Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-09-17 / 38. szám

Régi magyar közmondás, hogy „ember tervez Isten végez”. Itt Franciaországban most egy ilyen „Isten végez” folyamatnak vagyunk szem és fültanúi, de az is tagadhatatlan, hogy ennek kapcsán virul bennünk a káröröm. Mert mi történt itt? Az „okos” nép által megválasztott szocialista kormány szépen megtervezte a nyarat. Rendeleteket hozott, köztük azt a híreset is melybe minden francia választópolgár beleremegett, hogy a nyáron csak kétezer frankot válthatnak át idegen valutára. Tehát, — gondolták az államférfiak — nem fognak külföldre utazni, itthon maradnak s e szép nagy hazában keresnek majd üdülést. E célból (hogy legyen elegendő hely) még vidéki iskolákat is berendeztek szállásnak. Szőke Klári A másik kormárnyterv az volt, hogy igen sok külföldi vendég özönlil majd az országba, hiszen köztudott, hogy most itt (más országot lakói számára) olcsóság van. Rengeteg valuta fog érkezni, kimenni semmi vagy alig, tehát az ötlet reptek, gratuláltak egymásnak talán még ittak is, ami nagy baj, „mert előre inni a medve bőrére” tudjuk jól nem jelent jót. Azt kell mondanom, szenzációs nép a francia! Csináltak ugyan egy baklövést ezzel a választással, de most korrigálnak. T.i. keresztül húzták a kormánynak e számítását. Sokkal többen váltották ki az engedélyezett valutát mint ennekelőtte! Hogy aztán mentek-e vele külföldre, vagy tartalékolják otthon a matracban, az egyelőre mindenkitem eldugták, mert itthon maradtak. A kormány illetékesei meg kezüket tördelik, élénk vitákat rendeznek a televízióban, melyet a nép nagy érdeklődéssel hallgat. Hogyne, hiszen éppen erről folyik a szó, hogy-hogy oly sokan elmentek külföldre ezzel a kevés pénzzel? .Ezen tűnődnek mindenki derültségére, mert a „valutások” otthon ülnek s őket hallgatják. Jó móka ez. No de, ez annak a bizonyos ötven százaléknak, a kik eleve nem akarták a szocialistákat — csak kis hányada. A nagyobb jövedelműek még az első szeleknél kimentették pénzüket belga és svájci bankokba s így igazán nem okoz gondot a külföldi nyaralás. Természetesen az engedélyezett aprópénzt (2000 ft.) ők is igénybe vették, hiszen anélkül ki sem tehetnék a lábukat. Tehát éltek a joggal. Joggal. A dolog most úgy áll, hogy szegény ember— gazdag ember egyaránt eita kiváltotta az „engedélly* T lyezett” valutát, míg a * • rendelet előtt csak azok éltek vele kiknek valóban szükségük volt rá. Van eszük, rugalmasak. Kormánykörök erre még nem jöttek rá, mert ha rájönnek okvetlenül hozniuk kell egy kiegészítő rendeletet amenynyiben, ellenőrzik valóban kimegy-e a valutaigénylő külföldre? Így válik lassan egy ország mindent ellenőrző rendőrállammá... A számított valuta jövedelem sem növekedett az országban, mert sokan kik számoltak azzal, hogy a franciák otthon maradnak, zsúfolt lesz minden, az idén nem jöttek. Most aztán az egész ország területén bőven van hely a szállodák 35 %-os üresedést jelentenek ami szezonban még nem fordult elő. A franciák meg otthon ülnek. Óvatosságból is a bizonytalanság miatt, meg méregből is, mert nekik nem fognak diktálni hol nyaraljanak. Az előre berendezett iskolákat nem veszi igénybe senki, mert aki mégis elindul valamerre egyegy hétre az bőven válogathat szállodákban. Még itt Párizsban is van, magyarjaim, kik utolsó pillanatban értesítettek „foglalt helyet”, most megtehettem, válogathattam hotelokban. Valóban érdekes, hogy a bizalmatlanság