Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)

1980-05-31 / 22. szám

Harmatta István: Sting hiradó... Az utóbbi időben sokat siránkoztam, hogy a Sting csatárai képtelenek gólt rúgni és csak a ragyogó védelemnek lehet köszönni a csapat eddigi kitűnő szereplését. Az elmúlt két mérkőzésen a Chica­­goban 3:2-es győzelem Detroit ellen, Foxboro-ban 4:3-as vereség a New England-tól,­­ azonban mindez megváltozott. A védelem ugyanis szabá­lyos átjáróház lett, a csatárok viszont mindkét mér­kőzésen 3 gólt rúgtak. (Persze a szokásos féltucat ordító gólhelyzetet ezeken a mérkőzéseken is ki­hagyták.) Csak a szerencsének lehet köszönni, hogy május 17-én, szombaton hazai pályán győzött a Sting. Det­roit ugyanis 3 lesgólt rúgott, amellett, hogy még a Sting csatárainál is több gólhelyzetet hagytak ki­használatlanul. A 20. percben pályára küldött Ko­­utsoukos beállítása szerencsés húzásnak bizonyult, amit a fiatal kanadai játékos két gólja igazol. Az első gólja élményszámba ment, mert ártatlannak tűnő cselezgetés közben jó 30 méterről bombázott a detroiti kapuba! A Sting harmadik gólját Faj­­kus szerezte. Kérdésünkre, hogy a rendkívülien tehetséges Koutsoukosz miért nem játszatja még tartalékként sem, Roy edző azt válaszolta, hogy: „Gyenge a fiú kondíciója!” A válasz hallatlanul érdekes, miután Koutsoukos­ közel két éve játszik Roy edző keze alatt. Ennyi idő alatt némi hozzáértéssel — vagy eréllyel — bizonyára el lehetett volna érni, hogy a remek technikájú és mindkét lábbal ágyúként lövő játékos ha nem is egy egész mérkőzést,­­ de mondjuk 30-40 percet végig tudjon hajtani. A védelem május 19-én, hétfőn a new englandi mérkőzésen teljesen csődöt mondott. A Sting ez­­­úttal végig mezőnyfölényben játszott, de az ellen­fél ritka ellentámadásai a védők jóvoltából mindig gólszagúak voltak. A New England-ba tartalék­ként beállt Bob Newton az utolsó 8 percben 2 gólt rúgott. A győztes gólt a chicagói védők bámész­­ko­dása közben 11­2 perccel a mérkőzés vége előtt­­juttatta Parkes kapus hálójába a veterán angol csatár. Ezután még Granitza előtt nyílt könnyű gólszerzési alkalom, de tiszta helyzetből a felső kapufára bombázta a labdát. A chicagói csapat góljait Granitza, Spalding 11- esből és Péter rúgták. Steffenhagen a mérkőzés után úgy nyilatkozott, hogy: „A védelem puha és figyelmetlen játéka okozta a vereségünket!” Ar­ról, hogy a támadóknak bekötött szemmel is 6-8 gólt kellett volna rúgni „elfelejtett” említést ten­ni a német játékos, aki két olyan helyzetet hagyott ki amikor már csak a kapussal állt szemben! A következő hazai mérkőzését szombaton, jú­nius 7-én 1/2 3 órai kezdettel a Wrigley Field-en Washington ellen játssza a Sting. Az ellenfél csa­patát erősíti Horváth József az Újpest volt válo­gatott középpályása, akinek a játéka rendszerint élményt jelent, tehát minél többen legyünk kint a mérkőzésen... • SAKK Mexikóvárosban (és nem Rio de Janeiróban, mint előző számunkban tévesen közöltük) a kiírás szerinti 10 mérkőzés nem hozott döntést Portisch­ és Szpasszkij között. 