Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-01-16 / 3. szám

Mit tett Moszkva legutóbb a lengyel válsággal kapcsolatban? Először is csendes gesztussal mélyen be­nyúlt zsebébe és onnét a rubelnél jóval értéke­sebb aranyat húzott elő, azt a piacra dobva, dol­lárt vásárolt érte, majd titkos futárral menesz­tette Varsóba. így tör­tént, hogy az Ó­ esztendő elillanása előtt a varsói katonai kormány hirte­len ki tudta fizetni a Nyugattal szembeni 26 milliárd dolláros adós­ságának 1981-re esedé­kes kamatait. Ez a magyarázata an­nak, hogy az év végén, noha a lengyel ügy okoz­ta világválság miatt az arany árának alaposan fel kellett volna szök­nie, egy uncia ára 400 dollárra esett le. Szak­értők szerint a Szovjet­unió talán 200 tonna ara­­nyat dobott titokban a piacra. Elsősorban Lon­donban és Honkongban. Kikerülte Svájcot, ahol a legkönnyebb kitalál­ni, hogy ki az aki ily­en hatalmas mennyiségű aranyat árul.­­ A tény, hogy Lengyelország ki tudta fizetni az esedékes kamatokat, megmene­kítette a Jaruzelski katonai kormányt a csődbejutástól. És re­ményt adott Moszkvá­nak arra, hogy mind ma­ga, mind lengyel vazal­lusa további „üzletek­ről” tárgyalhasson az egyre gyanakvóbbá vált nyugati államokkal és bankárokkal. Addig is, a Szovjetunió közel 12 milliárd dollá­ros kereskedelmi szer­ződést írt alá a Jaruzels­ki kormánnyal, hogy ab­ba így újabb erőt öntsön. Lengyelország üzem­anyagot és nyersanya­gokat kap majd a Szov­jetuniótól, valamint egy 3 milliárd 800 millió dol­láros szovjet hitelkere­tet. Ugyanakkor azon­ban Moszkva csökken­teni fogja lengyel beru­házásokba eszközölt be­fektetéseit. Részletekről nem esett szó. És arról sem, hogy Moszkva segítette Varsót ahhoz, hogy Szil­veszter előtt kiköhögje az esztendő végére ese­dékes kamatokat és így a csődbejutás veszélyé­től megmenekedjen. Lengyelországnak nincs többé aránylag szabad sajtója, így a lengyel közvélemény nézetét a Szovjetunióval kötött újabb külkereskedelmi szerződésről mindössze egy korábbi varsói vic­cen keresztül ismertet­hetjük. Ez így szól: „Mi lengyelek szállít­juk a Szovjetuniónak a szenet és cserébe ők szállítják el az acélter­­mésiínket!” A Szovjetunió gazda­sági természetű csen­­des gesztusai mellett a hangosaktól sem tartóz­kodott. A TASS távirati iroda keményen elítélte Reagan elnök és Schmidt kancellár Lengyelor­szággal kapcsolatos kö­zös nyilatkozatát. Schmidt Brezsnyev no­vemberi bonni látogatá­sa óta ezúttal első ízben kapott megrovást Moszkva részéről. De jóval szelidebbet, mint amiben Reagan része­sült. „Reagan és Schmidt, — a TASS iroda szerint — arról beszélnek, hogy Lengyelország önmaga kell, hogy ügyeit intéz­hesse. És közben ők igyekeznek beavatko­zásukkal­ diktálni, hogy a lengyel vezetők ho­gyan és miként irányít­sák belpolitikájukat­... Reagan nyíltan és dur­ván avatkozik bele a lengyel belügyekbe... Schmidt azonban csu­pán csatlakozik hozzá, és ez is csak pálfordulá­­sa óta... Schmidt azon­ban továbbra is szilár­dan kitart amellett. Chicago & Vicinity US PS 103-620 