Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)
1981-04-18 / 16. szám
Namíbia az utolsó gyarmatnak minősíthető területAfrikában. Több mint 60 évvel ezelőtt került a délafrikai köztársaság gondozásába. Ezzel az ENSZ elődje, a Népszövetség bízta meg Délafrikát. A világszervezet évekkel ezelőtt megvonta Délafrikától ezt a mandátumot, Namíbiának már évek óta önnálló államnak kellene lennie. Délafrika azonban nem adta fel a területet és az ENSZ problémája most az, hogyan kényszerítheti erre a pretoriai kormányt. Januárban az ENSZ égisze alatt közvetítő tárgyalást tartottak Genfben az összes közvetlenül érintett felek részvételével. Az ENSZ terve az, hogy saját ellenőrzése alatt választásokat rendeznek Namíbiában. Délafrika kizártnak tartja, hogy az ENSZ képes lenne valóban szabad és pártatlan szavazás lebonyolítására. A januári tárgyalások nem vezettek eredményre, és emiatt került Namíbia ügye most a közgyűlés napirendjére. A fő kérdés az, milyen szankciókkal lehet kényszeríteni Délafrikát álláspontja megváltoztatására, a délnyugatafrikai terület feladására. Az ENSZ-nek van egy több állam delegátusaiból álló bizottsága,, amely forma szerint igazgatja Délnyugatafrikát. Ez a bizottság, amely a Namíbiai Tanács nevet viseli,gazdasági szankciókat javasolt a közgyűlésnek. Belgium és Ausztrália azonban már jelezte, hogy nem helyesli ezt a javaslatot. Mindkét állam tagja az ENSZ Namíbiai Tanácsának. Ellenérvük főleg az volt, hogy a szankciók végrehajtását, Délafrika gazdasági és kereskedelmi bojkottálását nehéz végrehajtani a gyakorlatban és a bojkottot Délafrika szomszéd államai szenvednék meg a leginkább. A Szovjetunió a szankciók mellett foglalt állást. Mi lesz Namíbiával? Délafrikai katonák egy titkos terv értelmében még két évig maradnak Namíbiában Hírek és képek a nagyvilágból... Reagan, Schmidt és d’Estaing véleménye a Lengyelországnak nyújtandó segélyről A Lengyelországnak nyújtandó gazdasági támogatás nemcsak a pénzügyi szakembereket, de a nyugati állami férfiakat is foglalkoztatja. Reagan ameriikai elnök, pár órával az ellene elkövetett merénylet előtt, 15 perces telefonbeszélgetést folytatott Schmidt nyugatnémet kancellárral. A Fehér Ház szóvivője szerint, a két államférfi egyetértett abban, hogy országaik nem biztosíthatnak további gazdasági segítséget Lengyelországnak, ha ott intézkedéseket foganatosítanak a független szakszervezetek elnyomására. Ez egyaránt vonatkozik arra, hogy a Szolidaritásra kívülről, vagy belülről nehezedne nyomás. Schmidt kancellár ebben a kérdésben tegnap nemcsak az amerikai elnökkel, de Giscard d'Estaing francia államfővel is beszélt telefonon. A Lengyelországnak nyújtandó nyugati pénzügyi támogatás lehetőségeiről még James Brady, a Reagan elnök elleni washingtoni merényletnél életveszélyesen megsebesített sajtótitkár tájékoztatta az újságírókat. Arra a szovjet sajtó vádra válaszolva, hogy az Egyesült Államok feltételekhez köti a további hiteleket és ezzel beavatkozik Lengyelország belügyeibe, Brady kijelentette: A saját pénzünkről van szó, amit vagy adunk, vagy nem adunk. A sajtótitkár szerint a washingtoni kormány továbbra is rendkívül gondosan figyeli a lengyel fejleményeket. Szakértőle tegnap is behatóan tanulmányozták a Lengyelország körüli szovjet katonai mozdulatokról érkező jelentéseket, de nem találtak olyan jelet, amely egy invázió előkészületeire utalna. A szovjet hadsereg hírközlő berendezéseket és műszaki alakulatokat szállított a térségbe, nagyobb csapatmozdulatokra utaló jeleket azonban nem észleltek. Amerikai katonai szakértők szerint nem állapítható meg, hogy az említett katonai szállítások összefüggésben vannak-e a Varsói Szerződés államainak a térségben folyó hadgyakorlatával. Weinberger amerikai védelmi miniszter az elmúlt héten kijelentette, hogy Lengyelország szovjet katonai megszállása a folyamatban lévő kelet-nyugati leszerelési tárgyalások végét jelentené. Schmidt nyugatnémet kancellár egy berlini szociáldemokrata pártértekezleten megerősítette kormányának azt a szándékát, hogy gazdasági támogatást nyújt