Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-12-24 / 52. szám

14. oldal Otthonról haza Király Árpád ll. A Moszkva téren (az­előtt Széll Kálmán tér) elválunk a csoporttól és taxin megyünk rokoni látogatásra. Gyakran veszünk igénybe taxit, átszámítva a látogató számára olcsó, főleg ha több utasról van szó, mint nálunk. A taxiveze­tők nem éppen közléke­nyek. Egyszer Angyal­földön megyünk át, itt laktak a nagyszüleim, dolgozott az apám, ma­gam is jártam itt iskolá­ba egy pár hónapig. Megkérdezem, hogy hív­ják az egykori Szt. Lász­ló utcát. A fejét rázza, nem tudja. Valaki meg­mondta már, hogy a mi­nimális borravaló tíz forint. Taxin megyünk haza egy alkalommal a szállodába. A taxióra 94 forintot mutat. Adok egy százast: „Rendben van! ” A sofőr olyan sze­met mereszt rám, mint­ha kísértetet látna. Eszembe jut tájékozta­tóm, gyorsan hozzáte­szek még egy tízest. Ak­kor megköszöni. A látogatás, a viszont­látás szülőházammal magánügy, nem kell, hogy érdekeljen senkit. Azt azonban elmondha­tom, hogy a negyed la­kóit foglalkoztatta, lesz-e és mikor lesz „sza­nálás”. Értsd: lebont­ják-e a földszintes és egyemeletes házakat, hogy nagy bérházakat építsenek helyettük. Az idősek aggódnak, nem szeretnének vénségükre más negyedbe kerülni. A tanácsházán ugyan megnyugtatták őket: a jelenlegi tervek szerint a következő tíz évben nem kerül rájuk sor. De minden esetre a szaná­lás egy-két kilométerre jár s amikor végig aka­rok menni az utcán, melynek köveit diákko­romban annyit koptat­tam, romok között já­rok, a házakat lebon­tották mind. Szülőházam ép, csak a díszítést verték le róla egy tatarozásnál a kapu fölötti gyermekfejjel együtt, s a kaput cserél­ték ki. A régi ott korhad az udvaron évek óta, de még jobb állapotban, mint az új. Dehát „sor­ra került”. Egy ismerő­söm meséli: a hivatalok­ban is sokszor kicserélik a függönyöket, pedig még jók. Az illető tud­hatja, hiszen egy hiva­talos épülettel szemben lakik. Az udvaron a fá­kat kivágták, helyettük kocsiszín van három autó számára. Ajtajuk nincs, mert akkor „más elbírálás alá esnének”. (Nem tudom, engedély­ről vagy illetményekről van-e szó.) Változnak az idők! Az én „kapitalis­ta” fiatalkoromban egy autó sem volt a házban. Viszont az egykori ház­­tulajdonos szép, nagy lakásának minden szo­bájában más lakik. • Egy hét után szállo­dát kell cserélnünk: a modern budaiból egy modernizált pestibe ke­rülünk. A taxit az utazá­si iroda fizeti. A változás előnye: központibb he­lyen lakunk és megis­merünk egy másik kör­nyezetet. Összesen öt szállodá­ban fordulunk meg, kö­zülük három vidéki. Mindegyik tiszta és gon­dozott, a személyzet kor­rekt, ha nem is túlságo­san előzékeny, bár szol­gálatkész pincéreket is találunk: egyet a budai szállodában, egyet a pestiben. De milyen kü­lönbözőek! Az egyik fia­tal, bajuszos ember, kis­sé „vagányos”, de azért még az is érdekli, hogy hívják idegen nyelveken a gombát. A másik be­­váltképü­k a „régi” isko­lát képviseli: figyelmes, tisztelettudó, barátsá­gos. Különben már nyugdíjas, csak nyaran­ta dolgozik, hogy keres­sen egy kis mellékest és ugyanakkor javítson nyugdíján. Egy este hosszan