Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)
1981-06-13 / 24. szám
Az Associated Press nevű amerikai hírügynökség varsói levelezője szerint a lengyelországi forradalom komoly válságba került az állandó sztrájkok és a termelés produktivitásának drasztikus csökkenése következtében. Az AP szerint a legnagyobb probléma jelenleg az élelmiszerhiány, amely — érdekes módon — a legkatasztrófálisabb a mezőgazdasági területeken. A mezőgazdasági területeken élő lengyel családok számára komoly vitamin-hiány vár, ma már vajat is csak élelmiszerjegyre tudnak kapni. A lengyel farmok termelési csökkenésének — az AP szerint elsősorban az az oka, hogy az ipari sztrájkok következtében a gyárak nem termelnek elegendő mennyiségű műtrágyát. Ezenkívül, a traktorokat sem hajlandók megjavítani a Varrsóban és az egyéb ipari városokban sztrájkolók. Ennek következménye az, hogy a lengyel, mezőgazdasági területe- ezen jelenleg 60.000 traktor áll tétlenül, mert a parasztok nem tudják megjavíttatni a trakto- ús rókát és a hiányos, vagyis megrongált alkatrésze a két újakkal pótolni, az a ipari sztrájkok következtében. 1: Különlegesen érdekes az AP hírügynökség buidapesti levelezőjének a jelentése, amelynek léényege a következő: „ A magyarok, akik 1956-ban keresztül mentek egy pusztító hatású a forradalmon, egy részük de főleg a kommunisták , nem rokonszenveznek a ■ lengyel forradalommal , és véleményük körülbe felül a következőkben fog- fjlalható összeg — Mi az, amit Waleasa valójában akar? I: A folyamatos sztrájakokkal megszünteti a lengyel ipari és mezők gazdasági termelést. A lengyelek ma ipari és a mezőgazdasági válsággban vannak, mert nem termelnek. Kérdéses, hogy a szovjet kommurnizmus elleni harcnak ez-e a legmegfelelőbb új formája? a Walesa egy sajtónyigatkozatban azt vála-v szólta erre, hogy a maegyarok akik nem értenek vele egyet—egyszerűen nem értik a lengyel e helyzetet. Az amerikai külügyminisztérium megpróbálta megnyugtatni Izraelt azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok csupán úgynevezett „megfigyelő repülőgépeket” szándékozik eladni Szaudi Arábiának. A Pentagon felajánlotta Izraelnek, hogy mielőtt a repülőgépeket leszállítják Szaudi Arábiának, szakembereivel vizsgáltassa meg azokat és bizonyosodjék meg afelől, hogy a repülőgépek „nem támadó jellegűek.” Izrael válasza: — Minden repülőgép „támadó jellegű” és Izrael minden ilyen repülőgépszállítást Szaudi Arábiának Amerika részéről Izrael-ellenes akciónak fog nyilvánítani. Ez az első eset, hogy Amerika és Izrael ilyen nyíltan került szembe egymással. Amerika a Johnson adminisztráció és a Nixon adminisztráció éveiben jelentős mértékben támogatta Izraelt az arab országokkal folytatott harcában és soha Izrael nem tette kérdéssé ezt megelőzően az amerikai támogatást. Úgy látszik azonban Amerika most először hosszú évek után szembe került Izrael érzékenységével. Az új francia elnök, Francois Mitterrand, megválasztása nemcsak a francia üzletemberek körében okozott nyugtalanságot — tekintettel arra, hogy Mit-Ronald Reagan elszenvedte első vereségét a szenátusban, ami annál érdekesebb és figyelemreméltóbb, mert a szenátus jelenleg nemcsak republikánus többségű, de az újonnan bekerült republikánusok többsége konzervatív. A szenátus száz tagja közül 96 volt jelen a szavazáson és az eredmény 96 szavazat volt Reagan ellen. A szavazás kétségtelenül annak volt a következménye, hogy a szenátorok választóinak több, mint 50 százaléka él nyugdíjból és főleg népjóléti