Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-10-08 / 41. szám
4 Az izraeli Munka Párt nem hajlandó egységkormányra Az „Associated Press” nevű amerikai hírügynökség Tel Aviv-i irodája jelentette: Yitzhak Shamir, külügyminiszter, akit Menachem Bégin hivatalos lemondása után Izrael elnöke kormányalakításra kért fel, azt javasolta az ellenzéki Munka Pártnak, hogy csatlakozzék a Likud koalícióhoz és azért cserében öt miniszteri pozíciót ajánlott fel a Munka Pártnak a megalakítandó új kormányban. A javaslatot azonban Shmon Peres, a Munka Párt elnöke és Yitzhak Rabin, volt Munka Párt-i miniszterelnök, egyaránt visszautasította. Mr. Peres a következőket mondta ezzel kapcsolatban a hivatalos izraeli rádióállomás munkatársának: — A Munka Párt nem fogadhatja el az ajánlatot, mert túlságosan lényeges különbségek választanak bennünket el a Likud-koalíció politikájától. Mindenekelőtt, nem értünk egyet a Likud-koalíció gazdaságpolitikájával, amely véleményünk szerint, egyáltalában nem alkalmas az izraeli infláció megszüntetésére, vagy csökkentésére. Ezenkívül, a Munka Párt, a Likud-koalícióval ellentétben, minden egyes izraeli katona azonnali visszavonását követeli Libanonból, valamint ellenezzük a Nyugati Parton új izraeli települések létesítését. Senki sem tudja, hogy Shmon Peres visszautasító válasza végleges-e, tekintettel arra, hogy Mr. Shamir az öt miniszteri tárca között két olyan miniszteri pozíciót ajánlott fel a Munka Pártnak, amely rendkívül jelentős: a hadügyminiszteri és a külügyminiszteri tárcát. Kétségtelen, hogy egy ilyen széleskörű koalícióval Mr. Shamir biztosabbá akarná tenni a Likud koalíció bázisát, amennyiben a Munka Párt véglegesen elutasítja a miniszterelnökjelölt javaslatát, az új kormány ismét az eredeti Likud-koalícióra fog támaszkodni, amelynek sorsa nem utolsó sorban függ a kicsiny orthodox vallási pártok támogatásától és általában 2-5 szavazatos parlamenti többségre támaszkodhat, ami minden szavazás esetében elegendő a parlamenti győzelemhez, de semmi esetre sem kényelmes. 6. oldal McNamara: A nukleáris fegyverkezés esztelen Robert McNamara, aki a Kennedy és a Johnson adminisztráció idején Amerika honvédelmi minisztere volt és jelenleg a Világbank elnöke, a közelmúltban cikket írt a Washington, D.C.-ben megjelenő politikai folyóiratba, amelynek neve: „Foreign Affairs”. Különlegesen érdekes az, hogy ez a folyóirat a külügyminisztérium félhivatalos támogatásával jelenik meg és ennek ellenére, Mr. McNamara cikkét, amely élesen szembefordul a Reagan-adminisztrációval, leközölték. És ez egyúttal jellemző az amerikai demokráciára. Robert McNamara cikkéből, rövid összefoglalásban, a következő részleteket közöljük: — A NATO állandóan azzal fenyegetőzik, hogy adott esetben fel fogja használni a keleti tömb ellen a nukleáris fegyvereket. Meggyőződésem, hogy ez az álláspont esztelen és veszélyes. A stratégiai nukleáris fegyverek igénybe vétele a Szovjetunió ellen, egyértelmű lenne az öngyilkossággal. Egy ilyen lépés a nukleáris fegyverek alkalmazásának láncreakcióját indíthatná el. A NATO állandóan hangoztatja, hogy egy esetleges, szovjet támadás esetén, elsőként alkalmazná a nukleáris fegyvereket, megtorlásként. A nukleáris fegyverek elsőként történő igénybevétele elavult és semmiképpen sem akadályozhatna meg egy konvencionális fegyverekkel végrehajtott szovjet támadó akciót. Senki sem építhet fel egy hihető katonai támadást megelőző akciót — ha ez akció egy hihetetlen és elképzelhetetlen tettre támaszkodik, mint alapra. — Az