Chicago és Környéke, 1981 (1-52. szám)
1981-08-15 / 33. szám
Bani-Sadr Irán volt elnöke hazakészül (Folytatás a 3. oldalról.) elemesnek tartjuk a következőket megjegyezni: Volt egy idő, amikor hitt Khomeininek és lelkes híve volt. Nem lehetetlen,hogy kiábrándulása őszinte — ha így van, nem ő az első politikus, aki egy zsarnokból és egy zsarnokságból kiábrándult. Ennek egyik legkirívóbb példája a jugoszláv Milovan Djilas. Tito, egykori helyettese, az „Új Osztály” című könyv szerzője. Bani-Sadr menekülése alkalmával Jebo 22 külügyminiszter értekezlete Mexikóban A Cancunban (Mexico) tartott külügyminiszteri értekezleten huszonkét ország külügyminiszterei vettek részt. A tanácskozáson a világ legszegényebb országaitól kezdve a világ leggazdagabb országáig minden ország részt vett és ha egy értekezletet nemzetközinek lehet ne■vezni, ez a megbeszélés valóban az volt. Az értekezlet célja az volt, hogy megállapítsa annak a csúcstalálkozónak a napirendjét és programját, amelyet ugyanitt októberben fognak rendezni és amelyen ugyanennek a huszonkét országnak az államfői (vagy, ha az államfő szerepe, csak dekoratív, mint például Japánban, rotváltatta bajuszát, hogy ne ismerjék fel. Csak a jövő fogja megmutatni, hogy külsejével együtt gondolkodásmódja is megváltozott-e. Szökése és előzetes kegyvesztése, mindenesetre arra mutat, hogy az iráni kormányzat válságban és széthullóban van. Bani-Sadr kétségtelenül nem az egyetlen, aki elégedetlen — azok közé a kevesek közé tartozik, akiknek sikerült Iránból elmenekülniük, vagy Angliában a miniszterelnökei lesznek jelen. Az októberi értekezlet célja az lesz, hogy az Észak és a Dél egymáshoz való közeledését, kereskedelmi kapcsolatát és általában, egymással való együttműködését megbeszélje. (Emlékezhetünk még rá, hogy a kérdés első ízben nemrégiben azon a kanadai csúcsértekezleten merült fel, amelyen a szabad vlág hét legnagyobb ipari országának államfői vettek részt.) A most lezajlott cancuni értekezleten a huszonkét külügyminiszternek alig egy napra volt szüksége ahhoz, hogy az októberi csúcsértekezlet programját megállapítsa. Az októberi csúcsértekezlet valójában annak a kezdeményezésnek a folytatása lesz, amelyet évekkel ezelőtt az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése indított el — ez a terv azonban, nem sokkal megindítása után, 1979-ben, megfeneklett. Alexander Haig, amerikai külügyminiszter, közvetlenül Washington, D.C.-be való visszautazása előtt a következőket mondta az újságíróknak egy sajtóértekezleten: — Egyetlen ország külügyminisztere sem jött erre az értekezletre olyan hangulatban és azzal a céllal, hogy bármelyik más ország külügyminiszterével szemben álljon és kiélezze az esetleges ellentéteket. Itteni megbeszélésünk mindenesetre, biztató kezdet volt és meggyőződésem, hogy az októberi csúcsértekezleten történelmi jelentőségű alkalmunk lesz arra, hogy újra és újszerű módon lefektessük az országaink kapcsolatát szabályozó alapelveket. Ma már tudjuk, hogy a globális gazdasági problémák megoldásának alapja az, hogy — mindnyájan — saját országunk belső gazdasági és pénzügyi körülményeit tegyük szilárddá. Ez az oka és magyarázata annak, hogy Reagan elnök jelenlegi legfőbb célja az amerikai nemzetgazdaság erősítése. Jorge Castaneda, mexicói külügyminiszter, véleménye: — A külügyminiszterek rövid megbeszélése kitűnő légkörben zajlott le és ez annál is inkább jelentős, mert a résztvevő országok közül sokan évekig szemben állottak egymással. Az októberi csúcsértekezletre egyébként Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének a főtitkára is eljön és az értekezlet egyik szónoka lesz. Mark MacGuigan, kanadai külügyminiszter: — A most lezajlott megbeszélés kétségtelenné tette, hogy a résztvett országok hajlandók egymással együttműködni, azt hiszem, hogy ennek oka: a montebellói értekezlet után kiadott kommünikének általában pozitív nemzetközi visszhangja volt. Lord