juttatásból. A Reagan-javaslat eredetileg az volt, hogy minden nyugdíjas és welfare kedvezményezett juttatását azonnal 23 százalékkal szállítsák le és mindazoknak akik 65 éves koruk előtt 62 esztendős korban vonulnak nyugdíjba szállítsák le a már eredetileg is leszállított nyugdíjukat 40 százalékkal. A javaslat nem lehetett sikeres azért, mert a szenátorok szavazóinak a százaléka nemcsak a fiatalok, hanem az időskorúak között is egyre emelkedik. Amerikában nemcsak minden évben egyre több a fiatalok száma, akiknek jelenleg nagy százalékuk welfaren van, hanem egyre több az Philip Habib, amerikai külügyminiszter helyettes (még az sem biztos, hogy valóban az, mert hivatalos címe nincs.), újabb néhány napot töltött Izraelben, abból a célból, hogy egy esetleges újabb közelkeleti válságot, amelynek lényege egy Izrael és Szíria közötti válság lenne, megakadályozzon. Menachem Begin, izraeli miniszterelnök, a következőket mondotta egy televíziós interjú alkalmával: — Nekem az a véleményem, hogy Mr. Habib korunk egyik legtehetségesebb diplomatája. Intelligens, türelmes és bölcsessége olykor szinte megdöbbentő. Morális és intellektuális kvalitása elvitathatatlan. Egy pillanatny szünet után azonban Begin hozzátette: — Ennek ellenére, Mr. Habib semmit sem ért el közelkeleti tárgyalásaival mindeddig. Habib eredeti célja a következő volt: Rábírni Szíriát arra, hogy Libanonból kivonja a szovjet gyártmányú rakétákat és ezzel egyidejűleg rábírja arra Izraelt, hogy csökkentse Libanont fenyegető légierejét a területén. A jelen pillanatban, amikor ezeket a sorokat írjuk, egyik fél részéről sem történt ilyen engedmény. Haig, amerikai külügyminiszter, kezdettől fogva nem bízott Habib missziójának sikerében. A helyzet az, hogy Habibot nem Haig, hanem maga Reagan elnök bízta meg a küldetéssel. — A United Press International nevű hírügynökség véleménye szerint — Haig tábornok ezzel a misszióval kezdettől fogva nem értett egyet és kijelentette, hogy Közép-Keleten bármikor kitörhet egy háború. A helyzet azonban az, hogy Habib mindenesetre időt nyert és mindeddig megakadályozta a háború kitörését Izrael és Szíria között és ez önmagában véve is nem jelentéktelen teljesítmény. Talán nem érdektelen most emlékeznünk arra, hogy a legutóbbi közelkeleti válság hozzávetőlegesen egy hónappal ezelőtt kezdődött, amikor az úgynevezett Szíriai „békefenntartó katonai egységek” offenzívát kezdtek Libanon északi területein a keresztény milíciák ellen. A keresztények Izrael segítségét kérték és válaszul Izrael két szíriai repülőgépet lőtt le Libanon felett. Szíria válasza az volt, hogy további orosz rakétákat helyezett el a határterületein. Ami itt történik az, valóban az, hogy Habib igyekszik időt nyerni. A közelkeleti válság olyan ponthoz érkezett, ahol a legbiztonságosabb tényező az idő. Habibnak sikerült elérnie azt, hogy a szovjet gyártmányú szíriai rakéták lőtávolságra maradtak Izraeltől. Ez azonban természetesen nem oldja meg a válságot. A jelenlegi helyzet az, hogy sem Begin sem Asszad, szíriai elnök, nem akarnak háborút egyszerűen azért, mert egy ilyen háborúnak semmi gyakorlati értelme nem lenne és egyetlen problémát sem oldana meg, függetlenül attól, hogy ezek a problémák valójában nem is léteznek. Begin a következőket mondta az amerikai újságíróknak egy sajtóér-Christopher Cooke, az amerikai légierő kapitányát azzal vádolják, hogy fontos hadititkokat árult el a szovjetnek a Titán nevű rakétáról étekezleten néhány nappal ezelőtt Jeruzsálemben. — Nincs