Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)
1983-12-24 / 52. szám
14. oldal Otthonról haza Király Árpád ll. A Moszkva téren (azelőtt Széll Kálmán tér) elválunk a csoporttól és taxin megyünk rokoni látogatásra. Gyakran veszünk igénybe taxit, átszámítva a látogató számára olcsó, főleg ha több utasról van szó, mint nálunk. A taxivezetők nem éppen közlékenyek. Egyszer Angyalföldön megyünk át, itt laktak a nagyszüleim, dolgozott az apám, magam is jártam itt iskolába egy pár hónapig. Megkérdezem, hogy hívják az egykori Szt. László utcát. A fejét rázza, nem tudja. Valaki megmondta már, hogy a minimális borravaló tíz forint. Taxin megyünk haza egy alkalommal a szállodába. A taxióra 94 forintot mutat. Adok egy százast: „Rendben van! ” A sofőr olyan szemet mereszt rám, mintha kísértetet látna. Eszembe jut tájékoztatóm, gyorsan hozzáteszek még egy tízest. Akkor megköszöni. A látogatás, a viszontlátás szülőházammal magánügy, nem kell, hogy érdekeljen senkit. Azt azonban elmondhatom, hogy a negyed lakóit foglalkoztatta, lesz-e és mikor lesz „szanálás”. Értsd: lebontják-e a földszintes és egyemeletes házakat, hogy nagy bérházakat építsenek helyettük. Az idősek aggódnak, nem szeretnének vénségükre más negyedbe kerülni. A tanácsházán ugyan megnyugtatták őket: a jelenlegi tervek szerint a következő tíz évben nem kerül rájuk sor. De minden esetre a szanálás egy-két kilométerre jár s amikor végig akarok menni az utcán, melynek köveit diákkoromban annyit koptattam, romok között járok, a házakat lebontották mind. Szülőházam ép, csak a díszítést verték le róla egy tatarozásnál a kapu fölötti gyermekfejjel együtt, s a kaput cserélték ki. A régi ott korhad az udvaron évek óta, de még jobb állapotban, mint az új. Dehát „sorra került”. Egy ismerősöm meséli: a hivatalokban is sokszor kicserélik a függönyöket, pedig még jók. Az illető tudhatja, hiszen egy hivatalos épülettel szemben lakik. Az udvaron a fákat kivágták, helyettük kocsiszín van három autó számára. Ajtajuk nincs, mert akkor „más elbírálás alá esnének”. (Nem tudom, engedélyről vagy illetményekről van-e szó.) Változnak az idők! Az én „kapitalista” fiatalkoromban egy autó sem volt a házban. Viszont az egykori háztulajdonos szép, nagy lakásának minden szobájában más lakik. • Egy hét után szállodát kell cserélnünk: a modern budaiból egy modernizált pestibe kerülünk. A taxit az utazási iroda fizeti. A változás előnye: központibb helyen lakunk és megismerünk egy másik környezetet. Összesen öt szállodában fordulunk meg, közülük három vidéki. Mindegyik tiszta és gondozott, a személyzet korrekt, ha nem is túlságosan előzékeny, bár szolgálatkész pincéreket is találunk: egyet a budai szállodában, egyet a pestiben. De milyen különbözőek! Az egyik fiatal, bajuszos ember, kissé „vagányos”, de azért még az is érdekli, hogy hívják idegen nyelveken a gombát. A másik beváltképük a „régi” iskolát képviseli: figyelmes, tisztelettudó, barátságos. Különben már nyugdíjas, csak nyaranta dolgozik, hogy keressen egy kis mellékest és ugyanakkor javítson nyugdíján. Egy este hosszan elbeszélgetünk. Sorsával látszólag elégedett, a múlt nehézségei olyanok, mint egy rossz álom. Fiának jólmenő műhelye van, tehát „maszek”. Passzióból pedig nem messze a fővárostól halakat tenyésztenek. Idegenvezetőnőnk más szempontból ítéli meg a szállodákat. Az egyikben elcsípték a folyosón, amikor egy kollega szobájába tartott, hogy megbeszéljen vele valamit, pedig ő tud lányokról, akik „másért járnak föl”. A másik szálló a turistacsoportokról sokkal több adatot követel, mint a többiek. Igaz, ők maguk is hajlandók elkészíteni a listát, de akkor minden turistáért öt forintot kérnek. — Népesebb csoportoknál majdnem rámenne az egész napidíjam, — mondja. — Így tehát körmölhetek: név, a születés helye és dátuma, útlevélszám, az útlevél kiállításának helye és dátuma... Mellékes, de megemlítem: a szállodai éttermekben nincs magyar sör. (Legalábbis nem volt ottartózkodásunk alatt a szállókban, ahol megfordultunk.) Ha jobbat akarsz, osztrákot kínálnak, ha olcsóbbat, keletnémetet. A vendéglői kiszolgálás lehetne gyorsabb és