5:5 lett a végeredmény. A szabályok értelmében újabb két mérkőzést játszottak — döntetlenül. Újabb sorsolás következett, mely szerint Portisch a fekete bá­bukat vezetve döntetlent ért el. A 10., utolsó játszma függőben maradt. Szpasszkij — fehér figurákkal — bo­rítékolta a 41. lépést. Amennyiben ez a találkozó is döntetlenre végződik, Portisch Lajos jut tovább, mert győzelmét (az első játszmában) fekete figurákkal érte el. • OLIMPIA Már csak néhány nap választ el bennünket május 24-től, a moszkvai olimpia nevezési zárlatától. Az ame­rikai­­bojkottfelhívást mindig több és több nemzet olim­piai bizottsága teszi magáévá. Hosszú lenne felsorolni azokat az államokat, amelyek már megszavazták a boj­kottot. Néhányat azért a nagyobbak közül ki kell emel­nünk, nyírt Kanada, Anglia, Ausztrália, Új-Zéland, Ja­pán, Kína, Portugália stb. Éppen a napokban csatlako­zott a bojkotthoz Dél-Amerika legnagyobb sportnemzete: Argentína. . . a­ Nyugati Németország olimpiai bizottsága a jövő hé­ten dönt a kérdésben. A németektől nagyon sok függ. Ha ők" megszavazzák a bojkottot, a nyugati államok­ "több­sége csatlakozik hozzájuk. A német kormány és a par­lament — megértve az ügy politikai súlyát — igyekszik enyhe nyomást gyakorolni sportolóira. A szavazásnál nagy jelentősége lesz annak, hogy az Egyesült Államok sziklaszilárdan ragaszkodik a bojkotthoz. Ellentétben a régebbi dolgokkal, a Carter-kormány ebben a kérdésben nem ismer pardont. Ebben az ügyben az amúgy gyenge elnök hihetetlenül megkeményedett. És, úgy látszik, ma már a Szövetségesei is hisznek Amerikának. Ha a­ német olimpiai bizottság az olimpiai bojkott mellett dönt, akkor úgy néz ki, hogy Moszkvában az idén nem olimpia lesz, csak a spartakiád... jánál, ást biztosan megtalál­ják. Két­­ér­­ lép ki a házból; svájci sapka, üveg szövetkabát, vastag talpú bakancs mind­kettőn . .. " Elnézést, Nagyma­rosi Mihályt keressük...­­Én volnék..." Rólam akarnak ír­ni? Nincs jobb témájuk, mint egy ilyen öreglegény?... No, akkor kerüljenek beljebb ... Jó lesz itt a konyhábant... Egy pillanat, csak elrakodok a székről.­.. Nincs valami nagy rend, csak tudják, egyedül la­kik a bátyám itt... nemrég temettük szegény édesanyán­kat ...) — Nem tudom, de nekem valahogy olyan furcsa ez az egész, sok más két egyeneset belerúgott a labdába, aztán ennek a nimbuszából próbál tőkét kovácsolni egy életen át. Ön viszont tényleg kiemelkedő egyéniség volt,­ minden idők legnagyobb labdarúgói között tartják számon, csodálatos megoldásairól még mindig el­ragadtatással beszélnek, pél­daképének tartotta Bozsik, egy kiváló szakértő egyenesen Beckenbauer mellé sorolja, neve a szurkolók körében ma is elevenen él — és akkor itt lakik egy kis faluban, távol a világ zajától, félrevonulva. .. — Nem szeretem a nagy fel­hajtást, soha nem is szeret­tem. Nyüzsögjön, aki akar, ne­kem nincs ehhez kedvem. Én magáért a játékért játszottam, nem azért, hogy előnyöket húzzak belőle. Az jó volt, el­múlt, és most itt élek szép csendben a családommal, és nem is kell nekem