Czeglédi Keresztény Hírlap, 1923 (2. évfolyam, 1-55. szám)
1923-01-07 / 1. szám
II. évfolyam Czegléd, 1923 január 7. (Vasárnap) 1-ső szám 0 piBl 11 ARA ETIll ARA m á w&tlxLiEiUl 10 K. KERESZTÉNY HÍRLAP POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP L3 MEGJELENIK SZOMBATON ESTE Szerkesztőség és kiadóhivatal: Czegléd, Árpád-tér 3 az Ébredő Magyarok Egyesületének helyiségében Felelős szerkesztő: Iván Mihály 10 K. Előfizetési díjak: Egész évre 800 K, fél évre 400 K.Egyes szám ára 10K Az irredenta 1922. karácsonya az irredentizmus legféktelenebb, legelkeseredettebb érzéseit bontogatta a lelkekben. Az elszakított testvérföldeken soha, egy percre sem aludt ki az irántunk való szeretet lángja, de a tehetetlenség vastag hamuja és a hétköznapi élet szürke gondjai valahogy szürkévé, lakóvá tették. De olyankor, amikor önmagába száll a lélek s levetve magáról minden leplet, s egy nagy leszámolást tart az érzések világában, olyankor rakja meg az elkeseredés, a visszavágyás fájából a magyar irredenta lángoló fáklyáját. Amikor megcsendült a betlehemi játék gyermekcsengetyűje, amikor kigyultak a gyertyák a fenyőfák ágain s amikor a templomi áhitat reáborult a térdelő seregre, akkor érezték meg világosan, tisztán a rabföldön ünneplők, hogy ime , hiányzik valaki a karácsonyfa alól, a templom padjából s kedves ünnepi köszöntők mosolygós arcai helyett gyűlölt idegen arcok néznek gyanakodva, sunyin a szemünkbe. Magyar, tót és rutén millióknak lelke, ha tudott is örülni a körülállóknak, ha tudott is mosolyogni az egyik szemével, a másikból kihullott sok könycsepp a távollevőkért. Zavartalan régi örömökre vastag s nehéz fátylat borított a bánat, ezt s akarja letépni, ledobni magáról a lelíkünk s az ő lelkük s ez a nagy fej szitás, ez a félbemaradt, könybetakart karácsonyi mosoly, ez a magyar irredenta. Lelki szemünk elől soha el nem téved, de igazán mégis ilyenkor majgaslik fel sok kárpáti orom, vadvirágos mező, kis fatornyos templom, minden, ami kedves, drága a lelkünknek, minden, ami most nincs. Zágon felé is ilyenkor mutat a halovány csillag s bocskortól gyalázott szép Erdélyországnak bujdosó fiai ilyenkor hullatnak maró, égető könynyeket az uj Marmara partján. 1922. év karácsonyát most Mikes Kelemenek is ünnepelték. A magyar irredenta eleven lángjai. S amint valamikor a magyar szabadság nagy fejedelmét környezték sirig hűséggel a kuruc bujdosók, úgy állnak most Magyarország szent egységének letörhetetlen vágya körül a magyar irredenták. Karácsony ünnepén az az üresen maradt templomi szék, az elnéptelenedett karácsonyfás viskó, s kedves szomszéd elmaradt ünnepi köszöntője, tehát Krisztus születésének áhitatos szent ünnepe, maga a Karácsony, tüzesebb, lázítóbb agitátora volt a magyar irredentának minden propaganda írásnál, minden szónoklatnál. A férfi írta : Kádár Lehel Weisz I. Imre egy délután váratlanul toppant haza. Tél volt és a köd elkötötte az ablakok szemét. Az előszoba ajtaja sötét volt, mint amikor senki sincs otthon. Bedugta a zárba a kulcsot és bement. Odabenn a szobában sötét volt. Nagy hirtelenében nem találta meg a lámpa csappantóját és nekivágta a homlokát egy szekrénynek. Az ütés fájt, sajgott, a fájdalom pedig kinyitotta száját: — Az anyját neki! Bergerre értette, a vörös Bergerre, aki délután négyre a Helikon kávéházba rendelte egy russzra, de nem jött el. Várt tíz percig, egy