Magyar Hetilap — Hungarian Weekly Newspaper 2923 „C” W. Argyle St. Chicago, III. 60625 Tel: (312) 989-8242 Koós László üzletvezető: 478-0850 Szerkesztő — Editor Fekete István Társszerk. — Assoc, editor Feketéné, Frecska Márta Üzletvezető — Sales manager Koós László. Kiadó : Publisher F & F Publication Inc. Second Class postage paid at Chicago, 111. Printed in Canada Megrendelem lapjukat □ Meghosszabbítom előfizetésem □ Az előfizetési díjat.......évre mellékelem Előfizetés egy évre $ 20.­, Félévre $ 12.00 Nyugdíjasoknak egy évre $ 16.00, Félévre $ 9.00 Név:.......................................­................................ Házszám és­ utca:................ Város.........................Állam. . Zip Code. Sajnálattal közöljük, hogy az állandó heti rovataink, cikkeink és hirdetéseink miatt helyszűkében vagyunk, így csak a legritkább esetben tudunk helyet szorítani másoktól kapott írásoknak. A magas szedési költségek következtében, előzetes megállapodás nélkül küldött kéziratok maximum egy gépelt oldal terjedelműek lehetnek. (2-es sortáv) Fényképet és kéziratot nem küldünk vissza. ­ Helmut Schmidt látogatása (amerikai—szovjet tárgyalások) (Folytatás az első oldalról.)­ta Haig tábornok, Schmidt kancellárral folytatott tárgyalásai során. Haig tagadta, hogy a lengyel krízis válságot okozott volna a nyugati védelmi szövetségen be­lül. „Aminek most tanúi vagyunk, mondotta a külügyminiszter, az nem zűrzavar a nyuga­ton, hanem a kelet ko­moly kudarca.” Haig reményét fejez­te ki, hogy ezt a NATO szövetségesek külügy­minisztereinek jövő hét elején Brüsszelben tar­tott, Lengyelországgal kapcsolatos találkozója is félreérthetetlenül ki­fejezi majd. „Ha a lengyel esemé­nyek "és a szovjet szerep között közvetlen az ösz­­szefüggés, — mondotta Haig külügyminiszter., .— úgy a Szovjetunió és a Nyugat viszonyának alakulása azon múlik majd, hogy hogyan vi­selkedik­­ a Szovjetunió e válság további fejlő­dése során.” hogy Lengyelország nem lehet ürügy a Szov­jetunió elleni akciók­ra. Nyugat-Európában ugyanis nagyon megér­tik, hogy a Szovjetunió­val való együttműkö­déshez milyen vitális érdekek fűzik a nyugat­európai országokat — hirdette a TASS iroda.” Moszkva még valamit tett Lengyelországgal kapcsolatban túl a­ kifi­zetéseken és a kirohaná­sokon. Üzembe állította­­ zavaró adóit és az Ame­rika Hangja, valamint a brit BBC és a Szabad Európa Rádió összes lengyel nyelvű adásait igyekezik most elfojtani. Ez szintén tetemes összegekbe kerülhet. A hidegháború idején az olcsó 1950-es esztendők­ben, amikor a Szabad Európa Rádió évi költ­ségvetése mindössze 12 millió dollár volt, Moszkva legalább tíz­szer ennyit­­költött egye­dül ennek az adóállo­másnak zavarására. El­képzelhető, hogy a jelen, inflációs és megdrága világban mibe kerülne a Voice of America, BBC és a Radio Fre Europe lengyel adásá­nak zavarása. Amit min­den valószínűség sze­rint Moszkva szintén sa­ját mellényzsebéből fi­zet. A zavarás valószínű­leg ezúttal sem fojti el teljesen a nyugat adásokat. A Szolidaritá