Chicago és Környéke, 1979 (74. évfolyam, 1-52. szám)

1979-04-14 / 15. szám

Saáry Éva (Lugano): Nyitott szemmel — Ti, kint nyugaton, hogyan látjátok a hely­zetet? — szegezi nekem mindenki, aggodalmas arccal, a kérdést. Az­ ázsiai események pánikhangulatot keltet­tek az országban. A la­kosság attól tart,­ogy — a Varsói Paktum ke­retében — magyar csa­patokat visznek a kínai határra. A Vietnámnak küldött „testvéri aján­dékokba’’ még úgy­­ahogy beletörődnek (volt idejük megszokni az ilyesmit), de az ember­áldozat lehetősége és gondolata vérforraló... Hat éve nem jártam Magyarországon. Most azonban Édesanyám sú­­lyos betegsége haza­­kényszerített. Nem min­den nyugtalanság nélkül készültem az utazásra, de (mivel megkaptam a vízumot) reményked­­tem a hatóságok „kö­vetkezetességében” ... El kell ismernem, hogy (ezen a téren) nem is csalódtam. A határon sem be-, sem kifelé me­net nem zaklattak s azt sem vettem észre, hogy valahol figyelt vagy követett volna valaki. • Budapest — a való­ban szép metró s a sok felszíni építkezés ellené­re is -4, piszkos és sze­gény, „balkáni” város benyomását kelti. A tereken tökmagot, napraforgómagot árul­nak s egyre több a bő­szoknyás, fejkendős er­délyi asszony, aki szőtte­sekkel, kosarakkal há­zal — már ameddig az ajándékboltok féltékeny vezetői el nem kergetik. A „KGST-piacon” fongyban­­folyik a csen­­élélért. LA kevés pén­zzel érkező „szocialista” tu­risták itt értékesítik csereáruikat... A len­12. Az értelem központja 13. Ókori, germán nép 14. Európai főváros 15. Döntetlen futball-ered­­mény 17. Írói művet (esetleg fil­met, levelet stb.) előze­tesen ellenőriz 20. Akiről feltehető, hogy bűnt követett el .21. Régi súlymérték 22. Három — idegen nyel­ven 23. Kézi szerszám 26. Saját kezűleg 28. Meggondolatlan, kap­kodó 31. ...LAND, holland tar­tomány 33. A.­­ Vígszínház nagy si­kerdarabja volt a szá­zadforduló után 34. Mássalhangzó főnét. 35. Gazdálkodásról adat­szerű számadást ad 37. Névutó 39. A népgazdaság egyen­súlyának egyik fontos tér­vezője ■ 41. C. I. 42. L II. 43. A 17-ik század egyik nagy holland festője 45. A pihenés ideje gyerek ellen már tiltó rendelkezéseket is kel­lett hozni , amelyek­nek egyenes következ­ménye, hogy a magyar látogatókat sem rajong­ják annyira körül Krak­kóban, mint azelőtt. A levegő szennyezett­sége óriási mértékű. Ro­hamosan növekszik a légzőszervi megbetege­dések száma, s ezen — az ország szegénysége miatt — még segíteni sem lehet. Meg kellene szüntetni az egyéni fű­téseket, csökkenteni, a (hangyaként nyüzsgő, kétütemű motorral mű­ködő) apró kocsik szá­mát... na és persze, máshová telepíteni a gyáripart. — Budapest olyan, mint a száz év előtti Lon­don lehetett. — jegyzi meg francia férjem. — Ha a dolgok így halad­nak tovább, itt tíz év múlva meg lehet fullad­ni! — A színházi előadások szépek, de nagyon ne­hezen; lehet hozzájuk je­gyet kapni. Ismerőseim jóvoltából mégis sike­rül megnéznem az Erkel Színház „nemzetközi, modern balettfesztivál­jának” az Állami Ope­raház által rendezett estjét. Négy különböző hangulatú zene, négy kü­lönböző felfogású téma. Bach „E-dúr hegedűver­senyének” dallamára fehér, bőnadrágos