Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)

1981-04-18 / 16. szám

Namíbia az utolsó gyarmatnak minősít­hető terület­­Afrikában. Több mint 60 évvel eze­lőtt került a délafrikai köztársaság gondozásá­ba. Ezzel az ENSZ előd­je, a Népszövetség bíz­ta meg Délafrikát. A világszervezet évekkel ezelőtt megvonta Dél­­afrikától ezt a mandá­tumot, Namíbiának már évek óta önnálló államnak kellene lennie. Délafrika azonban nem adta fel a területet és az ENSZ problémája most az, hogyan kény­szerítheti erre a preto­riai kormányt. Január­ban az ENSZ égisze alatt közvetítő tárgya­lást tartottak Genfben az összes közvetlenül érintett felek részvéte­lével. Az ENSZ terve az, hogy saját ellenőr­zése alatt választásokat rendeznek Namíbiában. Délafrika kizártnak tartja, hogy az ENSZ képes lenne valóban szabad és pártatlan sza­vazás lebonyolítására. A januári tárgyalások nem vezettek eredmény­re, és emiatt került Na­míbia ügye most a köz­gyűlés napirendjére. A fő kérdés az, milyen szankciókkal lehet kény­szeríteni Délafrikát ál­láspontja megváltozta­tására, a délnyugatafri­kai terület feladására. Az ENSZ-nek van egy több állam delegátusa­iból álló bizottsága,, amely forma szerint igazgatja Délnyugataf­­rikát. Ez a bizottság, amely a Namíbiai Ta­nács nevet viseli,gaz­dasági szankciókat ja­vasolt a közgyűlésnek. Belgium és Ausztrália azonban már jelezte, hogy nem helyesli ezt a javaslatot. Mindkét állam tagja az ENSZ Namíbiai Tanácsának. Ellenérvük főleg az volt, hogy a szankciók végre­­hajtását, Délafrika gaz­dasági és kereskedelmi bojkottálását nehéz vég­rehajtani a gyakorlat­ban és a bojkottot Dél­afrika szomszéd államai szenvednék meg a legin­kább. A Szovjetunió a szankciók mellett fog­lalt állást. Mi lesz Namíbiával? Délafrikai katonák egy titkos terv értelmében még két évig maradnak Namíbiában Hírek és képek a nagyvilágból... Reagan, Schmidt és d’Estaing véleménye a Lengyelországnak nyújtandó segélyről A Lengyelországnak nyújtandó gazdasági tá­mogatás nemcsak a pénzügyi szakembere­ket, de a nyugati állam­­i férfiakat is foglalkoz­­­tatja. Reagan ameri­­i­kai elnök, pár órával az­­ ellene elkövetett me­­­rénylet előtt, 15 perces telefonbeszélgetést foly­tatott Schmidt nyugat­német kancellárral. A Fehér Ház szóvivője sze­rint, a két államférfi egyetértett abban, hogy országaik nem bizto­síthatnak további gazda­sági segítséget Lengyel­­országnak, ha ott intéz­kedéseket foganatosí­tanak a független szak­­szervezetek elnyomásá­ra. Ez egyaránt vonat­kozik arra, hogy a Szo­lidaritásra kívülről, vagy belülről nehezedne nyomás. Schmidt kan­cellár ebben a kérdés­ben tegnap nemcsak az amerikai elnökkel, de Giscard d'Estaing fran­cia államfővel is beszélt telefonon. A Lengyelországnak nyújtandó nyugati pénz­ügyi támogatás lehető­ségeiről még James Brady, a Reagan elnök elleni washingtoni me­rényletnél életveszélye­sen megsebesített sajtó­titkár tájékoztatta az újságírókat. Arra a szovjet sajtó vádra vá­laszolva, hogy az Egye­sült Államok feltételek­hez köti a további hite­leket és ezzel beavatko­zik Lengyelország bel­­ügyeibe, Brady kijelen­tette: A saját pénzünk­ről van szó, amit vagy adunk, vagy nem adunk. A sajtótitkár szerint a washingtoni kormány továbbra is rendkívül gondosan figyeli a len­gyel fejleményeket. Szakértőle­ tegnap is be­hatóan tanulmányozták