barátságosabb. Az egykori Gerbaud, most Vörösmarty cukrászdában egy pincérné számítása szerint kb. fél óra múlva kerülne ránk a sor. Nem maradunk. Viszont olyan dolgok nem történnek velünk, mint évekkel ezelőtt egy ugyancsak hazalátogató barátommal: egy ismert, budai szállóban a hosszú reggeli asztalról a használt csészéket, ételmaradékokat csak a reggeli idő lejártával takarították el. Másutt pedig, amikor jeget talált kérni, ezt a választ kapta: Amikor hoztam, az az ital hideg volt! Ami az üzleteket illeti, érezhető a különbség az államiak és magánszektorhoz tartozók között. Forgalmas helyeken, mint a Váci utcai iparművészeti bolt, a kiszolgálók krónikus rosszkedvben szenvednek, bár ott is akad kivétel. Ahol nincs ilyen nyüzsgés, a rosszkedvet néha egy kedv váltja fel. Egy könyv- és hanglemezboltban én vagyok az egyetlen vevő, de csak akkor fedeznek fel, amikor a kiszolgálók végignéztek egy csomó fényképet. A végeredmény: kevés Kodály- és Bartók-mű kapható kazett formában. Tokajit is akarunk venni ajándékba. Egy üzletben azzal lepnek meg, hogy „mi, kérem, zárva vagyunk”. Tárva-nyitva vannak zárva déli 12 tájban. A helybeliek biztosan tudják és nem lepődnek meg. Egy önkiszolgálóban öt puttonyos tokaji csak a kirakatban van. — Nem tudom, kérem kivenni. Csak a kirakatrendezőknek van kulcsuk. Beérjük három puttonyossal és sorba állunk a pénztárnál. A sorban egy öreg bácsi alig áll a lábán, de nem engedik előre. — Ha beteg, maradjon otthon! — hangoskodik egy asszony. — Mindnyájunknak van elég bajunk. — Éppen azért küldik őt bevásárolni, mert így néz ki. — toldja egy másik. Az élet nyilvánvalóan nem könnyű. Elsőrendű létfenntartási cikkekben látszólag nincs hiány. Az élelmiszerárak, ha emelkedő irányzatot mutatnak is, nem magasak. A közlekedés kifejezetten olcsó: a villamosjegy ára egy forint, az autóbuszjegy másfél. De az életszínvonal megítélésénél sok függ a mértéktől, pl. melyik szomszédéval hasonlítjuk össze. Az osztrákokéval vagy a románokéval ... Vannak apróságok, — és nem apróságok! — melyek a magyarul nem tudó idegen figyelmét elkerülik. Egy kis pesti bolt vagy műhely kirakatában ez olvasható: „Kesztyűt javítunk”. Ilyen bizony az egykori vasfüggönytől nyugatra aligha van. És a munkahírdetések. Sok üzem bejáratánál láthatók, de nem akármilyenek: „időtálló” hirdetések, fémlapra festve olajjal. Főleg „piszkos munkára” nehéz embert találni meg olyan szakmákra, ahol nincs „mellékes”. A visegrádi szálló, ahol ebédelünk, ugyancsak keres alkalmazottakat és teljes ellátást meg lakást kínál. Itt az elszigeteltség lehet az egyik probléma. Egy másik hirdetés azt hangsúlyozza, hogy a pályázó lehet nyugdíjas is. Munkanélküliség tehát nincs. Ennek a teljes foglalkoztatottságnak persze van egy másik oldala is. Mint egy külföldi ismerősömnek mesélték Pesten: sokaknak van munkahelyük, állásuk, de munkájuk valójában nincsen... Öreg pincér barátomat nem látom viszont, mert a következő este szállodai vacsora helyett „gulyás party”-ra megyünk. Az autóbusz az Engelsz-térről visz ki, messze Budára, szebb időket látott villák közé. A bejáratnál kövérkés, szőke úriember fogad pálinkával: az érkezők lehajtanak egy-egy kupicát. Öltözéke meglep: a sötét ruhához fehér nyakkendőt visel — tarka matyó hímzéssel lő a műsorvezető, vagy mi a csuda, a gulyásparty lelke. A nevét elfelejtettem, de különben sem örökíteném meg. Ez talán látogatásunk egyetlen kínos emléke. A műsor egy görögországi utat juttat az eszembe: a hajó tarka estjén tisztes amerikai hölgyek adtak cuclisüveget komoly uraknak s az győzött, aki előbb szopta ki. Itt az első szám: lopóval bort kell áttölteni egy edényből egy másikba. Szemmel láthatóan nem könnyű az olyan számára, aki sohasem csinálta. Egy francia győz, végtére is bortermelő és borivó nép fia. Azután léggömböt kell felfújni, de a résztvevők fenekével. Ne értsük félre a dolgot: kis faló hátán fújtató, azon lovagolnak a „versenyzők”. Van közöttük egy magyar is, azt bíztatja a szőke: „Hajrá, Lajcsi! Lovas nép vagyunk!” A résztvevőket különben ő választja ki a jelenlevő németek, osztrákok, franciák, görögök, spanyolok