elbeszélgetünk. Sorsával látszólag elé­gedett, a múlt nehézsé­gei olyanok, mint egy rossz álom. Fiának jól­­menő műhelye van, te­hát „maszek”. Passzió­ból pedig nem messze a fővárostól halakat te­nyésztenek. Idegenvezetőnőnk más szempontból ítéli meg a szállodákat. Az egyik­ben elcsípték a folyosón, amikor egy kollega szo­bájába tartott, hogy megbeszéljen vele vala­mit, pedig ő tud lányok­ról, akik „másért jár­nak föl”. A másik szálló a turistacsoportokról sokkal több adatot köve­tel, mint a többiek. Igaz, ők maguk is hajlandók elkészíteni a listát, de akkor minden turistáért öt forintot kérnek. — Népesebb csoportoknál majdnem rámenne az egész napidíjam, — mondja. — Így tehát körmölhetek: név, a szü­letés helye és dátuma, útlevélszám, az útle­vél kiállításának helye és dátuma... Mellékes, de megem­lítem: a szállodai étter­mekben nincs magyar sör. (Legalábbis nem volt ottartózkodásunk alatt a szállókban, ahol megfordultunk.) Ha job­bat akarsz, osztrákot kínálnak, ha olcsóbbat, keletnémetet. A vendég­lői kiszolgálás lehetne gyorsabb és barátságo­sabb. Az egykori Gerba­­ud, most Vörösmarty cukrászdában egy pin­cérné számítása szerint kb. fél óra múlva kerül­ne ránk a sor. Nem ma­radunk. Viszont olyan dolgok nem történnek velünk, mint évekkel ez­előtt egy ugyancsak ha­zalátogató barátom­mal: egy ismert, budai szállóban a hosszú reg­geli asztalról a használt csészéket, ételmaradé­kokat csak a reggeli idő lejártával takarították el. Másutt pedig, amikor jeget talált kérni, ezt a választ kapta: Amikor hoztam, az az ital hideg volt! Ami az üzleteket illeti, érezhető a különbség az államiak és magánszek­torhoz tartozók között. Forgalmas helyeken, mint a Váci utcai ipar­­művészeti bolt, a kiszol­gálók krónikus rossz­kedvben szenvednek, bár ott is akad kivétel. Ahol nincs ilyen nyüzs­gés, a rosszkedvet néha egy kedv váltja fel. Egy könyv- és hanglemez­­boltban én vagyok az egyetlen vevő, de csak akkor fedeznek fel, ami­kor a kiszolgálók végig­néztek egy csomó fény­képet. A végeredmény: kevés Kodály- és Bar­­tók-mű kapható kazett formában. Tokajit is akarunk venni ajándék­ba. Egy üzletben azzal lepnek meg, hogy „mi, kérem, zárva vagyunk”. Tárva-nyitva vannak zárva déli 12 tájban. A helybeliek biztosan tud­ják és nem lepődnek meg. Egy önkiszolgáló­ban öt puttonyos tokaji csak a kirakatban van. — Nem tudom, kérem kivenni. Csak a kirakat­­rendezőknek van kul­csuk. Beérjük három putto­nyossal és sorba állunk a pénztárnál. A sorban egy öreg bácsi alig áll a lábán, de nem engedik előre. — Ha beteg, marad­jon otthon! — hangosko­dik egy asszony. — Mindnyájunknak van elég bajunk. — Éppen azért kül­dik őt bevásárolni, mert így néz ki. — toldja egy másik. Az élet nyilvánvalóan nem könnyű. Elsőrendű létfenntartási cikkek­ben látszólag nincs hi­ány. Az élelmiszerárak, ha emelkedő irányzatot mutatnak is, nem maga­sak. A közlekedés kife­jezetten olcsó: a villa­mosjegy ára egy forint, az autóbuszjegy más­fél. De az életszínvonal megítélésénél sok függ a mértéktől, pl. melyik szomszédéval hasonlít­juk össze. Az osztráko­kéval vagy a románoké­val ... Vannak apróságok, — és nem