mennyire kimutatható anyagiakban is. Párizs tehát nem ürült ki az idén nyáron. Nagy hőség van, mindenki otthon lezserkedik, mezítláb szaladgálnak a lépcsőházban, ahol uszoda is van ott most nagy az élet, régi szomszédok összebarátkoznak. Tetőteraszokon közös vacsorákat rendeznek, vidám mulatságok folynak s a hangos kedv miatt senki nem kiált csöndért, hiszen a hőség miatt aludni úgyis csak hajnalban lehet. Az ablakok tárva, ajtók is házakon belül s a kutyusok csak úgy betoppannak körülszaglászva, ugyan hogy is van annál a szomszédnál? Törik az okos fejüket, miért nem volt ez eddig és mindig így? Hogy a gazdi nem issza egyedül azt az esti wisky-jét, s az a furcsa szavú madame megkínál jóillatú pogácsájából és mindenki jókedvű nem gyújtanak villanyt, nézik azt a végtelen csillagos eget... Ugyan miért nincs ez mindig így? Mélyen tisztelt (--------) Úr! Talán csodálkozik most azon, hogy így nyilvánosság előtt fordulok Önhöz, de úgy érzem, hogy az a kiváló újságírói munka, amit Ön emigrációnkban végez, megérdemli a széleskörű közönség figyelmét. Évtizedek óta hűséges olvasója vagyok kiválóan szerkesztett lapjuknak, a Felsőbrunswicki Magyar Életnek. Sőt nem csak olvasója vagyok, hanem ráadásul előfizetője is. . Hízelgés nélkül be kell valljam, hogy a jobbnál jobb cikkek mellett mindig egyik legnagyobb érdeklődéssel várjuk az Ön írásait. Egy bátor hangon megírt (-------—) vezércikk mindig nagy élmény nekünk olvasóknak. Ahogy újévi írásában például ezeréves turáni hibáinkat ostorozza, hát kérem amellett sem lehet csak úgy közömbösen elsétálni, így ostorozni csak egy (-----) tud. Meg is jegyezte nagyon helyesen a múltkor társaságban egyik, jóbarátom a Faragó Jancsi. — Meg kell adni — mondta — az Ady Endre is tudott ostorozni ha rájött néha a happáré, de amit ez az ember csinál, az anyja mindenit, az példa nélkül áll az újságírás történetében. Valóban Ön (--------) besorakozott legjobbnevű zsurnalisztáink közé. De persze talán ez részben a Felsőbrunswicki Magyar Élet kiváló szerkesztőjének érdeme is, aki évek során, kitűnő szakmai szemével, egy ragyogó jónevű újságíró gárdát fedezett fel, nevelt ki, és tartott meg az újság számára. Hogy csak néhányat említsek a nagyszerű sorból. Ott jeleskedik elsőnek K.L., a kitűnő külpolitikai kommentátor. Hát külpolitikát kérem ma már sokan kommentálnak Középtől Távolkeletig, de ahogy K.L. kommentál azt nem tudja utolérni senki. Meg vagyok győződve arról, hogy a K.L. név ma már a budapesti írószövetség berkeiben is közszájon forog. Z.R. történelmi visszapillantásai pedig — szerénytelenség nélkül mondhatjuk — visszapillantás-irodalmunk gyöngyszemeinek tekinthetők. n.K.K. vadásztörténetei és útleírásai mindig szórakoztatók és b.b. ma már vitán felül sporttudósítóink legjobbjai között az élvonalban van. S.T. humoreszkjeit olvasva pedig néha a földön fetrengünk a kacagástól. Persze irodalmi téren sem marad el a lap. ... .... a lehelletfinom karcolatai és irodalomtörténeti ismertetéseiemberközelbe hozzák íróinkat, költőinket. Nem túlzok ha azt írom, hogy a karcolatírás művészetében ma már nyugodtan beszélhetünk egy kiforrott egyéni „...y ... a” stílusról. Amit persze néhányan, — mint például legújabban b...i...ia, és V...i A...a megpróbálnak utánozni. Mondanom sem kell vajmi kevés sikerrel. Na és N.N. versei? Ezt utoljára hagytam, de azt hiszem nem is kell említsem ezek is milyen olvasó-népszerűségnek örvendenek. Bár meg kell jegyezzem, itt már nem egészen látom a szerény két betű mögé bújás jogosultságát, hiszen hoszszú évek óta egész Felsőbrunswick tudja már, hogy Mokány Nelliről a híres költőnőről van szó. Na dehát Nellike már csak ilyen marad. Szerény szegényke mint az ibolya. Nem baj, csak így tovább!! Bár asszony költőkben nem igen bővelkedik irodalmunk, de volt valamikor egy Kaffka Margitunk, Lesznai Annánk és lám most van egy N.N.