Egyesült Államok alapvető elvként fogadta el, hogy nem használ elsőként nukleáris fegyvereket, amíg lehet. De hát meddig? Ez a meghatározás hiányzik a kijelentésből. Javaslom, hogy a nukleáris fegyverekkel való fenyegetőzés helyett a NATO igyekezzék konvencionális haderejét tökéletesíteni és felfejleszteni, létesítsen egy „atomszabad” területet Európában és a Nyugat-Európában elhelyezett hatezer amerikai nukleáris fegyverből hozzávetőlegesen háromezret vonjon vissza. (Érdemes megjegyezni, hogy 1983 elején Brüszszelben, zárt ajtók mögötti értekezleten, a nyugati szövetségesek ugyanezt javasolták, de a Reagan-adminisztráció a javaslatot elutasította, ismerve a Szovjetunió szavahihetőségét. — Szerk.) — Hangsúlyozni szeretném, — írja McNamara,—hogy a két amerikai elnök (Kennedy és Johnson) akiknek adminisztrációja alatt honvédelmi miniszter voltam, egyike sem lett volna hajlandó nukleáris fegyvereket bevetni, semmilyen körülmények között. Mindkét elnökkel számos alkalommal beszéltem erről és a nukleáris fegyverek teljes elvetését javasoltam és mindketten elfogadták javaslatomat. Mr. Kennedy sohasem gondolt arra, sem az 1961- es berlini, sem az 1962- es kubai válság idején, hogy nukleáris fegyvereket alkalmazzon a Szovjetunió ellen. Mr. McNamara cikkével kapcsolatban nyomban megtörtént a Reagan-adminisztráció válasza. A Pentagon szóvivője a következőket mondta az újságíróknak: — Robert McNamara azt állítja, hogy az amerikai „nukleáris védelmi ernyő” Nyugat-Európára vonatkozóan nem egyéb közönséges csalásnál és ahelyett, hogy csökkentené, a valóságban növeli a háborús veszélyt. Bármilyen indokból is íródott ez a cikk, annyi bizonyos, hogy Mr. McNamara a jelen helyzetben és a jelen időpontban nem szolgálta amerika érdekét, és nincs tisztában a valósággal. Robert McNamara, volt amerikai honvédelmi miniszter, aki jelenleg a Világbank elnöke, sajtóértekezleten válaszolt az újságírók kérdéseire a „Foreign Affairs” nevű politikai folyóiratban legutóbb megjelent cikkére vonatkozóan. Paul Robinson, amerikai nagykövet, mondta Ottawában egy sajtóértekezleten az újságíróknak. Brian Mulroney, a Progresszív Konzervatív Párt új vezetője, úgynevezett „udvariassági telefonbeszélgetést” folytatott Reagan elnökkel, közvetlenül azután, hogy elfoglalta parlamenti képviselői székét. Amikor Mr. Mulroney felhívta az Elnököt, a kettejük közötti beszélgetés alkalmával felmerült a lehetősége annak, hogy Washington D.C.-be utazik magánlátogatásra és megbeszélést folytat majd Mr. Reagannal. Ez a téma a két államférfi között csak általánosságban merült fel. Határozott lehetőség van azonban arra, hogy Mulroney az amerikai fővárosba látogat. Az időpont felől még nem történt döntés. • Az amerikai cruise rakéták kanadai kipróbálásának ellenzői és a federális kormány ügyvédei október 11-én fogják elmondani érveiket a „Federal Court of Appeal” előtt. Az ellenzők összesen 26 különböző csoportból (szakszervezetek, békecsoportok, feminista szervezetek, stb.) alkottak egy olyan szervezetet, amelyet így neveztek el: Operation Dismantle, Inc. Ez a csoport azzal érvel, hogy a cruise rakéták kanadai kipróbálása alkotmányellenes. A federális kormány jogi képviselői szerint viszont a kormány nem lépte túl hatáskörét, amikor ezt a döntést hozta és különben is a döntés politikai jellegű, politikai jellegű határozatokban viszont a federális bíróságoknak nincs joguk beleavatkozni.