Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)

1980-09-20 / 38. szám

Amikor ezeket a soro­kat írjuk, Kanadában is­mét postás­sztrájk van. A probléma jelenleg az, hogy 50.000 úgynevezett federális tisztviselő, az elosztó irodákban sztrájkba lépett. A leve­leket és a csomagokat szállító teherautó-sofő­rök — szakszervezetük felhívására „tisztelet­ben tartják” a sztrájkot, nem mennek át a picket vonalon, vagyis a jelen pillanatban ismételten nincs postai levél és cso­magszállítás Kanadá­ban! Az első kérdés ez: mi­ért van az, hogy Kana­dában általában éven­ként postás­sztrájk van? A válasz a következő: Kanadában a postahi­vatalokban összesen 7 különböző szakszerve­zet van. Ha tehát a fede­­rális kormány három szakszervezettel aláírja a kollektív szerződést, még mindig van négy olyan szakszervezet, amely sztrájkolhat — és ennek vagyunk most ta­núi és áldozatai. A Tru­­deau-adminisztráció előtt nem volt lehetséges federális sztrájk Kana­dában. Amerikában ma sem sztrájkolhatnak a federális alkalmazot­tak. Az indokolás a kö­vetkező: Egy federális alkalmazott nemcsak al­kalmazott, de egyúttal alkalmazó is, hiszen a fe­derális kormány volta­képpen az adófizetők összessége, ha tehát egy föderális alkalmazott sztrájkba lép — volta­képpen önmaga ellen sztrájkol, ami teljes ér­telmetlenség. A postai alkalmazot­tak arra hivatkoznak, hogy a sztrájkjog az Alkotmányban biztosí­tott jog és amikor sztrájkba lépnek, tulaj­donképpen demokrati­kus polgári jogukat gya­korolják. Ezzel az érve­léssel azonban azért le­hetetlen egyetérteni, mert a jelenleg sztrájko­ló postai tisztviselők száma 50.000 , ami gya­korlatilag annyit jelent, hogy mindössze 50.000 dolgozó tönkre teszi tel­jesen a kanadai nemzet­­gazdaságot. Kanadának 23 millió lakosa van és nagyon nehéz igazolni ezt a „demokratikus jo­got”, amelynek alapján 50.000 ember áll szem­ben 23 millióval. Az újabb postás­sztrájknak van egy má­sik oldala is és ez a következő: A sztrájko­lók szakszervezete azt­ állítja, hogy a kapitalis­ta kizsákmányolás ellen harcol. A sztrájkolók órabére azonban 9-10-11 dollár és egyáltalában nem jelentéktelen túl­óráikkal együtt évi jöve­delmük könnyen megha­ladhatja az évi húszezer dollárt, ami egy átlagos gyári munkás jövedel­ménél lényegesen ma­gasabb. Nehezen hihető el az, hogy a sztrájkolók vol­taképpen a kapitalizmus ellen küzdenek: a ban­kok különleges küldön­cökkel küldik el ügyfele­ik számára a Chargex és egyéb tartozásokra­­vonatkozó kimutatáso­kat. A Bell Telephone Co. ugyanezt teszi és az­zal fenyegeti előfizető­it: ha nem viszik el sze­mélyesen a telefonszám­lára vonatkozó csekket, kikapcsolja telefonju­kat. S elérkezik a nap, amikor az Eaton’s vagy Simpson’s nagyáruház küldöttje megérkezik otthonunkba és kezünk­be téve a számlát, köz­li, hogy két héten belül személyesen oda kell mennünk és ki kell fizet­nünk, amivel tartozunk. A postás­sztrájk nem a nagykapitalistákat (a bankokat és a nagyvál­lalatokat) érinti hanem a kisembereknek, a kis és középvállalatoknak okoz mérhetetlen és be­hozhatatlan kárt. A szakszervezeti