-ünk. No de visszatérve az Ön írásaira kedves !-----) Úr, arról mégegyszer csak a legnagyobb elismerés hangján tudok szólni. Kérem ne csüggedjen. A megkezdett és évek óta végzett munkát folytassa tovább. Ne csüggedjen, még akkor sem ha nevének jogtalan bitorlói akadnak. A múltkor is a Windsor környéki Magyar Hírlapban olvastam egy Ön aláírásával ellátott, cikket. Az írás mondanivalójából, csetlő-botló stílusából és kezdetleges mondatszerkesztéséből azonnal észrevettem, hogy a tikk írója nem azonos Önnel. Mi nagyon jól tudjuk, hogy (--------) csak egy van. A jövőben is mindig maradok (--------) Úr írásainak őszinte tisztelője, Só Bernát — Nem a pénz a legfontosabb. ^Jgz^mwrd^mosoj^i? A tanítónéni megkérdi a gyerekeket: mik szeretnének lenni, ha felnőnek. — No, Jenőke, mi akarsz lenni? — Párttitkár. — Nagyon jó. És te Pistike? — Szakszervezeti titkár. .— Ez is szép, hasznos foglalkozás. Hát te Móricka, te mit választanál? — Tanítónéni kérem, én még nem beszéltem erről a szüleimmel. De azt már most mondhatom, hogy dolgozni én sem szeretnék. * Két paraszt ül a börtönben. — Maga miért ül itt? — kérdi az egyik. — Azt mondtam a párttitkárnak: csapja meg a villám. — Na és ezért van itt? — Igen, mert a nyele a kezemben volt! Reagan és Andropov versenyt futnak Moszkvában. Reagan győz. Másnap a következő hírt közli a PRAVDA: „A tegnapi nagy versenyen Andropov elvtárs második, Reagan elnök pedig — utolsó előtti lett. SZÖVEG NÉLKÜL SÓ BERNÁT: Háromperces találkozás ezer év után A parkolóhely távoleső sarkában mindkettőnknek sikerült végre helyet találni. Egymás mellett parkolva, egyszerre szálltunk ki a két kocsiból. Felderült az arca amint megismert kezét vidáman előrenyújtva közeledett felém. — Szervusz, szervusz — mondta boldogan. — Mi újság? Ezer éve nem láttalak... Gyorsan megbecsültem magamban a távolságot az előadóterem bejáratáig. Rájöttem, ha abból az ezer évből, amióta nem láttuk egymást, csak az utolsó két év eseményeiről akarnék beszámolni, akkor is lekésnénk az előadásnak legalább az első felét. — Ez minden újság, amit eddig elmondtam — válaszoltam barátságosan. Előbb kicsit gyanakodva nézett rám, aztán a felismerés derűjét láttam átvillanni az arcán, amikor rájött, hogy válaszom éppen olyan képletes értelmű, mint az ő ezer éve. A következő három percről kis statisztikát készítettem magamnak. Ugyanis ennyi ideig tartott, míg a bejárati pénztárfülkét elértük, aztán elválva egymástól, mindketten elvegyültünk a nézőtér közönségében. Közben elsétáltunk néhány tucat Toyota és Chevrolet mellett. Egy-két Volkswagen sárhányójánál megálltunk, ahol barátom hevesen gesztikulálva magyarázott. Ugyanis anélkül, hogy megkérdeztem volna tőle, mi újság, a bejáratig szünet nélkül ő tartott szóval. Az első két és fél percben elhagyott hazánkat mérte fel közgazdasági és szociológiai szempontból, természetesen derűlátó, rózsás képet tárva elém. A maradék félpercben viszont emigrációnk siralmas állapotát ecsetelte. Az első rész nem volt