Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-12-03 / 49. szám
A Szovjetunió forradalmi évfordulójának ünnepségén ezek álltak az emelvényen, balról jobbra: Ustinov, Chernenko és Thikonov. Ha Andropov betegség következtében meghal, vagy elteszik láb alól, ezeknek az aggastyánoknak az egyike lesz a fiatal,,,forradalmi” Szovjetunió új diktátora Egy televíziós film, amely politika lett A közelmúltban mutatták be Amerikában és Kanadában azt az új amerikai televíziós filmet, amelynek címe: The Day After. (A filmet Anglia és Franciaország is megvásárolta és egy hónapon belül mindkét országban televíziós vetítésre kerül.) A film témájáról előzetesen heteken keresztül adtak hírt az amerikai és a kanadai újságok. Milyen lenne az élet egy nappal azután, hogy egy amerikai kisvárosra (Lawrence, Kana) atombombát dobtak le? A televíziós filmet Amerikában és Kanadában eddig állítólag százmillió személy nézte meg, elkészítése 7 millió dollárba került. A film, váratlanul, heves politikai vita tárgya lett. Jerry Falwell, amerikai fundamentalista baptista lelkész, a „Moral Majority” nevű csoport vezetőjének a véleménye : — A film veszélyes és káros és nem lett volna szabad bemutatását engedélyezni. Davis Longhurst, polgármester (Lawrence, Kan.): — Nem szeretném, ha ez a film egyúttal az ítélet Napjának elkövetkeztét jelentené. Ne feledjük el, hogy Amerika és az egész világ még mindig nem egy nappal egy esetleges nukleáris bomba után él, hanem egy nappal előtte. Körülbelül 40 egyetemi hallgató két szovjet zászlót nyilvánosan elégetett tiltakozásul. William Buckley, Jr. konzervatív amerikai kolumnista kommentárja: — A film arra biztat bennünket, hogy hajtsunk végre egyoldalú nukleáris lefegyverzést. Ez azonban katasztrófa lenne: a japánok annak idején azért nem tudtak védekezni Hiroshima és Nagasaki ellen, mert csak Amerikának volt atombombája, nekik nem. Ha nincs megfelelő számú atombombánk (Amerikának), a Szovjetunióval szemben Hiroshima és Nagasaki sorsára jutunk. Kanadában ugyancsak megoszlottak a vélemények a televíziós filmre vonatkozóan. Barbara Amiei, egy torontói napilap szerkesztője, így vélekedett: — Ez a film nemcsak, hogy nem fogja megakadályozni az újabb atomháborút, hanem egyenesen előkészíti azt. Pierre Berton, kanadai író, az egyetlen aki Margaret Atwood mellett nemzetközi színvonalra emelkedett. Amerikának jelenleg harmincezer különböző nagyságú atombombája van, amelyek mindegyike legalább tízszer olyan hatékony, mint a Hiroshimára és Nagasakira ledobott atombombák. Ennek tizedrésze is elegendő arra, hogy a Szovjetuniót megsemmisítsük. Miért áldozzunk még több pénzt atombombák gyártására, ahelyett, hogy ezt a pénzt szociális programokra fordítanánk? Davis Francis, az „Emergency Planning Canada” (Ottawa) igazgatójának a véleménye: — A film egyáltalában nem olyan drámai, hogy félelmet kelthetne. A tipikus hollywoodi dialógusok sokkal inkább unalmasak, mint borzalmasak. A Gallup Közvéleménykutató Intézet felmérése szerint Amerikában és Kanadában a meginterjúvolt gyermekek és fiatalok 82 százaléka „félelmetesnek” találta a filmet. Frieda Forman, torontói békeaktivisták vezetője, megjegyezte: — A film semmi újat nem mondott számomra. Az igazi kérdés az, hogy valóban közel vagyunk-e egy esetleges atomháborúhoz? Attól tartok, hogy — igen. Jelenleg egy nappal az atomháború előtt vagyunk, de csak hajszál választ el bennünket attól, hogy rövidesen egy nappal az atomháború után legyünk. 