veze­tők meséje az, hogy ezek a sztrájkok a „dolgozók érdekében” és a „kapi­talizmus ellen” történ­nek. Ezek a sztrájkok megkárosítják a dolgo­zókat és az igazi kapita­lizmusnak semmiféle kárt nem okoznak. Men­jünk egy lépéssel to­vább: a sztrájk segíti a nagyvállalatokat, ame­lyeknek küldönceik út­ján csupán egyetlen le­velet kell kiküldeniük, hangsúlyozva, hogy tar­tozásukat ki kell fizet­nünk, és ha nincs más megoldás, a helyszínre kell mennünk. A postá­sok legújabb sztrájkja a dolgozókat és a kisem­bereket és a kisvállalko­zókat állítja nehéz hely­zet elé, s az igazi kapi­talisták sohasem káro­sodnak. Talán nem ér­dektelen emlékeztet­nünk arra, hogy a leg­utóbbi posta­sztrájk többszázmillió kárt oko­zott a kanadai nemzet­­gazdaságnak, Mr. Clau­de Jean Parrott, szak­­szervezeti vezetőt, aki a federális törvényhozók döntése ellenére arra bíztatta a szakszerve­zetek tagjait, hogy ne térjenek vissza mun­kahelyükre, más sza­vakkal, egy federális törvény megszegésére szólította fel őket, végül­­is minimális fogház­­büntetésre ítélték és a büntetés letöltése előtt szabadon bocsátották, , ,­,jó viselkedése” ju­talmául. Mr. Parrott je­lenleg szabadlábon van és természetesen egyet­ért a legújabb postás­sztrájkkal, amely ez­úttal is tö­bbszáz millió dolláros kárt okozhat a kanadai­­nemzetgazda­ságnak. Mr. Parrott ez­úttal is „jól viselkedik” és a kanadai polgárok to­vább tűrik a Trudeau­­adminisztrációt... s ta­lán nem érdektelen meg­jegyezni, hogy a föderá­lis kormány néma ma­radt a legújabb postás­sztrájk alkalmával is. • A Harris és a Gallup Közvéleménykutató In­tézetek és az Associated Press nevű hírügynök­ség legújabb közösen végzett felmérése sze­rint az amerikai elnök­­választási küzdelem új fejezethez érkezett: Jimmy Carter és Ronald Reagan népszerűségi százaléka egyaránt 38-38 százalék. John Ander­son, aki független libe­rálisnak nevezi magát (egyébként republiká­nus, kongresszusi kép­viselő) 18 százalékkal kullog mögöttük , de veszélyesen kullog. A fennmaradó százalék­nak nincs határozott vé­leménye. A felmérés eredmé­nye mindenekelőtt azért érdekes, mert hetekkel ezelőtt Reagan még 2:1 arányban vezetett Jim­my Carter ellen, Ander­son akkor még csak 14 százalékkal kullogott mögöttük. Mr. Harris, a Harris Közvéleményku­tató Intézet elemzése a következő: Annak ellenére, hogy a nyugati világ nagy ré­szében az utolsó 2-3 év­ben a konzervativizmus erősödött (lásd Angliá­ban Margaret Thatcher választási győzelmét) Ronald Reagan, politi­kailag ügyetlen kijelen­téseivel eljátszotta fö­lényét Carterrel szem­ben. Egyeseknek nem tetszett a vietnámi há­borúval kapcsolatos ki­jelentése sem. Nixon aki az utóbbi évtizedek leg­gyakorlatibb értékű ame­rikai elnöke volt, nem in­dokolatlanul vonta visz­­sza az amerikai katoná­kat Vietnámból. A viet­námi háború értelmet­len volt az amerikaiak számára. Reagan kije­lentése ismét felidézte a vietnámi háborút, holott az amerikaiak már csak azért is szeretnének el­feledkezni arról, mert az Egyesült Államok törté­netében ez volt az első háború, amelyet Ameri­ka az