Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)
1982-01-02 / 1. szám
Gábor Áron: Európai jelzések Legutóbb a gép és a katona kapcsolatáról írtam. Azt állítottam és most is állítom, hogy nincs olyan csodagép, amely a háború szerkezetéből kiszoríthatná a katonát. Most hozzáteszem : a legjobban kiképzett, a legfegyelmezettebb katona sem függetleníthető az embertől. Az pedig azoktól a felmérhetetlen, csodálatos eredőktől függ, amelyeket csak megjelenési formájukból ismerünk és jobb híján népi sajátosságoknak neveztünk el. Ilyen alapon találták ki a történészek, hogy vannak jó és kevésbé jó katona népek. Mindössze ott tévednek, hogy a helyszínek, a körülmények és a célok is közrejátszanak, mikor és hol bukik meg a jó katona, vagy lesz jó katona a „rossz.” A német katonai szakirodalom a Don-menti magyar katonának rossz osztályzatot adott és csak imittamott ismerte el enyhítő körülményként, hogy előőrs hadseregünk fegyverzeti és utánpótlási nehézségekkel küzdött, de a nagy távolságról és a hadműveletek céltalanságáról nem emlékezett meg.. Holott ezek olyan összetevők voltak, amelyek a háborúk kimenetelét ezelőtt is befolyásolták, csak nem a szaktudományok és hadvezéri önigazolások, hanem az irodalom emlékezett meg róluk. Ez a tétel a közelmúlt és a jelen szovjet hadseregre is kivetíthető. Az orosz ember nem azért jó szovjet katona, mert kiképzése felülmúlja az európait, vagy az amerikait és a szovjet laktanyaéletben ma is hatásosak azok a lélektani trükkök, ráhatások, amelyeket a nyugati katona már nem fogad el. Egyszerűen arról van szó, hogy az ázsiai nagy térség „nomád” katonája — ez a kifejezés nem azonos az európai értelemben vett nomád jelzővel — sok olyan tulajdonságot mentett át az évezredek mélyéről, amelyet a legkorszerűbb hadiszerkezet sem nélkülözhet. Harminchét éve, de még emlékezünk rá, hányszor jöttünk zavarba a keleti fronton, amikor a szovjet katona „nomád tudománya,” nagytér-ismerete és a széles skálájú orosz természet érzése, a legváratlanabb helyen és időben bukkant elénk és úgy tűnt ismét el, mint legendáink csodaszarvasa a Meotisz ingoványaiban. Akkor a szovjet hadsereg szervezetlenségével, fegyelmezetlenségével nyugtattuk meg lelkiismeretünket és nem vettük észre, hogy azzal a magasfokú és emberi fegyelmet igénylő hadmozdulatokkal kerültünk szembe, amelyeket honfoglaló őseink is magukkal hoztak. És „hamarosan” el is vesztettek...? Pontosan ilyesmiről van szó: jelen időben és szovjet viszonylatban. A szovjet hadsereg nem azért állt meg a második világháború végén a „teheráni,” vagy a „potsdami” vonalon, mert a nyugati diplomácia és haditechnika állta útját, hanem abba a környezetbe érkezett az Alpok lábánál, ahol a nomád katona történelmi emlékezete felmondta a szolgálatot. Nem találta meg a természeti elemeket, amelyek ősi, katonataktikájának elengedhetetlen részei voltak. Erre két rövidke példa is elég. A szovjet hadsereg 1945-ös jugoszláviai „kirándulásából” azért nem lett okupációs hadjárat, mert a balkáni hadseregcsoport sivatagi egységeinek nem feleltek meg a környezet természeti akadályai, de a mai Jugoszlávia, város és várrendszeren alapuló szerkezete sem. A másik példa bizonyos síkokon összefügg az előbbivel: Afganisztán. Az inváziós szovjet hadsereg legkorszerűbb fegyvereit vette harcba, csak... katonái nem feleltek meg a környezet „lelkületének.” Hadvezetési hiba történt? Inkább az játszott közre, hogy a sivatagot és a kopár hegyvidékeket egyaránt ismerő dél-szovjet egységek emberileg megbízhatatlanná váltak