4 A két Németország nukleáris tiltakozása Évtizedekkel ezelőtt a United Press International nevű amerikai hírügynökség moszkvai irodavezetője a következő kérdést tette fel Nikita Hruscsovnak: — Miniszterelnök úr, igaz-e a Kennedy adminisztrációnak az az állítása, hogy ön a két Németország egyesítését szeretné? Hruscsov válásza így hangzott: , — Erről szó sincs. Jelenleg csupán Kelet- Németország tartozik a szovjet érdekszférába és már ezekkel a németekkel is éppen elég bajom van. Eszem ágában sincs még egy Németországgal súlyosbítani a helyzetet. Nikita baljóslatú megjegyzése többizben realizálódott : a keletnémet szovjet-ellenes felkelés — bármiképpen is igyekezett azt a Kremlin eljelentékteleníteni — komoly nemzetközi esemény volt és erős visszhangot kapott. Néhány héttel ezelőtt a szovjet külügyminisztérium közölte, hogy a keletnémet helyzet megváltozott és ma már a keletnémetek a nukleáris fegyverkezés terén teljes mértékben a Szovjetunió mellett állnak, mert tisztában vannak azzal, hogy „melyik oldalon van az igazi demokrácia”. Nemrégiben azonban más derült ki. Az történt, hogy új mozgalom ütötte fel a fejét Kelet- Németországban: az új mozgalom célja az, hogy tiltakozzék az ellen, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket akar tárolni Kelet-Európában, azért, hogy ezzel ellensúlyozza az amerikai nukleáris fegyverek elhelyezését és tárolását Nyugat- Európában. A mozgalmat néhány vallási csoport indította el, de a mozgalomhoz csatlakoztak nem-vallási csoportok is. Leipzigben néhány nappal ezelőtt néhány százan felvonulással tiltakoztak a szovjet nukleáris fegyverek Kelet-Európában történő elhelyezése és tárolása ellen. A tiltakozzás — a tiltakozók kis száma ellenére, — azért jelentős, mert minden ilyesfajta demonstráció a kommunista országokban (szemben a nyugati országokkal) tilos és büntetést von maga után. A keletnémet rendőrség szétoszlatta a tüntetőket és 15 személyt letartóztatott. Néhány nappal később a Magdeburg Körzeti Egyház (amely evangélikus) hivatalos tiltakozást juttatott el a keletnémet kormányhoz és követelte, hogy a külügyminisztérium tiltakozzék a szovjet nukleáris fegyverek Kelet-Németországban történő tárolása ellen. Ugyanakkor Bonnban — ahol nem tilos a felvonulás, mint a szovjetblokkban, — körülbelül százezer személy felvonulással tiltakozott az amerikai nukleáris fegyverek Nyugat-Németországban történő raktározása ellen. A rendőrség víziágyukkal és könnygáz-bombákkal oszlatta szét a tömeget. A letartóztatottak száma a rendőrség szerint 300, amerikai újságírók ezt is megszorozták és 600-at jelentettek. Ugyanekkor, a Bundestagban (nyugatnémet parlament) Helmut Kohl kancellár kijelentette: az amerikai Pershing-2 rakéták tárolása azért szükséges, mert a Szovjetunió „lehetetlenné tett” mindenfajta lefegyverzési egyezményt Genfben, túlzott követeléseivel. Herr Kohl a Kereszténydemokrata Párt vezére, aki az elmúlt választáson a kormány élére került. Az „Agence France-Presse” nevű francia hírügynökség kommentárja: — Monsieur Kohl parlamenti győzelme nem változtat azon a tényen, hogy egyre erősödik Nyugat-Németországban azoknak a száma, akik azt javasolják, hogy Nyugat-Németország maradjon teljesen kívül az amerikai— szovjet nukleáris konfrontációt illetően. Ezzel szemben Helmut Schmidt a volt szocialista kormány egykori elnöke is a Pershing rakéták betelepítése mellett szavazott. Törökország a demokrácia ösvényén? . A legutóbbi török országos választás meglepetés volt, elsősorban a katonai junta számára. A választások előtt Hasan Esit Isik, volt külügyminiszter, kijelentette az újságírók előtt: — A török szavazók nem akarnak demokráciát és azt akarják, hogy a katonai junta továbbra is megmaradjon pozíciójában. A török polgárok azonban nyilvánvalóan nem hallották a hadügyminiszter kijelentését, amely szerint továbbra is a katonai junta hívei. Legalább is, erre mutat az a körülmény, hogy a választás győztese a konzervatív Hazafias Párt lett és Törökország új miniszterelnöke az 56 esztendős Turgut Ozal lesz, aki polgári foglalkozását illetően mérnök, a török parlament 400 képviselői mandátumából 211 képviselői mandátumot kapott. Ez formailag abszolút parlamenti többséget jelent, gyakorlatilag azonban Ozal és pártja nagymértékben ki van szolgáltatva Kenan Evrennek, aki Törökország elnökének nevezi magát, valójában azonban majdnem teljhatalmú diktátor. Az elmúlt évben egy országos referendum alkalmával a török polgárok túlnyomó többsége hozzájárult ahhoz, hogy Evren