a Lengyelország körüli szovjet katonai mozdu­latokról érkező jelenté­seket, de nem találtak olyan jelet, amely egy invázió előkészületeire utalna. A szovjet hadse­reg hírközlő berendezé­seket és műszaki alaku­latokat szállított a tér­ségbe, nagyobb csapat­mozdulatokra utaló jele­ket azonban nem észlel­tek. Amerikai katonai szakértők szerint nem állapítható meg, hogy az említett katonai szállítá­sok összefüggésben van­nak-e a Varsói Szerző­dés államainak a tér­ségben folyó hadgyakor­latával. Weinberger amerikai védelmi miniszter az elmúlt héten kijelentet­te, hogy Lengyelország szovjet katonai meg­szállása a folyamatban lévő kelet-nyugati le­szerelési tárgyalások végét jelentené. Schmidt nyugatné­met kancellár egy berli­ni szociáldemokrata pártértekezleten meg­erősítette kormányá­nak azt a szándékát, hogy gazdasági támo­gatást nyújt Lengyel­­országnak. Az előfelté­tel csak az, hogy se kí­vülről, se belülről ne al­kalmazzanak erőszakot. A Szövetségi Köztársa­ság eddig is sokkal na­gyobb mértékben támo­gatta Lengyelországot, mint a világ bármely más állama. Bonn to­vábbra is folytatni kí­vánja ezt a politikát, mert ha Lengyelország­ban kedvezőtlenül for­dulna a kocka, ez egész Európában éreztetné káros hatását. Amerika egyik dip­lomáciai problémája — ismét — a Kínai Népköz­­társaság. Jelenleg Ame­rika kínai nagykövete Lenorad Woodcock, az Egyesült Autóipari Munkások Szakszerve­zetének egykori elnöke, akit Jimmy Carter je­lölt ki erre a posztra és a kinevezést a szenátus megerősítette. Reagan elnökválasz­tási kampánya során nyilvánosságra került az a lehetőség, hogy az új kínai nagykövet Ri­chard M. Nixon legyen, tekintettel arra, hogy ő volt az, aki a történel­mi jelentőségű Ameri­ka—Kína közötti közele­dést kezdeményezte. A Fehér Ház sajtó­­osztályából származó nemhivatalos jelentések szerint azonban Reagan — tanácsadói javaslatá­ra— megváltoztatta ezt a szándékát. S ennek okai — állítólag a követ­kezők : Nixon annak ide­jén a Mao-féle rezsim­mel tárgyalt, többé ke­vésbé elkötelezte magát Maonak és a Mao rezsi­met ma már majdnem teljesen nyíltan dezavu­­álták Pekingben és az rezsim aligha fogadná szívesen Nixont.­­ Az új kínai nagykövetnek hi­vatásos diplomatának kell lennie, aki enyhíte­ni tudja majd Pekingben Reagannak azt a meg­gondolatlan kijelentését (amelyet George Bush később igyekezett ellen­súlyozni), hogy Reagan ismét hivatalos diplo­máciai kapcsolatokat akar felvenni Taiwan­­nal, akár kedveli ezt Kí­na, akár nem. Washington, D.C.-ben egyelőre nem történt döntés afelől, hogy ki legyen Amerika új pe­kingi nagykövete, de annyi bizonyos, hogy a demokrata Woodcock­­nak mindenképpen tá­voznia kell erről a poszt­ból.• Néhány nappal ez­előtt, a Kanadai Statisz­tikai Hivatal legújabb jelentésére támaszkod­­ó, Allan MacEachen pénzügyminiszter kije­lentette : " A kanadai nem­zetgazdaság termelé­se az elmúlt három hó­nap folyamán emelke­dett és a produktivitás emelkedése kétségtelen jele annak, hogy a kana­dai gazdasági pangás véget ért. A pénzügyminiszter kijelentésének alapja a Kanadai Statisztikai Hi­vatalnak az a legutóbbi közlése, hogy 1980 há­rom utolsó hónapjában a kanadai nemzetgaz­daság produktivitása 2 százalékkal emelke­dett. A nemzetgazdasá­gi produktivitás emel­kedését a közgazdászok általában annak a jel­nek tekintik, hogy