Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)
1981-08-22 / 34. szám
Húsz éves a Berlini Fal Washingtoni tudósítónk jelenti. Ha a huszadik század borzalmainak emlékművet állítana az utókor három kandidátust lehetne benevezni, az első világháború vérrel áztatott lövészárkát, a második világháború előtti, alatti és utáni náci és kommunista koncentrációs tábort, és a század derekán emelt Berlini Falat. Ez az utóbbi az elmúlt héten ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját! Egy szombatról vasárnapra virradó fülledt csillagtalan augusztusi éjszakán 1961. augusztusának 13. napján a Nyugat és Kelet-Berlint egymástól elválasztó Brandenburg diadalkapu keleti oldalán hirtelen kihunytak az izzólámpák. Bágyadt világítású teherautók érkeztek, csukaszürke határrendőrség a retteget Grepo katonái szöges drót hengereket görgettek a mögöttük felsorakozott szintén elsötétített tankok védelme alatt. Amíg egymillió százezer keletberlini és két és negyedmillió nyugat-berlini gyanútlanul aludta vasárnapi álmát, városukat moszkvai parancsra a keletnémet vazallus kőművesei ketté szakították. Berlin, a hidegháború ellenére keskeny híd volt a kelet és a nyugat között. Habár szigorú ellenőrzés mellett, de a látogatók itt kölcsönösen átjártak egymás zónáiba. Egyebütt a két Németországot ekkor már 5 kilométer szélességű aknazár övezet, 1.350 km-es vasfüggönye szakította el egymástól. Kelet-Németország egy hatalmas börtön lett, Berlin maradt az utolsó félig nyitott kapu. A Kremlben Hruscsov volt az úr, Kelet-Németországban pedig a sztálinista Walter Ulbricht a helytartó. A sputnik és Jurg Gagarin űrrepülős sikereitől felbátorodva, Hruscsov a nyugatot temetéssel fenyegette. Kelet-Németországban pánik tört ki, híre járta, hogy Ulbricht Nyugat- Berlin lerohanását és elfoglalását követeli Moszkvában. 150 ezer kelet-német menekült át nyugatra, jórészük Berlinen keresztül. Ötezer orvos, fogorvos, állatorvos, 17 ezer tudós, technikus, 700 egyetemista, 2 ezer egyetemi, középiskolai tanár... folytathatnák a szakképzett, jórészt fiatal menekülők hatalmas listáját. Kelet-Németország szellemi és technikai elitje tömegesen menekült nyugatra. Hruscsov a Berlin elleni rohamtervet elvetette, neki más kevésbé veszélyes terve volt. 1961. július 3-án Bécsben csúcskonferenciát erőszakolt ki Amerika újonnan választott 35. fiatal elnökével, John Kennedyvel. A demokratapárti Kennedyt, Amerika azzal a jelszóval választotta elnökké, hogy majd ö „megmozgatja az Egyesült Államokat és a világot az Eisenhower-féle egyhelyben való topogás nyolc esztendeje után.” Kennedyt megválasztották Richard Nixonnal szemben, (hajszálnyi többséggel, és az is választási csalás volt Chicagóban és környékén). De Hruscsov volt az aki „megmozgatta Amerikát és a világot.” Nikita Hruscsov Bécsben Kennedy barátságos galamb-turbékolására üvöltéssel válaszolt. Közölte vele, a Szovjetuniónak elege van abból, hogy 16 év után sem sikerült megkötni a szövetségeseknek Németországgal a békeszerződést. ő most külön békét köt Kelet-Németországgal, Berlin négy szövetségi megszállása ezzel megszűnik. Kelet-Berlin fővárosa lesz a „Népi Demokratikus Németországnak” a nyugati szövetségeseknek pedig ezzel megszűnik megszálló joga közvetlenül kell tárgyalniok Nyugat-Berlin jövőjét illetően Kelet-Németországgal. Kennedy halálra váltan tért haza, leszerelés helyett gyorsan fegyverkezni kezdett. Hruscsov pedig szabadságra ment, a feszültség és az