elnöki jogkörét kiterjessze, ennek következtében az alkotmányt újra írták. Kenan Evren — különös módon — demokratikus úton diktátorrá vált. Megválasztása után, éppen ezért, Turgut Ozal sietett lojalitását bizonyítani Evren és az úgynevezett Nemzetbiztonsági Tanács négy másik, magasrangú katonatisztje iránt. Első nyilatkozatában kijelentette: — Hálás vagyok a haderőnek és tisztjeinek a törvény és a rend helyreállításáért és azért, hogy az országban ismét a demokrácia került uralomra és ezt lehetővé tették. Baloldali tudósítók máris támadják Ozalt és kétségbe vonják, hogy Törökország a demokra Turgut Ozal, Törökország új miniszterelnöke, aki a nyugati hírmagyarázók szerint kénytelen lesz kiszolgálni a katonai junta tisztjeit, ha útjára lépett. Ozalt talmat gyakorló katona- mes szolgájának tekincsupán a tényleges ha-tiszti csoport engedeltik. ________ Rene békejobbot nyújt az angol nyelvnek Rene Levesque, québeci miniszterelnök, a hírhedt 101-es törvény módosítását javasolta a közelmúltban. Ez a törvény Quebec provinciális nyelvtörvénye, amelynek célja eredetileg az volt, hogy az angol nyelvet fokozatosan teljesen megszüntesse a provinciában. A törvény óriási visszhangot váltott ki a többi provinciában, amelyek mindegyikében — az angolnyelvű többség ellenére— a francia nyelv sokkal liberálisabb elbánásban részesül, mint a francia nyelvű többségű Quebecben az angol nyelv. Monsieur Levesque javasolt változtatásai a következők: Bizonyos esetekben megengedik a provinciában, hogy a szülők olyan iskolába járassák gyereküket, ahol a tanítás nyelve kizárólagosan angol. A provinciális alkalmazottaknak bizonyos esetekben nem kell francia nyelvű vizsgán keresztül menniük és az orvosoknak sem szükséges francianyelvű vizsgát tenniük ahhoz, hogy Quebecben működési engedélyt kapjanak. Azokban a városokban, ahol a lakosság többsége nem francianyelvű, a városi szolgáltatások történhetnek angolul is. A miniszterelnök nem indokolta a 101-es törvény enyhítésének okát, a politikai hírmagyarázók azonban úgy vélik, hogy Monsieur Levesque intézkedésének a magyarázata a következő: A 101-es törvény következtében Quebecből a más provinciákba költözők száma egyetlen esztendő alatt kilencezer volt. — Nagyon sok üzletember helyezte át központját máshova és ez rendkívül hátrányos volt Quebec pénzügyi helyzete szempontjából. A Parti Quebeco is országos pártként akar indulni a következő federális parlamenti választásokon. Ez azonban alig képzelhető el akkor, ha a párt továbbra is az angol nyelv engesztelhetetlen ellensége marad, tekintettel arra, hogy Kanada lakosságának hetven százaléka angol nyelvű. Charlton Heston hollywoodi filmszínész ötvenhatról Chalton Heston két gyártani. ,,De hogyan kössünk ilyen szerződést”, — mondotta — amidőn jól tudjuk, hogy Moszkva nem engedi meg a helyszínen való ellenőrzést és a műbolygók őrszemei sem látnak mindent, főleg nem azt, ami a föld alatt történik. Vagy talán abban bízzunk, hogy Moszkva jóhiszeműen betart egy ilyen szerződést? Sajnos a történelem arra tanít, hogy a szovjet eddig csak egyetlen szerződést tartott be pontosan, a Molotov- Ribbentropp paktumot, amellyel felosztották Lengyelországot. De ezzel is megszegte az utóbbival kötött megnemtámadási szerződést”. Charlton Heston beszéde folyamán beszélt az ötvenhatos magyar szabadságharcról is, amely elsőnek rántotta le a leplet a kommunizmus „népboldogító” szerepének dőresé- géről. Beszéde után a hallgatóság számos tagja megállapította, hogy Kanadában sajnos nem akad ma olyan politikus, aki a valóságot ilyen nyíltan és bátran meg merné mondani. Milyen szerencse, hogy a Reagan-i Amerikában más a szellem. Az elmúlt héten a konzervatív párt egyik tartományi képviselője, Yuro Shimko, Charlton Heston híres hollywodi filmcsillagot hívta meg ünnepi szónoknak egy, a Sheraton Hotel báltermében tartott díszvacsorára. A zsúfolásig megtelt terem hallgatósága előtt az 59 éves, rendkívül elegáns filmszínész, akit a Ben Hurból, a Tízparancsolatból