Czeglédi Hiradó, 1920 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1920-07-04 / 54. szám
if. Évfolyam, 14-ik szál*. Cegléd, 1024. Vasárnap, julius 4 CZEGLÉDI HÍRADÓ POLITIKAI LAP MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER, SZERDÁN ÉS SZOMBATON DÉLUTÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. ker., Eötvös*tér, régi járásbírósági épület Felelős szerkesztő: KOLOFONT JÓZSEF Előfizetési díj: egész évre 80 K. félévre 40 K., negyedévre 20 K. ■=̋ Egyes számára f Ki—h Nyuttér garmond sora 5 K .c.-ali « A kormányzó’előtt. Az a küldöttség, amely a város szerény adományát mutatta be az ország kormányzójának, a legemelkedettebb hangulatban, a legmegnyugtatóbb benyomásokkal hagyta el a palotát. A kormányzó nem mondott beszédet szép frázisokkal s nem tett hangzatos kijelentéseket, hanem közvetlen modorban beszélt a küldöttséghez és illetve a küldöttséggel. Nyilatkozott a megoldásra váró nagy feladatokról s az a megnyugtató érzésünk, sőt meggyőződésünk keletkezett, hogy a kormányzó is csakis keresztény és nemzeti egész Magyarországot akar. Megtanulhattuk, hogy ma nem szabad pártoskodnunk, hanem mindnyájunknak az egy közös nagy cél érdekében vállvetve kell dolgoznunk, egymást megértve, megbecsülve és szeretve. A zsidókérdés megoldandó gyökeres intézmények által. Általában nyilatkozott a kormányzó mindazon kérdésekről, amelyekhez a megbukott kormány nem tudott vagy nem akart hozzányúlni, amelyeket nem oldott meg. A kormányzó az alkotmányos érzés, a rend tiszteletének és követelésének a legmagasabb fokán áll s e tekintetben is példaképül szolgáljon. Az ország ügyeinek vitele sosem volt oly nehéz, mint ma. A kormányok két ütköző között vannak. Egyfelől az antant nyomása, másfelől az ország lakosságának hangos és általános követelése ; — ezekhez járul a külső és belső, nyílt és titkon dolgozó ellenségek keresztező- és aknamunkája — bizony erős egyéniségek, rátermett emberek kellenek a kormányrúd mellé. Az ország hajója mégsem sülyedhet el s nem is tévedhet el a zugó viharban, ha határozott akaratú, cselekvésre kész emberek kormányozzák, akik a keresztény irányt sohasem tévesztik szem elől. A kormánynak, mely ebben az irányban halad és cselekszik is, mindenkor kész hadserege van az ország közvéleményében. Az egész lakosság szinte egy hangon követeli a keresztény - nemzeti intézményeket, s míg a kormány ily értelemben kormányoz, el nem hagyja s követni kész, bármily nehéz helyzetbe kerüljön is a külfölddel szemben. A legutóbbi esemény, a zsidó "Vörös bojkott megítélése is azt mutatja. Az ország egyetlen lakosa sem okolja azért a kormányt, sőt helyesli ez ügyben magatartását. . . Bármi történjék is a keresztény nemzeti irányzatban kormányzó, kormány és nép tökéletesen egy lesz. E tekintetben úgyössze tudunk forrni, mintha egy test volnánk s egy volna a szerepünk, a helyünk is az állami, jólétben. Csak keresztény kormányzat jöhet, de bárkikből is fog állani, e tekintetben egységes népet fog találni maga mellett vagy ellene, aszerint, amint ténykedéseivel rászolgál az egyik vagy a másik állásfoglalásunkra. — Mit akarunk ? Félév óta tele szájjal hirdetjük Szent István országának újbóli kereszténnyé tételét, mely ,a vakon hivő és rövidlátású elődeink révén jutott azoknak a kezeire,akik végül, is Csonka-Magyarországgá tették a sok