Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-11-12 / 46. szám
¥ ¥¥-----¥ ¥—¥ Magyarországról jelentik v—mk vs -*vz-y—* k • Otthon is visszaesett a forgalom. A személyszállító vonatok az ország belterületén 11,4 %-kal kevesebb utast szállítottak az elmúlt háromnegyedévben, a tavalyinál. A forgalom, — írják otthon — a tarifa emelése miatt esett viszsza. • Egy magyar kémelkészült. A monográfia ötkötetes lesz, a most megjelent első kötet nyolcszáztíz oldalas, 13 szerző munkája és Szeged város és környéke történetét tárgyalja a Kőkorszaktól 1686-ig. • A Margitszigeten újabban már nemcsak férfi, hanem női rablóbanda is fosztogatja a munista pártküldöttség turistákat. Legutóbb két utazott Angolába, ahol német turista lányt foszaz angolai kommunista vezetőkkel tárgyaltak. „Áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, különös figyelmet fordítva az afrikai földrész problémáira” — írja a hazai lap. A magyar kommunisták biztosították az angolaiakat további támogatásukról. • A Szegedi Történeti Monográfia első kötete tottak ki, majd összevisssza verték őket. A rendőrség elfogta Váradi Józsefné 18 éves és Müller Józsefné 23 éves rablót, s letartóztatta. • Otthon is bemutatták a Gandhi című dokumentációs filmet. A film iránt nagy az érdeklődés. • A „felszabadulás utáni töténelemoktatás feladatai” címmel tartottak országos értekezletet, melyet a hazai politikai főiskola és a művelődési minisztérium rendezett. Lakatos Ernő így oktat ki bennünket: a mostani konferencián a történelemtudományok művelői a munkásmozgalom oktatóival közösen keresnek választ arra, hogyan lehet a marxista-leninista tudományosság és pártosság követelményei szerint korszerűentanítani a pártoktatásban és az állami felsőoktatásban a felszabadulással kezdődött forradalmi átalakulás magyarországi történetét. (E néhány sort azért közöltük, hogy az emigrációban élő magyar tanítók okuljanak belőle, hogy mennyire lehet használni idekünk a hazai „történelem könyveket”, amik a kommunisták propaganda céljait szolgálják és semmi esetre sem tárgyilagosak. ( Szerk.) • A hazai sajtó hivatalos jelentésben ezt írja a grenadai eseményekkel kapcsolatosan: „A Szabad Grenada Rádió jelentése szerint Maurice Bishop volt grenadai kormányfő a helyi idő szerint szerdán délután életét vesztette. A közleményben amit a hírügynökségek Hudson Austin főparancsnoknak tulajdonítanak, bejelentették, hogyforradalmi katonai tanácsot’ állítottak fel az ország irányítására.” Eddig a Magyar Nemzet szószerinti idézete. Tehát nem írják meg, hogy megölték, hanem hogy Maurice Bishop „életét vesztette”. Ezek után semmi kételyünk abban, hogy Maurice Bishop megölése mögött a kommunisták állanak, bár ő kommunista volt, de az utóbbi időben nem követte vakon a kubai és szovjet tanácsadóit... • Egy elkésett pesti vicc: Bush alelnök pesti beszéde után: - Hát ezt most hová küldjük...? }. Az „újjáéledt” Bourassaval küzd Pierre a szeparatizmus ellen Robert Bourassa, a québeci liberálisok egykori pártvezetője, aki évekig Quebec miniszterelnöke volt, a kanadai politikai élet új phoenixmadara. Monsieur Boutassat a québeci Liberális Párt 75,4 százalékos szavazattöbbséggel ismét elnökké választotta. Gyakorlatilag ez anynyit jelent, hogy a legközelebbi provinciális választáson Robert Bourassa fogja pártját vezetni Rene Levesque és a Partie Quebecois ellen és ha győz, Quebec miniszterelnöke lesz. A pozíció nem lenne számára új: Monsieur Bourassa évekig volt Quebec miniszterelnöke és amikor Rene Levesque kibuktatta, kijelentette, hogy „véglegesen” visszavonul a politikai élettől. A politikusok életében azonban nincsenek „végleges” elhatározások: Robert Bourassa ismét indult és győzött. Pierre Trudeau nyomban táviratban üdvözölte Bourassót. A kanadai