• A külügyminisztérium jelentette, hogy két szovjet kémet kiutasítottak Kanadából. A szovjet „diplomatákat” az RCMP ügynökei érték tetten, amikor éppen bizalmasnak nyilvánított katonai titkokat akartak megvásárolni. Allan MacEachen, külügyminiszter és helyettes miniszterelnök, kijelentette a parlamentben, hogy tudomása szerint ebben a kémkedési ügyben a kiutasított két szovjet diplomatán kívül senki más nem szerepelt. Az incidens dátuma — érdekes módon — pontosan egybe esett azzal a dátummal, amikor egy szovjet pilóta lelőtte a délkoreai személyszállító repülőgépet. Az incidenst azonban a külügyminisztérium akkoriban nem jelentette. Mr. MacEachen arra hivatkozott a képviselőházban, hogy akkor a repülőgép-incidenst nem akarták „összekeverni” a kém-incidenssel. Az ellenzék képviselői (konzervatívok és NDP képviselők egyaránt) élesen támadták a külügyminisztert, azzal érvelve, hogy a külügyminisztériumnak nem állt jogában a kém-incidens eltitkolása, mivel a kanadai polgároknak joguk van minden kormánytevékenységről értesülni. • Svend Robinson, az NDP federális képviselője nemrégiben különleges okmány másolatát mutatta be a parlamentben. Az okmány az RCMP biztonsági szervezetének a kibővítésére vonatkozott, hivatalosan bizalmasnak minősítettek és egy paragrafusa szerint az RCMP biztonsági szervezetének a költségvetésére 67,7 millió dollárt irányoztak elő. Robert Kaplan, federális főügyész, az interpellációra azt válaszolta, hogy az állítólagos költségvetés számadatát sem megerősíteni, sem cáfolni nem hajlandó. Mr. Kaplan kommentárja: Az okmány nyilvánosságrahozatala mindenképpen tévedés volt, mivel egy ilyen költségvetés nyilvános jelentése ellentétes a kormánypolitikával, attól függetlenül, hogy a számadat helyes-e, vagy helytelen. • A Kanadai Statisztikai Hivatal közölte nemrégiben, hogy az utóbbi két esztendőben az országban az infláció üteme felülmúlta a jövedelmek emelkedésének az ütemét. Az egész évre kivetített inflációs áremelkedés 5,5 százalék, míg a jövedelmek átlagosan csak évi 4 százalékkal emelkedtek. A Statisztikai Hivatal azt is közli, hogy a közeljövőben nem várható Kanadában a munkanélküliségi arányszám „jelentős” csökkenése. George Don Quixote új szélmalom-harca Az 1984-es amerikai elnökválasztási küzdelem egyik legérdekesebb figurája George McGovern lesz, aki 18 esztendőn keresztül South Dakota állam szenátora volt és 1972-ben a Demokrata Párt elnökjelöltje lesz ismét. Mr. McGoven politikai karrierje mindenképpen figyelemre méltó: az 1972-es elnökválasztáson olyan hatalmas arányban veszített republikánus ellenfelével, Richard Nixonnal szemben, amire az Egyesült Államok történetében még nem volt példa. Még saját állama, South Dakota is ellene szavazott, Massachusetts volt az egyetlen állam, amelyben — a Kennedycsalád óriási vagyona, politikai, társadalmi és intellektuális befolyása következtében — győzött. 1980-ban a választáson, 18 esztendei szenátori tevékenység után, kibuktatták South Dakota szavazó polgárai. Az 1974-es elnökválasztásra Mr. McGovern a következő „kilátásokkal” indul: nincs kampány-managere, mert senki sem hajlandó a reménytelen pozíciót vállalni. Sem South Dakota, sem a Demokrata Párt országos szervezete nem támogatja. Felesége kijelentette, hogy ő sem támogatja férje elnökválasztási kampányát. (Ez annál is meglepőbb, mert amikor a riporterek megkérdezik az elnöki aspiráns feleségét, természetesen, mindegyikük lelkes szavakkal nyilatkozik férjéről, hiszen nem mondhatja: Eszük ágában se legyen ilyen ostoba fráterre szavazni, magam is régen megbántam, hogy annak idején feleségül mentem hozzá.) George McGovern politikai programja