szándékunkban az, hogy a szíriaiakat megtámadjuk. Ez alapjában véve semmi előnyt nem jelentene a számunkra. Mielőtt Helmut Schmidt, nyugatnémet kancellár Washingtonba repült, azzal fenyegetőzött, hogy lemond. A fenyegetőzést saját pártja a Szociáldemokrata Párt felé intézte. A probléma az volt, hogy a párt ellenezte Amerikának azt a határozatát, hogy úgynevezett taktikai nukleáris fegyvereket helyezzen el Nyugat- Európában. A helyzet az, hogy az ben történt Nyugat- Németországban. A kancellár amerikai látogatása elsősorban saját pozícióját erősítette meg, vagy legalábbis ez volt a szándéka. Reagan elnök „barátságos kétkedéssel” fogadta Schmidt washingtoni látogatását. Schmidt közismerten Amerikaellenes és nem bízik abban, hogy egy esetleges szovjet támadás alkalmával Amerika hajlandó lenne Nyugat-Németországot megvédeni. A helyzet az, hogy Schmidt nincs egyedül ezzel a véleményével Nyugat-Európában. Giscard, nemrégiben megbukott francia elnök, több ízben kijelentette, hogy nem bízik Amerika esetleges támogatásában. Washington másik problémája Zenki Suzuki,japán miniszterelnök támogatása volt. A japán miniszterelnök és az amerikai elnök közötti probléma a következő volt: Suzuki nem hajlandó a japán honvédelmi költségvetést olyan összeggel felemelni, mint amennyivel azt Washington kívánná. Suzuki egyik — és legjelentősebb — érve az, hogy a Második Világháború befejezésével olyan egyezmény történt Amerika és Japán között, amely Japán fegyverkezési költségvetését jelentős mértékben korlátozza, így tehát az erre vonatkozó amerikai kívánság, hogy ezt a költségvetési keretet emeljék, teljesen indokolatlan. A japán miniszterelnök számára az alapvető kérdés az volt, hogy lehetséges-e egy úgynevezett amerikai-japán katonai szövetség? A probléma nem jelentéktelen, mivel Japánban egy ilyen katonai szövetségnek mind több ellenzője van. Az ellenzés oka nem utolsó sorban a Hiroshimára és Nagasakira ledobott két atombomba. Eddig összesen négy IRA terrorista halt éhen éhségsztrájk következtében a Maze börtönben és Margaret Thatcher, angol miniszterelnök kijelentette az újságírók előtt: — Továbbra sem vagyok hajlandó arra, hogy ezeket az embereket politikai foglyoknak tekintsem. Ezek az emberek közönséges gyilkosok és ezen az álláspontomon nem vagyok hajlandó változtatni. A miniszterelnök álláspontja azonban jelentős szakadást okozott saját pártjában, amelynek balszárnya az IRA foglyok mellett foglalt állást és úgy véli, hogy az IRA terroristái politikai státuszt érdemelnének meg. Ez az első eset, hogy az angol konzervatív párt törvényhozóinak a soraiban ilyen szakadás tapasztalható és egyúttal ez az első eset, amikor a konzervatív párt ilyen határozottan szembefordult miniszterelnökével. Hírek és képek a nagyvilágból.. Philip Habibon múlik a közelkeleti háború megakadályozása? Ferrand választási programja a kulcsiparok államosítása volt, de érdekes módon, különleges nyugtalanságot keltett a latinamerikai országokban is. A latin-amerikai országok legfőbb gondja Regis Debray, aki évek óta Mitterrand legfőbb külpolitikai tanácsadója. Monsieur Debray az 1960-as években azt hangoztatta, hogy a latinamerikai országokban marxista forradalomnak kell történnie. Ezenkívül, Bolíviában egy ideig részt vett a néhai Che Guevara guerilla-hadjáratában is. Választási kampányában Mitterrand — Debray támogatásával — hangsúlyozta, hogy ,,immorálisnak” tartja azt, hogy Franciaország fegyvereket adjon el a Harmadik Világ országainak és célzást tett arra