a gaz­dasági élet egy ország­ban fejlődő-e­, vagy sem. A kanadai pénzügymi­niszter azonban érdekes játékot játszik a szá­mokkal. Az adatok a kö­vetkezők: Az 1980 év utolsó ne­gyedében a kanadai nemzetgazdaság pro­duktivitása 2 százalék­kal emelkedett, ami te­hát az egész évre kive­títve évi 8 százalékos produktivitási emelke­dést jelent. A pénzügyminiszter azonban nem veszi fi­gyelembe, hogy az egész elmúlt évben a kanadai nemzetgazdaság pro­duktivitása összesen va­lójában egytized száza­lékkal emelkedett — szemben az 1979-es esz­tendő 2,7 százalékos pro­duktivitási emelkedé­sével. Mr. MacEachen az 1980-as esztendő leg­utóbbi három hónapjá­nak produktivitási emel­kedését vetíti ki az egész évre és elhanyagolja az elmúlt év átlagos pro­duktivitási szegénysé­gét. John Crosbie, a Frogg­­resszív Konzervatív Párt volt pénzügymi­nisztere, élesen bírálja MacEachen nyilatko­zatát. Mr. Crosbie azt állítja, hogy az elmúlt év gazdasági produkti­­vitása olyan kedvezőt­len volt, hogy semmi je­lét nem lehet látni an­nak, hogy az 1981-es év kedvező lesz. A pénzügyminiszter egyébként megváltoz­tatta előző októberi jö­vendölését, amikor is azt állította, hogy a nem­zetgazdasági produkti­vitás 1980-ban egy szá­zalékkal csökkenni fog, 1981-ben viszont körül­belül egy százalékkal emelkedni fog. A jövendölés sem a múltra, sem a jelenre vonatkozóan nem vált be. Tény az, hogy Kana­dában a munkanélküli­ségi százalék egyre emelkedik, az infláció üteme egyre erősebb és a miniszterelnök — ami­óta megválasztották — nem terjesztett a par­lament és a választópol­gárok elé gazdasági és pénzügyi jelentést. Reagan, amerikai el­nök, hivatalba lépése után három héttel a Sta­te of the Union beszédé­ben részletes elemzést közölt az amerikai nem­zetgazdaság álláspont­járól. A jelentés statisz­tikai pontosságához és a megoldási lehetőségek javaslataihoz szó férhet, de kétségtelen, hogy az Elnök eleget tett köte­lezettségének, amikor választóit informálta az amerikai nemzetgaz­daság helyzete felől. Talán nem érdekte­len emlékezni most arra a tényre, hogy a nyuga­ti világ országai közül Kanada az egyetlen, ahol a kormányzat egy év óta egyetlen gazda­sági és pénzügyi jelen­tést sem terjesztett a parlament és a válasz­tópolgárok elé. • A nemrégiben lezaj­lott ontarioi provinci­ális választásoknál lé­nyegesen érdekesebb lesz az április 13-i qué­beci provinciális vá­lasztás Kanadában. On­­tarioban az alapvető kérdés, végülis, csak annyi volt, hogy Bill Da­vis miniszterelnök, kor­mánya és pártja, abszo­lút többséget kap-e. Egyetlen pillanatig sem volt kétséges, hogy Da­vis győztesen kerül ki a küzdelemből — liberális ellenfele, Dr. Stuart Smith és NDP ellenfele, Cassidy, politikailag jelentéktelen személyi­ség. Ennél sokkal érdeke­sebb és jelentősebb lesz a québeci provinciális választás. Rene Leves­que, miniszterelnök, a Parti Quebecois, elnöke és a provincia minisz­terelnöke, volt az első, aki Kanada történeté­ben először azt javasol­ta, hogy egy provincia váljék ki a konföderá­­cióból és legyen önálló. Amikor Mr. Levesque New York Cityben egy előadásában arról igye­kezett az amerikai üz­letembereket meggyőz­ni, hogy egy esetleges önálló Quebecet támo­gassanak, érvei nem bi­zonyultak meggyőző­nek. Az amerikai üzlet­emberek többsége úgy találta, hogy egy eset­leges önálló Quebecet