a következő: — Amerika és szovjet vonalon a fegyverkezés csökkentése — Amerika beavatkozásának megszüntetése Közép-Amerikában — a jelenleginél közelebbi és kedvezőbb kapcsolatok Kubával. A probléma ezzel kapcsolatban az, hogy minden egyes pontja szerepel, vagy a demokrata, vagy a republikánus esetleges elnökjelölti aspiránsok tablóján, sőt a legtöbb pont mindkét párt programján szerepel. Mickey Kantor, Los Angeles-i ügyvéd, a demokrata elnökválasztási kampány egyik főstratégájának a véleménye: — George McGovern nagyon rendes és tisztességes ember, teljesen reménytelen elnökválasztási kampányának legfőbb hibája az, hogy George nemcsak szélmalmok ellen harcol, de olyan szélmalmok ellen akar küzdeni, amelyek ma már nem is léteznek. A katolikus egyház is szembefordult Marcossal Ferdinand Marcos, filipino elnök, problémái nem enyhülnek, annak ellenére, hogy nemrégiben kijelentette: a tüntetések rövidesen meg fognak szűnni és az élet a Fülöp Szigeteken normalizálódik. Marcos a tüntetésekért a kommunistákat tette felelőssé. A jelek azonban arra mutatnak, hogy a filipino polgárok felháborodása a politikai ellenzék vezetőjének meggyilkolásával kapcsolatban, semmiféle vonatkozásban nincs egy esetleges kommunista izgatással , amire egyébként sincs bizonyíték. A Marcos elleni tüntetések egyre folytatódnak és a tüntetésekben főleg a fiatalok, de résztvesznek középkorúak és időskorúak is. Néhány nappal ezelőtt Jaine Lin kardinális, a filipino katolikus egyház vezetője, a következőket mondta egy prédikációjában, — írják a jelentések: — Az országnak szörnyű vérontással kell szembenéznie és ennek elkerülésére egyetlen mód van: Marcos elnöknek mielőbb szabad, demokratikus választásokat kell tartania és az állami bíróságokat fel kell szabadítani a kormány ellenőrzése alól. A fent idézett szavak mindenekelőtt azért jelentősek, mert a Fülöp Szigeteken a római katolikus egyház intellektuális, érzelmi és politikai befolyása elvitathatatlan. A filipino polgárok 99 százaléka katolikus és az a körülmény, hogy Sin kardinális, a filipino katolikus egyház szellemi vezetője, szembefordult a kormánnyal, esetleg végzetes lehet Ferdinand Marcos számára. A kardinális kijelentése az államnak alárendelt bíróságát tekintve, különösen érdekes. A nyugati világban csak nagyon kevesen tudják, hogy a Fülöp Szigeteken egyetlen bíróság és egyetlen bíró sem független az államhatalomtól. Amerikában, Kanadában, Angliában és Franciaországban, a bíróságok döntései teljesen függetlenek az adminisztráció álláspontjától, egyszerűen azért, mert a bírák és bíróságok függetlenek. A Fülöp Szigeteken a bírák és a bíróságok az államhatalom alárendeltjei. Ez a magyarázata annak, hogy Jaime Sin kardinális a jelenlegi körülmények között nem javasol hivatalos vizsgálatot és bírósági tárgyalást az ellenzéki vezető meggyilkolásával kapcsolatban. Ferdinand Marcos különleges és kínos problémát jelent a Reaganadminisztráció számára. Mr. Reagan, aki — különböző szempontok miatt — hajlandó volt Marcost támogatni — óvakodik attól, hogy a filipino válság kérdésében nyilatkozzék. Amerika kapcsolata a filipino ellenzéki vezető meggyilkolása óta, a Fülöp Szigetekkel — a legenyhébb kifejezést használva — feszült és tartózkodó. Ha Ferdinand Marcos elhatározza, hogy mindennek ellenére mégis, megmarad pozíciójában, válságos helyzetet teremt a Fülöp Szigeteken. A római katolikus egyház hivatalos szembefordulása adminisztrációjával reménytelenné teszi helyzetét és amerikai, angol és francia hírmagyarázók egyetértenek Jaine