Chicago és Környéke, 1980 (1-51. szám)
1980-02-09 / 6. szám
6. oldal Az amerikai elnökjelöltségi előválasztási küzdelem még folyik, de a demokratáknál már alapjában véve jelentéktelen. Amennyi szavazatveszteséget okozott Jimmy Carternek az úgynevezett iráni válságban tanúsított határozatlan és szerencsétlen magatartása, legalább annyi szavazato szerzett számára az afganisztáni szovjet invázió után tett két nyilatkozata. Az elsőben elítélte a szovjet aggressziót a másodikban kijelentette: Ha a Szovjetünk Pakisztán elfoglaláséra gondolna, legyen óvatos, mert Amerika ebben az esetben fegyverrel is hajlandó lesz ezt megakadályozni, a Perzsa-öböl olajmezőire való tekintettel. Nemzetbiztonsági tanácsadója, Brzezinski, ugyan később hangsúlyozta, hogy ez nem jelent feltétlenül „fegyveres szembenállást’ ’ a -Szovjetunióval (akkor, vajon, mit jelent?) és ez sokat rontott az Elnök eredeti nyilatkozatán, de végtére is, Carter mindig is Carter marad és ennél többet nem lehet tőle várni. Feltétlenül rokonszenvet keltett az a törvényhozók elé terjesztett javaslata, hogy — tekintettel a szovjet aggresszióra — Amerika bojkottálja a moszkvai olimpiászt. Politikai ellenfelei közül Ted Kennedy tette a legszerencsétlenebb nyilatkozatot, amikor kijelentette: Moszkvába el kell küldeni az amerikai atlétákat és remélhetőleg több aranyérmet fognak nyerni, mint a szovjet atléták. A nyilatkozat csak akkor tűnik ésszerűtlennek és indokolatlannak, ha nem ismerjük Kennedy élettörténetét. Nem sokat várhatunk attól az embertől, akit a dúsgazdag papa bejuttatott a Harvard egyetem jogi fakultására, fia azután az egyetem egyik legkiválóbb atlétája lett, egyik szemeszteri vizsgáját azonban, nevében, egy diáktársa tette le, — természetesen, pénzért, mert Kennedy papa milliomos volt. Kennedy szenátor több ízben elismerte, hogy ez igaz és hozzátette, hogy ami történt, sajnálatraméltónak tartja. Mi magunk teljesen egyetértünk Mr. Kennedyvel — a harvardi vizsgacsalánt mi is sajnálatosnak tártuk, de jellemzőnek — nem is beszélve Chaplaqudickról. Úgynevezett megbízható forrásból szármaó washingtoni jelentések szerint a Kenned kampány vezetője, a senátor sógora, azt javsolta Teddynek, hogy már most lépjen visszaz elnökjelöltségi küzelemtől, mielőtt még ibb megalázás éri (az mai caucus kudarca, tűzhiány, stb.), mert ilyzete reménytelen.. Amikor ezeket a sorokat írjuk, Kennedy még nem döntött affelől, hogy mit tesz — kiábrándultsága óriási, mert nem hitte, hogy a „Camelot évek” romantikus varázsa elmúlt. Különlegesen érdekes a helyzete a harmadik demokrata elnökjelölti aspiránsnak, Jerry Brown-nak. Mr. Brown alapjában véve előkelő helyet foglal el a felmérések és Gallup pollok szerint elnökjelölti aspiránsok sorában, mert a közvéleménykutató intézetek egybehangzó értékelése szerint népszerűségben a harmadik , és harmadiknak lenni egy ilyen óriási politikai küzdelemben nem is jelentéktelen dolog. Ezt a teljenet találnak és a törvényhozók szerint (és aligha indokolatlanul) ez mindenekelőtt a kormányzó feladata. Mr. Brown nemrégiben elhangzott „State of the State” üzenete az állami törvényhozók előtt viszont valóban megráviszont valóban megrázó volt. A kormányzó ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét: — Szeretnék figyelmeztetni mindenkit, aki California államot és Amerikát szolgálni akarja, hogy a túlzott és indokolatlan ambíció veszélyes és káros. Az állami törvényhozók hatalmas nevetéssel nyugtázták a Jerry Browntól érkezett groteszk figyelmeztetést is beleértve, politikai propaganda-célokra használt fel. Az egész kérdéssel kapcsolatban különlegesen érdekes a „Newsweek” nevű amerikai politikai folyóirat legutóbbi számának ezzel kapcsolatos cikke, amelyet az alábbiakban idézünk: — Ne legyünk képmutatók: az olimpiászok nemcsak sohasem voltak politikamentesek, hanem mindig erősen politikai jellegűek voltak. Az első modern olimpiászon Constantine, görög trónörökös, 1896-ban, a marathoni futóverseny utolsó száz méterén együtt futott a győztes honfitársával, Spridon Louis-sal és amikor a célszalagot közösen átszakították, így kiáltott fel: Ez a nagyszerű győzelem bizonyítja Görögország felsőbbrendűségét. — Három olimpiászt (1916—1940—1944) nem rendeztek meg háború miatt. 