Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-06-07 / 23. szám
6 oldal A kubai menekültek mindenekelőtt két politikus számára jelentenek problémát: egyikük Fidel Castro, a másik Jimmy Carter. Castro problémája az, hogy évtizedek kommunista diktatúrája és nagyhangú kétkedő kijelentések után, a kubai kommunista rendszer valójában megbukott. Kubából mindenki menekülni akar, akinek erre módja és lehetősége van és egy magát megnevezni nem akaró kubai diplomata a következőket mondta az Agence- France Presse nevű francia hírügynökség munkatársának: — Ami jelenleg történik, az katasztrofális számunkra. Castro az első menekülthullám után azt tervezte, hogy megnyitja a határokat, bebizonyítva a Nyugatnak azt, hogy senkit sem tartanak erőszakkal Kubában. Erről azonban nem lehet szó. Ha megnyitnák a határokat, a kubai polgárok kétharmada elhagyná az országot. A kubai menekülthullámok másik károsultja Carter. Az amerikai adminisztrációt váratlanul érta a kubai beözönlés. Az Elnök kezdetben halandó volt kompromis- szumra, amelynek lé-nyege a következő lett volna: Egy 115 utast befogad- 1 a képes amerikai hajó a hajó neve, ironikusdődön „The Impossible stream”) szállítaná a kubai menekülteket ( Amerikába és a következő kategóriákba tartozókat engednék be: .) azokat, akiknek ro- konai már amerikai ál- lampolgárok, vagy pe-íg állandó letelepedési engedéllyel, úgyneve- 1ett zöld kártyával rendelkeznek; 2.) azokat, akik Kubában hosszú ideig politikai foglyok voltak és kétségtelen, 1 vagy nem köztörvényeszetlenül, naponkint magáncsónakok százai érkeznek kubai menekültekkel az amerikai partokra és a Coast Guard és az Immigration and Naturalization Service bűncselekményért kerültek börtönbe; 3.) a havannai perui nagykövetségre, vagy pedig az úgynevezett „US Interests Section’’ körzetébe menekült kubaiakat. Később Jimmy Carter hajlandó lett volna amerikai repülőgépeken szállítani a kubai menekülteket Amerikába, mint ahogyan ez történt a Kennedy adminisztráció idején. Az Elnök egyúttal megtiltotta a magánhajók és magáncsónakok behajózását Amerikába és a magáncsónakok tulajdonosait minden egyes fedélzetükön behajózott kubai menekültért ezer dollár pénzbüntetésre kellett volna büntetni és azon kívül maximális börtönbüntetésük tíz esztendő lehetett volna. Kiderült azonban, hogy ez megvalósíthatatlan, teljesen szerveteljesen tehetetlen velük szemben. S ami a problémát még súlyosabbá teszi: szerte a világon körülbelül 14 millió politikai menekült van (különböző országokból, nagyrészt menekülttáborokban) akik szeretnének bejutni az Egyesült Államokba, ott állandó letelepedési engedélyt kapni, Amerika ezek közül azonban csak kétszázezret képes befogadni és hogy kik lesznek ezek a szerencsések, azt a Bevándorlási Hivatalnak kell majd eldöntenie. A feladat óriási és szinte megoldhatatlan. Érdekes módon, két csoport került szembe egymással. A kubai amerikaiak, természetesen honfitársaik korlátozás nélküli beengedését követelik, a Ku Klux Klan és egyes amerikai csoportok pedig a kubaiak beengedése élén foglalt állást. • • • George Bush, GDP elnökjelölt aspiráns, hivatalosan bejelentette Houstonban (Tex.), hogy feladja a küzdelmet Ronald Reagan ellen. Érdekes módon, a bejelentőn ugyanabban a szállodában és a szállodának ugyanabban az auditóriumában történt, ahol John Connally adta fel a küzdelmet, hónapokkal ezelőtt. Ez volt az első eset, hogy Bush, akinél a modern Amerikában senki sem viselt több