külföldi küldöttjeinél értesülései szerint a lengyelek újabban több időt töltenek rádió­ké­szülékeik mellett, min bármikor korábban, a Varsó helyett megin egyszer a nyugati adó­kat hallgatják. A leg­népszerűbb adás a Hír című új műsor a Szabad Európa adóállomás len­gyel műsorának kezde­ményezése. Üzenetek, az ostrom állapot be­vezetésekor Nyugaton rekedt lengyelektől ott­hon levő család­tagja­iknak, természetesen lengyel nyelven. Lengyelországban látszólagos a nyugalom Jaruzelski katona kor­mányának egyenruhás bemondói a normalizá­lódott helyzetről jelen­tenek szorgalmasan. A Szolidaritás külföldi képviselői viszont ki­csempészett fényképe­ket mutattak be a nyu­gati sajtónak és a TV adóknak a héten az­ ösz­­szeütközésekről, ame­lyek a december 13-i le­­rohanást követték. Hó­ban fekvő áldozat... Felfordult harcikocsi.. A karhatalommal hó­esésben haragosan szembenéző lengyel tö­megek. Ilyen és hason­ló megrázó képek soro­zata tárult elénk a hé­ten. Jaruzelski jelenlegi Lengyelországában azonban a felszínen leg­alább is most látszóla­gos nyugalom uralko­dik. Enyhítettek a kijá­rási tilalmon, a munká­sok eljárnak munkahe­lyeikre. Az egyeteme­ket még nem merték megnyitani, de az ala­csonyabb szintű isko­lákba újra járnak a gye­rekek. De hogy az élet vissza­tért volna meg­szokott medrébe? At­tól messze járnak a len­gyelek. A korábbi egyed­uralkodó, a kommunista párt nem csupán a mun­kásokkal találja most magát szembe és a len­gyel egyházzal, meg az ifjúsággal, hanem ön­magával is. Párt­tagok tömege lé­pett ki. A Szolidaritás­sal szimpatizáló párt­tagok most még jobban utálják a szovjetet ki­szolgáló balszárnyat, mint bármikor koráb­ban. És az utóbbi az, amely igazán vezet Len­gyelországban. Jaru­zelski nevében mennek ki a parancsok, de Ste­fan Orsowski a sztáli­nista kommunista köz­ponti bizottsági tag, és néhány elvtársa az, aki tervez és irányít, ter­mészetesen orosz sugal­latra. Mieczlaw Rakowski „középutas” helyettes miniszterelnök, Jaru­zelski nevében az értel­miségi elitnek sopánko­dott miért hagyták ma­gukat úgy félrevezetni? És miért nem működnek együtt most? Miért nem­ hagyják, hogy esetleg itt is bekövetkezhessen a csoda, amelyet Kádár János művelt Magyar­­országon, ahol pedig a helyzet korábban még a lengyel helyzetnél is súlyosabb volt. Miért nem? Mert a lengyel nép egyáltalá­ban nem bízik jelen ve­zetőiben. Mieczlaw Ra­­kowskiba még a saját fia sem bízik. Menedékjo­got kért ugyanis és a Nyugaton maradt. És­pedig nem december 13-a után, hanem jóval Lengyelország leroha­­nása előtt. Az elmúlt nyári lengyel kommu­nista pártból 300 tag lépett ki. A kilépettek száma azóta talán meg­duplázódott, de lehet hogy még jóval több. Hogy ki hisz még a len­gyel kommunista párt­ba azt sokkal könnyeb­ben lehetne megszámol­ni. A clevelandi találkozó csikágói szemmel November 27-29 között zajlott le a huszonegye­dik Magyar Találkozó Clevelandban. Ilyen­kor egy csoport „céltu­datos” csikágói átláto­gat az „amerikai Deb­recenbe” kicsit körül­nézni más