tor­nakosztümökben lebeg­nek a lányok. Aztán — Radnóti „Nyolcadik eklogájának” félelmeit idéző — érdekes elgon­­dolású, modern kompo­zíció következik, majd­­Milhaud „Kamaraze­néjének’”,' Dohnányi '.Változatok -egy gyer­mekdalra” című művé­nek táncos megfogalma­zásai... Az áhítatos hangula­tot csak a mellékkörül­mények elhanyagoltsá­ga zavarja meg. A wc-­ ben nincsen papír, az aj­tók nem záródnak, szap­panról, törülközőről pe­dig szó sem lehet, mert „azt ugyanis ellopnák". — Mindezek után azon sem csodálkozom, hogy a szünetben árult pe­­recek ehetetlenek. Mint a vízbe áztatott bocs­­korszíj... Megjárunk egypár vendéglőt s készséggel elismerjük, hogy enhi­­­lni még mindig tudnak és szeretnek Magyar­­országon. Természete­sen az árak itt sem sze­rények, ha a 3-4000 fo­rintos átlagfizetéshez mérjük őket. Nézzük meg egy I. osztályú ven­déglő étlapját: Gombás omlett 30.70; Casinó to­jás 20.50; Rántott csirke­combok 74.30; Debrece­ni sertéskaraj 60.40; Uborkasaláta 21.20... Természetesen, létez­nek sokkal olcsóbb he­lyek is. Sok ember van, akinek „jól megy”. (Százalékos arányban a mai Ma­gyarországon több a milliomos, mint Ame­rikában, •— mondja egy író barátom. — Viszont az is igaz, hogy Buda­pesten harmincezer csa­vargó él, aki a „híd alatt” alszik s az ország — Nyugat felé — annyi­ra el van adósodva, hogy minden egyes emberre harmincezer dollár te­heresne, ha elosztanák.) Anyagi téren a legel­­gondolkoztatóbb és a legellentmondásosabb a helyzet.­­ — Miből épülnek a vil­lák? Honnan a rengeteg , kocsi? — Vannak jól kereső állá­sok: orvos (már ame­lyik), színész, pártfunk­­cionárius, maszek, tsz elnök (igaz, a tsz-nyug­­díjkáosz viszont már csak ^368-16 f k­itett,k­apnák­ ha­­vonta, s a hatóságok azon­ töprengenek, hogy „szeretetházakban” kel- 1 —.■ függőleges 15 16. Több svéd király neve 18. Időhatározó is, hely­­határozó is 19. Hegyes szerszám 24. Nobel-díjas angol költő és író 25. Helység a Balaton mellett 27. Főzelék 29. Arturo ... (állítsátok meg!) 30. Személyszállító posta­kocsi volt hajdanán 32. Esküre szólít fel 36. S-sel: nép a Közel- Keleten 37. Mesterember 38. Vevő és eladó között folyik 40. Randevú 44. Férfinév 46. J. V. 48. A legkisebb folyóvíz 49- Kötőszó 50. Pihenőhely 53. Négylábú háziállat 55. A moziban áll 57. Kevert­elen" , 58. ... lopsz (mitológiai óriás) 60. Az fegyik nem 62. Kicsinyítőképző 64. Tiltószó 51. ’­U K. 52. Azonos betűk. 53. Katonai rang 54. Európai nép 56. A kivágott fa maradvá­nya 59. Idősebb nőtestvér, kissé régies szóval 61. Taszít 63. Bizonyára megfázott 65. A gyorsvonat egyik vagonja FÜGGŐLEGES 2. Nemrégen elhunyt Kos­­suth-díjas költőnk (László) 3. Egy nagy állat szem­foga 4. A Nemzeti Színház­­ hajdani nagy művésze (László) 6. A molibdén vegyjele 7. Egykor nagyhírű ma­gyar sportegyesület 8. Nagy síkság 9. Női­ név (Ahasvérus perzsa király felesége) 10. B-vel a végén: egye­sület 11. Iszik egy kevéskét lene őket elhelyezni), de virít a korrupció, a feke­tekereskedelem s min­denkinek van — leg­alább egy! — mellékál­lása. Vegyészmérnök bará­tom például (hogy csak egy esetet említsek) sza­bad idejében karikás­ostorokat farag, ame­lyeket nyáron a