több ennél. Rs Annak idején, világhírű labdarúgóként sem gondolt ar­ra, hogy beköltözzön a fővá­rosba, inkább zötyögött pél­dául naponta órák hosszat egy vicinálison le és fel? — Nem tudtam volna meg­szokni Pestet. Lármás is, nagy is nekem. Én mindig csak itt éreztem jól magam, Nagyma­roson. Itt éltek a szüleim, a család, a barátok, itt, ebben a házban nőttem fel, látja, ott az udvaron rúgtam labdába először. Emlékszem, az ajtóból mindig behajítottuk ide az is­kolatáskát, és már rohantunk is focizni késő estig. " Az már pályafutása ele­jén kiderült, hogy kivételes ér­zéke van a labdához, a játék­hoz? Azt hiszem, igen... Ez hamar m­­egmutatkozik. Nekem soha nem okozott gondot, hogy levegyek egy magas lab­dát, vagy oda rúgjam, ahova akarom. A fejeléstől viszont irtóztam, elhúztam a fejem, ha jött a labda. A bátyám volt az, aki állandóan gyötört vele, órákig gyakoroltatta. Ugyanígy ő tanított meg lőni is­ ballal. Tizennégy éves sem voltam még, amikor bajnokit játszot­tam az itteni felnőtt csapat­ban. — Itt is fedezték fel ké­sőbb? — A csudát fedeztek fel. A bátyám mondta, hogy el kel­lene mennem olyan egyesület­be, ahol nyugdíjas álláshoz­ Is juthatnék. Nagy szó volt de ilyen akkoriban. Jelentkeztem az Elektromosnál. Kérdezték, milyen poszton játszom.. Mo* dom, nekem teljeserTmi|19l|ff,. Elzavartak, azt mondták nem lehet az semmiféle­­játékos,­­akinek mindegy, hol játszik. Mentem a Phöbushoz. Náluk is kit híján így jártam. Alfán mégis kipróbáltak. Ott nyom­ban le is igazoltak, és két nap múlva már az első osztályban kergettem a labdát . Innen került később az újpestiekhez? — Igen, 1938-ban. Akkor fel­oszlott a Phöbos, néhányunkat hívott az Újp­est, közel­­ volt a pálya Nagymaroshoz, oda­mentem. 0 Akkoriban alakult ki a li­lák később legendássá vált csapata.. — Hej, micsoda játékosok fociztak akkoriban nálunk) Ba­logh, Szusza, Zsengellér, Eg­resi, Nyers, Tóth Gyuri és Tóth Matyit Élvezet volt ezekkel ját­szani, úgy ment a labda, mint az álom. Persze, akkoriban is jöttek már ilyen ifjú titánok, hogy majd ők megmutatják, mi az igazi foci. Neki is álltak nagy dérrel-dúrral, aztán két méterrel Zsengellér mellé ad­ták a labdát. „Ábel" ilyenkor csodálkozva kérdezte: miért oda adod, agiikor itt állok? ! Ilyenkor már tudtuk is, nem fog az illető sok kenyeret megenni nálunk.­­ Az ön hidegvéréről, vak­merőségéről még mindig cso­dákat mesélnek. Beszélik pél­dául, hogy képes volt saját ötösén belül is két cselt meg­csinálni és úgy emberhez ad­ni a labdát... ' — Nem is szerettem hólya­gokat rúgni a labdáról Szépen kell bánni azzal! Meg aztán a játékhoz a kockázat­­ hoz­zátartozik, anélkül favágás az egész. Régi­­mondás, de higy­­gye el, igaz, aki mer, dz oyer. 0 Nem is fordult elő, hogy könnyelműsége esetleg md)^ bosszulta­­magát? . ~ -a — De volt azért ilyen is, saj­nos. Egyszer például 1:1-re áll­tunk a Fradival, amikor a 1:6-oson belül ki akartam cse­lezni Deákot. Ő azonban ellö­kött és besétált a labdával a kapuba. Tyű, mit kaptam ak­kor Tóth Gyuritól ! Minden Vol-t