házatáján. Az idén a Találkozó a mo­dern Bond Court Hotel­ban zajlott le, ami lát­hatólag jobban megfe­lelt, mint a viharvert Cleveland Plaza Hotel. A Találkozó nem csak előadásokat nyújt, dísz­vacsorát és gála­bált, hanem ilyenkor roko­nok,­ barátok, volt isko­latársak és bajtársak társadalmilag is talál­kozhatnak. A cserkész­­táborokon kívül talán ez az egyik legnagysze­rűbb alkalom, hogy ser­dülő ifjúságunk meg­ismerkedhessen egy­mással. Az idei előadások ter­mészetesen az 1956-os események jegyében zajlottak le. Ugyancsak sok időt szenteltek az erdélyi magyar prob­lémának is. A péntek es­ti Irodalmi és Művész­­esten az előadók közül kiemelkedett az ünnepi szónok, a közismert köl­tő és főszerkesztő Tol­las Tibor és Szörényi Éva a­ Nemzeti Színház volt művésznője, aki a Szabadságharc költe­ményeiből adott elő. Itt kell megemlíteni a csikágói magyarság köl­tőjét Mózsi Ferencet, aki verseiből adott elő. A műértő közönség előtt nagy sikert aratott és sok elismerő véleményt kapott. Az ötvenhatos programban Gereben István tűnt ki, nagy­szerű előadásával. A találkozón egy féltű­­nt egyesület is tart­­gyűlést. Idén az ifjúság is szerepelt egy új cso­porttal. A volt Burg Kastl-i diákok baráti ta­lálkozót tartottak, amit Jókay Károly és húga Kinga szerveztek meg. Egy húsz fiatal, jórészt, akik Kastlban a Magyar Gimnáziumban ismer­kedtek meg, vett részt a találkozón és az azt kö­vető bálon. Megjelen­tek a csikágóiak szá­mára ismerős Remé­­nyik Csilla és Attila Co­­lumbusból, vívótanár mamájuk kíséretében. Professzor Gutay elhoz­ta három lányát Csillát, Jen-Jent és Lillát, akik közül a két idősebb el­­ső­ bálozott. Kingát elkí­sérték nagyszülei Zoltá­­ni Gézáék, akik most már unokáikat báloztat­­ják. Városunkból Sass Magdi és Marci is ellá­togattak Clevelandba. Nem szabad azonban megfeledkeznünk­­ a Chicagóba és környéké­re telepedett Nádas nemzetségről sem. Gyuszi, Erika a Nádas unokákkal, a fiatal dok­tor Nádas János felesé­gével Kunival „rokoni látogatásra” mentek. Dr. Komjáthy Tihamér és felesége szintén részt­­vettek a találkozón, ahol a professzor úr bejelen­tette a magyar katoná­ról szóló újabban meg­jelent könyvét. A találkozó fénypont­ja természetesen a szombat esti bál volt. Negyvennyolc fiatal pár nyitott, a fele első­­bálozó. Ott volt közöttük nagylányom Kinga is. A nyitópárok között a messze földről jött ven­dégeket is szerephez jutatták. Egyetemista fiamat Károlyt szintén besorozták mint hölgy­­kisérőt. Mindenki hosz­­szú ruhában, vagy szmokingban díszelgett, a fiatalságtól kezdve fel­felé minden korosztá­lyig. Hatszáz szemé­lyen felülre terítettek. A fiatalok külön aszta­loknál szórakozhattak és sokan már ismerték egymást Burgkastlból és a torontói, vagy a Sík Sándor cserkész­parki táborokból. A fia­talság magyarul beszélt és remekül mulatott. Lám, lám mire jó a ma­gyar cserkészet és a Kaszli gimnázium. Ta­nulságul csak azt tudom levonni, hogy megérte elmenni. Gondolatban pedig visszatértem jó pár évtizeddel a múlt­ba, egy más korszakba és országba, ahol