és ezen a szovjet alakulatok emberanyagának „összekeverése” sem segített. A szovjet katona átnevelése nem jutott el még odáig, hogy az egyenruha az évezredes emberi és népi közelségeket megsemmisítse, vagy a népi ellentéteket kiszűrje. Ennek oka is egyszerű. Hiába faragtak a szovjet hadsereg déli katonájából bizonyos síkon szovjet embert, a népi közelségeket, vagy távolságokat ezzel még nem sikerült legyőzni. A probléma másik oldalán sem egyszerű. A szovjet hadsereg északi egységei nem voltak lelki közelségben az afgán katonával és emberrel, viszont a környezet, természeti adottságaival és nehézségeivel sem tudtak megküzdeni. Egy másik tényező: Afganisztánban nem a szovjet katona harcolt, hanem a szovjet haditechnika próbálkozott olyan feladatokkal, ahol az ember többet ér a gépnél. Ez a hosszú — ,„m mellékfejezet”azért szükséges, mert a Kárpátmedencében és Európa északi lapályain állomásozó félelmetes tankegységek öreg kontinensünknek csak azt a részét veszélyeztetik, ahol a gép megelőzheti az embert. Helyesebben: a technikai fölény mellett a katona harckészsége, fegyelmezettsége és manipuláltsága csak másodrangú tényező. Az Alpokban és attól délre viszont...?, A jugoszláviai és az afganisztáni tapasztalatokon kívül csak közvetett jelzéseink vannak. A szovjet hadsereg átcsoportosítása Afganisztántól a lengyel határig azt mutatja, hogy a szovjet hadvezetőség kiértékelte a két kudarc „láthatatlan” elemeit is. Úgy helyezi el konvencionális hadseregét, hogy ne csak a gépek feleljenek a leg jobban a különböző környezetek adottságainak, de az emberanyag kevésbé kerüljön a tájegységek lelki vonzása elé. Hogy ezek az átcsoportosítások, egyben sorsdöntő jelzések is, valóságban mit eredményeznek, reméljük, sohasem tudjuk meg. Arra viszont igen alkalmasak, hogy a Nyugat ne csak mindent elpusztító atomgátat építgessen Európa szívében, hanem a gépek csatarendjében az emberi, népi adottságok és a harci környezetek lelki összefüggéseiről se feledkezzen meg. A jelenlegi genfi tárgyalásokkal kapcsolatban ez annyit mond, hogy az atomerők csökkentésével nem oldódik meg semmi. Az emberi és népi ellentétek „leszerelése” sokkal fontosabb. Romlik a Szovjetunió gazdasági helyzete A szovjet gazdaság egy ideje a stagnálás állapota felé közeledik és mindaz,ami a múlt évben bekövetkezett, illetve nem következett be, csak megerősítette ezt a tendenciát. Amikor két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozták az új ötéves terv irányelveit, a szovjet tervezők már figyelembe vették a korábbi évek lesújtó tapasztalatait és a célokat viszonylag nagyon szerényen fogalmazták meg. Ettől függetlenül azonban az irányelvek két fontos ígéretét tartalmazták: egyrészt azt, hogy a lakosság szükségleteire termelő könynyűipar viszonylag gyorsabb ütemben fog növekedni, másrészt, hogy átfogó program gondoskodik az élelmiszertermelés növeléséről és a lakosság jobb élelmiszer-ellátásáról. Azóta újra egy év telt el, de már most nyilvánvaló, hogy mind a szerény terv teljesítésével, mind az említett ígéretekkel komoly bajok vannak. Az évközben nyilvá-,nosságra hozott adatok azt mutatják, hogy az ipar teljesítménye a drasztikusan lefaragott tervszámokat sem éri el. Az ipari termelésnek 1981-ben —a terv szerint -a 4,1 %-kal kellene növekednie — a jelek szerint csupán 3.3 %-kal növekedett. Az ipari termelékenység emelkedése a tervben kitűzött 3.3 %-kal szemben — a legutolsó adatok szerint — csak 2.6 %. Nagyon kétséges, hogy az ipari termelési érték változatlan árakon emelkedett-e egyáltalán. A szovjet statisztikák ugyanis csak a hivatalosan foganatosított központi áremelések inflációs hatását veszik figyelembe — a valóságban számos jele van annak, hogy emelkednek az ipari árak és ezt a statisztikák jelentős részben nem tükrözik. Itt elég arra gondolni, hogy csupán néhány százalékos infláció elég ahhoz, hogy az állítólagos szovjet termelésnövekedés értékét nullára redukálja. A legválságosabb szovjet gazdasági szektor azonban továbbra is a mezőgazdaság. 