amerikai fegyverkezés erre alábbhagyott. És amikor mindenki megnyugodott azon a bizonyos augusztus 12-13 csendes hétvégén, a nagy vakáció kellős közepén, Hruscsov kettévágta Berlint, bedrótozta a bejáratot és fallal zárta körül egész Nyugat-Berlint. A nyugati szövetségesek tanácstalanok voltak. Egy névtelen francia kapitány azonban saját megszállási övezetének egyik sarkában egy temetőben ágyút szegezett a Grepora, lövet rájuk ha ott építik tovább a falat és elvágják egymástól a sírokat. A kelet-németek erre meghátráltak és odébb építették fel a falat. Adenauer és de Gaulle tanácsa ellenében Kennedyben és a brit Harold MacMillan miniszterelnökben sajnos kevesebb volt a mersz, mint a francia kapitányban. A Fal felépült és ugyancsak tartósnak bizonyult. A szögesdrótot egy hét múlva téglafal váltotta fel azután fehérre meszelt betonfal tankcsapdák, őrtornyok. A menekülés útja lezárult, az elmúlt húsz év alatt 71 ember pusztult el a Falon való áttörésének kísérlete során. A kelet-németek ezután megkísérelték a nyugati szövetségesek Berlinbe vezető útjának lezárását. Ez kudarcot vallott, mert Kennedy küldöttje Lucius Clay tábornok, aki egy évtizeddel korábban a berlini légi híddal egyszer már megmentette Nyugat-Berlint, amerikai tankokat vezényelt ki az útlezárók ellen, szovjet tankok jelentek meg válaszként és 16 órán keresztül néztek egymással farkasszemet miközben Washington remeget. Azután Hruscsov meghátrált, hazarendelte a tankokat. Rövidre rá a nyugati szövetségesek viszont hazarendelték Clay tábornokot, mielőtt ez a „kalandvágyó katona újabb világháborúba taszítana minket.” Az elmúlt hét végén, majdnem azt mondhatnék elegáns könnyedtséggel, Caspar Weinberger honvédelmi miniszter közölte a világgal, hogy az Egyesült Államok hozzákezdett a neutronbomba gyártásához. Ennek tényét egyidejűleg közölte nyitA nyugatiak újabb meghátrálása, Clay eltávolítása, nem egészen egy év múlva újabb hruscsovi hazárdjátékot eredményezett: az 1962 őszén kirobbant kubai rakétaválságot. A berlini fal tanulsága eddig a következő : Aki mer az nyer. Aki meri az felépíti a Falat. De tanulsága az is, hogy a meghátrálásnak mindig megvan a maga ára, ez rendszerint újabb válság, a közeljövőben mindig valamivel súlyosabb az előzőnél. Húsz évvel felépülése után a berlini Fal most turisztikai látványosság mindkét oldalán, de a hátborzongató fajtájából, mint mondjuk a francia guillotine gazi szövetségeseivel, de beleegyezésüket nem kérte ki, miután a döntés amerikai, a fegyvert Amerikában tárolják, de szükség esetén és ha a szövetségesek is így kívánnák órák alatt Európába lehet azt szállítani. A hírre hangos felhördülés volt a válasz, elsősorban Moszkvában. A kommunista propaganda a neutron-bombát „kapitalista bombának” nevezi, mert ez épületekben, anyagiakban nem okoz komoly kárt, kisugárzással elergő, az anyagias kapitalisták anyagi kár okozása nélkül öldökölhetnek, legalább is Moszkva szerint. A valóság az, hogy a neutronbomba elsősorban tankelhárító fegyver. Nyugat-Európában a Szovjetunió 3:1 arányú tankfölénnyel rendelkezik a NATO csapataival szemben. Jimmy Carter kormányra jutása idején rajta ütő konvencionális szovjet tanktámadás elhárítására készült az első neutronbomba. A zsúfolt Nyugat-Európára törő szovjet tankosztagokat ki lehet vele lőni, anélkül, hogy a környék városai és polgári lakossága is áldozatul esne. Mintilyen védelmi jellegű fegyver és a szovjet tankok túlsúlyának ellensúlyozója, a