federális kormány miniszterelnökének lelkesedése érthető és indokolt. Rene Levesque kétségtelenné tette, hogy a legközelebbi provinciális választás után, amennyiben a PQ győz, proklamálni fogja Quebec teljes elszakadását Kanadától. Semmi sem olyan veszélyes a liberálisok számára, mint egy ilyen lépés. A federális Liberális Párt legerősebb parlamenti bázisa, amely a párt számára évek óta biztosítja a parlamenti többséget, Quebec. Quebec elszakadása 76 parlamenti képviselő (közülük 75 liberális, egy konzervatív) leválását jelentené és tekintettel arra, hogy a Gallup Közvéleménykutató Intézet legújabb felmérése szerint a konzervatívok népszerűségi százaléka 62 százalékra emelkedett országos vonalon, a liberálisoké pedig 23 százalékra csökkent, a québeci bázis elvesztése olyan katasztrófát jelentene a liberálisok számára, amelyet (Trudeauval, vagy Trudeau nélkül) nem tudnának túlélni. Mr. Trudeau számára — egy súlyos és majdnem reménytelen helyzetében — Robert Bourassa az egyetlen parányi remény. Ha a miniszterelnök tudna magyarul, alighanem lágyan dalolná Robert Bourassa felé fordulva, az ötvenes évek sikeres magyar slágerét: — Te vagy a fény az éjszakában... Kérdés azonban az hogy Bourassa, aki tehetséges politikus és egyébként tisztességes embernek tűnik, valóban „fény” lehet-e abban az áthatolhatatlan sűrűségű politikai ködben, amelyet Mr. Trudeau gazdasági és pénzügyi politikája teremtett Kanadában? MEGHÍVÓ 1083-1983 Örömmel értesítünk Kedves Testvérünk, hogy Templomunk és Egyházközségünk BÚCSÚ ÜNNEPE az idén egybe esik három Magyar szentünk ünnepével. 900 esztendeje annak hogy István királyt, Imre herceget és Gellért püspököt az Egyház __ _ szenté avatta, és így mindannyiunk példaképévé tette. Ezen alkalomból szeretettel hívjuk meg Önt, Kedves Családtagjait és Barátait a SZENT IMRE EGYHÁZKÖZSÉG PLÉBÁNOSA ÉS EGYHÁZKÖZSÉGI VEZETŐSÉGE által rendezett programokra. Tisztelettel emlékezve Szentjeinkre, kilenc napos lelkigyakorlatot tartunk. Oki. 29 — 6p.m. Templomunk 50 eves szenielesi Jubileum Misei torija: Őr. Fű/ Ualá/s, O. Cut. Oki. 30—II «.m. Rcv. Jelinek Antal Oki. 31 — 6p.m. Dr. Fűz Balázs, O. Cisl. Nov. 1 — 6p.m. Di. MihályiGilben, O. I’taem. Nov. 2 — 6 p.m. Rév. Skcrl Alfonz Nov. 3 — 6 p.m. Dr. Mihályi Gilben, O. Praem. Nov. 4 — 6 p.m. Rcv. Dengl Miklós, O.I.M. Nov. 5 — 6 p.m. Rcv. Dengl Miklós, O.E.M. Nov. 6— ilu.m. Dr. Irányi László, Püspök Atyánk Magyar papjaival együtt concelebrált Szentmise áldozatot mutat be, szentbesédet mondás felszenteli a most átalakitott- restaurált kis templomunkat. A Szentmise után, amíg az ebédet tálalják, filmvetítés lesz a Hallban, László Püspök Atyánk püspökké szentelésével kapcsolatban, ami Washington, D. C- ben volt, 1983. július 27.-én. Ünnepi ebéd: kb. I p.m. Máj-gombóc leves Rántott disznóhús vagy Rántott csirke Körítés: krumpli vagy parolt vörös káposzta Savanyúság: Házi sütemény Adomány: $10 Jó minőségű italok kaphatók. Kérjük a Kedves Testvéreket hogy előre jelentsék be, hogy ebédet szeretnének rendelni, mert csak így tudunk mindenki számára ebédet biztosítani. Asztalfoglalás miatt forduljanak a következőkhöz: Dr. László Gábner: 444-3495 Mr. John Marosvári: 964-9118 Mr. Lőrinc Böhm: 871-4380 Ebéd után ÜNNEPI MŰSOR lesz, azután különféle szórakozási lehetőségek: tombola, ügyességi játékok, zene. Szeretettel hívjuk és várjuk Egyházközségünk ünnepségére, a Plébános és az egyházközségi Vezetőség Sl. Emcric’sChurch, 1017 N. I7tb Street. Milwaukee, Wl Telefon: (414)933-1240 Vendégj ár ás Saáry Éva Ma délelőtt vonatra tettem utolsó szállóvendégemet is. — Utolsót?? Az égiek akarata kifürkészhetetlen ... Ez a nagy, nyári vendégjárás jó is, rossz is. Epiktetusnak van igaza, aki azt mondja, hogy „nem a dolgok nyugtalanítanak bennünket, hanem