1948-ban Izraelt mondvacsinált technikai okok miatt kizárták az olimpiai küzdelmekből. Az igazi ok az volt, hogy Izrael részvétele esetében az arab országok az olimpiász bojkottjával fenyegetőztek. Az 1976-os montreáli olimpiászt 28 afrikai ország bojkottálta, tiltakozásul azért, mert Newék annak ellenére, hogy miközben a magyar atlétákat egy orosz kereskedelmi hajó a játékok színhelyére szállította, szovjet tankok tették romhalmazzá Budapestet. Tiltakozásul Spanyolország, Svájc és Hollandia nem vett részt az olimpiászon. A magyar atléták azonban résztvettek és a vizipolóban legyőzték a Szovjetuniót. A mérkőzés után egy szovjet vizipolózó megtámadta az egyik magyar vizipolózót ésa rendőrségnek kellett kivonulnia a rend helyreállítására. Ugyanebben az évben Egyiptom, Lebanon és Irak bojkottálta az olimpiai játékokat, tiltakozásul, a Szuez Csatorna angol-francia megszállása ellen. Kommunista Kína atlétái kivonultak az olimpiai stádiumból, mert Nemzeti Kína zászlaja is az olimpiai faluban lengett. Korábban Taiwan bojkottálta az olimpiai játékokat, mert kommunista Kína is résztvett. Az argentin atlétákat ideiglenesen kizárták a küzdelemből, ort közvetlenül az olimpiász előtt az argentin Olimpiai Bizottság elnökét bebörtönözték, mint peronistát. 1964-ben Dél-Afrikát kizárták az olimpiai játékokból, mert faji elkülönítő politikáját a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az „olimpiai szellemmel” ellentétesnek találta. 1968 a Harmadik Világ politikai befolyása volt az olimpiai játékokon,' ' ezúttal ismét kizárták Dél-Afrikát, ez az olimpiai verseny azonban leginkább arról nevezetes, hogy az amerikai néger atléták bojkottal fenyegetőztek, arra való hivatkozással, hogy a négereket „üldözik”. Az amerikai néger atléták végülis, mégis résztvettek. Ennek az olimpiásznak, amelyet Mexicóban rendeztek, világszenzációja lett az, hogy két amerikai néger rövidtávfutó olimpiai bajnok, Tommie Smith és John Carlos, miközben a zenekar, győzelmük tiszteletéül, az amerikai himnuszt játszotta, az emelvényen állva, magasra emelték feketekesztyűs, ökölbe szorított kezüket és ez a gesztus — hagyományosan — az amerikai társadalommal és az amerikai politikai rendszerrel való szembenállást jelentette és a Star-Spangled Banner nyílt megcsúfolása volt. — Nagyon kevés kétség lehet affelől, hogy az olimpiai játékoknak mindig is, kezdettől fogva, határozott politikai színezetük volt. • A kérdés, persze, Pakisztán. Pakisztán évek óta panaszkodik arról, hogy „a világ elhanyagolja”. Néhány nappal ezelőtt azonban az amerikai federális kormány 400 millió dollár értékű katonai és gazdasági támogatást ajánlott fel Pakisztánnak és. Washington, D.C. hangsúlyozta: a támogatás, „minden bürokratikus késlekedés nélkül” a lehető legrövidebb időn belül megérkezik Pakisztánba. Lord Carrington, angol külügyminiszter, úgynevezett jelképes baráti látogatást tett az afgán határon és három teherhajónak „jelképes” ajándékot nyújtott át. Huang Hua, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere és Nyugat-Németország diplomáciai megbízottja, az izlám országok külügyminisztereinek értekezlete után, ugyann csak „jelképes barátsági” látogatást tettek Islamabadban. Az afganisztáni szovjet invázió óta Pakisztán a reflektorfényben találja magát, a nyugati újságírók azonban felvetik a kérdést: — A Zia ul-Haq, tábornok, pakisztáni katonai diktátor, megbízható-e nyugati szempontból és egyáltalában képes és alkalmas-e arra, hogy a jelenlegi rendkívül bonyolult helyzettel megbirkózzék? Nyugatnak néhány oka van arra, hogy kedvelje, de számos oka van arra, hogy ne kedvelje a jelenlegi pakisztáni diktátort. Zia harminc hónapja van hatalmon. Legemlékezetesebb cselekedete az volt, hogy nem kegyelmezett meg elődjének, Zulfikar Ali Bhuttonak, akit a katonai kormányzattól egyáltalában nem független bíróságok halálra ítéltek. Általános nyugati vélemény szerint Bhutto teljesen ártatlanul kivégzett mártír. A másik ok, ami miatt Zia nem túlságosan rokonszenves a nyugati világ előtt: Zia kétszer elhalasztotta az általános választásokat. A második esetben bizonytalan és meghatározatlan