1981- ben már harmadik esztendeje kedvezőtlen a gabona- és a takarmánytermelés. A legutolsó nyugati becslések szerint csupán 175 millió tonnának ígérkezett ami 61 millió tonnával volt kevesebb a tervezett mennyiségnél. A takarmánygabona csökkentése azt jelenti, hogy az egyébként nagyon gyenge húsellátás legjobb esetben azonos szinten maradt, a tejtermékek egy főre eső fogyasztása pedig mindenképpen csökkent. A takarmányhiány miatt nem lehet számítani az állatállomány tervezett bővítésére, ami a húsellátás későbbi megjavításának egyetlen alapja lehetne. A rossz termés óriási gabonaimportot tesz szükségessé, amerikai becslések szerint ez az elkövetkező 12 hónapban elérte a heti 43 millió tonnát is. A gabonabehozatal felemészti a szovjet fizetőeszközök jelentős részét , a problémát pedig tetézik a nyersolaj iránti világpiaci kereslet csökkenése, ami a legfontosabb szovjet exportcikk árbevételét sújtja, így kevesebb szovjet fizetőeszköz marad nyugati gépek, gyári berendezések vásárlására. A szovjet párt központi bizottságának, illetve a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tulajdonképpen most kell jóváhagynia az új ötéves terv végleges előirányzatait. Nyugati megfigyelők rámutatnak, hogy a jóváhagyásra akkor kerül sor, amikor már nagyon valószínű, hogy a tervet nem lehet teljesíteni. MI TÖRTÉNT A HÉTEN... MI TÖRTÉNT • Disszidált a washingtoni lengyel nagykövet. Romonald Spasowski, aki harminc éves diplomáciai múltra tekint vissza a lengyel kommunista kormány szolgálatában, az amerikai sajtónak tett nyilatkozatában kijelentette, hogy nem azonosíthatja magát a varsói katonai kormány intézkedéseivel amelyekkel háborús állapotot teremtett hazájában és sokezernyi békés lengyel polgárt tartóztatott le törvényes ok nélkül. • Begin izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy nem tekinti többé érvényben lévőnek a hazája és az Egyesült Államok között létesített stratégiai együttműködési megállapodást. Meglepő bejelentését azzal indokolta, hogy a washingtoni kormány élesen bírálta a Golan magaslatok Izraelbe való bekebelezését. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa is egyhangúan elítélte és törvénytelennek bélyegezte az annexiót. • A Vatikánba érkező jelentések szerint az ostromállapot és katonai diktatúra bevezetése óta Lengyelországban mintegy 200-an vesztették életüket és a sebesültek száma meghaladja az egyezret. 1.500 bányász most sem hajlandó elhagyni tárnáját a Katowice melletti szénbányában, annak ellenére, hogy a bánya másik bejáratát maguk a bányászok, az önkényes letartóztatások elleni tüntetéskép felrobbantották. • Bejrútban egymást érik a bombamerényletek. December 20-án három, 22-én tíz halálos áldozata volt a belváros különböző részein felrobbantott bombáknak. Az iraki nagykövetség elleni múltheti bombatámadás áldozatainak száma időközben 32-re emelkedett. A törmelékből kiásták a nagykövet összetört holttestét is. • A váratlan hideg és fagy erősen megtizedelte a floridai narancsöv citrusgyümölcstermését. A kár következtében