ilyen bálokat rendeztek vala­mikor. Most pedig majd a saját serdülő gyereke­ink is tudnak valami szépre visszaemlékez­ni. Egész úton hazafelé pedig azon töprengtem, hogy miért is nem tu­dunk Csikágóban egy hosszúruhás, szmokin­­gos és minden vonatko­zásban nívós, nagylét­­­számú bált rendezni, amibe anyagilag senki sem menne­­tönkre. Szép-szép, ha pénzt akarunk keresni valami nemes célra és erre a „bál” a legmegfelelőbb eszköz. De egyszer egy évben igazán gondol­­hatnánk arra, hogy fia­taljaink is szeretnének egy szép emlékkel gaz­dagabbak lenni. Ha az összes egyesületünk tényleg összefogna és csakis a szórakozás len­ne az egyedüli cél, ak­kor esetleg nekünk is si­kerülne elérnünk azt, amit már évtizedek óta Clevelandban, New Yorkban, Washington D.C.-ben és Torontó­ban megtesz a magyar­ság. Jókay Lajos Mit jelentett Kekkonen Finnországnak? Kekkonen finn állam­elnök lemondása nem egyszerűen kényes finn belügy. Az elnök egyút­tal a Kreml megbízható tárgyalópartnere volt, irányítása alatt Finnor­szág európai állam ma­radt, jóllehet szoros vi­szonyt tartott fenn a Szovjetunióval. A finnlandizálás ki­fejezés a nyugati orszá­gok vonatkozásában a Szovjetunió akaratának való behódolást jelenti. A finnlandizálás Helsin­ki értelmezése szerint viszont egy olyan álla­pot, amelyben az ország autonómiáját és függet­lenségét meg tudja őriz­ni, jóllehet el kell ismer­nie és el kell fogadnia nagy szomszédjának a befolyását. Az ilyen ér­telmű finnlandizálásnak Kekkonen mestere, egy­úttal legfontosabb biz­tosítéka volt. Kekkonen távozásá­val egy olyan éra ért vé­get, amelyet a távozó el­nök és elődje, Paasikivi nyitott meg. Mindketten kemény tárgyalópart­nerei voltak Moszkvá­nak és nem engedték, hogy az oroszok eltérít­sék Helsinkit a sajátos finn útról. Rendíthetet­len magatartásukkal ugyanakkor nem csupán a Kreml bizalmatlan­ságát szerelték le, egy­úttal kivívták a szov­jet világhatalomnak a megbecsülését is. A be­teg és öreg Kekkonen tá­vozása után, jogos a kér­dés: valóban végetért-e egy sajátos politikai idő­szak, avagy Kekkonen utódjának is sikerül majd azon az úton­ to­vább haladni, amelyet még Mannerheim mar­shall, utána Paasikivi és végül Kekkonen elnök jelölt ki. GERIJKER Legendary Blades GERBER LEGENDARY BLADES 14200 SOUTHWEST 72ND AVENUE PORTLAND. OREGON 97223 503/639-6161 Összejövetelek Február 27: GÁLA BÁL a Chicagói Magyar Tár­saság és a Chicagói Ma­­­gyar Club közös rende­zésében. Február 6: MANDEL Róbert magyarországi előadóművész tekerő­lanton játszik. Az Iro­dalmi Kávéház rendezé­sében. Helyfoglalásért hívja: 477-1486. Este 7 órai kezdettel. Hungarian Society of Massachusetts, Inc. 287 Commonwealth Avenue Boston, Ma. 02115. Mottónk: 1974 óta minden év a MAGYAR ÍRÁS éve' Szö­rényi Éva: Ital­virág helyett ajándékozz magyar könyvet' Mi hozzáfűzzük: Fizess elő és ajándékozz emigráns magyar újságokat is! Szeretettel hívjuk honfitársainkat a Chicagói Hetednapi Adventisták Egy­házába. (Bethel Methodist Church) 4256 N. Ridgeway, Chicago, 111. 