Czegléd, 1901 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-19 / 20. szám

Tizenkilencedik évfolyam. 20. sz. Czegléd, 1901. május 19. CZEGLÉD TÁRSADALMI ÉS VEGYESTARTALMÚ HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI­ DÍJ : Helyban házhoz, hordva egész évre 3 frt. négy hóra 1 tart­ Egyes szám­ára : 7 kr. Szerkesztőség: a kiadóhivatalban. Felelős szerkesztő: Dr. F. Halász László. Kiadótulajdonos: Sebők Béla. HIRDETMÉNYEK : nyiltterek, valamint hirdetési díjak, közvetlen a kiadó hivatalhoz küldendők. Nyilttér sora 50 kr. Kiadóhivatal: SEBŐK BÉLA könyvkereskedése. SEBŐK BÉLA idNTO- E5 PAPIKKERESI KÖNYVNYOmDA ■ CZECLED­­* A kisipar és a Turul. Százszor és százszor képezte már vita tárgyát a kisipar fejlesztése és megvédése. Ugyanakkor felhozattak az okok is, amik a kisipart fejlődésében meggátolják. Tagadhatatlan, hogy a kisipar pangása folytán keletkezett feljajdulásoknak volt és van is jogosultságuk. A gyáripar óriási tőkéjével lélegzeni is alig hagyja a kisipart. De még ha hagyná is, nem konkurrálhat a gyáripar által piacra dobott olcsóbb, de bizonyára selejtesebb iparcikkekkel. Hagyján volna még, ha tisztességes és belföldi iparcikkekkel kellene fölvennie a versenyt. Úgy áll azonban a dolog, hogy a külföldi főleg pedig Ausztria iparcikkei nehezülnek reá s teszik bénává, meddővé a magyar kis ipar és iparos minden törekvését. Egyesek, de különösen az ipartársula­tok régóta küzdenek már ez összeférhetet­len eljárás és rendszer ellen. A feljajdulásra sokáig mélységes hallgatás volt a felelet, mig végre a legilletékesebb fórum: Hegedűs Sándor miniszter vette kezébe az iparosok ügyeit s célszerű intézkedések által igyeke­zett a kisiparon segíteni s vele ez iparral foglalkozók anyagi existentiáját emelni. Az a körülmény, hogy gondjaiba vette az évtizedeken át mostohának tekintett kis­ipart, elég biztosítéknak látszott arra, hogy a kisiparos bizalommal tekintsen a jövőbe s hogy sorsának némi fellendülésében higgjen. Sajnos azonban, hogy a jóakarat nem mindig szüli a kívánt eredményt. Ez történt a miniszter intézkedéseivel is — sőt az a terve, hogy külföldi gyárakat hazánkba telepített azért, hogy vele a magyar iparosnak munkát, foglalkozást teremtsen, nemcsak hogy nem vált be, de határozottan a magyar iparnak romlására vált. Elhisszük, kétségbe sem vonjuk, hogy a minisztert csakis egy nemesebb intenzió vezette e terveinél. De kitehet róla, ha az üzleti furfang túljárt az ő céljain, minél­fogva üdvösnek vélt intézkedései épen nem hoztak áldást legalább nem mindenütt, a kisiparra. Mert a szédelgés itt is, ott is, keresz­tül húzott számadásain s ép azok, akiket az ország pénzével segélyezett, igyekeztek s igyekszenek megölni a nemes tervet, a magyar gyártmány közkincs­sé tételét. Már egy ízben megemlékeztünk egy magyar pénzen segélyezett cipőgyár üzel­­meiről , alighogy elcsendesült a méltóan kitört felháborodás zaja: már­is egy másik gyár hasonnemü manipulátiójáról hullott le a lepel . „Turul“ a neve ennek a temesvári gyárnak. Az ősmagyarok szent madara cégére alatt és nevében próbált szerencsét. Magyar gyártmányt kellene forgalomba hoznia s a végén kisül, hogy a Turul voltaképen nem más mint a kétfejű sas — s hogy a magyarnak keresztelt cipő — mödlingi papucs. A jó bolond magyar alig hogy látja rajta a Turult, mindjárt elhiszi, hogy magyar gyártmány. Pedig hát régen megírták! — három­száz esztendő a tanúsága: „Ne h­igyj magyar a németnek Akármivel hitegetnek. . . És mégis hittünk s csak akkor ocsúd­tunk fel olykor-olykor, mikor már a német Ungon-Beregen túl volt s jót nevetett a zsebünkből kisajtolt pénzen. Ezek a gyárak is igy akarnak eret vágni rajtunk. Az érvágás végre is felnyit­hatná szemeinket. Felnyithatná a minisz­terét is, hogy ne azokra pazarolja az ország pénzét, akik nem érdemlik meg, hanem gyámolítsa a mostoha kis ipart azokkal a