Lengyelországnak. Az előfeltétel csak az, hogy se kívülről, se belülről ne alkalmazzanak erőszakot. A Szövetségi Köztársaság eddig is sokkal nagyobb mértékben támogatta Lengyelországot, mint a világ bármely más állama. Bonn továbbra is folytatni kívánja ezt a politikát, mert ha Lengyelországban kedvezőtlenül fordulna a kocka, ez egész Európában éreztetné káros hatását. Amerika egyik diplomáciai problémája — ismét — a Kínai Népköztársaság. Jelenleg Amerika kínai nagykövete Lenorad Woodcock, az Egyesült Autóipari Munkások Szakszervezetének egykori elnöke, akit Jimmy Carter jelölt ki erre a posztra és a kinevezést a szenátus megerősítette. Reagan elnökválasztási kampánya során nyilvánosságra került az a lehetőség, hogy az új kínai nagykövet Richard M. Nixon legyen, tekintettel arra, hogy ő volt az, aki a történelmi jelentőségű Amerika—Kína közötti közeledést kezdeményezte. A Fehér Ház sajtóosztályából származó nemhivatalos jelentések szerint azonban Reagan — tanácsadói javaslatára— megváltoztatta ezt a szándékát. S ennek okai — állítólag a következők : Nixon annak idején a Mao-féle rezsimmel tárgyalt, többé kevésbé elkötelezte magát Maonak és a Mao rezsimet ma már majdnem teljesen nyíltan dezavuálták Pekingben és az rezsim aligha fogadná szívesen Nixont. Az új kínai nagykövetnek hivatásos diplomatának kell lennie, aki enyhíteni tudja majd Pekingben Reagannak azt a meggondolatlan kijelentését (amelyet George Bush később igyekezett ellensúlyozni), hogy Reagan ismét hivatalos diplomáciai kapcsolatokat akar felvenni Taiwannal, akár kedveli ezt Kína, akár nem. Washington, D.C.-ben egyelőre nem történt döntés afelől, hogy ki legyen Amerika új pekingi nagykövete, de annyi bizonyos, hogy a demokrata Woodcocknak mindenképpen távoznia kell erről a posztból.• Néhány nappal ezelőtt, a Kanadai Statisztikai Hivatal legújabb jelentésére támaszkodó, Allan MacEachen pénzügyminiszter kijelentette : " A kanadai nemzetgazdaság termelése az elmúlt három hónap folyamán emelkedett és a produktivitás emelkedése kétségtelen jele annak, hogy a kanadai gazdasági pangás véget ért. A pénzügyminiszter kijelentésének alapja a Kanadai Statisztikai Hivatalnak az a legutóbbi közlése, hogy 1980 három utolsó hónapjában a kanadai nemzetgazdaság produktivitása 2 százalékkal emelkedett. A nemzetgazdasági produktivitás emelkedését a közgazdászok általában annak a jelnek tekintik, hogy a gazdasági élet egy országban fejlődő-e, vagy sem. A kanadai pénzügyminiszter azonban érdekes játékot játszik a számokkal. Az adatok a következők: Az 1980 év utolsó negyedében a kanadai nemzetgazdaság produktivitása 2 százalékkal emelkedett, ami tehát az egész évre kivetítve évi 8 százalékos produktivitási emelkedést jelent. A pénzügyminiszter azonban nem veszi figyelembe, hogy az egész elmúlt évben a kanadai nemzetgazdaság produktivitása összesen valójában egytized százalékkal emelkedett — szemben az 1979-es esztendő 2,7 százalékos produktivitási emelkedésével. Mr. MacEachen az 1980-as esztendő legutóbbi három hónapjának produktivitási emelkedését vetíti ki az egész évre és elhanyagolja az elmúlt év átlagos produktivitási szegénységét. John Crosbie, a Froggresszív Konzervatív Párt volt pénzügyminisztere, élesen bírálja MacEachen nyilatkozatát. Mr. Crosbie azt állítja, hogy az elmúlt év gazdasági produktivitása olyan kedvezőtlen volt, hogy semmi jelét nem lehet látni annak, hogy az 1981-es év kedvező lesz. A pénzügyminiszter egyébként megváltoztatta előző októberi jövendölését, amikor is azt állította, hogy a nemzetgazdasági produktivitás 1980-ban egy százalékkal csökkenni fog, 1981-ben viszont körülbelül egy százalékkal emelkedni fog. A jövendölés sem a múltra, sem a jelenre vonatkozóan nem vált be. Tény az, hogy Kanadában a munkanélküliségi százalék egyre emelkedik, az infláció üteme egyre erősebb és a miniszterelnök — amióta megválasztották — nem terjesztett a parlament és a választópolgárok elé gazdasági és pénzügyi jelentést. Reagan, amerikai elnök, hivatalba lépése után három héttel a State of the Union beszédében