Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-06-18 / 25. szám

A williamsburgi (Va.) nemzetközi értekezlet legfőbb résztvevői: Fent, balról jobbra: Helmut Kohl, nyugatnémet kancellár, Yasuhiro Nakasone, japán miniszterelnök, Margaret Thatcher, angol miniszterelnök. Lent, balról jobbra: Amin­tore Fanfani, olasz miniszterelnök, Pierre Trudeau, kanadai miniszterelnök, Francois­ Mitterrand, francia elnök. (Az értekezlet legfőbb résztvevője és vendéglátója, Ronald Reagan, nincs a fényképen.) Véres zendülés a Fatah­ban... Arafatot megalkuvással vádolják A PLO legnagyobb frakciójának, a Fatah­­nak a keretein belül, zendülés tört ki, ame­lyet még súlyosabbá tett az, hogy a PLO egyéb frakciói viszont a Fatah ellen lázadtak fel. Az igazi probléma meglepően az, hogy Yas­ser Arafatot, aki a PLO hivatalosan megválasz­tott politikai vezetője, azzal vádolják a zendü­­lők, hogy valójában megalkuvó és adott eset­ben hajlandó lenne Iz­raellel tárgyalni holott a palesztin kérdés egyet­len megoldása — a zen­­dülők szerint — a fegy­veres harc Izrael ellen és ha szükséges, újabb általános közelkeleti háború. A United­­Press Inter­national nevű amerikai hírügynökség jelentése szerint a Bekaa Völgy­ben a PLO különböző frakciói között véres harc tört ki, amelynek következtében 16 sze­mély vesztette életét — tizen ezek közül a Fa­tah guerillái voltak, hatan pedig polgári sze­mélyek. A PSO Fatah­­ellenes frakcióinak a zendüléséhez a Fatah Arafat-ellenes csoport­ja is csatlakozott. A dolog különleges ér­dekessége az, hogy Ara­fat — figyelmen kívül hagyva a zendülést — hirtelen és magyarázat nélkül megváltoztatta programját, amely sze­rint a Fatah területi pa­rancsnokaival kellett volna értekezletet tarta­nia és Romániába, majd azután Algériába uta­zott — mindkét esetben az ország elnökével tár­gyalt. A megbeszélések tárgya ismeretlen. Nyu­gati hírmagyarázók sze­rint azonban teljesen valószínűtlen, hogy Ni­­colae Ceausescu, román és Benjedin Chadli, al­­gír elnök, hajlandó volna a PLD jelenlegi belső válságába beavatkozni, akár Arafat mellett, akár Arafat ellen. Ámbár Arafat követ­kezetesen tagadja, az igazság az, hogy nem­csak a Fatah frakció, de maga a PLD is vál­ságban van és minde­nekelőtt válságba ke­rült maga Yasser Ara­fat is, aki valamikor a PLO elvitathatatlan po­litikai vezetője volt. Válságának legfőbb oka kétségtelenül a Nyugat- Beirut-i veszteség. A veszteseket sohasem kedvelik a tömegek, kü­lönösen akkor nem, ha maguk a tömegek — a vesztesek. Vajon, em­­lékszik-e még Yasser Arafat arra, amikor né­hány évvel ezelőtt a vi­lág béke­szervezetébe, az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, fegyvere­sen vonult be, hogy a küldöttek nagy részének ünneplése után beszédet mondjon? A „Days of Wine and Roses” idősza­ka kétségtelenül elmúlt­ Arafat számára. Régi tekintélyét majdnem le­hetetlen lesz vissza­nyernie. Senki sem szá­nalmasabb, mint egy forradalmár, aki­­ túl­élte önmagát. Szovjet kommentátor különös nyelvbotlása A hivatalos szovjet hírügynökség, a TASS iroda, évtizedek óta első ízben meglehetősen ha­tározatlan kommentár­jában. A határozatlan­ság teljes mértékben érthető, ha annak előz­ményeit ismerjük. Az előzmények, röviden összefoglalva, a követ­kezők: A hivatalos szovjet rádióállomás angolnyel­­vű adásának kommentá­tora, a 38 éves Vladimir Danchev, nemrégiben a következőket mondta kommentárjában: (az angolnyelvű kommen­tárt szószerinti ma­gyar fordításban közöl­jük. — Szerk.) — Afganistán lakos­sága egyre nagyobb mértékben vesz aktív részt a szovjet megszál­lók elleni küzdelemben. Az afganisztáni törzsek vezetőinek egybehang­zó véleménye az, hogy a szovjet tevékenység veszélyezteti az afga­nisztáni lakosság biz­tonságát.