is, hogy Franciaország nem lesz hajlandó a fegyvereladásokat folytatni a latinamerikai országok számára. Ennek a politikának — a latinamerikai országok véleménye szerint — a legfőbb képviselője és szószólója Regis Debray. Ha álláspontja érvényesül, ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a latinamerikai országoknak szállított fegyverszállítmányok teljes egészükben megszűnnek. Argentína és Chile a két ország, amelyet egy ilyen francia fegyverszállítási tilalom a legérzékenyebben érintene. Ez a két ország az, amely évek óta francia Mirage harci repülőgépeket vásárolt. Ez az első Reagan törvényhozási kudarc azt jelenti, hogy az új amerikai elnök, aki évek óta kitartóan harcol a szükségtelen welfare juttatások ellen és a szerinte némelyeknél szükségtelenül magas nyugdíjak ellen, küzdelme nem lesz könnyű. A demokrata többségű képviselőházban kétségtelenül nehezebb dolga lesz, mint a konzervatív többségű republikánus szenátusban. Egy másik Reagan javaslat, ami lehetséges, hogy kudarcra van ítélve: az Elnök azt javasolta, hogy az 1982-es föderális költségvetés 695,5 billió dollár legyen. Ezt a javaslatot azonban a különböző föderális törvényhozási bizottságoknak kell tárgyalniuk és egyáltalában nem lehetetlen, hogy vissza fogják utasítani. A dolog külön érdekessége az, hogy amikor két évvel ezelőtt Jimmy Carter a federális költségvetés emelését kérte, sem a szenátus, sem a kongresszus nem tiltakozott ez ellen. A harmadik harca: a federális grant juttatások ellen lesz, amely nem egy kis fejezetet, hanem egy könyvet igényel. * Szovjet és kubai „tanácsadók” Ethiópiában. Mi történik a Madridi Konferencián? A madridi konferencián az angol delegátus, John Wilberforce egy bűnvádi eljárás ügyészére emlékeztetett, amikor sorolta: szovjet csapatok megszállták Afganisztánt és ezzel megsértették más ország területi integritását; több keleteurópai országban korlátozzák a szabad vallásgyakorlást; nem tartják tiszteletben a szabadságjogokat; adminisztratív intézkedéseket hoznak a polgárjogi csoportok tagjai ellen; zavarják nyugati rádióállomások adásait; nehézségeket gördítenek nyugati újságírók tevékenysége elé. Ki tudná megmondani, hogy ezek a vádak, amelyeket az angol küldött tegnap ismét felsorolt, hányszor hangzottak el a múlt év novembere, a madridi konferencia kezdete óta. És hogy ezek a problémák még mindig napirenden vannak, bizonyítja: a konferencia nem jutott előbbre ezekben — nyugati delegációk szerint — fontos kérdésekben.” Az angol és amerikai delegátus közös sajtókonferenciáján azonban hangsúlyozták, hogy nem annyira rossz a helyzet, mint azt sokan gondolnák. Igaz, írásos megegyezés még nem született az úgynevezett „kis kérdésekben” sem, de szóbeli megállapodás létrejött már például a terrorizmus ügyében. Valamennyi résztvevő ország hajlandó aláírni a nemzetközi terrorizmust elítélő határozatot. Csak abban nem történt megegyezés, hogy mit értenek „a nemzetközi terrorizmus” fogalmán. A Szovjetunió tiltakozik az ellen, hogy a magukat „nemzeti felszabadító mozgalmaknak’ ’ nevező, terrorista módszereket alkalmazó szervezeteket terroristának nevezzék. Az ügyben azonban lassan kibontakozik a megoldás lehetősége. A családösszevonás és a különböző nemzetiségű állampolgárok házasságkötését megkönnyítő intézkedések területén van bizonyos előrehaladás. A két diplomata meggyőződése szerint a madridi konferencián már eddig is több megegyezésre nyílt kilátás, mint három évvel ezelőtt a belgrádi találkozón. A mostani