Chicago és Környéke, 1976 (71. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-06 / 45. szám

Beszélgetés a Földdel” (Thiery H. Ilona: Bolyongók. Novellák. A „Napnyugat’ Los Angeles 1976. kiadása. 168 oldal.) „Ó föld,­ földem, amelyre most a szélben piros levél hull s hús eső csorog, 6 part, amelyre szomjan vissza­­­­tértek világcsodákkal élő vándorok, lehullt anyakéz helyett, anyakéz­zel a csendesítő ágyat te veted, szólsz és megindul intő esti szódra sok főlehajtó kedves gyermeked. Dacia dat tumulum." (Áprily Lajos) Áprily Lajosnak ezek a zenélő, csodálatos sorai zúgtak fel bennem, mikor olvastam a könyvet. Dacia dat tumulum . . . Erdély adja a sírt. Erdély adta a bölcsek ringatását, az első lépés tántorgó örömét, fel­horzsolt térdek és kezek sajgó fájdalmát... az el­ső szó varázsát, évezredes sziklák vigyázó fenyői alatt. Ebben a könyvben, ahogy páter Horváth Be­nedek írja gyönyörű beve­zetőjében: „A múlt áthaj­­lik a jelenbe, s viseltes ru­hájában öregszik be hoz­zánk a tegnap. De nem a tegnapért szól az ének, az a mában feltetsző érzékel­­hetőt siratja. Hangot kap a múlt, de csak azért, hogy a jelen érthetőbb legyen.” Temesvár, 1930. — a kö­tet­indító elbeszélés dátu­ma. Fiatal diáklányokat hajt ki a román elnyomás, Erdély megszállásának szomorú napját ünnepelni. »Egy éljen a felgyújtott magyar színházért. Egy él­jen a zsúfolt börtönökért. Egy az elszedett búzáért. Egy a fakultruhás, szé­gyenarcú magyar közép­­osztályért. Egy hara bíró­ért, ki leugrott az emelet­ről. Egy az apámért, ki hogy éhen ne haljunk, most egy moziban zongorázik. Éljen!” . . . S egyszer­­csak, ebben a nagy re­ménytelenségben, távol, lányok kezén, felmagaslik a Mária-zászló és zúgni kezd az ének: „Égi szűz virág — Áldjon a világ, Téged, óh, Szűz Mária.” aztán . . . „valaki meg­lök . . . térdre esem ... a hajam kúszált. . . sapkám elhullott fű van körülöttem s egy fa mögött fekszem, távol az úttól.” „Te a gyalázatot láttad ma győzni — mondja neki otthon az édesapja — akár­csak kétezer évvel ezelőtt a Golgotán. Ott is röhögő katonák temettek vala­kit. Aki ma is él. Téged az Úristen magyarnak te­remtett és én becsületre, igazságra és hitre kellett tanítsalak, — de úgy lát­szik, ezek a dolgok nem a világra valók — és mégis létezniük kell, hogy a világ létezhessen.” Thiery Ilonából 46 évvel ezelőtt, ez a temesvári dél­előtt örökre kiégetett va­lamit. A gyereklány felnőtt­e■ és népének fájdalmához öregedett! Többé nem ál­modozik, nem ír Naplót, csak józan, hideg asszony­ésszel regisztrálja a világ dolgait. Látja a „Mun­kás”-t, ahogy neki indul a román nyelvvizsgának, látja az elbukottakat, a mindenükből kisemmizet­teket. Nézi „A falu”-t, az eltüdőrészesedő székely jövőt, a „Bérház” állvány­zatára zuhanó követ, ahogy maga alá temeti a pusztulásra ítélt falvakból szétszóródott asszonyo­kat, kiknek testét, a soha meg nem énekelt új Kő­műves Kelemenek habar­ják el, az épülő ház erké­lyének beton­csendjébe. Karácsonykor ott áll a ha­dikórház sebesültjeinek ágya mellett. Nincs köny­­nye, csak fájdalma van. Nincs könnye, csupán si­mogató szavai vannak. Nézi Borbás Mihályt, az örök székelyt, ahogy ágyán felemelkedik: „Kötései megfeszülnek . . . szeme