között. Négy-öt nyelven gagyog, de a der-die-das-szal hadilábon áll. A következőkben egy magyar nóta első két sorát kell hallásból megtanulni. Az első helyezett, egy osztrák ajkán valahogy így hangzik: „Asszaszíp, asszaszíp, agineka szemeszíp, aginnekaaa szemeeeszíp...” Ezután egy idős német nénit halász ki. Neki egyedül kellene valamit csinálni, — nem emlékszem, mit, — de meg sem érti, miről van szó. A műsorvezető bíztatja, nagy csókokat cuppant a néni képére, aki a nyomát mindig letörli. A helyzet kimondottan kínos. Végül kegyesen elbocsátja. A néni „nem talál haza”, érte kell jönni asztalától. Valami táncszámra minket szemel ki, a feleségem meg engem. Olyan képpel gondokt nemet, hogy szokása ellenére mindjárt eláll. Oldalbordám viszont benne van a turista szerepében és kimegy, a helyemet egy spanyol foglalja el. A végén meleg kézszorítással mondok neki köszönetet. Egy rosszalakú, de temperamentumos görög lány egyedül táncol. Példáját senki nem követi, de őszintén megtapsolják. A műsornak van egy másik része is: „népi zenekar” és magyar táncok. Az utóbbiak azonban nagyon,,eredeti módon”. A tánccsoport négy nőből és két férfiből áll, így a csárdást nem párosával, hanem hárman-hárman járják! Még szerencse, hogy a gulyás és a rétes jó... NÉGYESYIKÉN: KARÁCSONYI MEDITÁCIÓ Csak az Anyád tudta, milyen szegény voltál - Jászolba fektetett Jászol lett az oltár csak Anyád érezte: szúr a szalma-oltár - Jászolban, szalmában: Isten fia voltál. Születtél csodából imából hitből kínból lázból - s kinőttél az elmúlásból. Kegyelmet adott a lelked - így kapott életet Lázár:a halott. Az utad embernyi kínod kora tengernyi - megtanítottál szenvedni. Fenn függtél a kereszten hogy a bűnös élhessen - de nem kell nekik véred sem. Szeretettel kívánunk, Kellemes Karácsonyt és boldog Újesztendőt minden barátunknak. Köszönjük az irántunk tanúsított jóindulatot és hogy lehetőséget adtak arra, hogy jó munkánkkal kiérdemeltük bizalmukat.a Shell Traval Bureau tulajdonosa Horváth Károlyné Mercedes és Családja REMÉNYIK SÁNDOR: A karácsonyfa énekel, Ha szűk szoba, hadd legyen szűk szoba. ‘ A szűk szobában is terem öröm, Gyűl apró gyertya ínség idején, óh csak nem legyen sorsom bús közöny, óh csak legyek a fény forrása én, Apró gyermekek bálványozott fája, én az Idegen, én a jövevény, Égő fenyőág, égő áldozat, fi? Akit az Isten ősi otthonából ■ * Emberek örömére elhozat. ■ Csak rajzolódjék mélabús árnyékom Imbolyogjon a szűk szobák falán, 1í5 Mindegy, hogy mi lesz veleid azután. Áldásos Karácsonyi Ünnepeket és szerencsés Ujesztendőt kíván az összmagyarságnak Bertde Miklós és Fia Szalámi Gyár 114 W. Fay St. Addison III. 60101 (Folytatjuk.) Itten áldásában gazdag KARÁCSONYT és megelégedett vidám ÚJ ESZTENDŐT kívánnék barátaiknak, ismerőseiknek Simonyi László és chilidá Stan’s Glass Shop 6433 N. California Aye. Chicago. III. 60645 Tel: 262-2186 Áldott karácsonyi ünnepeket boldog és békességes Új esztendőt kíván Amerikában és Kanadában élő tagjainknak és támogatóinak Az Amerikai Magyar Református Egyesület Nt. Bertalan Imre elnök központi tisztikara Varga E. Elemér alelnök , titkár Washington, D.C. valamint szeretetintézménye a Bethlen Otthon Ligonier, Pennsylvania Nt. Kovács Pál igazgató Molnár S. József pénztárnok BOLDOG KARÁCSONYT és SIKERES ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN MINDEN MAGYARNAK: Duna Zenekar Pásztor Antal Tel: (312) 724-5310 Lakás: 729-2966 We wish to friends and patrons the blessings and joy of this great holiday May the holiday bring you a lasting joy < and peace. RICHARD Sauhammel’s Tavern 3614 N. Damen Ave. Chicago, Tel: 018-9699 Kegyelemteljes Karácsonyt és lelki békében gazdag, szerencsés Újévet kívánunk minden jószándékú Magyarnak: Világvándorzászló Nagybizottság, Magyar Volt Politikai Foglyok Világszövetségének Chicago-i Szervezete, Menekültügyi Nagybizottság Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog Újévet kívánnak pácienseiknek, barátaiknak és a magyarságnak: Albert Ferencz, D.D.S., P.C. Robert Brandstatter, D.D.S. Telefon: 283-0321 4949 West Irving Park Road, Chicago, Illinois, 60641