turisták úgy elkapkodnak „mint a cukrot”... — Csak nagyon nehéz az anyag beszerzése! Megvásárolni jóformán lehetetlen. Az lenne a legegyszerűbb, ha fel­ajánlanék egy kis „bor­ravalót” a különféle gyárakban dolgozó ba­rátaimnak... De ne­kem még mindig lelkiis­mereti konfliktusaim vannak a lopott dolgok­kal kapcsolatban. Má­sok bezzeg nem ilyen szívbajosak! — — Az autó nálunk stá­tusszimbólum — hallom valaki mástól. — Ahhoz, hogy­ megvegyék (akár szükséges, akár nem), képesek lemondani min­denről. Inkább nincsen a gyereknek tej, nem vesznek neki cipőt... Pedig az emberek ál­talában jól öltözöttek! — De fiatal, mentőorvos is­merősöm eláraszt rém­történeteivel. — Én azelőtt, naivul, azt hittem, hogy nálunk mindenki tisztességes körülmények között la­kik. A tapasztalat azon­ban mást bizonyít. * Olyan nyomortanyákon járok (s itt nem cigá­nyokról beszélek!), ami­lyeneket azelőtt elkép­zelni sem tudtam. Két­­három család egy üzlet­­helyiségben ... a város közepén! Értelmiségiek is. Különösen rossz a vi­dékről felkerülők hely­zete, akik gyakran csak ágyrajárók, s még az ágyon is osztozkodnak. Mikor az éjszakai mű­szakban dolgozó felkel, a nappali színszaköá­­lés­ek­szik... Persze, mindez hihetetlen. Még az ittho­niak számára is. Amíg az ember nem látja... • Az 5-6 évvel ezelőtti állapotokhoz viszonyít­va, kellemes meglepe­tésként ér, hogy az em­berek — otthon, de nyil­vános helyeken is! — sokkal szabadabban és bátrabban beszélnek. Lelki alapállásuk, hogy (legalábbis magánéle­tükben) nem vesznek tu­domást az oroszok ottlé­téről és a kommuniz­musról. Úgy tesznek, mintha mindez nem lé­tezne ... De azért kiszol­gálják a rendszert! Mintegy álomban, auto­matikusan ... s az állam beéri ennyivel, feltéve, hogy a tanu-témákat nem sokat firtatják. De ez nem okoz gondot. Tö­kéletes az öncenzúra. Talán erősebb is, mint kellene. Hála a hazalátoga­tóknak és a külföldi uta­zásoknak,, az emberek politikailag tájékozot­tabbak, mint azelőtt vol­tak s felfogásuk már nem üt el olyan bántó­an az emigránsokétól. Reálisan látják a hely­zetüket, cinikus beletö­rődéssel. Ebben a lég­körben csak a fiatalság lázong (ordít, tör-zúz) és fulladozik. Lelkileg ki­húztak alóla mindent: a vallást, a nemzeti ér­zést, az idealizmust... Döbbenten tapaszta­lom például, hogy Lász­ló Gyula nevét — még értelmiségi körökben is! — csak kevesen is­merik és munkásságá­ról semmit sem tudnak. (Nyilván nem csinálnak neki nagy propagan­dát s könyveit, főleg a külföldi igényt kielégí­tő példányszámban hoz­zák forgalomba.) A „nacionalizmus­nak” bélyegzett nem­zeti érzés üldözés tár­gya a mai Magyaror­szágon. Mindent elkö­vetnek, hogy a jövő nemzedékét lelkileg és biológiailag tönkrete­gyék. Az erőszak nem használt. Most hát ösz­tönzést és alkalmat ad­nak rá, hogy a nép ma­ga irtsa ki önmagát. Egy hét — nem sok idő. Próbálok mindenbe belekóstolni, minden be­nyomást mélyen ma­gamba szívni. Rokonokat, ismerő­söket látogatok (még mindig „eggyel több” van, „mint a rosta li­­ka”!) — és nézelődöm. Legszívesebben egy halom könyvet vásárol­nék, de nem lehet, mert még az otthonhagyott régiekből is ki szeret­nék hozni egypár­at, így például