60618 Istentiszteletek: Szombaton 9 :06 Szombatiskola 11.00 Prédikáció 2:00 Ifjúsági órák Ebben a romlásba rohanó világban áldozzon egy pár órát a lelki élete ki­egyensúlyozására a Szentírás alapján. BÍRÓ ISTVÁN lelkész (312) 325-8158 Az E-vitamin számos rákbetegséget megelőzhet Az amerikai orvosok nemrégiben felfedez­ték, hogy az E-vitamin számos különböző fajta rákbetegséget megelőz­het­ és ezáltal sokezer emberéletet menthet meg minden évben. Dr. William A. Pryor, a Louisiana State Uni­versity (Baton Rouge) professzorának a véle­ménye: — Kutatásaim arról tanúskodnak, hogy az E-vitamin megelőzheti azokat a fajta rákbe­tegségeket, amelyeket a dohányzás okoz, a füs­tös köd, vagy pedig kü­lönböző vegyi anyagok. Az a véleményem, hogy az E-vitamin megelőz­heti a rákbetegséget azokban az esetekben, amelyekben a rákbeteg­ség okozói a környezet­ben lévő különböző mér­gező anyagok. Munka­társaimmal együtt úgy találtuk, hogy különö­sen a dohányzás okozta rákbetegség megelőzé­sében eredményes az E-vitamin. Kísérleteink eredményesnek bizo­nyultak a laboratóri­umban, mesterségesen kitenyésztett bőr­szö­vetek esetében. Követ­kező lépésünk az lesz, hogy kísérleteinket ál­latokon folytatjuk. Ez­után következhetnek csak az embereken vég­zett kísérletek.­­ Az E-vitamin ered­ményes lehet a végbél­­rák megelőzésében. Ja­vaslatom az, hogy szed­jünk rendszeresen pilu­­la formájában kapha­tó E-vitamint, napi ada­gunk azonban sohase haladja meg a száz nem­zetközi egységet. (Inter­national units, III.) Dr. Howard Lutz, az „Institute of Preventi­ve Medicine” (Washing­ton, D.C.):. — Az E-vitamin meg­előzheti a vastagbél­ben lévő polip további növekedését. Ezek a po­lipok azért különlege­sen veszélyesek, mert ámbár kezdetben nem rosszindulatúak, a ké­sőbbi rákbetegség két­ségtelen előjelei. Taná­csom az, hogy azok, akik magas vérnyomásban szenvednek, minden esetben tanácskozzák meg háziorvosukkal, mielőtt E-vitamint kez­denek szedni.­­ Az orvosi tanács azért is feltétlenül szükséges, mert az E- vitamin nagy mennyi­ségben, állandóan törté­nő szedése magas vér­nyomást okozhat azok­nál, akiknek erre amúgy is hajlamuk van, elsősorban azoknál, akiknek testsúlya több a normálisnál. Sebők Utazási Iroda Repülő űrhajó—vonat—autóbuszjegyek Olcsó egyéni és csoportos utazások bel-­ és külföldre KEDVEZMÉNYEK! Nem mindegy, mennyiért utazik. Forduljon tehát irodánkhoz! CHICAGO—BUDAPEST—CHICAGO APEX: $ 675.00-től Nálunk hitelkártyára is válthat jegyet! Külön szolgáltatásunk: szabványmére­tű színes útlevél— és vízumfénykép. A helyszínen azonnal elkészül! Rokonkihozatal akár egy évre is! BUDAPEST-CHICAGO-BUDAPEST $ 718.00 ,s Újamerikásoknak ingyen tanácsadás! GYÓGYSZERC­IKK­A —pénz és cso­magküldemények ! $ 1.00 34.96 Ft. Hitel közjegyzőnk lefordítja, hitelesíti­ okmányait, leveleit. Ujj átalakított irodánk heti hat napon várja önt.Parkolóhely az épület mögötti ! Telefon: (312)477-1484 este: 327-8544 | SEBOR TRAVEL SERVICES 561 W. DIVERSEY PRVY CHICAGO, IL. 60614 [Mózsi Ferenc Zalai Ágnes I

Next