kitágul. . . Látjátok a he­gyet . . . érzitek a fenyők édes gyantáját. . . ott. . . ott, fenn a dombokon . . . a csíki hegyek . . . lássá­tok ... ott az anyám há­za .. . a világos, látjá­tok?” S Thiery Ilona látja. Tudja, hogy miről beszél! S a kartotékolt halál rub­rikái közé beírja Borbás Mihály székely honvéd nevét. Gyűlnek, sokasod­nak a halottak a csíki ha­vasok alatt. Sírjuk felett pedig, megkezdődik a vi­lágtörténelem legvére­sebb és legrettentőbb Nép­­vándorlása. Bombák és fegyverek alól, idegen or­szágutak porából száll Is­ten felé a székely panasz. Thiery Ilona kezén, bá­mészkodó kislány nézi a le­bombázott Várost. „El­törtek a házak.” — mond­ja. Csodálatos írói telita­lálat ez a kép. A csontig lemeztelenített gyerek fájdalma, aki az égő, rom­­málőtt otthonok fölött egy régi, kedves porcelán­baba eltört darabjait lát­ja. Az első fájdalmat. . . talán az első halált. S az eltört házak rom­jai között, Thiery Ilona ke­resni kezdi az „eltört em­ber” darabjait. „A mene­kült”, „A pedellus”, „A bűnös”, a „Karrier" alak­jai, a nagy emigráns pa­noptikum körképének részei, melyeket egy „lá­tó­ asszony” tolla tesz elénk. Görbetükör, mely hogy néha eltúlozza bűneink kinevethessük és megvethessük önma­gunk: „Nagy magyar ün­nepély! Virág . . . gyer­tyák a szobor alatt . . . pátosz . . . életünket és vérünket—szónokolja csu­pa fáradt, roskadt öreg . . . alig tudnak elvánszorog­ni a sarkon álló autóju­kig . . . Hol vannak a fia­talok? Díszes, hímzett szép ruhában állnak, a sorban és­­ angolul beszélget­nek.” Thiery Hana nem vád­dal, nem üres handaban­­dázással írja ezeket a so­rokat. Nem kér senkitől, semmit számon. Csak kér­dez. Egyszerűen, ahogy hazátlan Édesanyák és Nagyanyák kérdezik es­ténként az Istent. Keresi a jót, a szépet és „Dante” a megszállott, öreg olasz kertész felel neki, aki kilo­méterekről hordja a vizet eltikkadt virágainak: „Megtalálod, mert a szé­pet megtalálja az ember, ha keresi.” Dacia dat tu­mulum ... És a szépség keresésében Thiery Ilona harminc év után visszatér a földhöz. Visszatér egy gyermek­kori vágyhoz, egy álom­hoz, hová az. Édesanyja nem engedte be. Ahol: „óriási kirakatai mögött, a finom bársonyszékeken bácsik és nénik ültek, cso­dálatos csillárok ragyog­tak, szólt az édes melódi­­ájú zene. A teraszon kő­­cserepekben rengeteg vi­rág pompázott. Nagyon szép volt s kértem mamit, hogy ide, ide menjünk be.” „Kislánynak semmi keresnivalója a Lloyd ká­véházban! Majd ha na­gyobb leszel.” — „Attól kezdve mindig a Lloydba vágytam!” S most ott ül Thiery Ilo­na az álompalota romjai között; az eltört házak, el­tört életek és a magyar pincérlány, Kocsis Er­zsébet szavainak elutasító árnyékában: „ VOR­­BESC UNGURESTE! Nem beszélek magyarul! S „az asztal agyonmo­sott, fénytelen poharain át is láttam apám arcát. Nem, mi nem megyünk el innen. Ez a föld a miénk és nekünk helyt kell áll­ni. Ha innen mindenki el­megy, ezt a földet is elve­szíti hazánk.” „Úgy látom külföldiek. Tetszettek már itt járni?” — kérdi a pincérré alázott régi tulajdonos. „Csend van. Nézünk egymás szemébe. Jártunk, igen, jártunk, valamikor régen ... A zárdában, melynek falára az van ki­írva: Lyceum roman. Az erdeiben, a mezőkön, ahol valamikor magyar virág