tá­mogatni­­ nem lenne ki­fizetődő. Rene Levesque kísér­lete azonban minden­képpen érdekes és figye­lemre érdemes volt, ré­szint azért, mert a maga nemében első volt, más­részt pedig azért, mert a népszavazás alkalmá­val csak hajszálnyival veszített. Az elszakadási kér­désben történt népsza­vazás azért volt külön­legesen érdekes (és az elkövetkező április 13-i választás azért lesz ér­dekes), mert egyetlen másik kanadai provin­ciában sem olyan erős és olyan népszerű a Li­berális Párt, mint Que­­becben. A Liberális­ Párt hely­zete egészen különleges Quebecben: a Liberá­lis Párt vezetői Claude Ryan, számos esetben fordul Trudeau ellen és számos esetben fordul Levesque ellen, akivel viszont számos alkalom­mal egyetért. A federális Liberális Párt helyzete önmagá­ban véve és egészen egyedülálló Quebec­ben . Pierre Trudeaunak ebből a tartományból 77 federális képviselője van és ez biztosítja par­lamenti többségét. Que­bec nélkül Trudeau és pártja Ottawában a leg­kedvezőbb esetben is a „hivatalos ellenzék” pártja lehetne. Levesque már hóna­pokkal ezelőtt bejelen­tette, hogy a független­ségért való harcot nem adja fel és ha újra vá­lasztják, a kérdést is­mét népszavazásra bo­csátja. Rene Levesque előnye jelenleg kétségte­lenül az, hogy a Trudeau kormány alkotmányvál­toztatási politikája sem­miképpen sem népsze­rű Quebecben. Levesque egyike a két kanadai provinciális miniszter­­elnöknek, aki a Kanadai Legfelsőbb Bírósághoz akar fordulni az alkot­mány kérdésben. Lehet­séges, hogy a kísérlet si­keres lesz, lehetséges, hogy nem. A kanadai alkotmány sokkal kevésbé határo­zott és részletes, mint az amerikai Alkotmány. A közvéleménykutató Intézetek véleménye szerint az elkövetkező választáson valószínű­leg Levesque fog győz­ni — hajszálnyi többség­gel. Ez azonban valójá­ban semmit sem jelent. Hajszálnyi többség egy politikai választáson — ugyanannyi, mint egy 90 százalékos többség. Egy választási győze­lem után Trudeau-i ad­minisztráció kétségte­lenül veszélyes hely­zetbe kerül, mert nem lehet kétséges, hogy Rene Levesque, előző ígéretéhez híven, meg fogja ismételni a nép­szavazást. Egyáltalá­ban nem lehetetlen, hogy ezúttal kevesebb lesz, mint amilyen a múltban volt. A munkanélküliségi százalék azóta 9 száza­lékról majdnem 12 szá­zalékra emelkedett. Az infláció is emelkedett. A közvéleménykuta­tó intézetek úgy vélik, hogy ha Levesque győz, szükségszerűen szembe­kerül a federális Liberá­lis Párttal, ami kedve­zőtlen lehet számára, te­kintettel a Liberális Párt abszolút parlamen­ti többségére. Az egész helyzet kü­lönleges érdekessége az, hogy Rene Levesque számára legalább annyi problémát fog jelenteni egy választási győze­lem, mint amennyi prob­lémát egy választási ve­reség jelentene. Az általános vélemény az, hogy ebben a rendkí­vül érdekes provinciális vesztességben, amelybe Quebecben a konzervatí­vok nem szólhatnak be­le — a két ellenfél a pár­ti Quebecois és Liberá­lis Párt lesz. Különlegesen érdekes az, hogy ennek a két po­litikai pártnak a véle®­ménye csak az „elszaka­dásra” vonatkozóan kü­lönbözik. A gazdasági, pénzügyi programok esetében nincs különb­ség. Az egyetlen különbség a két párt esetében az, hogy Trudeau — saját érdekében — szeretné megakadályozni Quebec leválását.