százezrekkel, miket az idegenekre szánt. És ha már mindenáron a gyárakba szerel­mes , teremtsen maga egyet, a­mely minden izében magyar legyen. Belföldi anyaggal, magyar munkások­kal, magyar vezetőkkel. Avagy akaraterejét, munkaképességét, nemes tevékenységét, amennyiben magas állásánál teheti is, oly irányban érvényesítse, amelylyel a kisipart a rája nehezedett válságból kiemelheti. Így és nem máskép hisszük mi a kis­ipar gordiusi csomóját megoldhatni. Mert túl sok az élősdi a magyar ipar termő fáján s ha ideje korán nem siet a kormány, vagy a társadalom az élősdiek megsemmisítésére, bizony-bizony mielőbb elpusztul, elszárad a fa s koldusbotnak sem használhatja a kisiparos . . . De a mint az elosztrákositott Turul nem válik hasznára a kisiparnak és iparos­nak, vannak a kisiparnak s főleg a magyar kisiparosnak is olyatén egyéni hibái, mik épúgy megölhetik, mint a Turul. Ezekről azonban alkalmilag . . . vs. TÁRCZA. .A magyar nép kesergője.*) (Szövegét írta : Pósa Lajos. Zenéjét szerzette: Dankó­­ l’ista. Szerző sajátja.) Tudjátok-e, mit álmodtam? Tud­játok-e, mit áldoztam Csillagfényes éjszaka ? Föltámadott Kossuth Lajos, Magyarország csillaga, Beragyogta véges-végig a hazát, Törülgette könnyeinknek záporát. Kelj föl, kelj föl, Kossuth Lajos, Gyere vissza, gyere már! Magyarország sirodból is Egyre kiván, egyre vár. Nem jól van a feje alja a népnek, Kelj föl, apánk, igazítsd meg szegénynek ! Hess te, szarka, ne csörögj! Hess te szarka, ne csörögj! Nem jön ide vendég. Elfogyott már a jó bor, Elfogyott régesrég! Ropogósra sült malacz Illata elszáll­ott . . . Hess te, szarka, ne csörögj! Keress más palánkot! *) E czim alatt jelentek meg Pósa Lajos itt közölt dalai s ehhez hasonlók, melyeket Dankó Pista zenésített , melyeket körútjában nálunk is bemutatott. Csiba, kutya, ne ugass ! A mi volt, már nincsen ! Nem zörget már minálunk Senki a kilincsen. Odébb megy a koldus is, Nem nyit be hiába . . . Csiba, kutya, ne ugass ! Bújj el a szalmába! Ácsi, czigány, ne czinczogj ! Kárba megy a gyanta, Nincs már nekem, nem is lesz Soha nevem napja ! Lyukas a zseb, mind kihullt Belőle a tallér . . . .ácsi, cigány! Ilyen már A magyar gavallér! Micsoda város ez? .. . Micsoda város ez, Hogy ilyen szomorú ? Ez a bánatváros! Csupa sötét ború. Bánatkőből van itt A legkisebb ház is, Sirva fakad itt még A vándormadár is ! Hej, Arad, hej, Arad ! Búbánat mezője! Tizenhárom csillag Könnyes szemfedője! Mikor veted már le Könnyharmatos gyászod ? Mikor hervad már el Fekete virágod ? — Majd ha minden szellő Szabadságdalt zúgat, Majd ha minden magyar Örömkönnyet hullat, Majd ha bús egünket Mosolyogni látom , Akkor hullatom el Fekete virágom! Szegény ember dolgát boldog Isten bírja! Volt nekem két ökröm, két szép villás szarvú, Címeres két ökröm, fehér, mint a hattyú. Csaló, Csákó, bimbó, az ekét tartottam, Dalolt a pacsirta, a­mikor szántottam, e egyszer csak azt mondák : ki ad többet érte ? Ökrömet a törvény elkótyavetyélte. Hiába dalolsz már, mezei pacsirta, Szegény ember dolgát boldog Isten bírja ! Volt nekem, volt nekem búza­termő földem, Hullámzó kalászban úgy elgyönyörködtem! Addig-addig szaladt, egyszer csak elszaladt, Hívta, hívogatta az adó, a kamat, Utána a föld is, nem maradt egy rög se, Tíz hold örökségem elszaladt örökre. Nincs már egyéb földem, csak az anyám sírja, Szegény ember dolgát boldog Isten bírja! Volt nekem házam is, gólyafészkes házam, Muskátli virított a két ablakában. Hajléktalan lettem pergő dob szavára, Elhervadt a nyíló muskátli virága. Jaj, de elszakadtunk, tulipántos kapum! Jaj, meglátlak-e még, édes szülőfalum ? Tornyod kis harangja bánatomat sírja, Szegény ember dolgát boldog Isten bírja ! Pósa Lajos, SEBŐK BÉLA könyvkereskedésében zsoltárok­, imakönyvek és képes levele­zőlap újdonságok a legnagyobb választékban és a legjutátlVO-­sabban kaphatók- ■ ■■ ■

Next