Ceglédi Kisgazda, 1935 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1935-01-06 / 1. szám
2. oldal, afféléit, hogy ha véletlenül megtámadtak volna, a védekezésnek és a mikénti viselkedésnek még az alapelemeiről se volt és nincs ma sem tájékoztatva lakosságunk. Szinte józan ésszel meg sem magyarázható, hogy ami — polgárság tudtával — miért nem történt ezen a téren eddig semmi. Ha kolera jön, vagy más járványos betegség fenyeget, a mi hatóságaink falragasz-hirdetményekkel szokták a lakosságot figyelmeztetni és kioktatni. Reméljük, csak talán nem arra gondolnak hatóságaink, hogy az itt tárgyalt kérdés is olyan, hogy szükség esetén el lehet majd intézni falragasszal, meg dobszóval ?! És akkor a hivatali kötelességeknek is azzal elég lesz téve, amely a felelősség alól is ment. Nem. E kérdés kielégítő elintézésének az nem lenne megfelelő módja. És mert mindannyiunk épségéről van szó, engedjék meg, hogy a polgárság maga is gondolkozhassék maga felől. Tehát: indítványozzuk, hogy az itt tárgyalt kérdésben hatóságaink haladék nélkül tegyenek meg mindent szükség esetére az eredményes védekezés keresztülvitele céljából, továbbá részesítsék megfelelő kioktatásban a népet a lehető legszélesebb körben adott esetben mikénti viselkedése felől. Roosevelt oktat minket, vezeti személyesen, a vitában az elnök gondolatai az első sorokban hadakoznak. Mostani karácsonyi nyilatkozatában kemény kijelentéseket tesz saját kormányáról, saját országáról, igazságai egybe esnek a a legegyetemesebb emberi érdekekkel. Érdemes tehát, hogy meghallják ezeket a szavakat minden nemzetek. És tanuljanak belőle ! Roosevelt például ezeket mondja : Az állam legfőbb célja, hogy előmozdítsa a „létfeltételek javulását". „Ma is készen állunk a harcra a modern civilizációban megjelent pogány elemek ellen. Nagyobb méltányosságot kell teremtenünk a gazdasági és társadalmi kapcsolatokban és az emberi közösség elemeinek életviszonyai között egyensúlyt kell teremtenünk." Talán nem értjük rosszul ezeket a súlyos szavakat, ha ezek értelmét magunkra vonatkoztatva azt mondjuk, hogy a magyar társadalom polgárainak (elemeinek) a nagyvagyona és a nincstelen milliók életviszonyai között kellene (vagy helyesebben úgy mondhatnánk: kellett volna) az egyensúlyt megteremteni. Amit eszünk ágában sem volt megtenni. Bizonyára jó helyre céloz Roosevelt, mikor mondja, hogy : vannak „beérkezett emberek akik csakis a saját hasznukkal törődnek, „akiknek kárhozatos tevékenysége sérti a törvény szellemét“. A társadalmi jólétet nem lehet alapítani „egyes kiváltságosok előjogaira és hatalmára“. Az elnök olyan virágzásra gondol, mely „nemcsak egy kis elitet fog a jólét feltételeihez juttatni, hanem az Egyesült Államok egész 120 milliós lakosságát". Mit szól ehhez a magyar kormányzat, amely két év óta hitegeti, csalogatja a magyar mezőgazdálkodás munkásait a telepítés jelszavával, akik eleinte reménykedtek, talán siettek is a csalétek után, mint „a malacok gazdasszonyaikhoz“, mint mondaná ma is Petőfink, ha élne ? És most tűnik ki, hogy a kormánynak esze ágában sincs megszüntetni nagybirtok és kis- vagy törpebirtok és a munkások közötti különbséget. Kállay miniszter éppen a napokban jelentette ki, hogy majd egyesek fognak felajánlani földeket a telepítésre, hogy 27.000 hold vagyonváltság föld is van már, meg itt van a bankok által kiárverezettektől összevásárolt 200.000 hold is. Ilyenek a földművelésügyi miniszternek „elgondolásai“. Azután meg majd az kaphat földet, aki a vételár 50%-át előre lefizeti. Hiszen annak, aki fizetni tud, akinek pénze van, nincs szüksége állami telepítésre. Az tud maga is földet szerezni. Szóval, amint látható, egész világ választja el a magyar kormányzati szellemet Roosevelt elnök okos, bölcs társadalompolitikai elveitől és nézeteitől. Roosevelt elnök azt tartja, hogy „a kormány számára a maga jogi hatalma kötelességgé teszi az egyén és közösség védelmét“. Nálunk mindig akad védője a nagyvagyonnak, a nagytőkének, még kevésbé a nincstelenek millióinak. Azt is mondja az elnök: „El kell ismerni, hogy gyakran meglehetősen mélyre süllyedt ennek a