a dolgokról alkotott képzeteink”, s majomkísérletek bizonyítják, hogy a külső bosszúságok elleni oktalan védekezés jobban megviseli az élőlények idegzetét és fizikai állapotát, mint a bajokba való türelmes beletörődés. Máshol, máskor már papírra vetettem, hogy a vendégjárás olyan, mint a jégeső: természeti csapás, melyet — mivelhogy úgysem lehet ellene semmit sem tenni, — alázattal el kell viselni, levonva belőle a hasznos tanulságokat. („Kádár bosszúját” úgy is fel lehet fogni, mint valamiféle „különadót”, amit azért kell fizetnünk, mert az otthoniaknál jobb körülmények között, s főleg sokkal szabadabban élünk.) — Olyan a lakásod, mint valami klub, — fejtette ki nemrégiben egyik maliciózus (de hűséges!) barátom. — Akármelyik este érkezik az ember, mindig talál itt 8-10 vendéget — öt világrészből! — akikkel kötetlenül megvitathatja a világpolitika, a „magyar valóság” kérdéseit; elbeszélgethet irodalomról, művészetről, de felcsipegetheti a legfrissebb „nemzetközi pletyka”-morzsákat is. S közben itallal, teasüteménnyel traktálják... s legfeljebb bűzös cigarettájával űzi ki az erkélyre a „figyelmes háziasszony”... Mi tagadás, ebben a meghatározásban van némi (?) igazság. Tulajdonképpen a Sors keveri a kártyát, ő határozza meg, hogy kik jönnek össze (s miért fontos az, hogy összejöjjenek!) nyaranta-telente szerény hajlékomban”. Legtöbbször az az érzésem, hogy nincsenek véletlenek! Lányaim révén, nemcsak az idősebb korosztály fordul meg nálam, hanem a fiatalabb is, s így „széles keresztmetszetben” van alkalmam szemlélni a nyugatikeleti magyar társadalom alakulását. Idén, például, életükben először nyugatra látogatott, autóstoppos hazai ifjak botlottak össze nálam németországi, öntudatos, magyar cserkészekkel. Előbbiek is, utóbbiak is — „átutazóban” — csak rövid lugánói tartózkodást terveztek, de aztán (naprólnapra halogatva a búcsút) végül vagy két hétig maradtak. Úsztak, eveztek, vindszörföztek a tavon, de (a honiak becsületére legyen mondva) olvastak, sőt: a kétféle magyar fiatalság között olyan heves világnézeti és politikai eszmecserékre került sor, hogy nem egyszer ráment az egész éjszaka... Nehéz lenne ezeket a beszélgetéseket egy rövid cikk keretében rekonstruálni, így csak kiragadott példákkal élek. Az otthoniak, többek között, megbotránkozva mesélték, hogy párizsi tartózkodásuk alatt, egyes falirajzokon egyenlőségjelet láttak a horogkereszt és a sarló-kalapács között. „Hogyan lehet a kettőt öszszehasonlítani?” — mondták. Azt a tényt, hogy a Szovjetunióban „is” voltak (vannak) koncentrációs és haláltáborok, természetesen nem tudták és nem akarták elfogadni. Azt is (elég sikeresen) a fejükbe verték, hogy csak Amerika akar háborút, míg a Szovjetunió a „béke őre”... és sorolhatnám a hangzatos hamis szloganokat... Természetesen, tíz körömmel védték a hazai rendszert a Kádár Jani bácsit”, akinek az otthoni jólét köszönhető, s akinek életéért mindenki és minden nap térdenállva imádkozik... Még az elszakított területek magyarjainak rút cserbenhagyására is száz enyhítő körülményt találtak. A nyugatra disszidált, „rossz” magyarokkal szembeni ellenszenv és gyanakvás (még az intelligensebb menekülteknél is olyan gyakran felbukkanó) tüskésdisznó-magatartása is megvolt bennük, mikor mindenre azonnal rávágták, hogy amit itt kint mondanak vagy írnak, „éppolyan hazugság, mint az otthoni, csak más előjellel”... Ezek után, roppant elcsodálkoztam, mikor a könyvszekrény tartalmát végigböngészve, kis zavarral ugyan, de azonnal kimarták az 1956-os forradalommal foglalkozó könyveket, s mohón felvitték őket szobájukba... A csatározások, a dokumentumok asztalra tétele során érveik egyre kongóbbá, egyre szürkébbé váltak, annyira, hogy végül meg is szántam őket. Félek, elbizonytalanodva, zavaros