ismert okok miatt­­ nem tudott megnyer­ni. Reagan kijelentése a két Kínáról (Amerika is­mét felveszi a diplomá­ciai kapcsolatot Taiwan­­nal) ugyancsak politikai gyakorlatlanságra vall. Egyre világosabb, hogy a szovjet imperializmus­sal szemben a Kínai Népköztársaság lehet Amerika leghatéko­nyabb szövetségese, az amerikai polgárok nyil­vánvalóan úgy véleked­nek, hogy Taiwan miatt nem szabadna eljátsza­ni Peking együttműkö­dési százalékát. George Bush, aki egyébként a Reagan-Bush és Carter- Mondale legintelligen­sebb­­ és leggyakorlot­tabb tagja, Japánban és Kínában tett kijelenté­seivel megpróbálta el­lensúlyozni és módosíta­ni Reagan politikailag elhirtelenkedett nyilat­kozatát, amennyiben Reagan lojális akar ma­radni Taiwanhoz, amely ugyancsak lojális volt mindig az Egyesült Ál­lamokhoz. Anderson nem kerül­het a Fehér Házba, de veszélyes lehet, első­sorban nem Reagan, ha­nem Carter számára, akitől elhódíthatja a Kennedy-liberálisok és a négerek szavazatait. Amennyiben sem Car­ter, sem Reagan (Ande­r­,­son előretörése követ­keztében) nem tudja­ az elektori szavazatok többségét megnyerni, az amerikai Alkotmány ér­telmében érdekes hely­zet állhat elő. Ebben az esetben az új elnököt a képviselőház választja meg, egyszerű szótöbb­ Az Alkotmány nem kö­veteli meg, hogy az el­nök és az alelnök ugyan­ahhoz a politikai párthoz tartozzék, habár eddig­­ mindig így volt az Egye­sült Államok történeté­ben. A novemberi szavazás eredménye tehát a leg­jobb és a legkedvezőbb esetben is nagyon szo­ros lesz Mr. Carter és Mr. Reagan között — jö­vendöli Mr. Harris és hozzáteszi: Ez kétség­telenül Reagan politikai gyakorlatlanságának a következménye. Viszont­ azt is leszögezi Reagan teljes előnnyel indul Carter ellen (a Billyga­­te-ügy, Carter katasz­­trófális magatartása az Iránban fogva tartott amerikai túszokkal kap­csolatban, teljes gazda­sági és pénzügyi tehetet­lensége, stb.) Mr. Harris véleménye szerint Rea­gan életkora (Reagan majdnem 70 éves, Car­ter 56 esztendős) lényeg­telen, a megkérdezet­teknek csupán 3 száza­léka vélekedett úgy, hogy Ronald Reagan „öreg.” A New York-i repub­likánus és a new yorki demokrata párt szená­torválasztási előválasz­tása lezajlott. Mindkét oldalon valótlan és meg­lepő eredménnyel. Ja­­­cob Javíts, a Republi­kánus Párt szenátora, veszített Alfonse L’Ama­­toval szemben. A 76 esz­tendős Javíts 33 éve vesz részt aktívan a politikai életben és 24 esztendeje New York állam szená­tora. Javíts a Republi­kánus Párt liberális szárnyához tartozik, en­nek ellenére azonban Reagant támogatta. Nem biztos azonban, hogy Javíts véglege­sen kikerült a politikai életből, mert előválasz­­tási veresége után a Li­berális Párt szenátor­jelöltje lett. A Demokrata Párt csontvázas szenátorjelöltje a 39 éves Elizabeth Holtz­­man lett. Miss Holtz­­man legveszélyesebb politikai ellenfele Bess Meyerson, az egykori Miss America volt, a kettejükre leadott sza­vazatkülönbség azon­ban 41-31 százalék volt, Miss Holtzman javára. John Lindsay, az egyko­ri republikánus polgár­­mester is indult a De­mokrata Párt szenátor­­jelölti aspiránsaként, azonban összesen a sza­vazatok 16 százalékát kapta. Holtzman és Myerson egyenként egy­millió dollárt tudott ös­­­­szegyűjteni televíziós kampányára, Lindsay azonban alig százez­ret. Az előválasztási eredmény után Mr. Lindsay kijelentette, hogy véglegesen vissza­vonul az aktív politi­zálástól.