federáis pozíciót, választásra indult. Előző pozícióinak mindegyikét elnöki kinevezés útján kapta. Ezzel a bejelentéssel ért véget — két év és 15 millió dolláros kampányköltség után — az 55 esztendős Bush küzdelme a Fehér Házért. A Republikánus Párt elnökjelöltségéhez 998 konvenciós delegátus szavazata szükséges és Bush nyilatkozata előtt a United Press International nevű hírügynökség felmérése szerint Reagannak ennél hárommal több, számára elkötelezett konvenciós delegátus volt, Bushnak pedig mindössze 270 delegátust sikerült „öszszegyűjtenie”. Helyzetetehát teljesen reménytelen volt. A végső „ütközet” Californiában, Ohioban és New Jerseyben sem változtathatott a helyzeten: Californiában már kezdettől fogva bizonyos volt Reagan győzelme, Ohióban és New Jerseyben pedig Bush helyzete legalábbis kétséges volt. Lemondó beszédében Bush közölte, hogy gratuláló táviratot küldött Reagannak „nagyszerű előválasztási győzelmeihez,” azután a következőket mondta: — Mindig is azért dolgoztam, hogy megőrizzem és erősítsem a Republikánus Párt egységét és erejét. Jelenleg a legfontosabb feladat az, hogy egy egységes Republikánus Párt véget vessen Jimmy Carter gyenge, iránynélküli és tehetségtelen adminisztrációjának. S talán nem érdektelen most szemügyre vennünk egy pillanatra, hogy mi volt George Bush kudarcának az oka. Bush minden lehetséges előnnyel indult Reagan ellen: többszörös milliomos, sokkal fiatalabb és sokkal műveltebb és intelligensebb, mint az egykori filmszínész. Mégis, mi volt a kudarc oka? Alighanem az, hogy Bush federális pozíciói kevés figyelmet keltenek az amerikai polgárokban. A Central Intelligence Agency igazgatóját, vagy Amerika UN nagykövetét, sokkal kevésbé ismerik az emberek, mint California kormányzóját. Ezenfelül, Reagan feje körül (indokoltan, vagy indokolatlanul) ott lebeg a hollywoodi „glamor.” Senki sem tudja, hogy Reagan, ha bekerül a Fehér Házba, kinevezi-e federális pozícióba Busht. Bush minden eddigi federális pozíciójában tisztességesen, de meglehetősen szürkén szolgált. Választási kampánya mindenesetre érdekes és figyelemre méltó és ha Reagan ismerné a magyar költészetet, bizonyára azt mondta volna egykori politikai ellenfelének: — Ez jó mulatság, férfimunka volt! • • • Nyugati hírügynökségek jelentései szerint jelenleg a Cambodiában legalább 300.000 vietnámi katona és úgynevezett „polgári adminisztrátor” tartózkodik. Ez a megszállás azonban egyáltalában nem olcsó és a költségeket nem maseli. Nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy Moszkva mindenáron nemzetközi diplomáciai elismertetést akar a Vietnám által támogatott Heng Samrin rezsimnek. Moszkva — állítják Hong Kongban tartózkodó nyugati újságírók — saját lábára szeretné állítani a Heng kormányt, mert a vietnámi megszállás drága — napi 3 millió dollárjába kerül a Szovjetuniónak. (Ennyit a proletariátus egységéről.) S egy másik vietnámi hír: nemrégiben derült ki, hogy Duong Van Minh, Dél-Vietnám utolsó elnöke, aki most már 64 éves, még mindig életben van, Saigonban él családi házában és nemrégiben bevándor-lási engedélyt kért Francciaországtól. Kérése fe-lől a francia hatóságok még nem döntöttek, a vietnámi kormány min- denesetre közölte vele, hogy hajlandó kienged- ni. Minhnek valamikor, itthon a körüli kertjeiben, világhírű orchidea- gyűjteménye volt. Ma már azonban nincs pénze kertészekre és az or-chideák nagy része el- fonnyadt. És Minh, aki valamikor feladta Sai- gont az