nyílott. A Vadászerdőben, ahol valamikor lángos­­sütés és estefelé körtánc folyt. A börtönben, ahová azok kerültek, akik kri­tizálták az új uralmat. Az útépítésnél, ahol külföldi egyetemet végzett hordta a követ, a napi kenyérért. Jártunk! A templomban, hol tilos volt a magyar himnusz, s pincéjében, ahol elfojtott hangon ta­nulgattuk a régi, szép ma­gyar Mária-énekeket. Jár­tunk útjain, ahol román zászlók mögött, román marsra kellett kivonulni és kiáltani: Se treiasca Romania Mare! Éljen Nagy-Románia! Nézzük egymást. Csak a szemek beszélnek, a ráncok, az ökölbe szorított kezek, s az ajkak csak ennyit mon­danak : Igen, jártunk erre. Va­lamikor, régen.” Thiery Ilona nem akar sokat mondani. Kartoté­­kozza a fájdalmakat, a szenvedést, az emberi könnyet és a letörülhetet­­len székely mosolyt. A csontig alázott ember egyszerű állásfoglalása ez a könyv, melynek sorai között Thiery Hona úgy válik íróvá, hogy nem akar író lenni. „Olvasnunk kell ezt a könyvet — írja Hor­váth Benedek, — hogy szebbnek lássuk életünket és a léleknek helyet ad­hassunk ringó, csúszó nap­jainkban.” Mert: Erdély adta a bölcset s Erdély adja a sírt. ,,a sokasodó testek altatója, a súlyukkal a súlyod egyre nő, s egyszer szívem tövéig ér a von­zás, erdélyi föld, erdélyi temető. Dacia dat tumulum.” Fáy Ferenc Zas Lóránt, Nehéz Ferenc, Thiery Ilona, Fáy Ferenc Kutas Erzsébet a Tulipános Ládában Aki olvasni szokta a nyu­gati magyar emigráció he­tenként vagy havonként megjelenő sajtótermékeit , újságjait, folyóiratait, az gyakran találkozhatik már ezzel a névvel: KU­TAS ERZSÉBET. Rendszerint egy szépen megírt, szép gondolatokat visszaadó vers alatt olvas­hattuk ezt a nevet, de hogy ki ez a Kutas Erzsébet, hol él és miből él, írásai­ból, vagy van valami más foglalkozása is,­nem tud­tunk róla semmit. Most, hogy itt volt kö­zöttünk a Tulipános Ládá­ban részére rendezett iro­dalmi délutánon, nagyon sok mindent megtudtunk róla. Megtudtuk, hogy ha­tározott költői tehetsége el­lenére is nagyon szerény, de csupa magyar szívű, meleg lelkű tiszta erkölcsi magaslaton álló gondolat­világgal rendelkező ma­gyar nagyasszony, igazi írónő és közönségének fi­gyelmét magával ragadni képes kiváló előadónő, akinek minden írása, ver­seinek minden gondolata ezt az eszményképet tük­rözi és éppen ezért nem volt nehéz őt néhány perc­nyi beszélgetés, vagy né­hány költeményének meg­hallgatása után szeretettel és megbecsüléssel a szí­vünkbe zárni. Megtudtuk róla, hogy már fiatal lány korában kezdett verseket írni és 1975-ben München­ben „Anyának születtem” címen megjelent gyűjte­ményes verskötete 30 év verseit tartalmazza. Elő­adott verseiből úgy érez­tük, hogy élete középpont­jában álló családja iránt érzett nagy-nagy szerete­­te irányítja szinte minden gondolatát: a családi kö­zösség szentsége, gyerme­ke iránt érzett mérhetetlen szeretete. Megtudtuk, hogy versei­ben milyen természetes módon, igazi költő hang­ján tudja megszólaltatni izzó hazaszeretetét, a ha­zai emlékeket— hiszen csak 1956-ban hagyta el hazáját — a hazai föld szeretetét és az örök haza­vágyás fájó és gyötrelmes érzéseit. Az újság mai szá­mában megjelent „Tizen­két nap” című verse az 1956-os magyar forrada­lom költészetének