Czegléd, 1890 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1890-01-05 / 1. szám

VIII ik évfolyam. Hangja oly parancsoló volt, hogy nem mertem­­ ellenszegülni. Felütöm a könyvet. „Mit olvassak ebből tisztelt uram ? nincs ebben semmi írás, egészen tiszta minden lapja.“ Elveszi előlem a könyvet és másikat tesz elém.­­ „Ez a „Vétkek könyve!“ Benne a vétkek van­nak följegyezve, a melyekkel az emberek ez eszten­dőben az ég és föld urát, a mindenható istent meg­­csúfolták! Olvasd!“ ..Tréfálni méltóztatol velem tisztelt uram?!“ kérdezem fogvaczogva. „Ebben a könyvben sincs semmi, csak üres lapok, azzal a különbséggel, hogy ezek feketék !•■ Az alak ránczokba szedi még jobban kül­önben­­ is ránczos szemöldökét, egy lapra fordít, azt két ke­zével a többi közül kiemeli és elkezd csodás mű­tétet f űzni vele. Bal kezében tartva, jobbjával finom rété- i­geket, fejt le róla, villámgyorsasággal egyiket a­­ másik után, ezret meg ezzet. Kínos feszültséggel szemléltem, vaj, mi lesz­­ ebből. Meg kell kérdenem tőle, különben kétség át­fúrja oldalam. „Mit mivel?"—szálltam meg. „Szedem a betű rét­egeket, a lapról, melyeket reá kellett írni!“ szólt és folytatá munkáját. A rétegek egyre hullottak le a lapról s amint több-több hullott le, a lap elkezde fehéredül. Fehé­­rebbé-fehérebbé vált, m­íg végre, midőn az utolsó ré­teg is lehullott, egy sűrűn tele­irt fehér lap állt előttem. Oda tartotta elém. V­ilágosan ott állt a felső sorban, nagy betűk­­­ kel a nevem. Olvasni akartam tovább, de nem vol­­­­tam­ képes : minden betű elkezdett egyszerre tánczolni előttem. Valami kínos érzet fogott el s erőtlenül ha­­j­­gatlottam vissza karszékemben. Az öreg ezalatt a lefejtett rétegeket újra egy­másra rakta és becsapta a könyvet. „Oh uram, hát ez a lap és az a sok, sok betűréteg, amit erről a lapról leszedtél, mind, mind , az én vétkemmel van tele!?“ „Vigasztalódjál! A te lapod még vékony! de pézd, ez a másik ezerszer olyan vastag mint a tiéd!“ ! „Köszönöm a lássan, eleget láttam, nem­ kívá­nom látni a másét! ” Ő mondd meg inkább a kár­hozat vár-e mindazokra, kiknek neve e könyvben fel­vált jegyezve ; óh mondd meg nekem, hogy ha jóra nem képes az ember, ha neve nem juthat be a „Jó­cselekedetek könyvébe“ csak a ,.Vétkekébe“ — ó mondd, van-e még valami, a mi megmentheti a kár­hozattól ! ?“ Az óra kombitt s eltűnt az alak. A toronyőr kürtszava búsan hangzott be szobámba, oly siralma­san, mintha érezte volna, hogy egy halottnak szolgál gyászdalul, az ó-esztendőnek! A telkemre mintha önsulylyal nehezedett volna valami. Talán álmodtam ? Ó mily nehéz álom volt! Megdörzsöltem szemeimet s tekintetem íróasztalomon fekvő tárczámra esett. Ni csak, nem is emlékszem! Én irtam­ vagy nem én e verset a végére ?­ Ember, beléd az isten Saját lelkét lehelte; Keresd őt s megtalálod Kebled mélyébe rejtve. Figyelj titkos szavára ; Oly bűvös az, oly édes ! Ha hallja és megérti, Üdvöt érez a vétkes ! Kövesd a szót, a­mit mond. Ápold, mi benned égi: A testi, földi részed Enyészet fogja érni! De az, mi égi benned Tovább él gyermekedben, És nőni fog míg addig Ér, mint az „Isten­ ember!“ Figyelj a titkos szóra, Oly bűvös az, oly édes : Ha hallja és megérti, Ü­dvöt tálál a vétkes ! Anda Vilmos. Ő tartja ő Csatárt gazembernek s állítása igazolására 4 rendbeli iratot mutat fel. Ezek egyikéből az tűnik ki, hogy Csatár Zsig­­mond 1871-ben bizonyos Vas családnak 1000 frtot adott kölcsön. A kölcsön adáskor 20°/9 kamat lehu­­zatván, a kamat fejébe a kifizetett, 800 frt után Csatár 1876-ig 1603 frtot vett föl, é­s ekkor be­perelte az adósokat a tőkéért és kamatokért, s meg­büntetni is kérte őket, mert birtokaikat időközben el­­iratták. A végtárgyaláson Csatár Zsigmond is beis­merte, hogy 209/a kamatot szedett. A bíróság ez ügyben a vádlott Vas családot felmentette a vád alól A másik becsatolt bizonyítékból az tűnik ki, hogy Csatár Zsigmond egy zászló­gyárossal 128 írttal nagyobb összeget íratott bele a számlába a valódi összegnél