félóráig, egy óráig, mire aztán dühösen hazajött. Haza, az üres lakásba, ahol nem volt senki, csak valami ingerlő, édes pézsmaszag, olyan, amilyen a Ninett alsóruhájából levegőzik orrába, hogy bizalmas kettősben maradtak a Padesepka néninél, kitől hónapos szobát bérelt a Szivárvány utcában. Ezt az illatot azonban nem Ninett hagyta itt, hanem a felesége. Neje, született Auspitz Clairette. Kissé bosszantotta ez az illat, megbizsergette idegeit, aztán sejtelemre hangolta : — Nu, das passt ihr ja gar nicht ! Mert Clairette tisztességes nő volt, tiszta asszony, aki tavaly Siófokon pofonütötte Sársós Manót, aki egy pezsgősvacsora után százezer koronát kínált neki egy óráért. Pofon ütötte, pedig Sarlós üzletbarát volt, tüchtig kereskedő, aki értett a hüvelyesekhez. Csak éppen azt nem hallotta, hogy mit mondott a szép egygyerekes asszony a pofonnal egy lendületben : — Azt hiszi, marha, hogy az Imre nem ad nekem annyit?! Talán lehűlt volna büszkesége, de hát nem hallott semmit. Sarlós bocsánatot kért és azóta békességben kötnek tovább hüvelyesekben. Mert mi az egy pofon, ha szép aszszony adja ? Most, hogy ez az illat ingerelni kezdte, megint Bergerre lett dühös : — A gálája repedjen el! A büdös zsidó ! Az újonnan kereszteltek gőgjével mondta és elhatározta, hogy legközelebb visszafizeti a kölcsönt. Kirendeli Újpestre és ő itthon marad. Hanem gondolatai közé odakeveredett Clairett alakja és kérdések pattantak eléje félig aggódóan, félig csufondárosan : — Wo kann Sie jetzt herumlaufen?! Megnyugtatta magát. Biztosan a Braun nénihez ment, a Wesselényi-utcába. A nagynénikéhez (aki nem akart felfordulni), mert illik és mert hat milliója van. Ezzel a gondolattal meg is nyugodott. Fogta magát és elment a kaszinóba, a Lipikébe, ahol kártyázni kezdett. Maga se tudta , miért, beült egy makaópartiba negyediknek és mire felkelt nyolcvanötezerrel lett nehezebb. Kápé, nixhitel alapon ment a játék, ahogy , urak közt szokás. A nyereség nyereség volt, nehéz pénz, nem saláta. Mosolyogva gyűrte zsebre a bankócsomót és vidáman hajladozott jobbra-balra. Senki sem tett megjegyzést, csak a hosszú, gyomorbajos Auspitz: — Hja, akinek a szerelemben pechje van ! Weisz J. Imre pattogva vágott vissza : — Csak magának legyen olyan pechje, maga nebach ! * Ezen összeröhögött a társaság. Úgy, ahogy finom emberekhez illik. Weisz az erkölcsi és szellemi diadalt is magáénak érezte és megindult hazafelé. Útközben gyors műveletek hasították keresztül agyvelejét. A nyolcvanötezer krónra gondolt, melyet nyomban két részre hasított. — A Ninett kap egy ruhát, az huszonöt. Clairett egy smukkot kis hatvan-hetven ! Ezzel el is intézte a kérdést. Vidáman, fütyörészve ment haza. Otthon már mindenki helyén volt, a cselédek a Freulein, csak az asszony nem, aki két perccel előbb nyitott be. Még rajta volt a sok prém, a muff, a keztyű, a kalapcsoda. Fülében ragyogott a mélyfüzü zafír és szikrát szórt a brilliáns. A magántulajdon visszaállítása szovjet módszer szerint megindult. Miután a kommunista gazdasági rendszer tökéletesen megbukott, a szovjet ráparancsolt az üzemek tulajdonosaira, hogy azokat vegyék át, mert különben jajnekik. A tulajdonosok persze nem szaladnak a felhívás teljesítésére, mert képzelhető, hogy milyen sivár pusztulás fogadja őket ott, ahol virágzó telepet hagytak el. Keresztények, csak Keresztény Hírlapot olvassatok!