Chicago és környéke, 1983 (1-53. szám)

1983-06-11 / 24. szám

10. oldal A Legügyesebb és Legszerencsésebb „Apparatcsik” Születésnapjára Ormay József A Yuri Andropovról szóló leírásokból nehéz eldönteni, hogy valóban olyannak látják-e az alattvalói a minden oro­szok teljhatalmú urát, amint azt a szavak és mondatok jellemzik, vagy pedig a leírtak sze­rinti „homo politicus” (politikus embertípus) képét próbálják láttatni az olvasóval. Valami­lyen önámító ösztön hajtja a nyugati újság­írókat és kommentáto­rokat is, hogy olyan ké­pet vetítsenek a nyugati világ olvasói elé amilyet az optimistán naiv és hi­székeny kapitalista vi­lág átlag­embere számá­ra kívánatosnak tarta­nak. Olvashatjuk, hogy Andropov jól szabott ru­hákat hord, hogy érdekli az amerikai kultúra, hogy Andropov lelki be­állítottsága „liberális reformok” felé hajlik. Keveset olvashatunk arról, hogy mit csinált Andropov az alatt a 15 év alatt, mialatt a KGB (Komitet Gosudartsve­­nog Bezopasnosti — ma­gyarul „Államvédelmi Tanács”) főnöke volt. Köztudomású dolog, hogy a KGB képezi ki a kommunista országok titkos­szolgálatainak a kiképző keretét. Tanít­ványaik kulcspozíciót töltenek be Kubában, Angolában, Keletnémet­országban, Nicaraguá­ban és mindenütt, ahol kommunista politikai rendszer létezik. A KGB parancsát végre kell hajtani a bulgár titkos­szolgálat emberének, ugyanúgy, mint a ma­gyar, vagy afgán, vagy bármi más kommunista ország titkos szolgála­tában álló emberének. Keveset írnak és keve­set beszélnek arról, hogy az elmúlt 15 év folyamán végrehajtott KGB vál­lalkozásokról a KGB fő­nökének nemcsak, hogy tudnia kellett, hanem hogy parancsa nélkül ilyen vállalkozások meg sem történhettek. Andropov apja vasu­tas volt. Egyetemi tanul­mányait a Finn-Karéliai Köztársaság fővárosá­ban végezte el. Itt kez­dődött el politikai karri­erje is. Különböző párt­beosztásokban bebizo­nyította politikai ügyes­ségét. 1951-ben Moszk­vába rendelték, ahol a Párt Központi Tanácsá­ban annak az osztálynak lett a vezetője, amelyik a keleteurópai kommu­nista pártokkal való kapcsolatok irányítását végezte. 1953-57 között a budapesti követségen szolgált. 56-ban ő volt a Szovjetunió követe, ő volt az, aki utolsó pil­lanatig állította, hogy a szovjet csapatok csak azért jönnek az ország­ba, hogy leváltsák a sza­badságra hazatérő csa­patokat. Ő volt az aki azzal hitegette az eléggé hitetlenkedő forradalmi vezetőket, hogy mindent békésen el fognak ren­dezni. 56 előtt állítólag meg­kedvelte a magyar szo­kásokat, a magyar nő­ket, a magyar ételeket és a magyar zenét. So­kat utazott az ország­ban. Igyekezett kelle­mes idegen vendég be­nyomását kelteni. Az 56-os Forradalom leverése Hruscsov pa­rancsát Mikojan és Sus­­lov adta át Budapesten Andropovnak. Nyugati újságírók írják, hogy nem lehet tudni, hogy rosszalással-e vagy lel­kesedéssel teljesítette a parancsokat. Mi ma­gyarok úgy tudjuk, hogy a parancsot kíméletle­nül végrehajtották. Azt is tudjuk, hogy a pusz­títás és öldöklés meg­haladta a rendcsinálás követelményeit. Való­színűleg Andropov vette rá a Politbürót arra, hogy Kádár Jánost te­gyék meg Magyaror­szág új moszkvai hely­tartójává. . Annak ellenére, hogy főként csak a moszkvá­­ból jövő parancsok vég­rehajtása volt a felada­ta, mégis olyan jól látta el a feladatát (orosz szempontból) és olyan jól ítélte meg a minden­kori magyar helyzetet, hogy véleményét irány­adónak tekintették. 