azért, hogy így nagyobb összeget kapjon a valóságnál Hegedűs Károly ügyvédtől, a­ki neki a zászlók költségeit megtanülni ígérte, midőn S. Vásárhelyen képviselővé megválasztatott. Egy harmadik okirat azt bizonyítja, hogy Csa­tár Zsigmond elégtételadásra szállittatván fel,­­ az elégtételadás alól magát gyáván kivonta. Végül a 4-dik adta egy csongrádi választók által aláirt plakát, melyben Csatár ugyanoly neve­zettel illettetik, mint a­milyent ellene Makkay hasz­nált, a­nélkül, hogy azért Csatár valaha elégtételt keresett volna. Csatár Zsigmond ezen iratok előterjesztése után kijelentette, hogy nem egyezik bele a bizonyítás megengedésébe, miért is a bíróság sem adott h­elyet a panaszolt állítások bebizonyításának , ami ellen panaszlott védője, Tálasy Árpád ügyvéd semmiségi panaszt jelentett be. Ezután megkezdődött a tanú­hallgatás. Nyíri István tanú azt vallja, hogy Makkay így­­ nyilatkozott: „hát még mindig van, a­ki pártolja ezt az országos gazembertTanú nem emlékszik, hogy nevet említett volna Makkay, de azt állítja, hogy ők ezt Csatárra értette. Védő : Hány jelöltre történt a szavazás a Vili­­i kerületben. Tanú: Két jelöltre, Csatár Zsigmondira és Varga­­ Mihály­ra. Védő: Hát akkor honnan következteti tanú, hogy az „országos gazember“ szavak a két jelölt közül Csatárra vonatkoztak ? Tanú: Én ezt nem érthettem másra, csak Csa­tárra, mert Varga Mihályt mindnyájan jóra való­­ embernek ismerjük. Szalisznya Mihály tanú igazolja hogy Makkay Csatár „országos gazembernek“ nevezte. Fánczél Jenes tanú szintén hallotta, hogy pa­nasza 4t Csatárt „országos gazember“ névvel illette. Tinyedi István tanú is bizonyítja, hogy Makkay Csatárra ezt a kifejezést használta : „országos gaz­ember“ Szűr­szabó Pál és Kardos Mihály hasonlóképen igazolják, hogy Makkay Csatárt „országos gazem­bernek“ titulálta. Burányi Péter tanú azt vallja, hogy Makkay előtte úgy nyilatkozott­, hogy miért nem választanak valami „becsületes czeglédi polgárt,­­ ne olyan gazem­bert, mint ez a Csatár, a­kit valahonnan már elker­gettek.“ Lédeczi Sámuel tanú vallja, hogy ő is hallotta mikor Makkay úgy nyilatkozott, hogy „válasszanak valami becsületes czeglédi embert s ne olyan gazem­bert, mint ez a Csatár, a­kit Örkényből is kiker­ge­ttek.“ A bizonyítási eljárs befejezésével Védő a kö­zkezükben terjesztette elő a védelmet. Elismeri­­ úgymond , hogy a legmegbélyeg­­zettebb jellemű embernek is van joga a sértésért elégtételt keresni a bíróságnál, — sőt köztudomású tény az, hogy olyanok keresik leginkább becsületü­ket a bíróság útján, a­kiknek írott bizonyítékot kell felmutatni, hogy elh­igyje a világ becsületüknek léte­zését. Egyenlő társadalmi rangú embereknek, ha azok a műveltebb osztályhoz tartoznak, csak két esetben lehet közfelfogás szerint bírói uton keresni elégtételt becsületük megsértése miatt. Az egyik eset az, ha a sértő fél olyan egyén, a­kit a társada­lom megvet; a másik eset, ha a sértés módja olyan, hogy a sértett félnek érdekében áll ilyen nyilvános úton kimutatni a sértés alaptalanságát. Itt­ az első eset nem forog fenn, mert Csatár maga is elismeri, hogy ő Makkay Fe­renczet tisztes­séges művelt embernek tartja, tehát­ csak az utóbbi szempont vezethette őt, panaszával a bíróság elé. — ez esetben azonban meg kell neki engedni a bizo­nyítást, mert csak így lehet kimutatni azt, hogy ár­tatlan-e ő, avagy csakugyan vétkes ,a bizonyítani kívánt tényekben. Vájjon milyen értékű az az ítélet Csatár becsülete mellett, a melyben elmarasztaltatik ugyan a panasztott, de az is kimondatik, hogy Csa­tár a bizonyítást ellenezte ? — Egy országos képvi­selőnek, már csak azért sem szabad ilyen panasz­­szal a bíróság elé jönni, hogy ne legyen kénytelen fültanuja lenni annak az arczpirító jelenetnek, ami­bőn egy egész sereg tanti szóról-szóra ismétli sajá szemébe a Makkay által használt „országos gazem­ber“ kifejezést. Hivatkozik továbbá védő, mint enyhítő körül­ményekre a becsatolt akták tényeire, a­melyek l­e­nyomása alatt