azokat, ame­lyekben— ez ma már ko­moly értékemelő! — ott ékeskedik a Gyűjtőfog­ház bélyegzője! Na, de nem erről aka­rok írni, hanem arról, hogy miket láttam és ta­pasztaltam a Széchenyi Könyvtárban, ahová be­ültem kartotékokat bön­gészni. Természetesen, a nyu­gati magyar irodalom érdekelt, mi van meg náluk és mihez hogyan lehet (egy hazai olva­sónak!) hozzájutnia. Több „stichpróbát” csináltam s arra a kö­vetkeztetésre jutottam, hogy a Könyvtár gondo­san összegyűjtött és fel­dolgozott minden (?) nyugati anyagot — az utolsó kis brossuráig, sőt idegennyelvű kiad­ványig. Lapozgatom saját ma­gamat... Nemcsak a verseskötetem („Átható csend”) van meg, de — külön kartotékon — min­den mű, amelyben sze­repelek, vagy amit il­­lusztráltam. — Attárr 10* Ötletszerűen — fellapozom egypár más író nevét. Tollas Ti­bortól kb. 15 könyv (még az angolnyelvű afrikai útibeszámoló is!); min­denen „Z.A.” — bélyeg­ző. — Szeretném kivenni olvasásra az 1970-es Nemzetőr-évkönyvet! — megyek oda, ártatlan arccal, az egyik könyv­tároshoz. Megdöbbenve, rossza­lé szemöldökráncolás­sal néz rám. — Azt nem lehet. — — Miért nem? — — Mert az „zárolt anyag”, amelynek olva­sásához főigazgatói en­gedély kell! — Bocsánatkérések közt lépek le, illetve bújok vissza a kartotékosfió­­kok közé. Most már leg­alább tudom, mi az a „Z.A.”! Na, lássuk csak! Gábor Áron minden könyve „zárolt” — ki­véve az Ausztráliáról szólót és a „Wohin Amerikaner” címűt. Csernohorszky sok, orvosi írásán megdöb­benek. (Most értem csak meg, milyen karriert ha­gyott ott, s hogy távo­zását miért fájlalják annyira a hazai ható­ságok.) Természetesen, mind hozzáférhető. Egyedül a „Modus vi­vendi” vékony kis bros­úrájától félnek... (Ne­vetséges lenne, ha nem kellene sírni rajta!) Nincs sok időm. Néz­zünk egy humoristát! — Vajda Albert minden műve olvasható, kivéve kettőt. Egy lépés előre, kettő össze-vissza. Meg­csaltam Ádámot. (Ez utóbbit nem nagyon ér­tem. Ennyire vigyázná­nak az állampolgárok erkölcseire??) Az alapelv hamar ki­hámozható. Létezik sze­mélyi és létezik tárgyi index. Vannak írók (pl. Tollas), akiknek min­den műve (még a legár­tatlanabb is!) tilos ol­vasmány, míg másoknál tárgy szerint válogat­nak. Az egész persze gye­rekes dolog, hiszen bi­zonyos kérdésekben a hazai írók élesebb bírá­latot mondanak, mint a kintiek. Másrészt pedig — az utazások következ­tében — igen sok „til­tott” könyv forog már közkézen. Nemcsak a vételi díjak alakultak ki és stabilizálódtak, ha­nem már a kölcsönzési díjak is... A kultúrpolitika vál­tozatlanul vaskalapos. („A szabál az szabál!”) Nem hiszem, hogy — a maguk részéről — ké­szek lennének bármi­lyen engedményre. Mé­­zes-mázos beszédükkel csupán a nyugati ellen­zék hangját szeretnék el­némítani. Szerencsénk van, mert megláthatjuk­ a Szent Koronát. Hétköznap lévén, nin­csenek sokan. Kényel­mesen elbámészkod­tunk. A terem sarkában fegyveres rendőrök, a falakon televíziós figye­lőkamerák. Ünnepélyes csend. — Úgy látom, az ér­deklődés már megcsap­pant! — elegyedem szó­ba az egyik civil őrrel. — Ne tessék gondolni! Ma munkanap van, az emberek dolgoznak, de szombat-vasárnap még mindig megfordul itt 5-6000 