lám, csak okos nem. Ki is kap­tunk a végén 4:1-re. V­an, akinek neve valóban­ eggyé forrott az Újpest arany­korával, mégsem a Megyeri úton fejezte be pályafutás. -Volt egy kis összezördülé­­­­sem 1991-ben. Sérülés miatt akkoriban ki kellett hagynom pár hetet. Amikor ismét játék­ra jelentkeztem, az egyik ve­zető azt mondta, hogy előbb bizonyítanom kell. Nem szól­tam én egy árva szót se, de nem is játszottam többé Újpes­ten. " Fociztam még egy idényt Debrecenben úgy, hogy csak a mérkőzésekre utaztam la, aztán a Spartacushoz kerül­tem, fél év múlva azonban fog­tam magam és hazajöttem, az­tán itt kergettem a bőrt a me­gyei, bajnokságban, 44 éves koromig. Utána már csak a Dózsa Öregfiúk között játszot­tam, tavaly volt a búcsúmér­kőzés itt, Nagymaroson. I 0 És 60 éves fejjel is ment még a játék? — Miért ne ment volna? A játékot nem lehet elfelejteni. — Nem is gondolt arra, hogy edző legyen? — Nem, néni- Nincs nekem az ilyenhez türelmem. Nem tu­dom megérteni, hogyan okoz­hat problémát például valaki­­nek egy labda lekezelése, vagy hogy nem lehet észreven­ni, hogy­­a túloldalt éppen­­ lyukra fut a Szélső. Szóval na­gyon rossz edző lettem volna.­­ Nincs is most semmi kap­csolata a labdarúgással? — A televízióban megnézek minden mérkőzést, néha bevo­natosok Újpestre. Rendesek, mert tőlük is, a szövetségtől is mindig kapok bérletet. Jártam korábban az itteni mérkőzé­sekre is, de csak dühöngtem,­­ nincs jó csapat nálunk évek óta. Ráadásul most még vala­mi építkezés miatt a pályát is lebontották, az újnak pedig még se híre, se hamva. A na­pokban akarok éppen felutaz­ni Pestre és szólni, micsoda dolog addig megszüntetni egy pályát, amíg nincs helyette másik.­­ Egyébként hogyan telnek­ napjai mostanában? — Csendesen. Tavaly men­tem nyugdíjba az itteni gép­gyártás, most négyórás állás­­b­an kazánfűtőként dolgozom. .Kell valami elfoglaltság, meg jój jön , az a kis pénz is. Van szép családom, egyik lányom tanárnő, a másik most jár fő­iskolára. Aztán a bátyám, a régi barátok­­ és a nagy rö­­micsaták. Tudja hogy van, a játék, az nagyon kell..... . . I­I (A Cziszler-házat­ keressék, nagy sárga épület, szemben a templommal­­ igazit útba a főtéren egy helybéli. .. Ott szokott ő­l lépni ilyenkor a báty­ A labdarúgó NB I-ben Az élen a helyzet változatlan Bp. Honvéd—PVSK 1:0 (1:0) Kispest, 4000 néző, vezette: Tompa. Hiába támadta végig a 90 perc nagy részét a bajnokság­ra törő piros-fehér együttes, s hiába dolgozott ki helyze­teket, csatárai vagy elügyet­­lenkedték a befejezést, vagy a vendégek védelme mentett önfeláldozóan. Így, a várt nagy gólarányú hazai siker helyett szerény győzelemmel kellett megelégedniük a Honvéd­szurkolóknak. Az egyetlen gól a 13. perc­ben esett: Kozma lőtt 7 méter­ről az üresen hagyott sarok­ba, 1:0 a Bp. Honvéd javá­ra. V­asas—Debrecen 2:1 (1:0) Fáy utca, 5000 néző, vezette: Kitti Ha a Debrecen valamivel bátrabban, határozottabban játszik, könnyen távozhatott volna ponttal a piros-kékek otthonából. A Vasas hamar megszerzett vezetése után ki­csit