számomra új. Amit mondott, mostanában gyakran hallott klisé volt. Papagájbeszéd. Elkoptatott üres szólam, kérdezés nélkül elhadart süket duma. Inkább az utolsó fél percben elmondottakat szembeállítva volt benne valami új, groteszk és sajnálatraméltó. Anélkül, hogy tudott volna róla, tragikomikusan mulatságos volt amit elmondott Mint oly sokan mások, ő is elújságolta, hogy nem régen járt otthon. Két és fél perc alatt megismerkedtem a jobbnáljobb állásokban levő egész rokonságával. Tudomást szereztem a rokonok külföldi útjairól, épülő nyaralóikról, brilliáns, tehetséges gyermekeikről, a gyermekek előtt álló nagyszerű jövőről. Megismerkedtem a legújabb épületekkel és a földből kinőtt városrészekkel. Hallottam a kolhozparasztok libahizlaldáiról, Kádár népszerűségéről és a volt hivatásos huszártisztek havi rendszeres találkozóiról, amit a Gellért szálló elegáns környezetében tartanak, ahol a főpincér ugyanolyan tisztelettel veszi át még ma is a borravalót, mint ötven évvel ezelőtt. Mert lám, jó irányban sok minden megváltozott Magyarországon, de egy-két dolog maradt a régiben. Ami, persze, megint csak jó. Monológjából különösen egy mondat ragadta meg a figyelmemet, amikor a ló túloldalára átesve, nagy hévvel dörögte: I — Az igazság az, öregem, hogy dúskálnak a jólétben, én mondom neked, dúskálnak... Úgy vettem észre, nagyon tetszhetett neki ez a szó. Közben elértük a pénztárfülkét, és megváltottuk a jegyünket. Az előcsarnokba lépve a Duna-menti kis ország Gellért szállós, Váci utcás napsugarjából egyszerre belecseppentünk az emigráció sivárságába. Oldalt, a mellékhelyiség bejárata mellett álltunk meg. Barátom suttogóra fogta a szót, s emigráns életünk kiábrándító sikertelenségeit vetítette elém komor képekben. Szinte lélegzetvétel nélkül beszélt a kihalófélben levő újságolvasó generációról, újságjaink politikai elmaradottságáról, az egymás torkának eső, marakodó csoportokról, elmaradozó ifjúságunkról, a közönyről. "Igyekeztem komoly arccal hallgatni. Szememben rodostói könnyek gyűltek, mikor szavát halkabbra fogva, egészen közel hajolt hozzám, és mégbizalmasabban súgta a fülembe: — És nézd meg, öregem, ezeket a hordószónokokat itten. Ezeket a szűk látókörű vezércikkírókat... Akik programokat dolgoznak ki a jövőre, és innen akarják megmagyarázni azoknak otthon, hogy mit és hogyan csináljanak. Közben elfelejtik, hogy azok szenvednek ott, öregem, azok a szegény nyomorultak, akik otthon maradtak, és nem ezek, akik megfutottak, és gyáván a dolgok könnyebbik felét választották... Kezet rázva gyorsan elbúcsúztam. Gondoltam hosszú lesz a műsor, jó lesz még előtte betérni a mosdóba. S ott, a mellékhelyiség magányában a tükör előtt fésülködve robbant ki belőlem a kuncogó kacagás. A pesti mondás jutott eszembe: — Ne röhögtessenek, uraim, mert cserepes a szám! De az ég szerelmére, döntsék el már végre, hogy végül is jólétben dúskál otthon a nép, vagy szenvedi... — Nincs a világnak olyan pontja, ahol én jártam volna — szokta mondani Lajos bácsi. S erről a témáról olyan színesen, olyan érdekesen tud akár órák hosszat mesélni, hogy szinte látjuk magunk előtt az embereket, a hegyeket, a folyókat, az országokat, ahol nem járt. Nagyon szeretem a csókodat, mert vanilla, csokoládé és eper-íze van! DERÉK FIÚ — Mit gondol, nem az én anyám az az őszes asszony? A hajó fedélzetén egy kezdő beat-zenekar adott koncertet. Esküjéhez híven utolsónak a hajókapitánya menekült el. — Valóban a szex az ön kutatási területe, Zoltán? ÚTI BESZÁMOLÓ •'**?