és sok más nagysikerű filmből mindnyájan jól ismerünk, politikai beszédet mondott. A nukleáris fegyverekről beszélt, amelyekről most annyit hallunk a világ minden részén. Amerikában — mondotta,— sokan azt követelik, kössünk a Szovjetunióval szerződést, amely „befagyasztja” a jelenlegi atomfegyvereket, vagyis amelyek értelmében sem Amerikának, sem a Szovjetuniónak nem szabadna többé új atomfegyvere- Margaret Sinclair válni akar Pierretől Margaret Sinclairt alighanem jobban ismerik Kanadában Margaret Trudeau néven. Margaret 1971-ben ment feleségül Pierrehez, ő maga akkor 22 éves volt, a miniszterelnök pedig 51 esztendős. Az együttélés nem tartott soká: Maggie 1977- ben költözött külön Pierretől és az újságíróknak kijelentette: Rájött arra, hogy a kettejük közti korkülönbség túlságosan nagy. (Érdekes az, hogy a csinos Maggienek hat évre volt szüksége, hogy ezt felfedezze.) A házassági bontóperi eljárás három hónaptól egy évig tarthat. Egy kanadai federális törvény értelmében, ha a házasfelek legalább három éven keresztül különváltan élnek, bármelyik fél bontóperi keresetet terjeszthet a bíróság elé és a bíróság ,,no-fault” válási döntést hozhat. Ez anynyit jelent, hogy a házasság felbontásához nem szükséges az, hogy bármelyik felet hibásnak nyilvánítsák. Az egyetlen feltétel az, hogy a bontóperi keresetet be nem nyújtó fél ne nyújtson be ellenkeresetet a bontóperi keresetet benyújtó fél ellen. Mr. Trudeau ügyvédei azonban közölték az újságírókkal, hogy a miniszterelnöknek ez nincs szándékában. A házasságból származott három gyermek jelenleg a miniszterelnökkel él együtt és ezen a jövőben sem változtatnak, Maggie azonban rendszeres látogatási jogot kér és a miniszterelnök ezt nem ellenzi. Margaret Trudeau jelenleg egy Fred Kemper nevű, jómódú ottawai ingatlanügynökkel él együtt, akihez a házasság felbontása után feleségül akar menni és állítólag egy ottawai televíziós csevegési program műsorvezetője lesz. Mulroney és a nemzetiségek Múlt szombaton, november 19-én, Brian Mulroney, az ellenzék vezére ebédet adott a torontói Royal York szállóban a nemzetiségi csoportok vezetői és a nemzetiségi sajtó képviselői számára. Az ebéd után rövid, de igen valós beszédben ismertette politikai programját a nemzetiségek felé. Mindenekelőtt rámutatott, hogy ma Kanada lakosságának közel egynegyede nem tartozik a két alapító népcsoport, az angol és a francia körébe. Egyes nagy központokban, mint Torontóban ez az arány még jobban eltolódott a nemzetiségek javára. Eddig — mondotta — ezeknek a csoportoknak nem volt szavuk az ország ügyeinek intézésében. Mikor ő lesz Kanada miniszterelnöke, úgy ez a helyzet meg fog változni. A nemzetiségi csoportok képviselőit nemcsak társadalmi eseményekre fogják meghívni, hanem azok részt fognak venni az ország politikájának kialakításában. Számíthatnak arra, hogy meghallgatásra találnak ha fontos kérdésekben történik döntés. Számunkra ilyen nagy horderejű kijelentést eddig egyetlen kanadai vezető politikus sem tett. Beszédének volt magyar vonatkozása is. „Családunk” — mondotta, — „többnyelvű család. Én csak angolul és franciául tudok, de feleségem több nyelvet beszél. A minap, amidőn gyermekeimmel a reggeli asztalnál ültünk, olyan nyelven beszélt amiből egy szót se értettem, kiderült hogy magyarul beszéltek”. Bennünket a fogadáson résztvett magyarokat is meglepett ez a kijelentése, mert úgy tudtuk, hogy Mrs. Mulroney, Mila, horvát származású. Utólag megtudtuk, hogy édesanyja magyar. Az ebéden egyébként a CBC televízió riportere beszélgetést folytatott Gaál Csaba, a Kanadai Magyarság főmunkatársával. A CBC munkatársa arra volt kíváncsi: Mi a véleménye arról, hogy Kanada jövő miniszterelnökének felesége ethnk származású. Válasz: Tudomásom szerint ez lesz az első eset Kanada történetében, hogy az ország több mint egynegyedét képviselő ethnkek olyan belső pártfogót kapnak, aki saját családján keresztül tökéletes ismerője és megértője az ethelt problémáknak. Brian Mulroney