balsorsot ért 1000 éves hazánkat. Félév alatt mit tettünk a kereszténység erőssé tevésén ? Semmit. Ez szól úgy nekünk czeglédieknek, mint a nemzetgyűlés tagjainak, kik e jelszóval ajánlották be magukat a haza sorsán aggódó magyaroknak. Csalódtunk. Eddig nyíltan, most kevésbé úgy, de eredményesebben vagyonosítjuk azokat, akiknek a hazafiságuk az árfolyammal mérődik. Élelmiszereink legjavát most is a zsidónak adjuk, szobáinkat azzal festetjük, stb. stb. Zsidó boltok tömve keresztény vásárlóval, a hatósági ruhaüzlet csak azért se lesz áruval ellátva, nehogy a zsidó boltosokkal konkurálhasson. Különben is ezen egyedüli keresztény ruhaüzlet léte vagy nem léte mindig az impresszió szerint igazodik.Vasúti jólétet zsidók kezelik. Több ily elszomorító adatokkal világíthatnék meg, hogy csak szájjal hirdetjük, de tettekkel a kereszténység megerősödéséért nem teszünk semmit. Mit akarunk? Végkép eltürtni az életrevalók közül vagy Jehova jóslása szerint szolgájává lenni az ő kiválasztott népének ? — Mikor ébredünk fel már egyszer igazán ? Kovács J. Paulovits Károly. Paulovits Károly, főgimnáziumunk tanára, ez év folyamán nyugalomba vonult. Otthagyta a kathedrát s az ifjúságot, melyet atyai szeretettel vezetett. Amikor Ries Ferenc főigazgató ezt az eseményt az évzáró ünnepélyen bejelentette, hozzáfűzte, hogy e felett nem lehet szó nélkül átsiklani. Ha az iskolának nem lehetett, nekünk, a városnak, még kevésbé lehet. Paulovits Károly közel négy évtizedet töltött a város tanügyének szolgálatában. És milyen szolgálat volt ez ? Nem a feladatát mesterségből teljesítő ember munkája, hanem az az apostoli működés volt, amely a célt önmagáért szolgálja. Lelkes tanító volt mindig, aki hitte s tudta, hogy szent célt szolgál. Magas értelmiség, biztos ítélet, erős igaz magyar érzés párosult tökéletes tudással, kitűnő oktató módszerrel s egészséges, tisztim világnézettel. Az iskolában tanított, de az életnek, az életre oktatott. Egyéniségének átható ereje tovább kisérte tanítványait az élet utjain, az iskola falain kivül is s jótékony hatása ma is meglátszik rajtunk mindnyájunkon, mert alig van a városban ötven évnél fiatalabb ember, aki tanítómestere gyanánt ne tisztelné őt. Így Paulovits Károly a városé, a szeretet és tisztelet, az általános megbecsülés kiváltságos jutalmát kapja az egész várostól osztályrészül. Amikor nyugalomba vonul, kísérje őt az a tudat, hogy hatékony munkálkodását a kellő mértékkel értékeljük. Sajnáljuk, hogy őt is elérte a közös emberi sors, elérte a mindnyájunk végzete, amikor a munka nehéz lesz, az erély elhanyatlik, a tetterő lecsökken. Amilyen szomorú ez a megváltozhatlan, épp oly felemelő, ha tudja valaki, hogy munkája, élete nem veszett kárba, hanem hasznos gyümölcsöket terem. Ezt pedig Paulovits Károlynak tudnia kell, mert mindnyájan tudjuk mi is róla, hogy értékes működésének a gyümölcse is értékes. Ennek az értéknek a megbecsülését maradandóvá, a későbbi utókor által is láthatóvá kell tennünk, egyrészt igaz elismerésünk jeléül, másrészt az utána következők buzdításául. Ott kell hozzá méltó emléket állítani neki, ahol életét oly buzgóan s oly eredménnyel ledolgozta.Hisszük, hogy alakul mielőbb egy bizottság, amelyezt az ügyet a kezébe veszi s a kiváló , tanár érdemességéhez mért eszközökkel ad kifejezést a város őszinte megbecsülésének.