apróságok! — melyek a magyarul nem tudó idegen figyelmét el­kerülik. Egy kis pesti bolt vagy műhely kira­katában ez olvasható: „Kesztyűt javítunk”. Ilyen bizony az egykori vasfüggönytől nyugat­ra aligha van. És a mun­­kahírdetések. Sok üzem bejáratánál láthatók, de nem akármilyenek: „időtálló” hirdetések, fémlapra festve olajjal. Főleg „piszkos munká­ra” nehéz embert talál­ni meg olyan szakmák­ra, ahol nincs „mellé­kes”. A visegrádi szálló, ahol ebédelünk, ugyan­csak keres alkalmazot­takat és teljes ellátást meg lakást kínál. Itt az elszigeteltség lehet az egyik probléma. Egy másik hirdetés azt hang­súlyozza, hogy a pályá­zó lehet nyugdíjas is. Munkanélküliség tehát nincs. Ennek a teljes foglalkoztatottságnak persze van egy másik oldala is. Mint egy kül­földi ismerősömnek me­sélték Pesten: sokaknak van munkahelyük, állá­suk, de munkájuk való­jában nincsen... Öreg pincér baráto­mat nem látom viszont, mert a következő este szállodai vacsora he­lyett „gulyás party”-ra megyünk. Az autóbusz az Engelsz-térről visz ki, messze Budára, szebb időket látott villák közé. A bejáratnál kövérkés, szőke úriember fogad pálinkával: az érkezők lehajtanak egy-egy ku­picát. Öltözéke meglep: a sötét ruhához fehér nyakkendőt visel — tar­ka matyó hímzéssel l­ő a műsorvezető, vagy mi a csuda, a gulyás­party lelke. A nevét elfelej­tettem, de különben sem örökíteném meg. Ez ta­lán látogatásunk egyet­len kínos emléke. A mű­sor egy görögországi utat juttat az eszembe: a hajó tarka estjén tisz­tes amerikai hölgyek ad­tak cuclisüveget komoly uraknak s az győzött, aki előbb szopta ki. Itt az első szám: lopó­­val bort kell áttölteni egy edényből egy másik­ba. Szemmel láthatóan nem könnyű az olyan számára, aki sohasem csinálta. Egy francia győz, végtére is borter­melő és borivó nép fia. Azután léggömböt kell felfújni, de a résztve­vők fenekével. Ne értsük félre a dolgot: kis faló hátán fújtató, azon lova­golnak a „versenyzők”. Van közöttük egy ma­gyar is, azt bíztatja a szőke: „Hajrá, Lajcsi! Lovas nép vagyunk!” A résztvevőket különben ő választja ki a jelenle­vő németek, osztrákok, franciák, görögök, spa­nyolok között. Négy-öt nyelven gagyog, de a der-die-das-szal hadi­lábon áll. A következőkben egy magyar nóta első két so­rát kell hallásból meg­tanulni. Az első helye­zett, egy osztrák ajkán valahogy így hangzik: „Asszaszíp, asszaszíp, agineka szemeszíp, agin­­­nekaaa szemeeeszíp...” Ezután egy idős német nénit halász ki. Neki egyedül kellene valamit csinálni, — nem emlék­szem, mit, — de meg sem érti, miről van szó. A műsorvezető bíztatja, nagy csókokat cuppant a néni képére, aki a nyo­mát mindig letörli. A helyzet kimondottan kí­nos. Végül kegyesen el­bocsátja. A néni „nem talál haza”, érte kell jön­ni asztalától. Valami táncszámra minket sze­mel ki, a feleségem meg engem. Olyan képpel gondokt nemet, hogy szokása ellenére mind­járt eláll. Oldalbordám viszont benne van a tu­rista szerepében és ki­megy, a helyemet egy spanyol foglalja el. A végén meleg kézszorí­tással mondok neki kö­szönetet. Egy rossz­alakú, de temperamen­tumos görög lány egye­dül táncol. Példáját senki nem követi, de őszintén