északvietnámi- iaknak, most ott él sze- I rény házában, a fony- I nyadt és hervadó orchi- 1 deák mellett és fonnyadt ! Hetének egyetlen remé- nye az, hogy életeutol-só éveit talán egy nyu- i gati országban tölthes ti... Most már kétségtelen, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje Jimmy Carter, a GDP elnökje-löltje pedig Ronald Reagan lesz. Reagannak— Bush visszavonulása után — nincs ellenfele, Kennedy, a pocakosodó politikai csodagyerek, aki valamikor azt hitte, hogy Cartert lehengere- j 1i a Kennedy névvel, már régóta nem igazi ellenfele az Elnöknek. ] Ez a körülmény azon- I ban nem jelenti azt, hogy a novemberi elnöki választás tisztázott. John Anderson, aki a két párttól független aspi- ráns, egyesek szerint ko- moly veszélyt jelenthet . Carter és Reagan szá-mára. Andersonnak semmi esélye arra, hogy 1 amerikai elnök legyen (soha egyetlen függet-len aspiránsnak sem: 1 volt erre reménye), de az ú elektor! döntést zsák- 1 utcába juttathatja a két elnökjelölt számára. A helyzet az, hogy az elnök megválasztásához az Electoral College 270 tagjának a szavazata szükséges. Az electorok elméletben teljesen függetlenek, a valóság azonban az, hogy a szavazatok arányában szavaznak. Az Egyesült Államok történetében eddig egyetlen alkalommal — 1825-ben — történt meg az, hogy egy elnökjelölt nem kapta meg a meg, választáshoz szükséges 270 electori szavazatot. John Quincy Adams győzött a választók által leadott szavazatokat tekintve, Andrew Jackson és William Crawford ellenében. A jelentéktelen Crawford azonban annyi electori szavazatot tudott „összegyűjteni,” hogy Adams nem kapta meg a 270 electort. Ebben az esetben az amerikai Alkotmány úgy rendelkezik, hogy az elnöki aspiránsok között a képviselőháznak kell döntenie. A képviselőház ebben az esetben, természetesen a legtöbb szavazatot kapott Adams mellett döntött — dönthetett volna azonban másképpen is, ehhez joga volt. Politikai hírmagyarázók szerint egyáltalában nem lehetetlen, hogy november lesz az Egyesült Államok történetében a második eset, amikor a viszonylag jelentéktelen Anderson indulása következtében, egyik két nagy párt elnökjelöltje sem lesz képes megkapni a 270 electori szavazatot, tehát az elnököt valójában az Alkotmánynak megfelelően, a képviselőház fogja meg- - választani.'1 . A képviselőházon kívül a szenátusnak is szavaznia kell majd. A kérdés azonban koránt sem ilyen egyszerű: a probléma az, hogy a képviselőház és a szenátus, többsége demokrata és ez a helyzet valószínűleg nem fog változni novemberben sem. A képviselőket újra választják és a szenátorok körülbelül egyharmadát is újra fogják választani. A választások eredménye azonban minden valószínűség szerint demokrata többség lesz. Az a különös eset következhet tehát be, hogy még abban az esetben is, ha Reagan a szavazatok többségét kapja, de nem lesz képes a 270 electori szavazatot megkapni, a képviselőház demokrata többsége Jimmy Carter mellett fog dönteni és a szenátus, amely az Alkotmány értelmében az alelnök felől határoz, Walter Mondale mellett dönt, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy Mondale lehet az Egyesült Államok „ügyvezető elnöke.” Ha a képviselőház nem lenne képes a beiktatás napjáig, többségi szavazattal elnököt választani (január 20), a képviselőház elnöke, aki jelenleg Thomas Neil (D-Mass) lesz Amerika ügyvezető elnöke és az Egyesült Államok különben rendkívül részletes alkotmánya nem rendelkezik afelől, hogy mi