és iro­dalmának egyik legtöbbet mondó és legértékesebb al­kotása. Kutas Erzsébet írónő előadását és az irodalmi est sikerét önzetlen szere­tettel szolgálták. Tomory Zoltánfié, aki a legtisztább asszonyi érzelmekkel és a magyar irodalom iránti szeretetéből táplálkozó gondolatainak csodálato­san szép formában való tolmácsolásával mutatta be az írónőt, majd később egy versét is felolvasta. Polgár Piroska és Melin­da, — anya és leánya — egymást kiegészítvén szin­te egyforma érettséggel és mélységes átérzéssel ol­vastak fel Kutas Erzsé­bet verseiből. A műsor zenei részében Ferenczik Márta Diószegi Sándor szerzeményét „Dal a hóvirágról” és egy ma­gyar népdalt énekelt na­gyon szépen és igazi mély átérzéssel. Horváth Iza­bella melegen csengő szop­rán hangján gyönyörűen énekelte el Diószegi Sán­dor Juhász Gyula „Testa­mentum” c. versére írt szerzeményét, a „Liliom­szál” c. dalt és két népdalt. A Tulipános Láda részéről közreműködők sorát Dió­szegi Sándor zárta be, aki az írónő egyik mélytartal­­mú költeményét „A meg­­csalottak” címűt zenei köntösbe öltöztette és saját maga adta elő. Búcsúzóul hadd idézzek csak néhány sort ebből a versből: „ . . . Jaj áldottak a csodavá­rók! Ők, a meleg szívvel látók! Ők építenek, ők a szépek!­ök mentik meg az elhagyott népet, Övék a hit és belőlük fakad a szerelem, mert hogy adjanak Nem fáradnak el soha . . . Nagy élmény volt a dél­után és akik annak része­sei voltak, — várakozáson felül, nagyon szép szám­mal jöttek el az emigrá­­ciós magyar irodalom ba­rátai — egészen biztosan szívükbe zárták Kutas Er­zsébetet, az írónőt. Igaz magyar szeretettel Diószegi Sándor Chicagói hírek A chicagói Szent István Egyházközség október 24-én, a vasárnapi szentmise keretében emlék­liturgiát tartott az 1956-os szabadságharc 20-ik évfordulójának megün­neplésére. Az egyleti zászlókkal és az 1956-os nemzeti követelé­sek tábláival való díszes bevonulás a templomba reggel 10-kor kezdődött, majd Mogyorossy László, az amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség elnöke.Mindszenty József hercegprímás 1956. november 4-én mondott rádió­szózatából olvasott részleteket. A szentbeszéd keretében Fr. Dr. Mihályi Gilbert meg­rázó szavakkal szólt az 56-os szabadságharc hősi halott­jairól és célkitűzéseiről. Ft. Mihályi a legélesebb hangon elítélte — és hazaárulóknak nevezte — mindazokat a magyarokat, „akik a szabad világ védettségében és anyagi jólétében élve megfeledkeznek az 1956-os vér­áldozatról és akár személyi, akár eszmei téren közele­dést keresnek azokkal akik népünk szabadságát elvették és akik ma is rabigában tartják az otthon élő magyar,Tal Ságot­ti !” A felemelő hangulatú emlék-liturgiának méltó keretet adtak a magyar díszruhába öltözött hölgyek, az egyen­ruhás cserkészek és a Szt. István Templom kitűnő ének­kara.• A Szabadságharcos Szövetség chicagói csoportja az összes helyi szervezetek közreműködésével október 4-én délután a Szent István Egyházközség dísztermében tartotta az 1956­-os forradalom 20-ik évfordulójának megünneplését. A színvonalas műsor összes szereplő­jéről és rendezőjéről érdemeiknek megfelelő tudósítást helyszűke miatt nem tudunk írni, így csak az ünnepi műsort közöljük. Bevezető fohász: elmondta Ft. Dr. Mihályi Gilbert kanonok Emlékezés 56-ra: Mogyorossy László a M.Sz.Sz. U.S.A. elnöke Sík Sándor-Kodella Géza: énekelte a Magyar Kórus — vegyes kara Magyar Miatyánk: átírta és vezényelte Tarnay Gyula Szép Ernő: Hazafias Könyörgés előadták a Magyar Kórus szólistái Katona Mária és Pongrácz Ciliké: Duettre átírta és kisérte Tarnay Gyula. Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot: szavalta Polgár Melinda Hazafias dalok: a Tulipános Láda Kultúr Csoport szólistái Diószegi Sándor karnagy kíséretével. Ünnepi Beszéd: elmondta Gereben István a Szabadságharcos Szö­vetség amerikai társelnöke. Sik Sándor: Magyar fiúk éneke; szavalta Mac György Ki a Hős: elmondta Bokor Erika és a Hunyadi Má­tyás Cserkészcsapat. Bartók: Bear Dance. . . Allegro robusto; zongorán előadta Polgár Melinda Székely Ákos Emlékérem átadása Pataky Gábornak a Vietnami háború egyik magyar hősének Hitvallás: elmondta Áder Ákos. Konferált: Molnár Ferencné Pongrácz Cilike és Koós László. A műsorról és a rendező Egyesületekről a jövő héten bővebb ismertetést fogunk közölni. Polgár Melinda képviselte a Tulipános Ládát — és természetesen a magyarságot is­— a Nemzetiségi Kiállításon, melyet okt. 30-án Ric­hard M. Daley, Chicago polgármestere nyitott meg ünnepélyes kere­tek között. Melinda nem csak kitűnő szavalókészségéről ismert a chicagói magyarság által, hanem az ut­óbbi időben mint zongora­művésznő is aratja a babérokat a különböző magyar rendezvényeken ill * 4 .,«*k B N­P " Chicago és Környéke 7. oldal A Los angelesi Napnyugat Irodalmi Kör kiadásában megjelent Thiery H. Ilona: Bolyongók című új novellás kötete. A novellák egymástól független pillanatfelvételek az erdélyi és szabadföldön élő magyarok életéből. Két más világ, de a gondolatok, az érzések és Thi­ery H. Ilona stílusának egyéni gazdagsága mégis szerves egésszé kapcsolja a kötet novelláit. Tömör mondataival és a lényeget átfogó látással hamar le­köti gondolatainkat, — de Thiery H. Ilona írásai mégis inkább a szívünknek szólnak. Talán azért, mert min­den sorokból őszinte Isten hit és ember szeretet árad. A könyv ára: Keménykötés 8.00, puhakötés 6.50 plusz 25 cent postaköltség. Megrendelhető a következő címen: Mrs. Ilona Thiery 2124 Derby Str. Camarillo, Calif 93010 • Thiery Ilona a román megszállás alá került Bánát­ban és Erdélyben nőtt fel. Első cikkei és novellái ott jelentek meg a Temesvári Hírlapban és a Nagyvára­di magyar lapokban. Erdély felszabadításakor csa­ládjával Bukarestből Budapestre költözött és a Zilahi Lajos szerkesztésében megjelenő Híd, valamint a Magyar Nők című folyóiratnak dolgozott. Novellái a Fiatal Magyar Írók Gyűjteményében (Budapest) is megjelent. 1944-ben Nyugatra menekült és 1961 óta Kaliforni­ában él. A Katolikus Magyarok Vasárnapja, a Ka­nadai Magyarság, a Kaliforniai Magyarság és a Chicago és Környéke rendszeresen közli írásait Könyv alakban megjelent a „Cecília” című mesejá­téka. Több rádiójátékát és színdarabját különböző ifjúsági és felnőtt színjátszó csoportok adják elő. A „Vakáció a Balatoné” című színdarabja Los An­gelesben már többször előadásra került. Tagja az Árpád Akadémiának és a Los Angeles-i Napnyugat írói Körnek.________________________ ■

Next