megtapsolják. A műsornak van egy másik része is: „népi ze­nekar” és magyar tán­cok. Az utóbbiak azon­ban nagyon,,eredeti mó­don”. A tánccsoport négy nőből és két férfi­ből áll, így a csárdást nem párosával, hanem hárman-hárman járják! Még szerencse, hogy a gulyás és a rétes jó... NÉGYESYIKÉN: KARÁCSONYI MEDITÁCIÓ Csak az Anyád tudta, milyen szegény voltál - Jászolba fektetett Jászol lett az oltár csak Anyád érezte: szúr a szalma-oltár - Jászolban, szalmában: Isten fia voltál. Születtél csodából imából hitből kínból lázból - s kinőttél az elmúlásból. Kegyelmet adott a lelked - így kapott életet Lázár:a halott. Az utad embernyi kínod kora tengernyi - megtanítottál szenvedni. Fenn függtél a kereszten hogy a bűnös élhessen - de nem kell nekik véred sem. Szeretettel kívánunk, Kellemes Karácsonyt és boldog Újesztendőt minden barátunknak. Köszön­jük az irántunk tanúsított jóindulatot és hogy le­hetőséget adtak arra, hogy jó munkánkkal kiérde­meltük bizalmukat.a Shell Traval Bureau tulajdonosa Horváth Károlyné Mercedes és Családja REMÉNYIK SÁNDOR: A karácsonyfa énekel, Ha szűk szoba, hadd legyen szűk szoba. ‘ A szűk szobában is terem­ öröm, Gyűl apró gyertya ínség idején, óh csak nem legyen sorsom bús közöny, óh csak legyek a fény forrása én,­­ Apró gyermekek bálványozott fája, én az Idegen, én a jövevény, Égő fenyőág, égő áldozat, fi? Akit az Isten ősi otthonából ■ * Emberek örömére elhozat. ■ Csak rajzolódjék mélabús árnyékom Imbolyogjon a szűk szobák falán, 1í5 Mindegy, hogy mi lesz veleid azután. Áldásos Karácsonyi Ünnepeket és szerencsés Ujesztendőt kíván az összmagyarságnak Bertde Miklós és Fia Szalámi Gyár 114 W. Fay St. Addison III. 60101­­ (Folytatjuk.)­ Itten áldásában gazdag KARÁCSONYT és megelégedett vidám ÚJ ESZTENDŐT kívánnék barátaiknak, ismerőseiknek Simonyi László és chilid­á Stan’s Glass Shop 6433 N. California Aye. Chicago. III. 60645 Tel: 262-2186 Áldott karácsonyi ünnepeket boldog és békességes Új esztendőt kíván Amerikában és Kanadában élő tagjainknak és támogatóinak Az Amerikai Magyar Református Egyesület Nt. Bertalan Imre elnök központi tisztikara Varga E. Elemér alelnök , titkár Washington, D.C. valamint szeretetintézménye a Bethlen Otthon Ligonier, Pennsylvania Nt. Kovács Pál igazgató Molnár S. József pénztárnok BOLDOG KARÁCSONYT és SIKERES ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN MAGYARNAK: Duna Zenekar Pásztor Antal Tel: (312) 724-5310 Lakás: 729-2966 We wish to friends and patrons the blessings and joy of this great holiday May the holiday bring you a lasting joy < and peace. RICHARD Sauhammel’s Tavern 3614 N. Damen Ave. Chicago, Tel: 018-9699 Kegyelemteljes Karácsonyt és lelki békében gazdag, szerencsés Újévet kívánunk minden jószándékú Magyarnak: Világvándorzászló Nagybizottság, Magyar Volt Politikai Foglyok Világszövetségének Chicago-i Szervezete, Menekültügyi Nagybizottság Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog Újévet kívánnak pácienseiknek, barátaiknak és a magyarságnak: Albert Ferencz, D.D.S., P.C. Robert Brandstatter, D.D.S. Telefon: 283-0321 4949 West Irving Park Road, Chicago, Illinois, 60641

Next