ember. Valóságos zarándoklat... Mint ismerőseimtől hallom, sokan többször is megnézik, mintegy időről-időre ellenőrizve, hogy nem lopták-e el. Egy 8-9 éves kisfiú ólálkodik körülöttünk. Ragyogó tekintetét nem bírja levenni a történel­mi ékszerekről. — Mi az, Öcsi, tetszik? kérdezi, tőle,­­moso­lyogva az őr. — Igen. Nagyon! — — Ha kaphatnál belő­lük valamit, mit válasz­tanál? A kardot? — — Nem, nem a kardot, hanem a koronát! — fe­leli elbűvöltem Lelki szemeim előtt felködlik egy régi láto­gatás ... Én is hasonlókorú lehettem, amikor elő­ször láttam a Szent Ko­ronát. Az Euchariszti­kus Kongresszus idején állították ki a várban. A terem az itteninél sok­kal díszesebb volt, szin­te templom. Az üveg­­szekrény négy sarkán pedig nem davajgitáros rendőrök lődörögtek, hanem feszes vigyáz­­ban, kivont karddal, négy díszruhás korona­őr... A sors különös játéka, hogy az a jóképű fiatal­ember, akibe — huszon­­egynéhány éves korom­ban — „halálosan” sze­relmes voltam, most na­gyon fontos, „bizalmi ál­lásban” van, ahol min­den dokumentumanyag­hoz hozzájut. Mikor felhívom telefo­non, ezt azonban még nem tudom. Csak a szép emlékek kísértenek... Örül váratlan megje­lenésemnek s össze­ülünk beszélgetni — egy presszóban. Nem kérdezek tőle semmit. Magától kezd el mesélni — olyan körül­tekintő alapossággal, mintha két óra leforgá­sa alatt mindenről tá­jékoztatni akarna. Alig tudok közbevetni egy­­egy rövid kérdést. — Lá­tom, nem is nekem akar­ja elmondani, amit mond, hanem — rajtam keresztül—az egész ma­­gyar emigrációnak. Megpróbálom hát—erő­sen lerövidítve — re­konstruálni eszmecse­rénket. Elsősorban a hazai erkölcsök foglalkoztat­ják. Egy-két vonalon vi­lágrekordot értünk el — mondja.— Öngyilkos­­ság, alkoholizmus, 16 éven aluliak művi veté­lése, s egyre jobban kezd terjedni a kábító­szerfogyasztás. Az utol­só két hónapban hatvan halálos áldozat... — Kábítószer Ma­gyarországon?? — — Nem kell hasisra, kokainra gondolni! Az itt használt szerek há­zilag is előállíthatók. Egy bizonyos orvosság például sörrel összeke­verve kellemes bódula­tot eredményez, de van egy tubusos ragasztó­fajta is, amit plasztik­zacskóba nyomnak és azt húzzák a fejükre... Gyakran meg is fullad­nak benne. — — Minderről sehol sem lehet hallani! — — Teljes a hírzárlat. Szocialista országban nem létezhet kábító­szer! Az orvosoknak éppoly tilos tárgyak­ig róla vagy kutatni utána, mint a szociológusok­nak. Amiről nem beszé­lünk, az nincsen. Ez az elv. —­­— És a prostitúció? — — Még talán soha­sem volt ilyen méretű. Mindenkit meg lehet venni. Csak pöccinteni kell... Eszembe jut az a 3-4 fiatalasszony, akivel a hét folyamán találkoz­tam. Mindegyiket ott­hagyta (gyakran gye­rekkel!) az ura. Jött egy kiszolgálólány, egy titkárnő... Amit nyu­gaton csak múló ka­landnak tekintenek, amiatt Magyarorszá­gon felborítják a há­zasságot, a családi éle­tet. Rengeteg a válás! (Ebben is vezetünk!) Általában mindenben a „Carpe diem”-elv ural­­kodik.Csak a jelentés­­vezete­ számít. A lemon­­dás, az áldozat fogalma ismeretlen. — De beszéljünk más­ról. Úgy látom, sok jó könyv jelenik meg Bu­dapesten. — És mé­g több marad örökre az asztalfiókban! Csak ezt