Ceglédi Kisgazda, 1935 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1935-01-06 / 1. szám

2. oldal, afféléit, hogy ha véletlenül megtámadtak volna, a védekezésnek és a mikénti vi­selkedésnek még az alapelemeiről se volt és nincs ma sem tájékoztatva lakos­ságunk. Szinte józan ésszel meg sem magyarázható, hogy ami — polgárság tudtával — miért nem történt ezen a téren eddig semmi. Ha kolera jön, vagy más járványos betegség fenyeget, a mi hatóságaink fal­ragasz-hirdetményekkel szokták a lakos­ságot figyelmeztetni és kioktatni. Remél­jük, csak talán nem arra gondolnak hatóságaink, hogy az itt tárgyalt kérdés is olyan, hogy szükség esetén el lehet majd intézni falragasszal, meg dobszó­val ?! És akkor a hivatali kötelességek­nek is azzal elég lesz téve, amely a fele­lősség alól is ment. Nem. E kérdés kielégítő elintézésé­nek az nem lenne megfelelő módja. És mert mindannyiunk épségéről van szó, engedjék meg, hogy a polgárság maga is gondolkozhassék maga felől. Tehát: indítványozzuk, hogy az itt tárgyalt kérdésben hatóságaink hala­dék nélkül tegyenek meg mindent szükség esetére az eredményes véde­kezés keresztülvitele céljából, továbbá részesítsék megfelelő kioktatásban a népet a lehető legszélesebb körben adott esetben mikénti viselkedése felől. Roosevelt oktat minket, vezeti személyesen, a vitában az elnök gon­dolatai az első sorokban hadakoznak. Mostani karácsonyi nyilatkozatában ke­mény kijelentéseket tesz saját kormányáról, saját országáról, igazságai egybe esnek a a legegyetemesebb emberi érdekekkel. Érde­mes tehát, hogy meghallják ezeket a szavakat minden nemzetek. És tanuljanak belőle ! Roosevelt például ezeket mondja : Az állam legfőbb célja, hogy előmoz­dítsa a „létfeltételek javulását". „Ma is készen állunk a harcra a mo­dern civilizációban megjelent pogány ele­mek ellen. Nagyobb méltányosságot kell teremtenünk a gazdasági és társadalmi kapcsolatokban és az emberi közösség elemeinek életviszonyai között egyensúlyt kell teremtenünk." Talán nem értjük rosszul ezeket a sú­lyos szavakat, ha ezek értelmét magunkra vonatkoztatva azt mondjuk, hogy a ma­gyar társadalom polgárainak (elemeinek) a nagyvagyona és a nincstelen milliók élet­viszonyai között kellene (vagy helyesebben úgy mondhatnánk: kellett volna) az egyen­súlyt megteremteni. Amit eszünk ágában sem volt megtenni. Bizonyára jó helyre céloz Roosevelt, mi­kor mondja, hogy : vannak „beérkezett emberek akik csakis a saját hasznukkal törődnek, „akiknek kárhozatos tevékenysége sérti a törvény szellemét“. A társadalmi jólétet nem lehet alapí­tani „egyes kiváltságosok előjogaira és hatalmára“. Az elnök olyan virágzásra gondol, mely „nemcsak egy kis elitet fog a jólét feltételeihez juttatni, hanem az Egyesült Államok egész 120 milliós lakos­ságát". Mit szól ehhez a magyar kormányzat, amely két év óta hitegeti, csalogatja a magyar mezőgazdálkodás munkásait a telepítés jel­szavával, akik eleinte reménykedtek, talán siettek is a csalétek után, mint „a malacok gazdasszonyaikhoz“, mint mondaná ma is Petőfink, ha élne ? És most tűnik ki, hogy a kormánynak esze ágában sincs megszüntetni nagybirtok és kis- vagy törpebirtok és a munkások közötti különbséget. Kállay miniszter éppen a napokban jelentette ki, hogy majd egyesek fognak felajánlani földeket a telepítésre, hogy 27.000 hold vagyonváltság föld is van már, meg itt van a bankok által kiárverezettektől össze­vásárolt 200.000 hold is. Ilyenek a földműve­­lésügyi miniszternek „elgondolásai“. Azután meg majd az kaphat földet, aki a vételár 50%-át előre lefizeti. Hiszen annak, aki fizetni tud, akinek pénze van, nincs szüksége állami telepítésre. Az tud maga is földet szerezni. Szóval, amint látható, egész világ vá­lasztja el a magyar kormányzati szellemet Roosevelt elnök okos, bölcs társadalompoli­tikai elveitől és nézeteitől. Roosevelt elnök azt tartja, hogy „a kor­mány számára a maga jogi hatalma köte­lességgé teszi az egyén és közösség vé­delmét“. Nálunk mindig akad védője a nagy­­vagyonnak, a nagytőkének, még kevésbé a nincstelenek millióinak. Azt is mondja az elnök: „El kell ismerni, hogy gyakran meg­lehetősen mélyre süllyedt ennek a