a déli gyümölcsök árának emelkedésére számítanak. • A december eleji hóesések után hurrikán erejű viharok söpörtek végig Anglia nyugati partjain, amelyek 16 halálos áldozatot követeltek. Köztük volt egy mentőnaszád teljes legénysége, amely egy zátonyrafutott vitorlás segítségére sietett. • A londoni parlament megkezdte a kanadai alkotmány repatriálásának tárgyalását. Angol politikai körökben arra számítanak, hogy az országgyűlés mindkét háza gyorsan letárgyalja és elfogadja a törvényjavaslatot annak ellenére, hogy René Levesque Québeci miniszterelnök levélben kérte Margaret Thatchert, ne is vegyék tárgyalás alá. • Pierre Trudeau miniszterelnök a lengyelországi eseményekkel kapcsolatban azt a kijelentést tette, hogy „az ostromállapot bevezetése nem tekinthető rossz lépésnek, amennyiben megakadályozta a polgárháború kitörését.” A kanadai lengyelek élesen támadták emiatt, annak ellenére, hogy nagyrészük közismerten a liberális pártot támogatta a múltban. • Az elmúlt hétvég folyamán a nyugati világ legtöbb nagyvárosában tömegtüntetések voltak a lengyelországi katonai diktatúra bevezetése és terrorja ellen. Londonban 15.000-en, Milanóban, Turinban, New Yorkban és Párizsban ugyancsak ezres tömegek vonultak ki az utcára a Szolidaritást éltetve. A francia keresztény munkás-szakszervezet egy órás rokonszenv-sztrájkot hirdetett, amelyen a moszkvai vonalat szigorúan követő kommunista szakszervezeten, a CGT-n kívül, az egész munkásság résztvett. • Január elsejétől fogva a kanadai kormány több mint 70 %-kal emeli a postai díjszabást. Egy belföldi levélre az eddigi 17 helyett 30 centes bélyeget kell tennünk, az Egyesült Államokba az új díjszabás szerint a bélyegköltség 35, tengerentúlra 60 cent. Az emelés súlyos megterhelést jelent a hetilapok, folyóiratok és más postai szállítástól függő üzleti vállalkozások számára. • Legújabb titkos úton kicsempészett jelentések szerint a több, mint 40.000 letartóztatott és internált lengyel ellenállót embertelen körülmények között tartják fogva. Nyitott sátrakban, fűtés nélkül, kenyéren és vizen élnek. A legveszélyesebbnek tekintett vezetőket Csehszlovákiába szállították és egy ottani sátortáborban őrzik. A letartóztatottak között sok a katolikus pap és vezető polgári egyházi személyiség. A Pápa külön megbízottat küldött Lengyelországba az atrocitások kivizsgálására. „ ..... • Leopoldo Galtieri tábornok lett Argentína új köztársasági elnöke. Nagy és nehéz feladat vár rá: megállítani az ugrásszerűen emelkedő inflációt és helyreállítani a bizalmat a rohamosan romló gazdasági helyzet iránt. Az infláció jelenleg Argentínában oly mértéket öltött, hogy egy amerikai dollár 11.000 pesot ér a hivatalos árfolyamon. 3. oldal ] A leigázott Lengyelország tovább lázong Lengyelország leigázása ördögi ravaszsággal lett kitervezve. A hét végén történt, amikor a munkások otthonuk elszigeteltségében pihentek, és nem gyáraikban tartózkodtak ahol a támadó megjelenésekor együttlétük erejéből meríthettek volna. Éjféltájt indultak meg a rohamcsapatok. Lengyel újoncokat, akik Szolidaritáshoz tartoztak a hadsereg mindössze primitív munkára használta, úttorlaszok, barikádok építésére. Rendőr-riadó osztagok és a lengyel ÁVÓ feladata volt a finomabb munka. Ők rohamozták meg a Szolidaritás varsói székházát, amely egy évvel ezelőtt még iskola volt. Ők zárták le a telefonközpontokat, állították le az autóbuszokat, a vasutat és a postaszolgálatot. Ők tartóztatták le a Szolidaritás vezetőit, indítottak rohamot gyárak és bányák ellen, ahol a