­­ Alig egy órával később, Dan­chev, megismételte kommentárját és a kö­vetkezőket fűzte hozzá: Az afgánok egyre na­gyobb számban és egyre nagyobb erővel állnak ellen a Szovjetunióból odaszállított banditák­nak. Következő nap a moszkvai rádióállomás kommentátora azt állí­totta, hogy a Danchev­­kommentárok nem vol­tak egyebek, mint „sze­mélyi tévedések”, ame­lyek legfőbb oka az volt, hogy a kommentátor nem tud kifogástalanul angolul. Ez az érvelés azonban nem egyéb hazugság­nál: Vladimir Danchev több, mint tíz éve hiva­talos kommentátora az angol nyelvű adásnak, kommentárjai mindig kifogástalan angolság­gal készültek, beleért­ve a legutóbbi kommen­tárokat is. Annyi bizo­nyos, hogy Danchev nyilvánvalóan tudja a különbséget a „Szövet­­unióból odaszállított banditák” és a „Szov­jetunióból odaszállított felszabadító csapatok” között. Angol újságírók szerint valójában az történt itt, hogy a szov­jet újságírók egy része fellázadt a hivatalos szovjet kormánypoli­tika ellen. Voltaképpen azon­ban nem lehet tudni, hogy mi van a Dan­­chev-kommentárok mö­gött. Annyi bizonyos csak, hogy Vladimir Danchev nyomban el­vesztette állását a hi­vatalos rádióállomás angolnyelvű osztályá­nál és nyomtalanul el­tűnt. Talán sohasem fogjuk megtudni, hogy valójá­ban a szovjet újságírók lázadásáról, vagy pedig csupán Vladimir Dan­chev egyéni, bátor til­takozásáról van-e szó? Amerikai diplomatát kémkedéssel vádol „érzékeny” Szovjetunió az A hivatalos szovjet hírügynökség, a TASS iroda, közölte nemrégi­ben. Louis Thomas, amerikai diplomatát, aki a moszkvai ameri­kai nagykövetség biz­tonsági osztályának a vezetője volt, kémkedés miatt azonnali hatállyal kiutasítottak a Szovjet­unióból. A TASS iroda azt állítja, hogy Tho­­mast a KGB, a szovjet titkos rendőrség és kém­elhárító osztály munka­társai „éppen kémkedé­sen kapták rajta”, így tehát nem volt kétség afelől, hogy az amerikai diplomata bűnös. . Mr. Thomas már el­hagyta a Szovjetuniót, amikor ezeket a sorokat írjuk. A kiutasításhoz nem sokkal később a Kreml sajtóosztálya azt a megjegyzést fűzte, hogy az amerikai diplo­mata kiutasítása volta­képpen nem egyéb, mint „válasz” arra, hogy az elmúlt áprilisban Fran­ciaországból 47 szovjet­­kémet” utasítottak ki és a Nyugat kémkedési eljárásai valósággal­­paranoiásak”. Mind­ezzel kapcsolatban az Agence France-Presse nevű francia hírügy­nökség moszkvai hírma­gyarázója a következő­ket írta kommentárjá­ban: — Nem férhet kétség ahhoz, hogy a nyugati országokból kiutasított szovjet diplomaták va­lójában kémek voltak és ahhoz is­­alig férhet két­ség, hogy a Moszkvából kiutasított Louis Tho­mas, amerikai diploma­ta is kém volt. A szov­jet felháborodás indoko­latlan és képmutató. Mindenki tudja, hogy a külföldi országokba akk­reditált szovjet diploma­ták nem jelentéktelen része kém. A kérdés, csak az, hogy kit és mi­kor kapnak rajta? Ame­rika egyik legostobáb el­nöke, Eisenhower, évek­kel ezelőtt hivatalosan elismerte, hogy a U-2 felderítő repülőgép piló­tája, Gary Francis Po­wers, kém volt és ezzel alkalmat adott Hrus­csovnak arra, hogy Pá­rizsban több órás be­szédben krokodil-köny­­nyeket hullasson „Eisenhower csalárd­sága” miatt. Sem a kö­zelmúltban Nyugatról kiutasított, sem a Szov­jetunióból kiutasított Louis Thomas esete nem érdemel hosszabb fi­gyelmet és megfonto­lást.