feladatparagrafusokba foglalni ezeket az úgynevezett „feltételes megállapodásokat.” A tapasztalat azt mutatja, hogy a megszövegezésnél még sok nehézség merülhet fel. Az amerikai és angol diplomata ugyanakkor nem hagyott kétséget afelől, hogy egy másik fontos kérdésben a leszerelés területén, továbbra is egyhelyben topog a konferencia. Halvány kilátás sincs bárminemű megegyezési lehetőségre. Nyugati diplomáciai körökre hivatkozva jelenti tudósítónk, hogy a Szovjetunió a jelek szerint messzemenő érdektelenséget mutat ezen a téren, nem hajlandó semminemű kompromisszumra. A szovjet delegátus megismételte azt a követelését, hogy a nyugatiak tegyenek engedményt, miután Brezsnyev szovjet pártfőtitkár beleegyezett abba, hogy a Szovjetunió európai területét is bevonják a katonai ellenőrzés alá. A nyugati országok viszont ezt természetesnek és nem engedménynek tekintik. Madridban egyébként folyik a találgatás, hogy a Szovjetunió beleegyezik-e a madridihoz és belgrádihoz hasonló további konferenciák dátumának és színhelyének kitűzésébe. Vita az olajár körül Az OPEC 21 esztendős történetében a tagállamok között még sohasem voltak ilyen nagyok a nézeteltérések abban a kérdésben, hogy menynyit kérjenek azért a mintegy 25 millió hordó olajért, amelyet naponta termelnek. Ez a mennyiség a világon termelt összes olaj mennyiségének körülbelül 40, a nemzetközi piacon áruba bocsátott olajmenynyiségnek pedig körülbelül 80 százaléka. A legutóbbi hasonló konferencián — múlt év decemberében — az olajat exportáló államok szervezete körülbelül 10 százalékkal emelte az árat, de mindenkire kötelező egységárat nem szabott meg. Így a nemzetközi olajpiacon jelenleg nagy áreltérések mutatkoznak, nem utolsósorban a kínálat megnövekedése és az ennek következtében előállott telítettség állapota miatt. A legolcsóbb a legnagyobb mennyiséget exportáló ország, Szaúd-Arábia olaja: hordónként 32 dollár. A legdrágább országok — Nigéria, Algéria és Líbia — árai, 40- 41 dollár körül mozognak. A vita alapjául feltehetően az a szaudarábiai javaslat szolgál majd, amely a jelenlegi olajárak befagyasztását indítványozza a jövő esztendő végéig. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy Szaúd-Arábia valamennyivel emelhetné — amennyiben a piac körülményei ezt lehetővé teszik — 32 dolláros eladási árát, viszont a jelenleg legdrágább országok — ugyancsak a kereslet és a kínálat törvényének hatására — az általuk követelt árak csökkentésére kényszerülnének. Szaúd-Arábia távolabbi célja egy olyan egységár kialakítása, amely az iparilag fejlett országok inflációjának üteméhez alkalmazkodva évente automatikusan emelkednék. Ez a fokozatos növekedés elejét venné azoknak a váratlan ugrásszerű drágulásoknak, amelyek oly súlyosan ráznák meg az iparilag fejlett országok gazdaságát az elmúlt években. Az egyrészről Szaúd- Arábia, másrészről Líbia, Algéria és általában a drágán árusító országok között várható heves összetűzésnek fontos eleme a kiaknázott olaj mennyiségének kérdése . Szaud-Arábia szándékosan sokat, naponta több mint tízmillió hordó olajat termel, ami az OPEC-tagállamok össztermelésének mintegy 40 százaléka. A szaudi olajmennyiség az utóbbi időben több országot kényszerített az általa követelt ár csökkentésére, ezért Riad ellenfelei termelésének csökkentésére szeretnék rávenni Szaud Arábiát. A New York Times már említett genfi tudósításában az olvasható, hogy amennyiben Szaud-Arábia valóban hajlandónak mutatkozik erre, ez valamilyen kompromisszumhoz vezethetne.