Carrington, angol külügyminiszter, nyilatkozata egy sajtóértekezleten : — Ma már mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy egy olyan nemzetközi egyezmény, amelyet tervezünk, mindnyájunk érdeke és ha ez a felismerés moralitással párosul, az októberi csúcsértekezlet biztató jele annak, hogy valamit el tudunk majd érni. Ami azonban bizonyos aggodalommal tölt el, az az, hogy esetleg hamis reményeket táplálunk, esetleg azt várjuk majd az októberi csúcsértekezlettől, hogy a jövő számára pontos tervrajzot készítsen. Ez azonban nem lehetséges és nincs is szándékunkban. (Egy ilyen csúcsértekezlet először két évvel ezelőtt Willy Brandt, volt nyugatnémet kancellár javaslata volt. A javaslatot rövidesen magáévá tette Jose Lopez Portillo, mexicói elnök és Bruno Kreisky, osztrák kancellár. Az elkövetkező októberi csúcsértekezlet ennek a javaslatnak a valóra váltása lesz. A most lezajlott külügyminiszteri értekezlet egyetlen disszonáns akkordja a Harmadik Világnak Algéria által vezetett az a kísérlete volt, hogy az októberi csúcsértekezletnek olyan szigorúan meghatározott formát adjanak, amelynek kö■ vetkeztében az ott megszületett döntések konkrét eredményekkel járjanak. A cancuni külügyminiszteri értekezleten résztvettek többsége azonban úgy döntött, hogy a csúcsértekezleten nem szabad szigorúan meghatározott formát követni, a cél sokkal inkább az, hogy a huszonkét ország vezetői nyíltan mondják el véleményüket a nemzetközi együttműködésre vonatkozóan.) Mindehhez összefoglalóul annyit érdemes hozzátenni: Lord Carrington, angol külügyminiszter aggodalma a túlságos reményekre vonatkozóan nem tűnik indokolatlannak. A kanadai hetes csúcsértekezlet sem hozott konkrét eredményeket és erre aligha lesz az októberi huszonkettes csúcsértekezlet is képes, egyszerűen azért, mert az eféle nemzetközi megbeszéléseken mindig alapelveket tisztáznak és sohasem jutnak, konkrét eredményekre. Ez magában az értekezletek struktúrájában rejlik. Egy francia újságíró a következőket írta tudósításában Montebello után: — Kétségtelen, hogy a befejező, végső kommüniké határozatlan és üres volt; vigasztaló csak az a körülmény, hogy a résztvevők nem élezték ki az ellentéteket és udvariasak voltak egymáshoz. Más szavakkal: már az is eredménynek tekinthető, hogy civilizált emberek módjára viselkedtek a résztvevők és nem estek egymás torkának. Ez volt Montebello igazi „eredménye.” Kérdés, hogy várhatunk-e mást az októberi cancuni huszonkettes csúcsértekezlettől? FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! VILÁGSZERTE RENESZÁNSZÁT ÉLI a memoárirodalom. Talán csak annyi a különbség, hogy Európában mintha a politikai és történelmi visszaemlékezések iránt fokozódnék egyre inkább a közönség érdeklődésedig Amerikában szemlátomást a minél nyersebb őszinteségű személyes emlékekre — természetesen: híres emberek, sztárok emlékeire — akad egyre több vevő. Egyre-másra emlékeznek Amerikában a színészek, sztárok. Hollywood hajdani némafilmcsillaga, a 80 éves Gloria Swanson, a napokban jelentette be, hogy hozzáfogott emlékiratainak megírásához, valamennyi filmszerepéről, mind a hat férjéről és rengeteg színész-színésznő kortársáról szól majd. De korántsem kell nyolcvanévesnek lenni ahhoz, hogy ... Doris Day ötven körül jár és már piacra dobta élettörténetét, Liv Ullmann még negyven sincs és már bestsellernek nevezhető az önéletrajza, a legfrissebb, de máris kirobbanó sikerű memoárkötet A csinos Chris Chase már sokaknak „négere": a többi között Gerald Ford exelnök felesége, Betty Ford emlékezéseit is ő írta meg (Betty nevében). A képen kezében a könyvvel írója, Lauren Bacall pedig csak 54-ik születésnapját ünnepelte nemrég. Lauren Bacall By Myself — L. B., magam írtam — a címe a legendás Humphrey Bogart özvegye 377 oldalas emlékezéskötetének. Persze, hogy" kezdettől színésznő szeretett volna lenni, de 19 éves koráig csak a mozi-jegyszerőnőségig és az alkalmi fotomodellségig