1957-ben újra Moszk­vába rendelték. A követ­kező tíz évben a Párt Központi Titkárságán dolgozott. Esetenként diplomáciai megbíza­tásokkal utazott „kül­földre” de csak a „ba­ráti” kommunista or­szágokba. 1967-ben nevezték ki a KGB főnökévé. Ez na­gyon „kényes” megbí­zatásnak számított. Elődei­ általában „elra­gadtatták” magukat a rendkívüli hatalmat adó beosztásuk folytán. And­ropov személyében olyan főnököt óhajtottak a KGB élére állítani, aki ellent tud állni a titkos­szolgálat által számára biztosított rendkívüli hatalmi csábításnak. Azt írják, hogy Andro­pov nem adott csalódás­ra okot. Szovjet és szov­jetbarát újságok ilyene­ket írnak ekkori tényke­déséről. Kiváló szerve­ző képességgel rendel­kezett. Át tudta tekinte­ni és biztos kézzel tudta irányítani a KGB ezer­nyi részletekbe menő munkáját. Megveszte­gethetetlen, káros szen­vedélyek nélküli puritán ember hírében állott. Andropov a szovjet szu­per-bürokrata típus megszemélyesítője, egy igazi „Apparatchik”. Ezt a nevet adják a párt által kreált vezetősze­repet betöltő politiku­soknak. 1982 májusában And­ropov feladta a KGB fő­nökségét és a Párt Köz­ponti Titkárságához csatlakozott. Innen szemlélte és várta a Brezsnyev várható halá­lával megnyíló lehetősé­geket és fejleményeket. Nem kellett sokáig vár­nia. November 10-én Brezsnyev meghalt. Két nap múlva Yuri Andro­pov lett a Szovjet Kom­munista Párt Főtitkára. Pedig nem ő volt Brezs­­nyev utódának kisze­melve. A következőkről a szovjet újságok nem ír­nak. Nem lehet tudni, hogy véletlen történések sorozata, vagy pedig egy gondosan kitervelt ese­ménysorozat tette meg Andropovot 270 millió orosz teljhatalmú „ural­kodójává”. Moszkvában suttogva terjesztették Andropov hatalomraju­­tásának a történetét. 1981/82 telén történt. Amíg Brezsnyev lánya, Galina és barátnője egy cirkuszi előadáson vet­tek részt, addig a ba­rátnő ékszereit — cári időkből származó gyé­mántokat — ellopták a barátnő lakásából. Gali­na nagy lábon élt. Har­madik férje mellett egy feltűnően költekező sze­retőt is tartott. Rövide­sen a szeretőt letartóz­tatta a KGB az ékszer­lopások vádjával. Fé­­kezhetetlen pletyka­ára­dat indult el Moszkvá­ban. Azt híresztelték, hogy Galina nem akart Nikita Hruscsov lányá­nak a sorsára jutni, aki apja halála után nincs­telen lett. Galina ezért gyűjtögette a földi ja­vakat, ékszereket, gyé­mántokat, drága préme­ket és luxus berende­zéseket. Andropov helyettesé­re, Semyon Zvigun­ra hárult a bűnügy felgön­gyölítése. Zvigun Brezs­nyevnek volt a sógora. Kiállt a Brezsnyev csa­lád érdekei mellett. Sza­badlábra helyezte Ga­lina szeretőjét. Pár hét múlva, Zbigun váratla­nul meghalt. Öngyilkos lett volna? Természetes halál lett volna? Nem valószínű, hogy ez