lélekkel tértek haza, ami nem fogja megkönnyítent idősebb korosztályból kilátogató honfitársakat nem kell meggyőzni. Zömmel ők is védik, mentegetik a rendszert, de a múlton (melyet maguk is átéltek) nem nagyon vitatkoznak. Bennük egy bizonyos cinizmus, magánéletük kényelmes toronyszobává építése (az anyagi javak túlértékelésével!s a beléjük vett félelem dominál. Legtöbbjük nem mer hazavinni még olyan ártatlan nyomtatványt sem, mint a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör (SMIKK) őszi (Mohács és a kiegyezésközti történelmi eseményekkel foglalkozó!) programfüzete, ahogy nyugati újságokról, könyvekről ne is beszéljek... A nők — általában, — bátrabbak. Ügyesebben is elcsomagolnak mindent (hogy hová és hogyan, azt okosabb nem részletezni). Ma délelőtt vonatra tettem az utolsó idei vendéget is. „Uff!” — mondaná az olasz, a megkönnyebbülés felszakadó sóhajával. Ismét csend van és béke. Ülök a tóparti kávézó teraszán, nézem az apró hullámokkal hánykolódó vizet, eszem az emigráció „keserű” sonkás zsemléjét az otthonról ajándékba kapott cecei paprikával... s estére, televízió nézés közben, fel-felhörpintek egy pohárkával az — évek óta gondosan érlelt — kisüsti körtepálinkából ... A legújabb kis térítőket, hamutárcákat már tegnap elrendeztem a többi közé, az erre predesztinált dobozba... addig is, amíg megnyitom Lugánóban magyar népművészeti boltomat... Rokonaim, barátaim, hívott és hívatlan ismerőseim kihozzák magukkal otthonról a hazai ízeket, elárasztanak bennünket problémáikkal, de legfrissebb politikai vicceikkel is. Mit kapnak mindezért cserébe? Nosztalgiát (a téli hideg napokra) és a kételyeket... A maguk szempontjából (!) nagyon igazuk volt az oroszoknak, amikor azonnal leinternálták a háború után Nyugatról visszaérkezett szovjet katonákat: „Túl sokat láttak, terjesztik a fertőzést!” A Nyugat-Keleti magyar eszmecserének — ha legtöbbször „süketek beszélgetése” is, — megvan a maga értéke és értelme. A baj csak az, hogy (különösen mi, itt, Európában!) nem tudjuk, mit hoz a jövő l?ni otthoni helyzetüket. Párizs js Párizs... Beszéljünk erről is... Szőke Klári Halottak napján barátnőimmel megbeszéltük, hogy kimegyünk a temetőbe fölkeresni elhunyt magyar barátaink sírját. Sokan eltűntek közülünk, méghozzá váratlan gyorsasággal és fiatalon. A legidősebb ötvennégy éves volt. Nőtlen, jómódú, kedélyes ember. Szerettük és ő is szeretett bennünket asszonyokat. (Egyiket másikat nagyon is szerette.) Egy amerikai vállalat képviselőjeként élt itt Párizsban, dollárban fizették, s ő szívesen szórta a pénzt a szépasszonyokra. Fölvillanyozódott, megelevenedett körülötte az élet. Egy vállalati rutinvizsgálatnál kis daganatot fedeztek föl a nyakán. További vizsgálatnál kiderült, hogy rákos. Tüdőrákos. Abban az időben én lettem állandó partnere, ragaszkodott hozzám. Talán megérezte, hogy nekem már van rutinom az ilyen távozóban levők mellett kitartani? (Kedves szeretője még Párizsból is elutazott, „mert ezt nem lehet kibírni”.) Nekem bírnom kellett. Amíg ereje volt a Boulogne-i erdőben sétálgattunk, ha elfáradt beültünk egy-egy hangulatos erdei étterembe, ő az örök élet titkairól faggatott. Hogy tudok hinni? Mi a hit titka? Létezünk-e odaát, vagy most végérvényesen vége lesz mindennek?... Olyan gondolatokat dobott föl, melyekkel biztos vagyok benne, életében nem foglalkozott. Kétségbe is estem. Ismertem, azt hiszem mindent tudtam róla, életszerető, könnyelmű ember volt, de éppen ezért önző, hiszen kegyetlenül beletaposott más emberek életébe, s nem vette észre azt akinek fájdalmat okozott. Mit tehetek én itt? Ha hagysz enni míg a gyomgyan segíthetek ennek a rom működik? szegény, keveredett léleknek? Miért ragaszkodik hozzám, mit vár tőlem? Sokat, nagyon sokat gyötrődtem