részletes elemzést közölt az amerikai nemzetgazdaság álláspontjáról. A jelentés statisztikai pontosságához és a megoldási lehetőségek javaslataihoz szó férhet, de kétségtelen, hogy az Elnök eleget tett kötelezettségének, amikor választóit informálta az amerikai nemzetgazdaság helyzete felől. Talán nem érdektelen emlékezni most arra a tényre, hogy a nyugati világ országai közül Kanada az egyetlen, ahol a kormányzat egy év óta egyetlen gazdasági és pénzügyi jelentést sem terjesztett a parlament és a választópolgárok elé. • A nemrégiben lezajlott ontarioi provinciális választásoknál lényegesen érdekesebb lesz az április 13-i québeci provinciális választás Kanadában. Ontarioban az alapvető kérdés, végülis, csak annyi volt, hogy Bill Davis miniszterelnök, kormánya és pártja, abszolút többséget kap-e. Egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy Davis győztesen kerül ki a küzdelemből — liberális ellenfele, Dr. Stuart Smith és NDP ellenfele, Cassidy, politikailag jelentéktelen személyiség. Ennél sokkal érdekesebb és jelentősebb lesz a québeci provinciális választás. Rene Levesque, miniszterelnök, a Parti Quebecois, elnöke és a provincia miniszterelnöke, volt az első, aki Kanada történetében először azt javasolta, hogy egy provincia váljék ki a konföderációból és legyen önálló. Amikor Mr. Levesque New York Cityben egy előadásában arról igyekezett az amerikai üzletembereket meggyőzni, hogy egy esetleges önálló Quebecet támogassanak, érvei nem bizonyultak meggyőzőnek. Az amerikai üzletemberek többsége úgy találta, hogy egy esetleges önálló Quebecet támogatni nem lenne kifizetődő. Rene Levesque kísérlete azonban mindenképpen érdekes és figyelemre érdemes volt, részint azért, mert a maga nemében első volt, másrészt pedig azért, mert a népszavazás alkalmával csak hajszálnyival veszített. Az elszakadási kérdésben történt népszavazás azért volt különlegesen érdekes (és az elkövetkező április 13-i választás azért lesz érdekes), mert egyetlen másik kanadai provinciában sem olyan erős és olyan népszerű a Liberális Párt, mint Quebecben. A Liberális Párt helyzete egészen különleges Quebecben: a Liberális Párt vezetői Claude Ryan, számos esetben fordul Trudeau ellen és számos esetben fordul Levesque ellen, akivel viszont számos alkalommal egyetért. A federális Liberális Párt helyzete önmagában véve és egészen egyedülálló Quebecben . Pierre Trudeaunak ebből a tartományból 77 federális képviselője van és ez biztosítja parlamenti többségét. Quebec nélkül Trudeau és pártja Ottawában a legkedvezőbb esetben is a „hivatalos ellenzék” pártja lehetne. Levesque már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy a függetlenségért való harcot nem adja fel és ha újra választják, a kérdést ismét népszavazásra bocsátja. Rene Levesque előnye jelenleg kétségtelenül az, hogy a Trudeau kormány alkotmányváltoztatási politikája semmiképpen sem népszerű Quebecben. Levesque egyike a két kanadai provinciális miniszterelnöknek, aki a Kanadai Legfelsőbb Bírósághoz akar fordulni az alkotmány kérdésben. Lehetséges, hogy a kísérlet sikeres lesz, lehetséges, hogy nem. A kanadai alkotmány sokkal kevésbé határozott és részletes, mint az amerikai Alkotmány. A közvéleménykutató Intézetek véleménye szerint az elkövetkező választáson valószínűleg Levesque fog győzni — hajszálnyi többséggel. Ez azonban valójában semmit sem jelent. Hajszálnyi többség egy politikai választáson — ugyanannyi, mint egy 90 százalékos többség. Egy választási győzelem után Trudeau-i adminisztráció kétségtelenül veszélyes helyzetbe kerül, mert nem lehet kétséges, hogy Rene Levesque, előző ígéretéhez híven, meg fogja ismételni a népszavazást. Egyáltalában nem lehetetlen, hogy ezúttal kevesebb lesz, mint amilyen a múltban volt. A munkanélküliségi százalék azóta 9 százalékról majdnem 12 százalékra emelkedett. Az infláció is emelkedett. A közvéleménykutató intézetek úgy vélik, hogy ha Levesque győz, szükségszerűen szembekerül a federális Liberális Párttal, ami kedvezőtlen lehet számára, tekintettel a Liberális Párt abszolút