kide­rüljön. Zvigun halála után negyedik napon a szeretőt újra letartóz­tatta a KGB. Tudomá­sul vették az oroszok, hogy egy olyan új hatal­mi megnyilvánulásnak lettek a tanúi, amelyik képes szembeszállni a Brezsnyev família érde­keivel. Állítólag ekkor és így dőlt el Brezsnyev utódlásának a kérdése. Andropov hatalomratö­­rését nem lehetett fel­tartóztatni. Mit várhatunk az új szovjet vezetőtől? Kijelenthetjük, hogy egy ilyen embernek re­álpolitikusnak kell len­nie. Ez az ember nem fog rizikós politikai ka­­l­­andokba belekevered­ni. Nincs sok ideje hát­ra, hogy politikai elkép­zeléseit megvalósíthas­sa. Június 15-én lesz 69 éves. Cukorbajos, váltó­láz szerű hőemelkedései vannak, szív operáción is átesett (amiről köze­lebbi felvilágosítást nem adnak.) Személyes tapasztala­tok alapján meggyőződ­hetett arról, hogy mi történhet, ha a politikai fegyelem meglazul, amint az 56-ban bekö­vetkezett Magyarorszá­gon. Nem fog „enyhü­lést” megengedni. Nem fog politikai mártíro­kat, vagy szamizdat csoportokat megtűrni. Mint a KGB volt főnöke tisztában van azokkal a módszerekkel és eljárá­sokkal amelyekkel csí­rájában el lehet fojtani a reform törekvéseket. Tudomásul kell vennünk (akár tetszik, akár nem) hogy Andropov alatt a Szovjetunió belső rend­jének a megerősödésé­vel kell számolni. Azt is tudomásul kell vennünk, hogy Andropov a kom­munista csatlós álla­mokban is érvényesíte­ni fogja a Szovjetunió és a Kommunista Párt politikai célkitűzéseit. Kérdés csak az, hogy meddig lehet a húrt fe­szíteni. Nem valószínű, hogy Andropov hinné a több­ször is átalakított mar­xi-lenini tanok csalha­­tatlanságát. Kétségte­len azonban, hogy tisz­tában van a marxi-leni­ni ideológiába burkolt szovjet hatalom jelentő­ségével és lehetőségei­vel. Nem lehet még tudni, hogy mennyi az igazság a szovjet sajtó és a szov­jet-barát nyugati sajtó Andropovról szóló be­számolóiban. Szinte fáj azonban az a tudat, hogy egy ilyen politikailag is­kolázott apparatchik­­kal szemben a nyugati vezetők naiv amatőrök benyomását keltik. Utolsó vizsga a menyországban A Jaruzelski diktatúra gyülekezési tilalma elle­nére 20 ezer lengyel kí­sérte útjára a ZOMO ro­hamrendőrség áldozatát a 18 esztendős diákot Gregorz Prezmyk-et 8 ezer ember vett részt a gyászmisén. A templomtól a teme­tőig 20 ezren kísérték a virágokkal borított egyszerű fenyőfa kopor­sót. A vasrácsos bejá­ratnál pap várta a tö­meget és figyelmeztet­te a népet, hogy egyet­len pisszenés és máris provokációt kiálthat a ZOMO és az alkalmat adna arra, hogy tünte­tésnek nyilvánítsa a te­metést. A tömeg tökéle­tes csendben és rend­ben vonult fel a sírhoz, ahol Varsó püspöke Vla­dislav Mizidek beszélt: „A gyász és fájdalom vezetett ide mindannyi­unkat, hogy belső til­takozásunknak kifeje­zést adjunk és elbúcsúz­zunk fiatal testvérünk­től, aki ezen a földön olyan jól állta meg he­lyét, hogy túl korán kel­lett azt elhagynia. Gre­gorz utolsó vizsgáját már a Mennyországban teszi le.” Ezeknél a szavaknál a csend megszakadt és a tömeg zokogásban tört ki. Az általános felhábo­rodás miatt a