• Damascusi jelentések szerint Muammar Qad­­dafi, líbiai diktátor régi álma teljesült: Szíria és Líbia hivatalosan egye­sült. Egyelőre nincs hi­vatalos értesülés arról, hogy a két ország közös államfője ki lesz, de majdnem bizonyos, hogy Szíria elnöke, Ha­fez Al-Assad másodran­gú szerepet fog kapni, a líbiai diktátorral szem­ben. A United Press Inter­national nevű amerikai hírügynökség hírelem­zőjének a véleménye szerint két ország egyesülése „földraj­zi okok miatt” gyakorla­tilag nem jelent semmit. Az egyesülés elsőrangú célja az, hogy az egye­sült Szíria és Líbia szem­beszálljon Izraellel és Egyiptommal. Ennek a tervnek a végrehajtása azonban aligha lesz le­hetséges — állítja a UPI hírmagyarázója. • A cambodiai Heng Samrin rezsim, lassan és fokozatosan, Vietnám támogatásával és a nyu­gati világ figyelme nél­kül, újabb szovjet csat­lós országgá változtatja Cambodiát. Ez a folya­mat lassú és csendes, a Szovjetunió ezúttal igyekszik elkerülni az afganisztáni invázió nyilvánosságát. Phnom Penhben, a cambodiai fővárosban, ilyen szövegű plakátok jelentek meg az utcá­kon: — Mi mindnyájan Max Lenin mellett fog­lalunk állást! Élmen Max Lenin. A kérdés az, hogy va­lójában kicsoda a titok­zatos „Max Lenin?” A nyugati újságírók kide­rítették, hogy a cambo­­diaiak félreértették az eredetileg küldött orosz szövegű propaganda­­­plakátokat és azt a szo­kásos kifejezést, hogy „állást foglalunk Marx­ Lenin mellett, Max Le­ninnek fordították le, vagyis a cambodiai Kommunista Párt ab­ban a tévhitben él, hogy volt egy olyan kommu­nista „hős”, akit Max Leninnek hívtak. Valójában azonban lé­nyegtelen, hogy ki volt „Max Lenin.” A lényeg az, hogy Cambodia foko­zatosan a Szovjetunió új csatlós­ országává válik. Szovjet és vietnámi en­gedéllyel sok cambodiai fiatal utazik Kelet-Euró­pába, hogy az ottani „fejlett szocializmust” tanulmányozza. (A nagymama mindig ott­hon marad.) A fiatalok kedvence Magyaror­szág, amelyet sokan a „legfejlettebb” szocia­lista országnak tekinte­nek.'''!­jsrnbst­ti Egy 22 éves cambodiai egyetemi hallgatónő tel­jes kommentárja a Uni­ted Press International nevű amerikai hírügy­nökség levelezője előtt: — Magyarország cso­,­dálatos ország! Ha vala­kinek van pénze, az üz­letekben majdnem min­den nap sonkát vásárol­hat. Az Agence-France Presse nevű francia hír­­ügynökség munkatár­sának kommentárja a következő: " A jelenlegi cambo­diai helyzetben az a leg­­groteszkebb és a legtra­gikusabb, hogy már a szovjet irányította dik­tatúra is kedvezőbb a néhai Pol Pot rezsim­nél, amellyel szemben a cambodiaiak minden más rezsimet szívesen üdvözölnek. Általános jelszó ma Cambodiá­­ban: — Még mindig jobb Heng Samrin, mint Pót Pot diktatúrája alatt élni. (Pol Pot, egykori miniszterelnök idején, válogatás nélkül, sok­százezer cambodiait mészároltak le.) — Micsoda tragikus dolog — írja a francia hírügynökség cambo­diai levelezője — hogy valaki még a Szovjet­unió diktatúráját is elő­nyösebbnek és kedve­­zőbbnek találja, mint Pol Pot diktatúráját.