kevesen tud­ják. Nemcsak magyar vonatkozású dolgok, de­­hogy egy jellegzetes példát említsek) d­ara­bokról szóló dokumen­tumanyagok, riportok is. A hírközlőszervek, újságok igazgatóinak, főszerkesztőinek ki­lencven százaléka cio­nista zsidó, aki kívül a pártjelvényt hordja (s a párt hivatalos politiká­ját hirdeti), belül a hat­ágú csillagot. Magya­rokra vonatkozó szándé­kaiban teljesen kiszol­gálják a rendszert, az Izrael ellenes propa­gandát azonban elszabo­tálják. Ez­ utóbbi termé­szetesen érthető. Mind­egyiknek van egy nagy­nénikéje, nagybácsiká­­ja Tel Avivban... . Nem akarom firtatni ezt a kényes témát — bár m­i meggyőződésem, hogy elhallgatása sen­kinek sem használ. Ami­ről nem szabad beszélni, amit erőszakosan lefoj­tanak, az, előbb-utóbb robbanni fog, s akkor csupán „antiszemitiz­musról” esik majd szó, az azt kiváltó okokról azonban nem. — Nyugati magyarok­tól gyakran hallom, hogy idehaza teljes a szólásszabadság, mert ugyebár a Hofi is a ka­baréban... — Hofi?! Vedd tudo­másul, hogy Hofi állami alkalmazott s feszült­séget levezető „bizton­sági szerepül” szolgál. Mindazt, amit ő elmond, dokumentumokkal alá­támasztva, komoly ta­nulmány formájában , már nem lehet közölni. — Mi a véleményed a dialógusról s az Anya­nyelvi Konferenciákra hazalátogatókról? — A száján kicsúszó szó nem bírja a (nyugati) nyomdafestéket. Kez­dem hát a folytatásnál: — Kiállítják elébük Sinkovitsot dísz­ma­gyar­ban, elviszik őket a Gun­­delhez, az Operába s azt hiszik, hogy minden rendben van. Az ország életéből, a problémák­ból nem látnak semmit. — Szerinted mi a nyu­gati emigráció feladata, mi az, amivel az ittho­niakat a legjobban tud­juk segíteni? — — Tartsatok ki az el­veitek, az álláspontotok mellett és mondjátok ki kertelés nélkül az igaz­ságot! Csak ezzel tudtok nekünk segíteni! Ha en­gedményeket tesztek, ha megalkusztok, akkor értelmetlen volt a ki­meneteletek, legalább­is az ország jövője szem­pontjából.­Mert el kell végre­ dönteni: Egyéni jóléteteket, dicsőségetek két keresitek-e ott kint, vagy pedig küldetést, szolgálatot teljesítetek! Utolsó estém Buda­pesten. Nincs már semmi programom. A televízió előtt ülök. „A mozielőadás vége” című amerikai filmet vetítik. Kiváncsi vagyok rá, milyen jellegű, mon­­danivalójú darab az, amiért — a valutában oly szegény ország! — kemény dollárokat kész áldozni. A történet egy kisvá­ros diákjairól szól. Di­ákokról, akik teljesen gátlástalanul (és ter­mészetesen érzelem­­mentesen) szertkeznek mindenütt és mindenki­vel, aki az útjukba ke­rül — nemre és korra va­ló tekintet nélkül... Vajon, szüksége van erre a mai magyar ifjú­ságnak? vízszintes PAUL VALÉRY egy aforizmáját tartalmazza rejtvényünk vízszintes — függőleges­­ sora. 47. Pusztít . 48. Kedv a táplálkozáshoz 7. oldal SERVICE STATION 6401 N. Ridge Chicago, 111. 60626 a Ridge és Devon kereszteződésénél Mindenfajta európai és amerikai autók szakszerű és lelkiismeretes javítása AUTOMATA Transzmisszió Service Magyarul beszélő szakképzett szerelők FRANK ISTVÁN tulajdonos szeretettel várja a magyar üzletfeleket EXPERT AUTO REPAIRS FOREIGN & DOMESTIC .tune ups • TOWING SERVICE Telefon: 262-1432

Next