parlamenti többségére. Az egész helyzet különleges érdekessége az, hogy Rene Levesque számára legalább annyi problémát fog jelenteni egy választási győzelem, mint amennyi problémát egy választási vereség jelentene. Az általános vélemény az, hogy ebben a rendkívül érdekes provinciális vesztességben, amelybe Quebecben a konzervatívok nem szólhatnak bele — a két ellenfél a párti Quebecois és Liberális Párt lesz. Különlegesen érdekes az, hogy ennek a két politikai pártnak a véle®ménye csak az „elszakadásra” vonatkozóan különbözik. A gazdasági, pénzügyi programok esetében nincs különbség. Az egyetlen különbség a két párt esetében az, hogy Trudeau — saját érdekében — szeretné megakadályozni Quebec leválását.• A Reagan adminisztráció ebben az évben a jelenleginek a kétszerese — 126,5 millió dollárra — szándékozik emelni az Egyesült Államok által El Salvadornak nyújtott gazdasági és pénzügyi támogatását. Az „Elnöknek ehhez a kongresszus hozzájárulására van szüksége, mert a külföldi segélyprogram keretében csak bizonyos meghatározott összeget juttathat az egyes országoknak. A Reagan által tervezett összeg El Salvadornak ezt a minimális összeget meghaladja. A State Department szóvivője szerint, ha a kongresszus ehhez hozzájárul, ez gyakorlatilag annyit jelent majd, hogy az Egyesült Államok által El Salvadornak nyújtott gazdasági és pénzügyi támogatás az amerikai katonai támogatásnak több, mint háromszorosa lesz, amely jelenleg 35,4 millió dollár. A külügyminisztérium szóvivője, William Dyess, kijelentette az újságírók előtt egy sajtóértekezleten : " Az a körülmény, hogy az adminisztráció a kongresszustól az El Salvadornak nyújtott katonai és pénzügyi támogatás felemelését kéri, annak a jele, hogy Reagan elnöknek teljes bizalma van José Napoleon Duarte, salvadori elnökben. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy valójában mennyi „amerikai katonai tanácsadó” tartózkodik jelenleg El Salvadorban, Mr. Dyess így válaszolt: — Nem tudom és ha tudnám, akkor sem válaszolnék erre a kérdésre a Fehér Ház előzetes felhatalmazása nélkül. Pierre Elliott Trudeau, Kanada miniszterelnöke Nyisztor Zoltán Irodalmi Ösztöndíj Nyisztor Zoltán a lánglelkű harcos pap, aki a magyarság sorsát oly mélyen a szívében hordozta és ékes tollával védte, az egykori Magyar Kultúra szerkesztője, a Nemzeti Újság vezércikk írója, aki életének utolsó évtizedeit száműzetésben töltötte és aki múlt év őszén Rómában meghalt, végrendeletileg 5 ezer dollárt hagyományozott irodalmi ösztöndíjra, amelynek odaítélését Vörösváry Istvánra, a Kanadai Magyarság felelős szerkesztőjére, egykori kollégájára, régi barátjára bízta. Vörösváry István egy bizottságot alakított a pályamunkák elbírálására. A bizottság tagjai: Borsi Tivadar (Toronto), Fáy István (Welland), Polgár Tibor (Toronto) és Szörényi Éva (Los Angeles). A bizottság elnöke: Vörösváry István. A Nyisztor Zoltán irodalmi ösztöndíj pályázatot, hirdet szépirodalmi mű, regény, kisregények, vagy novellák megírására. 1. ) Tárgy: az emigráns sorsot felölelő modern regény. 2. ) Terjedelem: Nem több, mint 320 gépelt oldal. 3. ) Határidő: 1981. április 30. 4. ) Pályázhatnak: az emigrációban és a kisebbségi sorsban élő magyarok. 5. ) Csak olyan művet veszünk figyelembe, amely még nem jelent meg. 6. ) A pályaművet kérjük 4 példányban, jeligés levélben megküldeni, és zárt borítékban a műhöz csatolva az író nevét és címét, amelyet a bíráló bizottság az eredményhirdetés után bont fel. 7. ) Cím: Kanadai Magyarság, 412 Bloor St. West, Toronto, Ont. Canada M5S 1X5. 8. ) Eredményhirdetés: 1981. október 23-án, a magyar szabadságharc 25. évfordulójának napján. 9. ) A díjnyertes mű a Weller Publishing Co. ■ kiadásában fog megjelenni magyarul, később esetleg angolul is. 10. ) Ha az öttagú bíráló bizottság a beküldött pályaműveket nem találja megfelelő irodalmi értékűnek, a díjakat nem osztja ki és a pályázatot újból meghirdeti. 11. ) Pályadíjak: 1. díj 2.500 dollár, 2. díj 1.500 dollár, 3. díj 1.000 dollár. A Nyisztor Zoltán Irodalmi Ösztöndíj kurátorai nevében: Vörösváry István