elkényelmesedett, kienge­dett. A 15. percben Rixer a 16-os vonaláról ívelt a kapu bal oldalába: 1:) a Vasas javára. Az 59. percben Hires elvé­tette a labdát, s a szemfü­­les Timár 6 m-ről egyenlített: 1:1. Nem sokáig örülhettek a gólnak a vendégek, másfél perc múlva szabadrúgás után Kiss fejelt a hálóba, 2:1 a Vasas javára. Videoton—Rába ETO 5:2 (1:1) Győr, 3500 néző, vezette: Bártfai. _ Ezen a mérkőzésen a Video­ton játszotta a lendületesebb, korszerűbb labdarúgást, a ha­zaiak csak lelkesedésben vol­tak egyenrangúak. A 8. percben Burcsa 6 m-ről lőtt a hálóba, 1:0 a Video­ton javára. A 19. percben Hannich lövésébe Kovács a­ gólvonalnál beletette a lábát, a labda azonban nem ki-, ha­­­nem befelé vágódott: 1:1. ön­gól. A 29. percben ismét Bar­csa volt eredményes: 2:1 a Videoton javára. A 60. perc­ben Tieber 16 m-ről hatal­mas lövéssel növelte a Video­­ton-gólok számát (3:1), majd a 72. és a 79. percben ismét ő volt eredményes: 5:1. A 83. percben Póczik 22 m-ről szer­zett szépítő gólt, 5:2. Volán—V. Dózsá 1:1 (1:1) Czabán Samu tér, 8000 né­ző, vezette: Győri A döntetlen igazságosnak mondható, hiszen ha a játék nem is különösebben színvo­nalas, de érdekes és változa­tos volt A Volán harcolt na­gyobb akarással, a Dózsának voltak veszélyesebbek a tá­madásai. A 15. percben Tóth J. be­adását az 5-ösön álló Fekete bombázta a hálóba: 1:0 az O. Dózsa javára. A 23. perc­ben a Forintos lábáról rosz­­szul perdül le a labda, ez megtévesztette a lila-fehér védőket s Juhásznak már könnyű dolga volt: 1:1. Pécsi MSC-FTC 2 :1 (1:1) Pécs, 5000 néző, vezette: Tátrai. Mindvégig ren­dkívül izgal­mas, nagy iramú mérkőzést ví­vott a két csapat. Az FTC játszott technikásabban, a pé­csiek támadásai viszont len­dületesebbek, erőteljesebbek voltak. A 17. percben 20 m-re a kaputól ■ Kardos ívelt szabad­rúgásból kapura, s Kerekes 6 m-ről a hálóba fejelt 1:0 a PMSC javára. A 23. percben Ebedli labdáját Szokolai mel­lel tette maga elé, aztán 10 m-ről a „megbénult** ” véde­lem mellett a kapuba lőtt: 1:1. A 81. percben a jobb oldalról beívelt szögletet Kardos es­tében a kapu torkából küldte a jobb sarokba: 2:1 a PMSC javára. Tatabánya—Békéscsaba 2:0 (1:0) Tatabánya, 5000 néző, vezet­te: Nagy M. Hatalmas lendülettel kezdett a hazai együttes, állandó ro­hamokkal, pergőtűz alatt tar­totta a Békéscsaba kapuját A vendégegyüttes azonban nem jött zavarba, higgadtan vé­dekezett s olykor támadásokra is futotta erejéből. A Tatabá­nyai akciók azonban mindig veszélyesebbek voltak. A 25. percben Schmidt fej­jel szerezte meg a vezetést s P. Nagy a 65. percben növelte. A hazai gólok számát: 2:0. 1* Dunaújváros—MTK TVM 5:2 (4:0) Dunaújváros, 5000 néző, ve­zette: Szávó. Elsősorban a hazai gárda jó­voltából végig izgalmas, él­vezetes és színvonalas volt a küzdelem. A Dunaújváros a szezon egyik­ legjobb játékával szinte „kiütötte** ellenfelét amely csak a szünet után ju­tott némileg levegőhöz. A 12. percben Nagy I. lőt­te az első dunaújvárosi gólt 10 perc múlva Sajó fejelte a másodikat: 2:0. A 37. perc­ben Nagy II. felvágta Egervá­rit a büntetőt Kati értéke­sítette­. 