abban az időben, emberfelettien nehéz volt vidám cikkeket írni Párizsból, vinni a magam életét. Lefogytam, a férjem haragudott, igaz csak egyszer tört ki, de aztán mégis ő adott jó tanácsot. — Ajánld neki olvassa a Bibliát. Van még ideje rá. — Sajátunkat adtam neki kölcsön, de másnap visszahozta, szinte hozzámvágta: Mi van ebben vigasz, hiszen olyan mint a Decameron, ebben mindenki szeretkezik, csal, hazudik... Uram Isten nagyon megijedtem. Egész éjjel nem aludtunk. Féltem ettől az embertől. Férjem vígasztalt, nem, nem bújhatsz el előle. Aki így támad, az már kapaszkodik. Vigyázz, most vigyázz nagyon. Maradj a te nyugalmadban. És tarts ki mellette. Már délelőtt is rámdudált, kiabált a kocsiból: gyere, gyere menjünk valahova, mert megőrülök! — Nem megyünk, most nem érek rá — kiáltottam határozottan. — Lacinak ebéd kell, majd délután. — Szó sem lehetett róla. Be a kocsiba, be a Champs-Elysées-re férjemért a munkahelyére. Ott vitt el bennünket ebédelni, ő már nem evett akkor semmit. Nézte amint eszünk és monológizált a boldog és egészséges emberekről, csak ő egyedül... Férjem lecsapta a villát, ide figyelj drága barátom, mindannyian a halál felé menetelünk. Lehet, én előbb halok meg mint te, most mit gyötörsz, miért nem Elnevette magát szegény, bocsánatot kért, valóban zsarnok. Hamarosan bentfekvő lett, már nem volt ereje kimászkálni a kórházból. — Megölnek ezek nyavajás orvosok, nézd már milyen sápadt vagyok, véremet veszik vámpírok, kísérleteznek velem. Tegyenek velem amit akarnak. Mindegy Minden mindegy már.. Meggyógyítani úgysem tudnak, hát csak kísérletezzenek legalább meggyorsítják. A nagybátyám Erdélyben már két éve nyögi ezt a nyakaját, mert otthon van De mit nyer vele? Mond mit nyer vele? — Talán az örök életét—feleltem elszántan mert még most is az érdekelte legjobban mi történik odakint a vlágban? Ebben az időben szökött meg egy fiatal asszony, hátrahagyva férjét és gyermekeit Óriási botrány volt, hetekre eltűnt, sokan azt hitték tán öngyilkos lett, aztán a férje vásárolt fegyvert... Minden napra volt ezekkel valami, s ő róluk faggatott. Nap mint nap ott voltam mellette a kórházban. Gyorsan végzett vele a betegség. Alig pár hónap alatt kicsivé zsugorodott a nagytermetű ember. S mindig ülni akart. Nem tudta tartani nagy fejét, mélyen lelógott a mellbe, így találtam rá számtalanszor. Átkaroltam ültében. Fejét azonnal karomra fektette. Hallgattunk. Talán alszik? Nem aludt, mert könnyeit éreztem karomon. Megsímogattam fejét. Kezem után nyúlt, megcsókolta. Csönd volt. Derekam majd leszakadt a szokatlan tartásban hiszen egyenes lábakkal kellett álljak az ágy szélei miatt s támasz nélkül előredőlve tartani a még csontsoványan is nehéz embert. Már azért drukkoltam, jönne valaki más látogató is! Már nem faggatott a túlvilágról. Féligmeddig ott volt már. Mindig hallgatott, jó ha üdvözölt, ha észrevette, ott vagyok. Halála előtti délután rám emelte nagy barna szemeit. A régi élénkséggel nézett rám s felháborodva mondta: Mond meg, mit akarnak ezek? — Kik — kérdeztem ijedten, hiszen oly értelmes szemekkel nézett s rajtunk kívül nem volt senki ott. — Hát ez a bíróság! Mi ez? Mit akarnak? Nem értem, nem értem. Ezek voltak az utolsó szavai, legalábbis számomra, mert másnap reggelre meghalt. Életem folyamán sok ilyen elmenő mellett álltam. Úgy látszik ez a sorsom. Sokféle bepillantást nyertem abba a titokzatos túlvilágba. A „bíróságot” sem először hallottam. Agonizáltak? Félrebeszéltek? Ilyen egyformán? Hiszen nem is ismerték életükben egymást. Időben is távol voltak egymástól. Mégis, sok egyforma utolsó szót hallottam. Voltak nagyon szívderítőek is, nem olyan szigorú, mint ez a bíróság. Egyszer talán sorba veszem őket... Talán érdemes. Hiszen mindannyian arrafelé tartunk. 7. oldal