történik a későbbiek folyamán. A valószínűség az, O’Neil maradna továbbra is az elnöki pozícióban, a legközelebbi elnökválasztásig. Így tehát nem lehetetlen az, hogy az Egyesült Államok új elnöke—Anderson indulása következtében— olyasvalaki lenne, akit senki sem választott meg és aki nem is pályázott erre a pozícióra. Van egy másik lehetőség is; tekintettel arra, hogy a demokraták attól tartanak, hogy a legközelebbi választás alkalmával a képviselőház demokrata többsége megszűnhet, javasolhatnak egy olyan törvényt, amely az elnökre vonatkozó szavazás időpontját előbbre hozhatja, tehát ebben az esetben egy demokrata többségű képviselőház szavazhatna. Itt azonban a probléma az, hogy ha republikánusok (ami bizonyos) kétségbe vonnák egy ilyen új federális törvény alkotmányosságát, effelől a US Legfelsőbb Bíróságnak kell majd határoznia és nem lehetetlen, hogy a főbírók alkotmánymódosító javaslatot rendelnek el, ami kétségkívül Reagan érdekét szolgálná. S egy másik lehetőség: még az sem bizonyos, hogy egy képviselőházi szavazás teljes mértékben pártvonalon történnék. Többek között, a valószínűség például az, hogy Texas és California állam demokratái a republikánus elnökjelöltre szavaznának, tekintettel arra, hogy a déli demokraták általában közelebb vannak a republikánusokhoz, mint a középnyugati, vagy északi demokratákhoz. A probléma, mindenesetre Anderson indulása és viszonylagos sikere következtében, jelen van. • • • Semmi sem örök, csak a változás — mondta Heracleitos, görög filozófus, aki természetesen nem tudhatta, hogy néhány ezer évvel később Anwar Sadat, egyiptomi elnök, igazolni fogja ezt a mondást. Sadat alig néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy tekintettel Izrael hajlíthatatlan magatartására, nem hajlandó tovább tárgyalni a palesztin kérdésről. Néhány nappal később viszont közölte: Hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz a palesztin kérdést illetően, mivel Jimmy Carter megkérte erre. Ugyancsak néhány nappal később viszont azt mondotta: mégsem hajlandó a palesztin kér'désről újra tárgyalni, mert véleménye szerint „nincs megfelelő légkör és hangulat” a palesztin kérdés tárgyalására, — írja a Newsweek. Egy angol újságíró így nevezte ezután Sadatot: A Modern Sphinx. Sadat kétségkívül történelmi jelentőségű politikus, akinek volt bátorsága arra, hogy a közelkeleti béketárgyalásokat megkezdje, és az izraeli parlament, a Knesset előtt, ennek érdekében beszédet mondjon. Sadatnak volt bátorsága ahhoz,, hogy az úgynevezett szovjet katonai tanácsadókat kiutasítsa Egyiptomból. A palesztin kérdésben azonban hajlíthatatlan Izraellel találja magát szemben. Nem lehet megszüntetni Izraelnek azt az aggodalmát, hogy egy közvetlen közelében lévő palesztin állam — különös tekintettel a PLO terrorszervezetre — veszélyes lenne számára. Ez az oka annak, hogy Izrael majdnem lelkesedéssel fogadta Sadat legutóbbi kijelentését, amely szerint az egyiptomi elnök nem hajlandó a palesztin kérdésről egyelőre tárgyalni. Sadat érvei a következők: Az izraeli parlamentben olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely szerint Jeruzsálemet Izrael „örökös fővárosává” kell nyilvánítani. Sadat szerint és nem is indokolatlanul ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Izrael,annektálni akarja az arab Észak-Jeruzsálemet. Az izraeli kormány válasza: Sadat sokkal jelentősebb problémát csinál a kérdésből, mint amilyet az egész javaslat megérdemel. A javaslatot