Ne menj el, ne menj el, maradj nálam az éjjel, dudolám neki, csak piros hajnal hasadásig, csak holnap estig volt imádott hölgyem! Holnap húzzák a kiállítási sorsjegyeket. Van nekem ilyen hat darab. — Egy czipőt vontam el e miatt magamtól. Pillants reám te minden asszonyok legdicsőbbike, te „földiekkel játszó égi tünemény“ Oh Fortuna!! De nem is lehet az, hogy az én sorsjegyeim ne nyerjenek. Három hét óta szüntelen numerusokkal álmodom, pedig a mathesisből örökösen szekundám volt diák koromban. — Rám férne az a tíz, húszezer forintocska nagyon. — De mit itt, húszezer?! — Vagy a százezer, vagy semmi, én nem alkuszom. Hiszen Pepike is, akitől vettem húza antó júliusban, biztosított, hogy ezek ki fognak jönni és olyan szépen mosolygott hozzá, mint a régi véres hajú bankó. — Bizonyára ki fognak jönni.. . Csak már reggel volna! . . Nem jön rám álom, kevés volt a somlai. Hadd lám csak, mit csinálok a százezer forinttal?! — Megházasodom .... Nem, akkor hamar elfogyna a pénz. — Oda adom Milán királynak kamatra s rátábláztatom az ingatlanjára . . . Az sem jó lesz, mert ott még nincsenek hitelesítve a telekkönyvek. Mindenek előtt Pepikének emeltetek egy villát az Andrássy út végén. Aztán megveszem a Verdungos Ferencz uram birtokát. — De nem adja százezer forintért. Micsoda? — Nem adja? No iszen csak azt kéne még elkezdeni! . . Eltartanám a fiát is holtig, legalább megragyogtatnánk még egyszer „Mátyás király“ dicsőségét. — Aztán Városi közgyűlés november 3-án és 5-én Napirenden az 1886. évi költségvetés folytatólagos tárgyalása. — A tanácskozási terem kong az ürességtől, a padokon alig 30 képviselő foglal helyet; ennyiből áll az érdeklődés a város legfontosabb ügye, háztartása iránt. — Valóban ez óriási közöny a mily bántó mindazokra, kik a város ügyeit szivükön viselik, és oly megmagyarázhatlan is egyszersmind főkép azok részéről, kik fennen szeretik hangoztatni, hogy mennyi adóval járulnak a község költségeihez, — de még inkább az, az értelmi osztály tagjai részéről, kiknél állandó panasz tárgyát képezi, hogy nem képesek megszerezni a város ügyeinek intézésére az őket megillető befolyást, holott annak megszerzésére semmi komoly törekvést nem tanúsítanak hanem önként átengedik a tevékenység terét sokszor illetéktelen egyéneknek. A közgyűlés tárgyalása semmi érdekesebb mozzanatot nem tüntet fel; a költségvetés egyes tételei nagyobb részt vita nélkül és csekély módosításokkal mentek keresztül, csupán két pont volt olyan, melynél felszólalások történtek; az egyik a város tartozásaira felvett kamat s a másik a városi szegény- és kórház átalakítására előirányzott összeg. Az utóbbi" tétel fölötti vitában kissé éles szóváltás keletkezett Makkay F. és B. Molnár S. képviselők közt, mely a polgármester figyelmeztető közbeszólását is provokálta. A közgyűlés lefolyása a következő : az. évi okt . 29-ei közgyűléskönyvének felolvasása és hitelesítése után felvétetett a költségvetés tárgyalása. A kiadások közt előre nem látható kiadások czimén, — tekintettel arra, hogy az e czimen a folyó évre megszavazott 1800 frt kevésnek bizonyult, ezúttal 3000 frt. vétetett fel. A polgári, tanyai és ipariskolák fentartására az előirányzattól némi eltéréssel 2878 frt* szavaztatott meg. Nyomdai költségek, tekintettel arra, hogy az eddigi 400 frtért a nyomdász nem hajlandó a város