vitte, igaz, az utóbbi döntő befolyást gyakorolt karrierjére. Fotomodellként került a Harper’s Bazaar nevű magazin címlapjára, itt látta meg őt Howard Hawks filmrendező és felesége és ajánlotta be az ismeretlen modellt, csupán a kép alapján, a férjének. H. H. harapott a halra, utána ment Lauren Bacallnak, a 19 éves szépségnek, és főszerepet osztott rá egy Hemingway-filmben. Howard Hawks ezzel mind a munkában, mind a magánéletben meghatározta Lauren Bacall pályafutását. A fiatal lányból az lett, ami lenni akart: színésznő. S ugyanakkor nővé érett, kivirágzott, beleszerettek és szerelmes lett ő maga is. A partnerébe, az akkor már világhírű „kemény fickót” szerető nők bálványába, a nála 25 évvel idősebb Humphrey Bogartba. Bogart és Racall tizenegy évig éltek boldog házasságban, két gyermekük született, Humphreyt lassú, fájdalmas halál, a torokrák vitte el ötvenöt, évesen. Bacall nagyon őszintén ír szerelmükről, Házasságukról, még arról is, hogy időnkénti fellángolásait — egyszer Leonard Bernstein, másszor Adlai Stevenson demokrata párti elnökjelölt iránt, akinek Eisenhower elleni (vesztes) választási kampányában a Bogart-házaspár aktívan részt vett — férje milyen türelemmel viselte el és („Ej, hát negyedszázaddal vagyok idősebb ...!’’) bocsátotta meg. De Lauren 18 filmje után is inkább családanyának érezte magát, mintsem a hollywoodi Establishment részének —, az utóbbiban nem annyira Lauren Bacallként, hanem inkább Bogart feleségeként vett részt. FIATALON LESZ ÖZVEGY. Aztán egy kaland Frank Sinatrával, aki, amint a pletykalapok túlsokat írnak róluk, minthogy nem akarja feleségül venni, gyorsan lelép.„Frank szívességet tett nekem azzal, hogy megkímélt attól a katasztrófától, amit házasságunk jelentett volna — egyébként abszolút szarul viselkedett” — írja Lauren, a mai amerikai Ugyancsak memoárokra specializálta magát A. E. Hotchner, aki írt egy bestsellert Hemingwayről is. Legfrissebb munkája: a Sophia Loren story A legfrissebb életrajzi sikerkönyv szerzője, Humphrey Bogart özvegye, Lauren Bacall színésznő, akit legutóbb a Gyilkosság az Orient expresszen, meg A szex és a hajadon című filmekben láttunk. A képen könyvét dedikálja Philadelphiában, néhány nőolvasójának a prózában szokásos kendőzetlen stílusban.) Majd egy újabb házasság Jason Robards hollywoodi színésszel, amit nemsokára válás követ. Aztán óriási színpadi siker az Applause (Taps) című musicalben a Broadway-n. Nem özvegy Bogartné, hanem Lauren Bacall arat sikert, róla derül ki (újra?), milyen kitűnő színésznő. Áradnak az életrajzok, beállnak abba a hosszú folyamba, amelynek eredőjére már nem is emlékszik senki. Hiszen Errol Flynn is megírta annak idején Az én gonosz, gonosz módszereim című önéletrajzát (istentelen nőcsábász volt mindaddig, amíg szervezetét szét nem roncsolta az alkohol), Heddy Lamarr is megírta az Ex-' tázis és én-t (az Extázis című cseh filmben fedezték ugyanis fel, korát — mai korunkat — megelőzve, már akkor teljesen ruhátlanul szerepelt a csehszlovák film egy jelenetében, aztán szerződtették Hollywoodba). Lilli Palmer hasonlóképpen kiadta az emlékezéseit. S most, a Lauren Bacall kötete mellett, itt van Joan Crawford nevelt lánya, Christina Crawford — mostohaanyja durvaságát részletező — önéletírása, itt Betty Ford, az egykori elnökasszony memoárkötete arról, hogyan volt sokáig az ital és a kábítószerek rabja, itt Sophia Loren Hotchner által megírt önéletrajza. — Az emberek most olyanok, hogy mindenkiről mindent akarnak tudni, de kivált a híres emberekről. Ez a hatalom illúzióját adja nekik, azt hiszik, ha tudják, milyen lepedőn alszik Jackie Onassis, akkor közelebb kerülnek hozzá — mondja egy nagy amerikai kiadóvállalat, a Simon and Schuster vezető lektora. Így aztán mesés ajánlatok születnek, Lana Turnernek állítólag 2 milszínésznőből lett írónő Lauren Bacall. Esküszik rá, hogy nem dolgozott „négerrel”, könyvének minden sorát maga írta Egy régi film plakátja: Sötét átjáró, főszerepben a népszerű színészházaspár, Humphrey Bogart és Lauren Bacall két, Frank Sinatrának 6 millió dollárt kínáltak — látatlanban — emlékirataikért, amelyekből egy sor, egyetlen betű sem született meg eddig. Csupán a leendő, az éppen rábeszélés alatt álló szervezők neve a garancia arra, hogy a kiadó profitja e mesés összegeket jóval felülmúlja majd. ŐSZINTESÉG, ŐSZINTESÉG, ŐSZINTESÉG —, ez a jelszó. S hogy ez nem sokkal emelkedik túl a pletykaszinten? Ha valaki a szerzőknek mondja ezt, azok felháborodottan utasítják vissza ezt a minősítést, ők azt állítják, hogy leleplezéseik társadalmi értékűek és jelentőségűek. Mit mond minderről valaki, aki nem filmsztár (noha játszott már filmen), nem is iparosa a betűnek csupán, hanem vérbeli író, igazi művész? Mit mond az élő amerikai irodalom egyik legjobb tollú mestere, az 54 éves Truman Capote, aki Hidegvérrel című munkájában mintegy feltalálta a non fiction-fiction, a nem szépirodalmi szépirodalom műfaját? — Már régen rájöttem, hogy az embereket mennyire érdekli a non-fiction, a nem-szépirodalom, a tényirodalom, ezért van olyan óriási sikerük ezeknek a „mindent elmesélek’’-műveknek _– nyilatkozta a Newsweeknek Truman Capote, aki hosszú évek óta dolgozik (a Hidegvérrelt is éveken át írta) Answered Prayers (Megválaszolt imádságok) című művén, amelyben névvel ír híres barátairól. Az én készülő regényemben mindaz, amiről írok megtörtént és a legtöbben azok közül, akiket szerepeltetek, ugyancsak valóságos, élő személyek. Hogy pletykaszint vagy irodalom nyilván a megíráson múlik. Lauren Bacall könyve lehet őszinte, lehet érdekes is, de ha irodalmat akarunk olvasni, tanácsosabb Truman Capote kötetei után nyúlnunk. Barabás Tamás Fénykorát éli a memoárirodalom Az emlékiratírók közé felzárkózott Ingmar Bergman svéd filmjeinek norvég csodája: Liv Ullmann is „Hidegvérrel” szemléli a memoár- és tényirodalom mind szélesebben hömpölygő áradatát Truman Capote: úgy véli, az ő könyveinek ezek egyike sem konkurrencia A mozivászon egyik leghódítóbb hőse volt Errol Flynn , de állandó nőügyei voltak a magánéletben is. Így aztán volt miről vallania emlékirataiban NÉGY NYELVEN A MAGYAR SZABADSÁGÉRT) . 1 SNEMZETŐRS ■ulnwumrnmsMiioraniMiMOna MEGJELENIK HAVONTA Kiadóhivatal, 8 München 34 Pontr. 70. Germany Felelős szerkesztő és kiadó: KECSKÉSI-TOLLAS TIBOR Lapunk az 1848-as alapítású Nemzetőr utóda, az emigráció egyetlen olyan sajtóorgánuma, mely a magyar számon kívül három világnyelven: angolul, németül és franciául több mint két évtizede a legnagyobb anyagi nehézségek ellenére is rendszeresen megjelenik. 94 országban igyekszik ébrentartani a Kárpát-medencében élő magyarság emberi, nemzeti kisebbségi jogainak ügyét. A történelem tanítása, az emigrációk tanulsága, hogy idekint nem magunkat, hanem a külföldet kell meggyőznünk igazságunkról. Ezért van szükség világnyelveken megjelenő magyar sajtóra és könyvre, így dolgoztak félévszázaddal ezelőtt Benesék és Masarykék Pittsburghban — és nem kis eredménnyel. Idegen nyelvű kiadványaink zömét tiszteletpéldányként küldjük szét a szabad világ politikusainak, íróinak, tudósainak, szervezeteinek és sajtójának. Rajtuk keresztül nyerünk új és új barátokat a magyar szabadság ügyének. Az elmúlt 23 év során közel 1500 cikkünket vette át a világsajtó. Ezért kérjük azokat, akik anyagilag megtehetik: 1. Rendeljék meg a lapot. Évi előfizetés légipostán $ 16.00. 2. Pártoló-tagok évi adománya: $30.00 (személyi csekken is beküldhető) A pártoló-tagok a magyar számon kívül a kívánt idegen nyelvű számot is díjtalanul kapják. Minden pártolónknak igazoló lapot küldünk, melyben évenkint a beküldött adomány összegét beragasztható emlékbélyeggel nyugtázzuk. Belépek a Nemzetőr előfizető, vagy pártoló tagjainak sorába. Név: (vagy szervezet neve). Cím:..................................... Chicagói képviselőnk és terjesztőnk: báró Pongrácz Cili 8333 N. Mango St. Morton Grove 111. 60053