** SZÖVEG NÉLKÜL MŰSOROS HAJÓ HÍA... Sajnálom kisasszony, de gyenge iskolai bizonyítványa miatt nem alkalmazhatjuk. COMPLETE ALTERATIONS REMODELING—RESTYLING Férfi női és gyermekruhák: Átalakítás Javítás Bartos Katherine Előzetes bejelentés * szükséges. Tel: 463-4898 FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! A koreai utasszállító gép lelövésének rejtélye Nagy György Egy hét óta a nyugati hírmagyarázók a legkülönbözőbb, sokszor nagyon is nyakatekert teóriákkal igyekeznekmegmagyarázni a koreai utasszállító repülőgépnek egy szovjet vadászgép által történt lelövését, amely 269 polgári személy életébe került. Egy részük görcsösen igyekszik csökkenteni e brutális terrorcselekmény jelentőségét és félreértésekkel, emberi tévedéssel próbálják mentegetni a bűnös szovjet tetteseket. De még a tárgyilagosságra törekvő hírelemzők és szovjet szakértők is zavarban vannak, amikor okokat keresnek arra, miért adta ki a kamcsatkai légierőparancsnokság az utasítást a személyszállító repülőgép lelövésére. A Reagan elnök televíziós beszéde folyamán és később az Egyesült Nemzetek ülésén lejátszott hangfelvétel a vadászgép pilótája és a földi parancsnokság közötti beszélgetésről minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a szovjet katonai hatóságok pontosan tudták miről van szó, tudták azt, hogy mit csinálnak. Nem lehetett kétségük arra nézve sem, hogy eljárásuk milyen nemzetközi felháborodást fog kiváltani és hogy igen nehéz helyzetbe hozza Moszkvát, amely éppen most készít elő nagyszabású „békehadjáratot” Európában és a szabad világ más részein az őszi hónapokra. Vajon miért követték el hát ezt a tudatos tömeggyilkosságot? Erre egyetlen nyugati hírmagyarázó sem tudott elfogadható magyarázatot adni. Viszont az elmúlt napok folyamán több olyan hír érkezett a Vasfüggöny mögül, amely megpróbál választ adni erre a kérdésre. Ezek szerint a szovjet katonai hatóságok azért lőtték le a koreai utasszállítót, mert ezzel Andropov politikáját akarták megtorpedózni. Lapunk egyik előző számában e sorok írója rámutatott arra, hogy a Szovjetunióban a hadsereg Brezsnyev utolsó éveiben olyan rendkívüli hatalomra tett szert, hogy valóságos állam lett az államban. Andropovtól, mint erélyes hírű embertől azt várták, hogy elődjéhez hasonlóan ő is mindenben a hadsereget fogja előnyben részesíteni, hát. Amidőn azután az új vezér a gazdasági reformokat látta szükségesebbnek mint a hadsereg kívánalmait, a katonák ellene fordultak. A koreai gép lelövése által megmutatták neki, hogy jobb lesz ha a jövőben rájuk hallgat, mert különben rengeteg akadályt tudnak a jövőben nemzetközi politikájának útjába gördíteni. A szovjet főváros mindig ismert volt arról, hogy ott a politikai versengés, a hatalomért való küzdelem túlhág azon, ami más országok vezetőségében normálisnak mondható. Most mind több hír fut be arról, hogy ez a folyamat az utóbbi hónapokban messze túlment az eddigi mértéken. A küzdelem a párt és a hadsereg között annyira kiéleződött, hogy lehetővé tehet egy a mostanihoz hasonló visszaütést. Ha a szovjet magas vezetőség valóban eljutott erre a mélypontra, úgy ez azt jelenti, hogy Moszkva cselekvőképessége szinte megbénult. A félő csak az, hogy a hadsereg, ha máskép nem tudja akaratát érvényesíteni, esetleg háborút is hajlandó kiprovokálni, hogy ő maradmint a polgári szektoro í°n a nyeregbe.