3:0. A 41. percben Sajó labdája kapufáról pat­tant Szűcs elé, aki nem hibá­zott: 4:0. Az 53. percben Boda fejjel /»^épített: 4:1# a 65. percben Kati 8 méterről bom­bázott a léc alá, s a 80. perc­ vs, _ TOlT SEASON TICKET« HÜ? SCHEDULES-CALL 733-5300 TKttTl AT TTA0IUM 8.TICKET RON ben Boda — ismét fejjel — ért el újabb gólt az MTK­­VM-nek: 5:2. MÁV Előre—Salgótarján 2:2 (1:1) Székesfehérvár, 1000 néző, vezette: Lauber. , Mindkét csapat hallatlan akarással — és nagyon sok hibával — játszott A hazaiak ■ támadtak többet a vendé­gek átgondoltabban. A 12. percben Biró lőtt 10 m-ről a kapu közepébe, 1:0 az STC javára. A 26. perc­ben Lechner 14 m-ről futtából bombázott a hálóba: 1:1. A 48. percben Szoó szerzett kö­zelről ismét vezetést a vendé­geknek, s tíz perc múlva Lász­ló II. fejjel egyenlített. 2:2. COMPLETE ALTERATIONS REMODELING—RESTYLING Férfi női és­­gyermekruhák: , • Átalakítás • Javítás Bartos Katherine Előzetes bejelentés szükséges. Tel: 463-4898 A labdarúgó NB I állása SAT. SAT.i WEo. SUN. WED. SAT. WfO. SAT. SAT. SAT JUNE 7 JUNE 14 JUNE 25 JULY 6 JULY 16 JULY 19 AUG. 6 AUG. 9 AUG. 16 AUG. 23 WASHINGTON NEW ENGLAND MEMPHIS TAMPA EDMONTON TULSA HOUSTON SAN JOSE SEATTLE DALLAS pmm hub WF 2:30 CP 7:30 CP 7:30 WE 2:30 CP 7:30 CP’7:30 CP 7:30 CP i:30 WF 2:30 WF 2:30 1. Bp. Honvéd 2. Vasas S. Videoton 4. I. Dózsa 5. Tatabánya 6. Ferencváros 7. Zalaegerszeg 8. PMSC 9. Rába ETO 10. Diósgyőr 11. Dunaújv. 12. MTK-VM 13. Békéscsaba 14. Debrecen 13. Volán 16. MÁV Előre 17. Salgótarján 18. PVSK 28 16 9 3 55-89 42 28 13 10 5 59-59 36 28 15 6 7 55-40 36 28 14 6 8 64-52 34 28 12­­9 7 43-34 33 28 12 8 8 60-44 32 28 9 11 8 44-44 29 28 10 8 10 48-33 28 28 12 3 13 47-51 27 28 10 6 12 39-36 26 28 8 10 19 43-46 26 28 9 8 11 39-44 26 28 8 10 10 44-55 26 28 7 11 10 31-33 25 28 8 8 12 33-49 24 28 6 9 13 26-48 21 28 5 9 14 26-42 19 28 4 7 17 22-60 15 Cigányzene pénteken és szombaton. Asztalfoglalás: 2480003 Hungarian Sentaurant . . 4146 Nordi Lincoln Avenue Chicago, Kitűnő étel és ital különlegességek: Betyártál — Fatányéros — Gundel palacsinta Rétes — Expresso Magyar borok — Likőrök — Coctail-ok. Nyitva: 5 — 10-ig. Kedden zárva. SEASON TICKETS'! FOR INFORMATION L 286-2939 Shell Travel Bureau 3nc. A sikeres utazás titka a gondos tervezés! Menetrendszerű járat naponta (APEX) CHICAGO — BUDAPEST — CHICAGO május 14-ig $ 571.00 CHICAGO — BUDAPEST — CHICAGO május 15-től $ 680.00 APEX jegyek indulás előtt 30 nappal fizetendők. KÉNYELMES 747 típusú repülőgépek naponta. BUDAPEST — CHICAGO — BUDAPEST június 30-ig $ 610.00 BUDAPEST — CHICAGO — BUDAPEST július 1-től $ 705.00 A hirdetésben jelzett árak változhatnak. • Rokonok kihozatala • Hivatalos meghívólevelek, vízumok, re-entry permit­ek elintézése. • Hajókirándulások — autóbérlés — szálloda foglalás. Northpoint Shopping Center pay i­nd­ RanH RaaH (a Rand & Arlington Hts. Rds. , 3Sl Kana Kana kereszteződésénél.) Arlington Hts, Ill. Horváth Károlyné Mercedes Tel: 392-6254

Next