egy „szélsőjobboldali képviselő” (a kifejezést az izraeli sajtóközlemény használja) terjesztette a Knesset elé és a javaslat nem tükrözi az izraeli kormány álláspontját. Ezután Sadat táviratot küldött Washingtonba és táviratában kijelentette: úgy tűnik, hogy az izraeli magatartást félreértette és nem akarja Izraellel megszakítani a tárgyalásokat a palesztin kérdésre vonatkozóan. S az egész dologban ez a leglényegesebb: a palesztin kérdés valóban létezik és meg kell oldani! Kétségtelen, hogy megoldása csak egyiptomi-izraeli megegyezéssel történhet. A helyzetet súlyosbítja Jimmy Carter közvetítő szerepe . Mr. Carter, sok más problémával együtt nem érti a közel keleti helyzetet, sem politikai, sem érzelmi szempontból, viszont mindkét fél panaszaival azonnal Carterhez rohan — és tőle várja a segítséget és orvoslást, illetve a megoldást. Mr. Carter azonban rejtélyes mosolyával hol az egyik felet bíztatja, hol a másikat a békülésre és magában azt motyogja: Történnek még csodák... Thomas J. Watsont a Szovjetunió afganisztáni inváziója után Carter elnök hazarendelte jelentéstételre. A 66 éves Mr. Watson, aki hosszú ideig az IBM elnöke volt, egy év óta Amerika moszkvai nagykövete és sokan vélik úgy Washington, D.C.-ben, hogy ez pontosan egy évvel hosszabb idő, mint ameddig nagykövetnek kellett volna lennie. Mr. Watson idealista, hisz a hetente politikában és a Szovjetunióval való külkereskedelmi együttműködésben. Elutazása előtt kijelentette egy sajtóértekezleten: — Olyan nagykövetséget akarok teremteni Moszkvában, ahol szovjet barátaink valóságos otthont találnak, társadalmi és politikai szempontból egyaránt. Az afganisztáni kaland során kiderült, hogy „szovjet barátaink” fantasztikus kegyetlenségekre hajlamosak. Hazaérkezése után Mr. Watson, aki egyébként az első nemhivatásos diplomata 30 év óta, aki az amerikai nagykövetség élén áll Moszkvában, kijelentette: — Eredeti véleményemet a Szovjetunióról alighanem meg kell változtatnom. S itt van az amerikai és a szovjet diplomácia közötti különbség: a szovjet diplomatákat sék éven keresztül képezik ki és csak a kiképzésüknek megfelelő területre küldik őket. Ezzel szemben Amerikában amatőrök a' diplomaták és sohasem lehetnek versenytársai a jól képzett, nagy gonddal megválogatott szovjet diplomatáknak. Mr. Carter állítólag leváltja Thomas J. Watsont. (E rovat írójának van egy jelöltje a moszkvai nagyköveti pozícióra: a sarki fűszeres, Rosenbaum bácsi, aki nagyon rendes ember és azonkívül békeszerető.) — 1980-ban egy újabb politikai párt fog meteorszerű gyorsasággal emelkedni az Egyesült Államokban és ez a párt — először Amerika történetében — komoly választási veszélyt fog jelenteni a demokraták és a konzervatívok számára. Az új párt konzervatív párt lesz. — Barry Goldwater, Arizona állam republikánus szenátora, a GOP egykori elnökjelöltje, Gerald Ford egyik kampányvezetője lesz az 1980-as elnökválasztások alkalmával. — 1980-ban olyan felfedezések történnek, amelyek a rákbetegségek gyógyítása szempontjából döntőek lesznek. Ezek után a felfedezések után teljes mértékben képesek lesznek gyógyítani a gyomorrákot, a vérrákot, és a veserákot. COMPIETE ALTERATIONS REMODELING—RESTYLÍNO rJ Férfi női és ’gyermekruhák: Átalakítás Javítás Bartos Katherine Előzetes bejelentés szükséges. Tel: 463-4898 Hírek és képek a nagyvilágból.. A Ku Klux Klan tüntet a kubai menekültek ellen. Fent: Adams, balról jobbra: Crawford és Jackson Modern Sphinx’’