panasztott az általa beismert nyilat­kozatokat tette, mert ezek azt mutatják, hogy Mak­kay Ferencz felszólalásának egyedüli czélja a köz­érdek megóvása volt. Végül a panaszolt két esetet védő egy és ugyan­azon esetnek kell tekinteni, mert a második nyilat­kozat csak folytatása volt az elsőnek. A bíróság a fennforgó enyhítő körülmények te­kintetbe vétele folytán egy-egy esetért 40 írt bírsá­got, szabott panaszlottra, a mely ítéletben Csatár megnyugodott, panaszlott azonban fellebbezett ellene. Z E G L E D. íiTr JTk. — A kaszinói disznótor maradványai rágódnak még mindig a Czeglédi Független hírlap kásás vitézei. Mint előre megjósoltuk, aki csak Kom­játhy­val érintkezett, avagy csak látta is őt, azt ter­mészetükhöz hi­ven, ugyancsak körül csaholják. Még Fabianek cselédeinek is kijutott belőle egypár kaf­fantás. Természetes, hogy a fő-fő rész nt. Takács József lelkészre esik a csaholásból, aki azt a vak­merőséget merte elkövetni, hogy pohárköszöntőt mon­dott városunk derék képviselőjére s a függetlenségi párt működésére. E durva támadásra erélyes hangú választ küldött be a szerkesztőhöz a lelkész úr — kiemelve benne különösen azt, hogy ő mint lelkész, nem akar politizálni, s hogy ő egy alkalommal már Verhovayért is ürített poharat (a mit különben az isten bűnül ne vegyen neki) s visszautasiga azt a rágalmat, a melylyel a Czegl. Füg. őt most ismételve gyanúsítja. Hanem ugyancsak megjárta a védeke­zéssel a n­­. lelkész ur, mert annyira bekeverte azt, — minden tisztességgel ellentétben — a szerkesztő kásás kalamusa, hogy ilyen formájában egyszerű ész­járású ember aligha külön tudja válogatni belőle a kását a magyar borstól s könnyen azt hiheti hogy a lelkész ur talán maga­ magát akarja leszólni a zár­jelek közt, avagy hogy tán az egészet voltaképen nem­­ Takács úr, hanem a szerkesztő írta. Mindebből könnyű levonni azt a tanulságot, hogy efele táma­dásra egyedüli válaszul legokosabb elfogadni egy öreg akadémikusnak azt az ismert classikus mondá­sát, hogy : a kutya ugat, a karaván halad.­­ A húsfogyasztó szövetkezet rész­vényesei körében mozgalom indult meg, a­melynek tényezői a törvényszék beavatkozását akarják kikérni az egylet elnöke és igazgatósága ellenében, mert más módon Balog József nagy többséggel elfogadott indítványa daczára sincs reménységük pénzüket visz­­szakaphatni. — Halálozás. Wälder Mór czeglédi nyug. izraelita tanító decz. 80-án hosszas szenvedés után, 70 éves korában elhunyt. A gyászjelentést az orsz. magyar izr. tanítóegyesület — mely egyik érdemek­ben gazdag tagját veszté az elhunytban — adta ki ugy saját, mint az elhunyt neje, gyermekei, unokái testvérei és rokonai nevében. Hat gyermeke, név sze­­rint : Mathild, fér. Weisz Manóné, Jakab, középis­kolai tanár, Adolf, néptanító, ítázsa, férj. Lippe Jó­zsefeté, Gyula és József s számos unokája gyászolja elhunytét. Deczember 31-én temették nagy részvét mellett, Béke hamvaira. Ifj. Csillag Ignácz városunk szülötte, mint Békés­ Gyuláról Írják, az ottani regaletársaság igazgatójává választatott meg 1600 frtévi fizetéssel. — A rendőrség figyelmébe. A Kisfaludi­utczai közkút körül, különösen esténként egész sereg kóborló kutya szokott összeverődni, a­melyek aztán élénk hadilábra helyezkednek a kútra járó mester­­inasokkal, s a védelem és ijedség nem egy korsónak idézi elő idő előtti eltörését. Azt hisszük, nem volna nehéz megtudni az útonálló kuvaszok tulajdonosait s egy kis birsággal figyelmeztetni lehetne őket köte­lességükre. — A szánkázást is figyelmébe ajánljuk a rendőrségnek, mert a gyorshajtás tilalmát a szán­­kázók ugy látszik, nem tekintik magukra kötelezőnek — pedig igy mulatságból könnyen származhatik va­lami nagyobb veszedelem (Beküldetett).­­ Az iparos ifjúság deczember 26-diki társas­estélyéről pótlólag megemlítjük, hogy a tom­bolajegyek kisorsolását a közönség egyhangú kíván­sága folytán Szabó Teruska k. a. eszközölte, s hogy az előző társasestélyről elhalasztott kisorsolás is most e­ l­ső szám.

Next