­­Mindegyikük kém volt és mindegyik or­szág alapvetően tisztá­ban van azzal, hogy a külföldi diplomaták nagy része kém. A moszk­vai felháborodás külö­nös mértékben indoko­latlan, tekintettel ar­ra, hogy a Szovjetunió vezetője, Yuri Andro­pov, maga is „mester­kém” volt tizenöt esz­tendőn keresztül. Spanyolország új szocialista vezetője az USA külpolitikáját bírálta Latin-Amerikában Felipe Gonzales, Spa­nyolország új szocialis­ta miniszterelnöke be­utazta Latin-Amerika öt spanyolul beszélő orszá­gát. A Dominikai Köz­társaságot, Columbiát, Venezuelát, a Panamai Köztársaságot és Me­xikót. Gonzalez minde­nütt az USA középame­rikai politikáját bírál­ta. A meglátogatott utób­bi 4 ország önálló kísér­letbe kezdett Közép- Amerika békéjének poli­tikai tárgyalások útján történő előmozdítására. A körutat tevő spanyol miniszterelnök az ő ter­vüket támogatta. Latin körútja minden állomá­sán azt hirdette, hogy az USA beavatkozása a kö­zépamerikai konfliktus­ba káros kimenetellel járhat, katonai kikép­zők kirendelése tovább ronthatja a helyzetet, ezeket vissza kellene vonni. Gonzalez szerint a középamerikai vi­szályt a társadalmi igaz­ságtalanságok szülték, nem­ pedig a szovjet be­férkőzés, amint ezt az Egyesült Államok gon­dolja. Washingtonban meglepetéssel hallották Gonzalez bírálatát, an­nál is inkább, mert a spanyol miniszterelnök washingtoni látogatása a jövő hétre esedékes. Kérdéses, hogy a körút után milyen fogadtatást kap majd? A közép-amerikai helyzet egyre bonyolultabb. A két baloldali fénykép két nicaraguai katonáról, a jobboldali fénykép pedig egy szandinista-ellenes felkelő csoportról készült. Különleges koalíció Portugáliában A portugál demokrá­cia mindössze kilenc esztendős és eddig már 14 kormány került az or­szág élére. A számarány határozottan megköze­líti az olasz parlamenti demokrácia számará­nyát és időnkint nyuga­ti hírmagyarázók felve­tik a kérdést: vajon, eredményes és szüksé­­ges-e a demokrácia bi­zonyos országokban, amelyeknek sohasem voltak demokratikus ha­gyományaik, sem érzel­mileg, sem pedig poli­tikailag? Néhány nappal ezelőtt a portugál Szocialista Párt és Portugál Szoci­áldemokrata Párt olyan négy esztendőre szóló egyezményt írt alá, amelynek lényege: a két baloldali politikai párt olyan bal-közép kor­mányt akar alakítani, amelynek alapja a poli­­reformizmus, a gazda­sági korszerűsítés és a társadalmi igazságos­ság. (Van ilyen egyál­talán. — Szerk.) Az egyezményt Mario Soares, a portugál Szo­cialista Párt vezetője és Carlos Bota Pinto, a por­tugál Szociáldemokrata Párt vezetője, írta alá. Az egyezményhez még a 250 tagú parlamentnek is hozzá kell járulnia. A kérdés, mindenek­előtt a következő: Mit jelentenek az egyez­ményben használt kife­jezések? Mit jelent a po­litikai reformizmus, a gazdasági élet korsze­rűsítése és a társadalmi igazságosság? A semmitmondó egyezmény egyik parag­rafusa bizonyos vilá­gosságot vetít erre a ho­mályos problémára. A negyedik paragrafus a következőkben részlete­zi a két baloldali párt programját: a nagy­­vállalatokat, a banko­kat és a biztosító válla­latokat államosítani kell, meg kell engedni a magánvállalatoknak, hogy bizonyos esetekben (például, amikor a vál­lalat deficittel dolgo­zik), elbocsássa az alkal­mazottak egy részét és a korábban államosított birtokokat vissza kell adnia családi tulajdon­ba. A program ezért kü­lönlegesen érdekes, mert az a baloldal ko­rábbi programja teljes csődjének az elismeré­se. A bankok és a nagy­­vállalatok államosítása olyan programpont, amelytől egyetlen szo­cialista sem tekinthet el. A vállalat elbocsá­tási joga és a tervezett farm­törvény viszont határozottan „kapitalis­ta” jellegű program. Érdekes módon, a leg­újabb portugál balol­dali koalíció olyan prog­ramot állított fel, amely lényegében nem is anti­kapitalista. Óhatatla­nul is vissza kell gon­dolnunk Nikita Hrus­­­csovra, az egykori uk­rán bányamunkásra, aki fantasztikus politi­kai karrierje csúcspont­ján kijelentette: — A Szocializmus egyenlő az élelmezés­sel. Senki sem hajlandó politikai ideológiát le­nyelni, ha nem nyel le ezzel egyidőben meg­felelő mennyiségű gu­lyást. Nem sokkal később, Hruscsovot a szovjet triumvirátus megbuk­tatta. Suarez és Pinto problémája nem keve­sebb, mint ez. Keresz­tül tudják-e vinni a bal­oldali színezetű „kapita­lista” politikai és gaz­dasági programot ebben a különleges koalíció­ban? Meg tudják-e való­sítani a gulyás-szocia­lizmust? Aligha! Tüntet a rendőrség Mitterrand belpolitikai válsága Két évvel hatalomra jutása után Francois Mitterrand súlyos bel­­politikai válsággal néz szembe. Párizs utcáin nap nap után tüntetnek. Noha ez számukra ti­los, a héten a párizsi rendőrség legénységé­nek is több mint ezer tag­ja tüntetett, kötelet kö­vetelt a belügyminisz­ternek, aki szerintük túl liberális a bűnözőkkel szemben. A kivezényelt riadórendőrség karjait karbafonva tétlenül néz­te tüntető kollégáit. Párizs rendőrfőnöke lemondott, felettesét a belügyminiszter elbo­­csájtotta állásából és vizsgálatot indított a rendőrtüntetés ügyében. Jack Lang, Mitter­rand kultuszminisztere, aki korábban Amerika ellenes kirohanásaival beszéltetett magáról ideát, szintén ízelítőt ka­pott honfitársaitól sa­ját népszerűségét ille­tően. Tüntetők felismer­ték a miniszter autóját, leállították, körbefog­ták, kivonszolták és megverték a sofőrt, majd kővel dobálták a limuzint és menekülés­re kényszerítették Mit­terrand kultuszminisz­terét. Mindez a Mitterrand rendszerből való álta­lános kiábrándulás nap'­ponta ismétlődő félre­érthetetlen jele. Az elégedetlenséget a gazdasági válság ma­gyarázza elsősorban. Egy esztendővel ezelőtt amikor a kormány még új állásokat és az állam­gazdaság növelését ígér­te a közvéleménykuta­tók szerint a lakosság 74 %-a helyeselte Mit­terrand kormányzását. Azóta azonban a fran­kot háromszor leérté­kelték és most egy ne­gyedik leértékelésről suttognak. Mitterrand új jelszava a megszorí­tás minden vonalon. A kormány egyre több ál­dozatot követel, első­sorban a francia közép­­osztálytól és az augusz­tusi nemzeti intézmény „a nagy vakáció” hosz­­szú idő után első ízben utazás és népvándorlás helyett mást ígér, ott­honmaradást. A legtöbb francia többé nem tudja megengedni magának az utazást. Hogyan vélekedik most a közvélemény Mitterrand kormány­zásáról? 70 %-a úgy vé­li, hogy a takarékossá­gi rendszabályok miatt rendkívüli mértékben gyengült a kormány. A kommunista párt, noha a koalíciós part­nere a szocialistáknak, eddig hallgatásra kény­szerült. Újabban azon­ban túl nagy volt a kí­sértés és ezért most ve­zetőjük Georges Mar­chais bírálni kezdte Mit­terrand kormányát: ,,1981-es nagy reménye­inkben csalódnunk kel­lett!” —­ hirdeti. A szocialista párt bal­szárnya most olyan or­vosságért agitál, ami vi­szont Nyugat-Európa jólétét fenyegeti. Az európai pénzügyi rendszerből akarják ki­vonni Párizst és a kül­földi behozatal ellen vé­dővámokat akarnak emelni nacionalista gazdasági politikát be­vezetni és az eddigi part­nerektől elszigetelnék Franciaországot. Miután Franciaország Nyugat-Európa közepén fekszik és ennek tenge­lye, a Mitterrand rend­szer válsága aggoda­lommal tölti el nemcsak európai szomszédait, hanem az egész nyuga­ti szövetséget.

Next