• A Reagan adminiszt­ráció ebben az évben a jelenleginek a kétszere­se — 126,5 millió dollár­ra — szándékozik emel­ni az Egyesült Államok által El Salvadornak nyújtott gazdasági és pénzügyi támogatását. Az „Elnöknek ehhez a kongresszus hozzájá­rulására van szüksége, mert a külföldi segély­­program keretében csak bizonyos meghatározott összeget juttathat az egyes országoknak. A Reagan által tervezett összeg El Salvadornak ezt a minimális összeget meghaladja. A State Department szóvivője szerint, ha a kongresszus ehhez hoz­zájárul, ez gyakorlatilag annyit jelent majd, hogy az Egyesült Államok ál­tal El Salvadornak nyúj­tott gazdasági és pénz­ügyi támogatás az ame­rikai katonai támoga­tásnak több, mint há­romszorosa lesz, amely jelenleg 35,4 millió dol­lár. A külügyminisztérium szóvivője, William Dy­­ess, kijelentette az új­ságírók előtt egy sajtó­­értekezleten : " Az a körülmény, hogy az adminisztráció a kongresszustól az El Salvadornak nyújtott katonai és pénzügyi tá­mogatás felemelését kéri, annak a jele, hogy Reagan elnöknek teljes bizalma van José Napo­leon Duarte, salvadori elnökben. Amikor egy újságíró megkérdezte, hogy való­jában mennyi „ameri­kai katonai tanácsadó” tartózkodik jelenleg El Salvadorban, Mr. Dyess így válaszolt: — Nem tudom és ha tudnám, akkor sem vá­laszolnék erre a kérdés­re a Fehér Ház előzetes felhatalmazása nélkül. Pierre Elliott Trudeau, Kanada miniszterelnöke Nyisztor Zoltán Irodalmi Ösztöndíj Nyisztor Zoltán a lánglelkű harcos pap, aki a magyarság sorsát oly mélyen a szívében hordozta és ékes tollával védte, az egykori Magyar Kultúra szerkesztője, a Nemzeti Új­ság vezércikk írója, aki életének utolsó évti­zedeit száműzetésben töltötte és aki múlt év őszén Rómában meghalt, végrendeletileg 5 ezer dollárt hagyományozott irodalmi ösz­töndíjra, amelynek odaítélését Vörösváry Ist­vánra, a Kanadai Magyarság felelős szerkesz­tőjére, egykori kollégájára, régi barátjára bíz­ta. Vörösváry István egy bizottságot alakított a pályamunkák elbírálására. A bizottság tag­jai: Borsi Tivadar (Toronto), Fáy István (Wel­land), Polgár Tibor (Toronto) és­­ Szörényi Éva (Los Angeles). A bizottság elnöke: Vörös­váry István. A Nyisztor Zoltán irodalmi ösztöndíj pályá­zatot, hirdet szépirodalmi mű, regény, kisre­gények, vagy novellák megírására. 1. ) Tárgy: az emigráns sorsot felölelő mo­dern regény. 2. ) Terjedelem: Nem több, mint 320 gépelt oldal. 3. ) Határidő: 1981. április 30. 4. ) Pályázhatnak: az emigrációban és a kisebbségi sorsban élő magyarok. 5. ) Csak olyan művet veszünk figyelembe,­­ amely még nem jelent meg. 6. ) A pályaművet kérjük 4 példányban, jel­igés levélben megküldeni, és zárt borí­tékban a műhöz csatolva az író nevét és címét, amelyet a bíráló bizottság az eredményhirdetés után bont fel. 7. ) Cím: Kanadai Magyarság, 412 Bloor St. West, Toronto, Ont. Canada M5S 1X5. 8. ) Eredményhirdetés: 1981. október 23-án, a magyar szabadságharc 25. évforduló­jának napján. 9. ) A díjnyertes mű a Weller Publishing Co. ■ kiadásában fog megjelenni magyarul, később esetleg angolul is. 10. ) Ha az öttagú bíráló bizottság a bekül­dött pályaműveket nem találja megfe­lelő irodalmi értékűnek, a díjakat nem osztja ki és a pályázatot újból meg­hirdeti. 11. ) Pályadíjak: 1. díj 2.500 dollár, 2. díj 1.500 dollár, 3. díj 1.000 dollár. A Nyisztor Zoltán Irodalmi Ösztöndíj kurátorai nevében: Vörösváry István

Next