munkások munkahelyeik védelméről a vikkend alatt is gondoskodtak. Hétfőn hajnalban megszólalt a TV- ben Jaruzelski tábornok, akinek nevében elindult a roham. Ügyes beszédet mondott, magát „országmentőnek” igyekezett feltüntetni, aki az utolsó pillanatban csupán azért létesített „ideig-óráig parancsuralmat”, hogy ezzel elejét vegye a mégrosszabbnak, értsd alatta a szovjet megszállásnak. Amikor Jaruzelski beszélt a legtöbb lengyel még aludt és tovább álmodott rövid szabadságáról, amely az elmúlt esztendőben annyira megrészegítette a lengyel népet. De mire felébredt, idegen kezek az órát évekkel forgatták vissza. A házak falain a Szolidaritás jelszavai mellett falragaszok az ostromállapot elrendelését hirdették. A hideg szürke hétfői reggelen harckocsik és tankok néma sorfala vette körül a fontosabb gyárakat és bányákat. Nem tüzeltek, csupán fenyegetően meredtek az érkezőkre. A rádió és a TV kizárólag parancsokat és rentdeleteket közölt. Síró feleségek könyörögtek férjeiknek, szülők a gyerekeiknek ne rohanjanak a halálos veszélybe. Sokan azt is emlegették ne feledjék szeretteik, hogy nem idegen megszállóval állnak szemben, hanem Lengyelország hadseregével. Ez az érv hallatlanul hatásos volt. Lengyelországban a hadsereg majdnem olyan nemzeti intézmény, mint a himnusz, vagy a lobogó. Nem az, elnyomó kormányok engedelmes eszköze volt a véres történelem során, hanem az elnyomás és az elnyomók elleni állandó harc letéteményese, Lengyelország lelke. Ördögien kiagyalt ötlet volt, amikor Jaruzelski, aki a nemzetmentő szerepében tetszelgett, a lengyel nép elnyomására a lengyel hadsereget vezényelte ki. Ennek nevében állított katonai juntát az ország élére, hogy megfossza ideiglenes szabadságától. És mindez olyan precízen volt kitervezve és olyan másodpercnyi pontossággal lebonyolítva, hogy a Szolidaritást, az egész lengyel nemzetet, a Nyugatot, mindenkit meglepett időzítésével, ügyességével és gépiesen pontos végrehajtásával. — Anwar Szadat legyilkolása óta a világ nem látott ilyen gondosan kitervezett és tökéletesen lebonyolított katonai műveletet. Metodikus voltában volt valami, ami határozottan ellentétben áll a lengyel lelkülettel. Talán ez és talán az azóta felgyülemlett tanúvallomások és tények indították el a találgatást, hogy noha a kéz Ézsaué volt, más valaki rejtőzött mögötte. Kiderült, hogy Kulikov marshall, a varsói katonai szerződéshez tartozó hatalmak, a NATO kommunista ellenlábasának főparancsnoka, a lerohanás vasárnapját megelőző hetet Varsóban töltötte, állandó tárgyalásokkal. Zsarolta volna Jaruzelskit? Indulj el, avagy mi indulunk, ez volt-e fenyegetése? Avagy azért jött Kulikov, hogy a Moszkvában régóta kiagyalt terv lebonyolítását az orosz főparancsnok önmaga és a helyszínről vezényelje.? A lengyel hadsereg spanyol fala mögötti politikai rendőrség ellentámadásának rohamát személyesen vezesse? A lengyel népet mélységesen megdöbbentette az, hogy minden reform, szabadságjog, vizsgálat és elbocsájtás ellenére a sztálini terror eszköze a lengyel ÁVÓ, a szabadság rövid egyetlen kaotikus esztendeje alatt is ép, érintetlen és egységes maradt. Amíg Lengyelországban miniszterelnökök és pártvezérek egymásnak adták a kilincset, addig az ottani ÁVÓ, a láthatatlan politikai rendőr,ség titkos hadserege intakt maradt, megőrizte legmodernebb felszerelését, évtizedes kémkedéseinek gazdag irattárát, sőt ezt valószínűleg a legújabb adatokkal gyarapította. Amikor elérkezett a visszaütés órája, tudta, hogy kit kell letartóztatni, hol lehet megtalálni a