­­Micsoda tragikus dolog az, hogy már az is előny, ha hónapok alatt nem félmillió embert végez­nek ki, hanem csak két­százezret. Az Associated Press nevű amerikai hírügy­nökség jelentése: — A szovjet bürokra­ták tisztában vannak az­zal, hogy milyen szeren­csétlen az élet Cambodi­­ában, egyedül a nyuga­tiak nem tudják. A Nyu­gat élelmiszer és gyógy­szer szállítmányokat küld Cambodiába, ezek a szállítmányok azon­ban sohasem jutnak el azokhoz, akiknek éle­lemre és gyógyszerre van szükségük. Amint az élelmiszer és gyógyszer­szállítmányok Nyugat- 1­­61­0 Cambodiába­ érkez­nek, a kormány pillana­tok alatt olyan teher­autókra rakatja a szál­lítmányokat, amelye­ken nincs jelzés és az utcán járó éhes és beteg cambodiai polgárnak fogalma sincs arról, hogy olyan teherautó su­hant el mellette, amely a számára Nyugatról küldött élelmet és gyógyszert szállítja a kommunista uralkodó osztály tagjaihoz. • Amerikai, angol és francia újságírók egybe­hangzó jelentései sze­rint­ a szovjet kormány végleg feladta a re­ményt arra, hogy az amerikai szenátus a je­lenlegi nemzetközi kö­rülmények között (te­kintettel a Szovjetunió afganisztáni kalandjá­ra) ratifikálni fogja a SALT II egyezményt, függetlenül attól, hogy mi lesz a novemberi el­nökválasztások ered­ménye. Az­ egyezmény eredeti megszövegezése szerint 1981-ben a Szovjetunió­nak meg kellett volna szüntetnie bizonyos, meghatározott straté­giai nukleáris rakéták gyártását, az amerikai szenátus hozzájárulása nélkül — ami teljesen bi­zonyos — erre nem ke­rül sor. A szovjet honvédel­mi minisztérium szóvi­vője ezzel kapcsolatban a következőket mondta a Reuter Iroda munkatár­sának: — Jelenleg tanulmá­nyozzuk az arra vonat­kozó lehetőségeket, hogy mit tegyünk az amerikai-szovjet fegy­verkezési verseny te­rén, a két ország közöt­ti feszültség megszün­tetése érdekében. Az amerikai honvédel­mi minisztérium és a külügyminisztérium nem volt hajlandó kom­mentárt fűzni a szovjet megjegyzéshez. A Cambodiai Pot Pol rezsim által kivégzettek elnökének­séggel. Miután az alel­nökjelölt mindig az el­nökjelölttel együtt in­dul, szükségképpen az ő megválasztására is sor kerül, az új alelnököt pedig a szenátus választ­ja meg, ugyancsak egy­szerű szótöbbséggel. Az elnök és alelnök megvá­lasztása a két legtöbb szavazatot kapott jelölt között dől el, tehát An­derson és alelnökjelölt­­jének helyzete ebben az esetben is reménytelen. Egyáltalában nem lehe­tetlen, hogy a képviselő­ház és a szenátus dönté­se következtében az új elnök és az új alelnök nem ugyanahhoz a poli­tikai párthoz tartoznak. A legújabb lengyel fénykép: A Lenin hajógyárban a lázadás alkalmával két katolikus pap gyóntat. A new yorki republikánus szenátusi előválasztás győztese, Alfonse D’Ameto és a vesztes Jacob Javíts A három amerikai elnökjelölt, alelnökjelöltjeikkel.

Next