időre. Pakisztánban tehát nyugati jellegű demokráciáról a közeljövőben szó sem lehet. Más kérdés az, hogy Pakisztánnak szüksége van-e nyugati jellegű demokráciára és akarja-e? Ezt senki sem tudja bizonyosan. Zia úgynevezett háborús állapotot léptetett életbe Pakisztánban: katonái állandóan, éjjel-nappal, őrjáratokat tartanak a nagyobb városok utcáin. A legfontosabb politikai pozíciókban a Ziához hűséges és elkötelezett tábornokok vannak. Zia legfőbb politikai ellenfelei az ország déli és északi területeiben lévő, függetlenséget követelő két ‘törzs, a pathan , a baluchi thris,’ — ezenkívül — a kisvárosok lakossága, mert ezekben a városokban a legérezhetőbb az élelmiszerhiány. Mindennek ellenére, az elmúlt héten, egy sajtóértekezleten, Zia a következőket mondta az amerikai újságíróknak: — Elérkezett az ideje annak, hogy Amerika és Pakisztán formális védelmi szerződést kössön. A Jimmy Carter által Pakisztánnak felajánlott 400 millió dolláros amerikai katonai és gazdasági támogatás nem több egy mogyorónál — tette hozzá gúnyosan, kétségtelenül Mr. Carter mogyoró múltjára utalva. — Szerintem Amerika számára kulcskérdés Pakisztán! Ha Pakisztánt erről a területről kivesszük, Amerika egyetlen iás területen sem fog befolyással rendelkezni, Törökországtól kezdve Vietnamig. A helyzet az, hogy Ziának alighanem igaza van: a pakisztáni diktátor a legkevésbbé sem rokonszenves egyéniség, de Amerikának, a szovjet aggresszióra való tekintettel, aligha van egyéb lehetősége, minthogy’ támogassa. A nemzetközi politika különös tréfája ez: nem ez lesz (vagy lenne) az első eset, hogy Amerikának nemzetközi politikai szempontok miatt olyan rezsimet kell támogatnia, amely alapjában véve nem rokonszenves. Jimmy Carter „State of the Union” beszéde nem keltett meglepetést. Olyan volt, mint minden előző amerikai elnök hasonló megnyilatkozása , Kissé hosszadalmas volt — és nem volt őszinte,— állapítják meg az amerikai lapok. A Mr. Carter által tervezett költségvetési keret valamivel meghaladja a 600 billió dollárt és az Elnök szerint a deficit hozzávetőleges"éti 16 billió dollártesz, 1?". A deficit oldalán mindig magasabb annál, mint amennyit Washington, D.C. megjövendöl és Mr. Carter feltétlenül tudatában van annak, hogy jövendölése egyszerűen valótlan. Amennyire vigasztaló az, hogy Carter, a jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel, a honvédelmi költségvetés felemelését javasolja, annyira hátrányos az, hogy ezt bizonyos egyéb federális programok (welfare, olcsó lakbér, stb.) csökkentésével kívánja elérni. Kétséges, hogy a welfare program csökkentésével (annak teljes átszervezése híján) nem azok fognak-e károsodni, akiknek igazán szükségük van a federális kormány támogatására, szemben azokkal, akik ismerik a welfare minden lehetőségét és már évek óta népjóléti segélyen élnek munka nélkül? Elmlékszünk-e még arra, amikor választási kampányasorán Mr. Carter a federális bürokrácia csökkentését ígérte? Ígérete ellenére, az új költségvetési tervben nincs szó a federális ügynökségek és főleg a szükségtelen federális alkalmazottak számának a csökkentéséről — ami jelentős mértékben csökkenthetné a federális költségvetés deficitjét. Jimmy Carter „State of the Union” üzenete kevés feltűnést keltett Amerikában és nem kevésbbé külföldön és ez aligha volt indokolatlan. Egy georgiai (Alá.) napilap vezércikkében ezt írta, maliciózusan. — Az Elnök „State of the Union” beszéde leglényegesebb pontjának, természetesen a költségvetési tervet tekinthetjük — ez azonban nem egyéb „mogyorónál.” Hírek és képek a nagyvilágból.. • isaioiaau: a nácin ünnepim onmagimai az isao-os ueruiu uuuipiuaa unujcwh — Jobboldalt. Két amerikai néger atléta feketekesztyűs, ökölbe szorított kézzel tiltakozik az amerikai rendszer ellen. Két példája annak, hogy az olimpiászok mennyiben voltak politikamentesek. Jimmy Carter és Vance külügyminiszter tárgyal a Fehér Házban az Elnök „State of the Union” beszéde előtt Zia, pakisztáni diktátor, akit a Nyugat kénytelen támogatni a szovjet aggresszió ellen Egy amerikai karrikaturista szerint, ha Moszkvában nem lesznek olimpiai játékok, a makacs Brezsnyev mindenesetre felviszi a fáklyát az emelvényre