lengyel nemzeti ellenállás vezetőit, tanácsadóit, filozófusait. Ki az az újságíró, diák, politikus, vagy egyszerű munkás, akit fel kell gyöngyölni már az első órában, hogy letörjék a Szolidaritást, mintha sohasem létezett volna. Később kiderült az is, hogy az állítólagos orosz szállítógépek alkalmasint tényleg megjelentek, de nem szovjet csapatokat hoztak magukkal, amint ezt rebesgették. A szovjet csapatok szállítására nem volt szükség, azok ott voltak a helyszínen. Elszórva lengyelországi laktanyáikban ugrásra készen várják, hogy a „lengyel elvtársak meg tudják-e menteni a szocializmust... avagy egy kis testvéri segítségre, beavatkozásra lesz-e szükségük?” Akik a keletihatárokon túlról érkeztek ezeken a gépeken, azok valószínűleg a segédszemélyzethez tartoztak. Például az új határőrök, [ akikről a lengyel menekülők jelentik, hogy lengyel egyenruhákban őrzik most a határokat, de lengyelül nem tudnak, oroszul beszélnek. És az új rendőrtisztek, akik szintén lengyel ÁVÓ-s egyenruhában feszítenek, de a rabok kihallgatásain orosz nyelven teszik fel, tolmács útján keresztkérdéseiket. A lengyel „hadművelet” gerincét szovjet technikai segítség alkotja, és a hadművelet végrehajtását minden valószínűség szerint maga Kulikov marshall irányította. • Ilyen körülmények között majdnem idővesztegetés a találgatás, hogy Jaruzelski önszántából, avagy kényszerből cselekedett-e? És mi is igazában vezérlő szándéka? Az, hogy a szovjet beavatkozástól megmentse hazáját, avagy ennek ellenkezője, hogy Lengyelország leszakadását megakadályozza, vért és veszélyt takarítson meg moszkvai urának és parancsolójának? Az első napokban úgy tűnt, hogy a „Jaruzelski roham” akár ez, akár az volt az indítéka, meglepően jól sikerült. A lengyel nép megrettenve tapasztalta, hogy az idő kerekét igenis vissza lehet fordítani. Az éjféli csengőfrász, a letartóztatási hullám, a suttogás odahaza és zárt ajtók mögött is, a külföldi rádió adásokon való állandó csüngés kényszere, ismét a lengyel valóság sanyarú jellemzői. Az ideiglenes szabadság illúziója pedig úgy szétfoszlott, mint- hogy ha csak álomábránd lett volna. És a csehek, akik egy tucat év óta háborognak azon, amit a lengyelek mondottak az ő Prága 1968-ukról: „Velünk ez nem történhetett volna így, mert mi lengyelek vagyunk és nem csehek!” — Egyszóval a csehek, azok most így vágnak vissza Lengyelországnak: „1968-ban a prággai tavaszt öt szovjet hadosztály és a Varsói Szerződés tagállamainak, a csatlósoknak inváziója rohanta le. De a lengyelek elintézésére orosz nem is kellett, saját hadseregük elegendő volt erre!” A káröröm azonban túl korai volt. Moszkvában is és Prágában is! A len-gyelek magukra ocsúdtak. Vezető nélkül maradtak ugyan, de mert ezt az állapotot évszázadok óta megszokták, a maguk egyéni módján válaszoltak a megszállásra. A megszállott Lengyelországon belül a munká-sok megszállták a bányákat és a gyárakat. És ahol ez nem volt lehetsé ges, ott a munka úgyszólván leállt, lassú szabotálás a válasz. Lengyelországban bebizonyosodott, hogy ez nem volt prágai tavasz, kommunista elit nyugtalankodása. Lengyel-országban a Szolidaritás a nép mozgalma volt, a munkások és a földművelők mozgalma. Azoké, akiket a szocializmus és a marxizmus állítólag felszabadított a korábbi „reakciós uralomból.” Nos a Szolidaritás, ha fel is függesztették ideiglenesen, megmutatta, hogy az elnyomás ellenére is létezik. És hogy a lengyel nép sem a szocializmusból, sem a marxizmusból nem kér, amíg lehet, és ahogy lehet, élete árán is harcol ellene.