neutron bomba eleinte Jimmy Carter támogatására talált. Elhatározta, hogy elrendeli gyártását, sőt ehhez nyugat-európai szövetségeseinek előzetes beleegyezését is megnyerte. Saját maga nem mert a hírrel kirukkolni, Helmuth Schmidt német kancellárra hagyta a feladatot, hogy a neutron bomba bevezetését kérje tőle. Schmidt ezt meg is tette, de időközben Carter tanácsadóinak hatására ingadozni kezdet, cserben hagyta a nyugat-német kancellárt és saját döntését megtámasztva elhalasztotta az új fegyver gyártását. Pontosabban elrendelte az előkészületek folytatását, de nem az elkészült alkatrészek összeszerelését és táraCaspar Weinberger a Uaását. Az eredmény a nehéz helyzetbe került Schmidt német kancellár megdühödött, a kommunista propaganda diadalmaskodott és a szovjet tankfölény még ijesztőbbé vált. Reagan kormányra jutása után új honvédelmi minisztere Weinberger nyugat-németi látogatásakor csevegő modorban említette: „Ha igen is valószínű, hogy a neutronbomba gyártásába is újra belekezdünk. ’ ’—Ugyanilyen könnyedén Caspar Weinberger az elmúlt hét végén világgá röpítette a hírt: „Már gyártjuk.” „Reagan a tűzzel játszik!” harsogta Moszkva. A skandinávok, akiket a Szovjetunió nukleáris fegyverektől semlegesített övezet ábrándjával andalít, csatlakoztak a tiltakozó kórushoz. De Bonn, London, Róma és a többi nyugati szövetséges viszonylagos nyugalommal vette a neutronbomba gyártásának hírét. Az ottani pacifisták természetesen ágálnak, a kormányok, noha a tüntetések nehezíteni fogják amúgy is nehéz helyzetüket, titokban még örülnek is a hírnek. Ebből Párizsban csináltak a legkevésbbé titkot. Az öröm érthető. A neutron bomba az atombombánál jóval, kevésbé veszélyes, úgynevezett taktikai nukleáris fegyverek sorában. A legkevésbbé veszélyes és a legkisebb pusztítást okozza. A fizikus szovjet propaganda erre azt mondja, éppen ezért veszélyes! Felmerül ugyanis a lehetőség, hogy az ilyen kevésé veszélyes fegyver használatát valami helyi parancsnok is elrendelheti és így egy alacsony beosztású katona utasítására kezdődik el a nukleáris háború. Amit a szovjet propaganda nem tett hozzá, helyi parancsnok csakis akkor rendelné el a neutronbomba bevetését, ha egy hajnalon hatalmas szovjet páncélos had rohanná le mondjuk Nyugat-Németországot. Átpártolt szovjet kémek szerint évek óta ezt tervezik a szovjet oldalon, tudván, hogy kizárólag nukleáris védelmére támaszkodva az Egyesült Államok a szokványos katonai támadásnak ki lenne szolgáltatva, ha csak nem akarná felrobbantani szövetségeseit és talán az egész világot rakétáival és atombombáival. Ezért fáj úgy a neutron bomba újbóli felbukkanása a túloldalnak és ezért fogunk még sokat hallani róla. A világsajtóban felrobbant a „kapitalista bomba” A Berlini Fal honvédelmi minisztere DR KLARA KISS 10 81 2212 N LINCOLN AVE CHICAGO IL 60614 Súlyos a közellátási helyzet Romániában! A Hamburgban megjelenő magazin, a Spiegel legújabb számában hosszabb cikkben foglalkozik a romániai helyzettel. Mint bevezetőben megállapítja, az ország közellátása még nem süllyedt olyan mélypontra, mint Lengyelországban, de nincs messze tőle. Az általános havi kereset mintegy 2000 lei, ugyanakkor a szabadpiacon egy kiló minikrumpliért 10-12, egy csomag retekért, hagymáért vagy egy maroknyi salátáért 3 lejt is elkérnek. A riporter azért beszél minikrumpliról, mert a parasztok a félig nőtt zöldséget is kiveszik a földből, hogy kihasználják a szezont és az ezzel járó