Jaruzels­ki kormány, vizsgálatot rendelt el Gregorz halá­la ügyében. De a fiú any­ja Barbara Sadowska az ismert költőnő révén egész Varsó tudja a tör­ténteket. Május 3-án, egy kato­likus körben a rendőrség Sadowskát összeverte öt másik felnőttel egye­temben. Egy héttel ké­sőbb a régi városrész­ben Sadowska fiát ver­ték össze a ZOMO-k. Egy diáktárs szemtanúja volt az esetnek. Utána a fiatalembert hord­ágyon elmegyógyinté­zetbe szállították. Any­jának sikerült onnét ki­szabadítania és hazavi­tetnie a fiút, de már másnap újra kórházba kellett őt bevinni. Vért hányt, vizelni nem tu­dott és szörnyű fájdal­mak gyötörték. Gregorz a műtőaszta­lon halt meg, a sebészek a gyomor és belső részek helyett véres cafatokat találtak, csoda hogy a verést egyáltalában túl­élte. Az orvosok zokog­va távoztak a műtőből. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak. _______________a Chicago és Környéke Szerkesztősége FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Izgalmas film készül­ t. — Volna nekem egy filmtémám, ha meg tetszene hallgatni, kedves mester... — Arra nem vállalkozhatom, fiatal bará­tom, de ha leírja, szívesen elolvasom. — Kérem szépen. Le fogom írni, és elho­zom. — Jó. Csak annyit áruljon el, hogy ki vet­kőzik benne? — Hogy ki vetkőzik? — Miért csodálkozik? Nem érti? Ki vetkő­zik benne, azt kérdeztem. Miféle nő és miért? — Egyelőre nem vetkőzik benne senki. A történet ugyanis... — Várjon, drága barátom. Én csak sikert vagyok hajlandó csinálni. Ez manapság vet­­kőzés nélkül nem megy. — Nőnek kell vetkőzni? — Világos. Lehet lány, lehet anya, lehet leányanya, az nekem mindegy. Valamilyen okból le kell vetkőznie, esetleg többször is. Vagy önként, vagy levetkőztetik, ami még jobb is olykor. — Csakhogy az én filmtémámban a nők ... — Sok a dolgom, ne haragudjék. Külön­ben is megbeszéltük, hogy írásban nyújtja be. — Jó. Holnapra hozom. .. — Elolvastam. Kolosszális. — Ugye. Pedig nem vetkőzik benne senki. — Maga őrült! Hogyhogy nem vetkőzik senki? Hiszen éppen az a zseniális benne, hogy mindenki vetkőzik! Nem vette észre? — Bocsánat, valami tévedés lehet... — Hogyhogy tévedés? Nem a „Heten a Hi­malája ellen” című filmnovelláról van szó? — De igen. — Kolosszális. Az alapgondolat is. Hét pesti nő, lányok, asszonyok vegyesen elhatá­rozzák, hogy megmásszák a Himaláját. — Igen. De miért? — Ha jól értettem azért, mert úgy érzik, hogy a nők ma még csak névlegesen egyen­jogúak. Be akarják bizonyítani, hogy... _ ügy van. De mért kellene ebben vetkőz­niük? Hiszen férfiak nem szerepelnek a tör­­ténetben ! — A történetben nem. Éppen ez a kolosz­­szális. De a nézőtéren igen! Az a jó, amikor a nők egyenesen a nézők számára vetkőznek. Vérbeli sztriptíz! — Igen, igen, de mért vetkőznének? — Mondja, maga őrült? Hogyhogy miért? Hiszen, amint másznak felfelé a Himalájára, és harcolnak minden méterért, egyre na­gyobb a meleg, s emiatt vetkőznek. Mire a csúcs közelébe jutnak, már csak a kombiné van mindegyiken. S amikor felérnek a csúcs­ra, hogy kitűzzék a magyar zászlót, már csak­ bikini van rajtuk. Némelyiken