Lin kardinális véleményével. Marcos maradása komoly veszélyt jelenthet a Fülöp Szigetek számára. Már csak Gyilasz élt. „Tito, Kardelj, Rankovics és Gyilasz” — ez volt az egyik népszerű jugoszláv partizándal refrénje a háború alatt, az éneke visszatérő sora egyértelműen jelezte, hogy a jugoszláv kommunista párt hierarchiájában az akkor még fiatalember Milován Gyilasz a negyedik helyet foglalta el. 1954 januárjától többé nem hangzott fel ez a katonanóta; ekkor Gyilaszt megfosztották minden állami és párttisztségétől és végül ő maga úgy döntött, hogy kilép a pártból. A 4 jugoszláv „nagy” közül már csak ő van életben. Kardelj 79-ben, Tito 1980 májusában, a kegyvesztetté lett Rankovics pedig az elmúlt hetekben hunyt el. A politikai ellenfeleit túlélő crna goraci, keményvágású Gyilasz önéletrajzának negyedik kötetében, amely az 1945-66 közötti éveket tárgyalja, nem mond sok újdonságot, mégis, aki meg akar ismerkedni a háború utáni Jugoszlávia állami életével, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének történetével és aki be kíván pillantani a kommunista világmozgalom kulisszái mögött lezajlott eseményekre, aligha nélkülözheti a szóbanforgó könyvet. „A hatalom évei” című műben az egykori jugoszláv pártvezér elmondta, hogyan élvezte ő maga is elvbarátaival együtt a háború után megszerzett hatalom édességét. Az általuk gyakorolt terror igazságtalansága azonnal szemébe ötlött, de akkoriban áthatotta az a meggyőződés, hogy ezek a rendőri módszerek csupán ideiglenesek és nemsokára megvalósulhat a mindenkinek jogokat és békét adó osztálynélküli társadalom. Gyilasz csakhamar felismerte, hogy nem múló bajokról van szó, hanem a kommunista ideológia alapjai hibásak. A jugoszláv másképpen gondolkodók közül sokan nem kedvelik őt. Némelyek nem tudják elfelejteni, hogy a háború utáni években ő is részt vett a nem kommunisták üldözésében. A jugoszláv párt viszont sohasem bocsátott meg neki. Tito nagylelkűnek bizonyult más ellenfeleivel szemben, de Gyilaszt — majdnem tízévi börtönbüntetés után is — 1977-ben súlyosan meg FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! bélyegezte. Kijelentette róla, hogy gyenge jellemű ember, aki a szocializmus átmeneti nehézségei elől futott át az ellenség táborába. E negyedik kötet legfőbb tanulsága: a demokráciákban a parlamenti választások és a szabad sajtóban lezajlott viták a politikai harc eszközei; a diktatúrákban a politikai küzdelem ádáz klikk-vetélkedések formájában megy végbe. Bármenynyire joggal bírálható hiányosságai vannak az úgynevezett polgári demokráciának, még mindig jobb mint a nép, a nyilvánosság kizárásával, különféle titkos mahinációkkal folyó klikkharcok ingatag talajára alapozott diktatúrák. A szerző rámutat arra az ellentmondásra, amely örökösen gyötri az egypártrendszert. Ha a vezetés nem törekszik reformokra, akkor a politikai-gazdasági struktúra megmerevedik, korszerűtlenné válik és az egész társadalom válságba kerül. Ha viszont az egypártrendszer vezetői reformokra szánják el magukat, akkor egyben olyan erőket szabadítanak fel, amelyek a diktatórikus rendszer ellen fordulnak. Gyilasz ezt a dilemmát feloldhatatlannak látja és épp ezért kételkedik abban, hogy az „önigazgatású” Jugoszlávia képes felülről jövő korszerűsítések révén megújulni. Márai Sándor könyvei: ítélet Canidosban $3.50 Judit és az utóhang $10.00 Jób és a könyve $15.00 A delfin visszanézett $12.00 San Gennaro vére $10.00 Megrendelhetők: Újváry- „Griff’ Kiadó Titurelstrasse 2 D-8000 München 81 Telefon: (0 89) 98 94 23