magas árakat. Az állami üzletekben természetesen minden olcsóbb lenne, ha kapni lehetne. Ráadásul minden más élelmiszerben nagy hiány van. Kenyérrel és cukorral csak a nagyvárosokat tudják ellátni, tej még Bukarestben sem kapható mindig, a vásárlók pedig hosszú sorokban várakoznak, ha valahová vaj, vagy sajtszállítmány érkezik. Az üzletek húsosztályai konganak az ürességtől. Csak a nagyobb városokban és ipari központokban lehet kapni háromfajta felvágottat, kilónként 28 és 40 lei közötti áron. A sonka kilója, ha kapható, 138 lei. Ilyen árak mellett a legnehezebb helyzetben a magányosok és a nyugdíjasok vannak, mert az a család, ahol többen keresnek, valahogy még boldogul. A súlyos közellátási helyzetnek a fő oka, hogy a mezőgazdasági termények legnagyobb részét külföldre szállítják; Nyugatra, a Szovjetunióba, Iránba és Irakba. A 60-as évek közepe óta ugyanis Románia kizárólag petrokémiai iparát fejlesztette, abban bízva, hogy a termékeket devizáért Nyugaton eladhatja. A drága berendezések kapacitásának teljes kihasználása érdekében a Közel-Keletről nagyobb mennyiségű olajat importált. De az 1974-es olajár-emelkedés, az iráni sah bukása és a két közel-keleti ország háborúja felborított minden tervet. Azóta az olajbehozatal 15 millió tonnáról 12 és fél millióra csökkent, és a finomítók teljesítményüknek csak 60 százalékát tudják kihasználni. A Spiegel így folytatja cikkét: A lej-milliárdok, amelyeket Ceausescu az ipari fejlesztésbe fektetett, végülis óriási hibás számításnak bizonyultak. Nyugaton alig akad valaki, aki hajlandó lenne a román ipar gyártmányait átvenni. Még a szocialista testvérország, az NDK is visszaküld 8 darabot 10 Dacia gyártmányú személyautóból, arra hivatkozva, hogy súlyos gyártási hibái vannak. Az alacsony munkaerkölcs a hiányzó anyagi ösztönzés következménye, amelyhez még a balkáni baksisrendszer is járul. A lopás népsport lett. A hamburgi hetilap szerint Románia devizaadóssága meghaladja a 10 milliárd dollárt, amihez hozzájárul a nyugati turisták elmaradása is. 1980-ban a magas árak, a rossz kiszolgálás és a szállodákban és éttermekben tapasztalható csalások következtében a számuk 75 százalékkal csökkent. Így azután mezőgazdasági termékekkel kellene egyensúlyba hozni a külkereskedelmi mérleget. Csakhogy a mezőgazdaságot hoszszú éveken keresztül elhanyagolták, elmulasztották a szükséges beruházásokat, a munkaerőt pedig az ipari központokba irányították, így az állami gazdaságokban főleg idősebb aszszonyok maradtak. Ráadásul hiányzik a műtrágya, a takarmány és a gépek. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy ha a mindenki által ünnepelt államfő meglátogat egy állami gazdaságot, akkor az illetékes funkcionáriusok az egész környékről odaszállítják az állatokat, hogy a vendéggel elhitessék, túlteljesítették a tervet. A Spiegel így fejezi be riportját: Mindaddig, amíg Ceausescu az agrárforradalmat beszédekkel és felhívásokkal akarja megoldani, nem lesz vége a közellátási krízisnek. Lengyel viszonyoktól természetesen nem kell félnie a diktátornak, mert politikai rendőrsége minden egyes polgárt gondosan figyel, a lakosság pedig hozzászokott a szegénységhez. Kifejlesztette azt a képességét, hogyan lehet kis magánüzletekkel túlélni a nehézségeket. És a helyzet a lakosság megtartásának jellemzésére, a hamburgi hetilap riportere még idézi egy piaci kofa szavait: Az állam úgy tesz, mintha fizetne minket, mi pedig úgy teszünk, mintha dolgoznánk.