kormányzati tevékenységnek az erkölcsi színvonala." . Nehogy bárkiben is megütközést keltsünk, nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ezt Roosevelt elnök mondja és nem mi, és mondja nem ránk, hanem Amerikára. Tehát Amerikában sem a sajtó mondja, hanem az elnök maga, aki irányítója is egy nagy világbirodalom politikájának. Akinek bizonyára több alkalma van megismerni sok olyan titkot, amik hozzánk hasonló gyarló halandók szemei elé soha nem kerülnek. Ő mondja, bizonyára tapasztalatai alapján, aki egy világbirodalom kormánykerekét igazgatja! És mit mondjunk mi ? Roosevelt oktat bennünket. Roosevelttől tanulhatunk! Rendkívüli egyéniség az amerikai Egyesült Államok elnöke, akinek egy igen figyelemre méltó nyilatkozatát közli a Pesti Napló karácsonyi száma. A kiváló elnöknek különös képességei kiváltságos szerepet juttatnak neki 120 milliós lakosságú országa sorsának irányításában, melynek területe közel áll egész Európa nagyságához. Az amerikai elnök nemcsak államfő. Sokkal több ennél. Irányítója a kongresszusnak, sőt saját kormánya tevékenységének is. Üzeneteket küld a szenátusnak, melyekben kívánságának irányvonalait jelöli meg. Hogy a dollár mennyit érjen, a tárgyalásokat ő sütögető asztala alá, azt felborítja a rajta lévő tűzhellyel és kolbásszal együtt, majd még vadabbul vágtat a nagymalom felé. A tróger a tanár úrral együtt utána. De a lacikonyhás is szalad a tanár úr után és kiabál: — Álljon meg az úr! Fizesse meg a károm ! — Ne jajgasson, nem én vagyok az oka, itt ez a tizes fogja és el van intézve. — No, ez ugyan jól kezdődik — gondolja a tanár úr. Nagy hősze-hajszával hazahajtják és becsukják a csirkeólba. — Majd reggel elbánunk vele ! Hozzáfognak az előkészületekhez. Hentes-legényt hívnak és minden hozzávalót megvásárolnak. Meghívják a vendégeket vacsorára. Őnagysága nem tud aludni. Hogy lesz, mint lesz. Mindent parasztosan fognak csinálni, nincs annál jobb. Szalmával pörkölik, hogy a tűz világítson s megtudják a szomszédok is, hogy ők disznót öltek. Reggel a bellér korán jön. — No. Manci, hamar a tálat, sőt a vérnek! Az angolt kieresztik, de a bellér nem tudja elkapni, hanem a tálat tartó Manci lába közé szalad és Manci felakadván, arccal a farka felé, úgy ül az angol hátán, mint egy műlovarnő. A megvadult állat összevissza hurcolja az udvarban. Előbb még jól mulatnak rajta, azonban egyik fordulónál Manci éktelen sivalkodással lefordul, a sót pedig a tálból a földre szórja. Őnagysága pöröl: — Te, Gazsi, elrontottad az egész napomat ezzel a vaddisznóval. Mondtam, hogy nem értesz te a hízóhoz, ez még kukoricát sem látott, úgy fogták ezt valahol az erdőbe. No, de ne céklázzatok vele, hanem fogjátok le! — A többi már könnyen megy, a bellér egy-kettőre végez. — Csak jó vacsorát, magyarosat lelkem! Tartsuk jól őket, hogy megemlegessék ! — mondja a tanár úr. Este jöttek a vendégek. Vacsoráznak. — Parancsoljatok, kérlek alássan ! Töltsék Gazsi ! Isten szeressen bennünket. Emelkedett a hangulat. — Kérlek alássan benneteket — mondja a házigazda — ezt a disznót el kell, hogy énekeljük, mert nem szeretném, ha feltámadna. Hogy is van csak: „Túr a disznó, Túr a mocsár szélén !“ Éjfél után készülődnek hazafelé, de a kabát és a kalap egyiknek nagy volt, a másiknak kicsi. Alig győzték másnap visszacserélgetni. Egy hét múlva a tanár úr füstölőt eszkábál ládákból, beleaggatja a füstölni valókat, fűrészporral gyújt alá. — No, pár nap múlva kész! Este, úgy 10 óra tájban, kocsirobogásra s félrevert harangzúgásra ébrednek fel. — Te, Gazsi, tűz van! — mondja őnagysága. Mivel a lárma az udvarból hallatszik, hamar felöltöznek és az udvarra menve látják, hogy ég a füstölő, mint a máglya. A tűzoltók irányítják rá a vízsugarakat. — Szent Isten ! oda van az egész füstölni valónk, szénné égett a sok kolbász — csapja össze kezét őnagysága. Lokalizálják a tüzet és az összeverődött emberek eltakarodnak. — No, lelkem — szólt a tanár úr — én nem öletek disznót többé életemben. Nem vagyok ugyan babonás, de azt hiszem, hogy a Manci szétszórta éléskor a sót, hát emiatt nem lett hozzá szerencse. M. S. CEGLÉDI KISGAZDA 1. szám.