kor­mányzati tevékenységnek az erkölcsi szín­­vonala." . Nehogy bárkiben is megütközést kelt­sünk, nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ezt Roosevelt elnök mondja és nem mi, és mondja nem ránk, hanem Amerikára. Tehát Ameri­kában sem a sajtó mondja, hanem az elnök maga, aki irányítója is egy nagy világbiro­dalom politikájának. Akinek bizonyára több alkalma van megismerni sok olyan titkot, amik hozzánk hasonló gyarló halandók sze­mei elé soha nem kerülnek. Ő mondja, bizonyára tapasztalatai alap­ján, aki egy világbirodalom kormánykerekét igazgatja! És mit mondjunk mi ? Roosevelt oktat bennünket. Roosevelttől tanulhatunk! Rendkívüli egyéniség az amerikai Egye­sült Államok elnöke, akinek egy igen figye­lemre méltó nyilatkozatát közli a Pesti Napló karácsonyi száma. A kiváló elnöknek különös képességei kiváltságos szerepet juttatnak neki 120 milliós lakosságú országa sorsának irányításában, melynek területe közel áll egész Európa nagyságához. Az amerikai elnök nemcsak államfő. Sokkal több ennél. Irányítója a kongresszus­nak, sőt saját kormánya tevékenységének is. Üzeneteket küld a szenátusnak, melyekben kívánságának irányvonalait jelöli meg. Hogy a dollár mennyit érjen, a tárgyalásokat ő sütögető asztala alá, azt felborítja a rajta lévő tűzhellyel és kolbásszal együtt, majd még vadabbul vágtat a nagymalom felé. A tróger a tanár úrral együtt utána. De a laci­­konyhás is szalad a tanár úr után és kiabál: — Álljon meg az úr! Fizesse meg a károm ! — Ne jajgasson, nem én vagyok az oka, itt ez a tizes fogja és el van intézve. — No, ez ugyan jól kezdődik — gon­dolja a tanár úr. Nagy hősze-hajszával hazahajtják és becsukják a csirkeólba. — Majd reggel elbánunk vele ! Hozzáfognak az előkészületekhez. Hen­tes-legényt hívnak és minden hozzávalót megvásárolnak. Meghívják a vendégeket vacsorára. Őnagysága nem tud aludni. Hogy lesz, mint lesz. Mindent parasztosan fognak csinálni, nincs annál jobb. Szalmával pör­kölik, hogy a tűz világítson s megtudják a szomszédok is, hogy ők disznót öltek. Reggel a bellér korán jön. — No. Manci, hamar a tálat, sőt a vérnek! Az angolt kieresztik, de a bellér nem tudja elkapni, hanem a tálat tartó Manci lába közé szalad és Manci felakadván, arc­cal a farka felé, úgy ül az angol hátán, mint egy műlovarnő. A megvadult állat össze­vissza hurcolja az udvarban. Előbb még jól mulatnak rajta, azonban egyik fordulónál Manci éktelen sivalkodással lefordul, a sót pedig a tálból a földre szórja. Őnagysága pöröl: — Te, Gazsi, elrontottad az egész na­pomat ezzel a vaddisznóval. Mondtam, hogy nem értesz te a hízóhoz, ez még kukoricát sem látott, úgy fogták ezt valahol az erdőbe. No, de ne céklázzatok vele, hanem fogjátok le! — A többi már könnyen megy, a bellér egy-kettőre végez. — Csak jó vacsorát, magyarosat lelkem! Tartsuk jól őket, hogy megemlegessék ! — mondja a tanár úr. Este jöttek a vendégek. Vacsoráznak. — Parancsoljatok, kérlek alássan ! Tölt­sék Gazsi ! Isten szeressen bennünket. Emelkedett a hangulat. — Kérlek alássan benneteket — mondja a házigazda — ezt a disznót el kell, hogy énekeljük, mert nem szeretném, ha feltámadna. Hogy is van csak: „Túr a disznó, Túr a mocsár szélén !“ Éjfél után készülődnek hazafelé, de a kabát és a kalap egyiknek nagy volt, a má­siknak kicsi. Alig győzték másnap vissza­cserélgetni. Egy hét múlva a tanár úr füstölőt eszkábál ládákból, beleaggatja a füstölni valókat, fűrészporral gyújt alá. — No, pár nap múlva kész! Este, úgy 10 óra tájban, kocsirobogásra s félrevert harangzúgásra ébrednek fel. — Te, Gazsi, tűz van! — mondja őnagysága. Mivel a lárma az udvarból hallatszik, hamar felöltöznek és az udvarra menve látják, hogy ég a füstölő, mint a máglya. A tűzoltók irányítják rá a vízsugarakat. — Szent Isten ! oda van az egész füs­tölni valónk, szénné égett a sok kolbász — csapja össze kezét őnagysága. Lokalizálják a tüzet és az összeverődött emberek eltakarodnak. — No, lelkem — szólt a tanár úr — én nem öletek disznót többé életemben. Nem vagyok ugyan babonás, de azt hiszem, hogy a Manci szétszórta éléskor a sót, hát emiatt nem lett hozzá szerencse. M. S. CEGLÉDI KISGAZDA 1. szám.

Next