az sincs, de azok háttal állnak a nézőnek. Kolosszális. — De kérem, mester, mennél feljebb jut­nak a nők a Himaláján, annál hidegebb van. Tehát nem hogy vetkőznek, de egyenesen öl­töznek. Mire feljutnak, teljesen be vannak bugyolálva. — Ez komoly? Egyre hidegebb van fel­felé?. — Hát persze. Baj? •. — Nagy baj. De tudja mit? Ha felfelé egy­re hidegebb van, akkor lefelé egyre melegebb van. A nők tehát nem fel fognak mászni a Himalájára, hanem le fognak mászni a Hi­malájáról. És mire leérnek, bikiniben lesz­nek. Írja át ebben az értelemben. Rendben van? — Kérem. De mi lesz a mondanivalóval? — Az maradhat úgy, ahogy volt. HUMOR Két tizenéves kislány beszélget szüleiről. Az egyik kijelenti: — Az én apám úgy kiabál velem,, mintha én lennék a felesége. Nagy nehezen talál a mama cipőt a fiának. Az eladó udvariasan megkérdi: — Becsomagoljam? — Nem szükséges — mondja a mama. — Vedd csak fel gyorsan, fiam, amíg ki nem nö­vöd. MAGÁNY '— Már olyan barátot is elfogadnék,­­aki később el­lenségemmé válik. DICSEKVÉS — Az én házasságom re­mekül sikerült'. 'Már az első napra elszökött a ' felesé­gem,­­ azóta nyugodtan, ki­egyensúlyozottan átért egye­dül . ítélet A garázda férjet kötelez­ték, hogy harminc éven be­lül hagyja el a közös la­kást, de ő egy kis haladékot kért. ELVÁLT SZÓLÓK — Én vasárnap huszon­­háromszor ültettem fel a­­gyerekünket a hullámvas-­­ útra. — Én meg hétfőn hu­szonnégyszer. Én is tudom,­­­e is tudod, ő is tudja, hiszen mindannyian "ott­­voltunk: a Sírva vidám Színpad nemrégiben mutatta be Petőfi—Holndonner—Kuf­­csá­k zenés játékát, a Neojános vitézt. Közülük Petőfi klasz­­szikus magyar ízóöltő volt, Holndonner kevésbé­­klasszi­­­­kus pestis lilbretttista, a Kufcsák csak egy dramaturg. A bemu­tató ennek ellenére nett sikert aratott és a Sírvavidám Szín­padot a jóisten nem menthet­,­te volna meg egy újabb ötez­res szériától, amikor furcsa dolog történt. Az történt, hogy a vizsgáló­­bíró magához szólította a szerzőt. — Jöjjön csak, jöjjön csak!* — szólt rá, ahogy az illetékes törvény­ház kis szobájába top­pant. — Hát íme asszonyom, ő a szerző. Az asztal­­túlsó végén min­den idők legrondább agg höl­gye ült. Ez az agg hölgy olyan ronda volt, hogy egyetlen pil­lantásától fonnyadni­­kezdett a szerző szakálla. — Áhá, áhá — kár állta —, szóval maga az a Petőfi, he? — Gott über die Wellt! — feledkezett meg magáról a szerző. — Dehogyis kérem. Én Holndonner Benjámin vagyok. — Mindegy! — legyintett az agg hölgy és ezzel újabb vál *­­­ágrekordot állított fel. Egyet­len szóval­­sikerült bebizonyí­tania, hogy ostobasága még a rútságát is körökkel veri. — A hölgy Franciaországból érkezett — magyarázta a vizsgálóbíró. — Név szerint madame Gonosz­­Mostoha. Bi­zonyos jelekből arra kell kö­vetkeztetnem, hogy vélhetőleg sérelmezi az ön darabjának egyik-másik részletét. —­­Hogyhogy bizonyos je­leknél? — f­ortyant fel a Go­nosz Mostoha. — És micsoda beszéd az, hogy vélhetőleg? Ez a darab úgy ahogy van, az én személyiségem lábbal tip­­rása és addig el nem megyek, amíg elégtételt nem kapok. —­ Kérem, kérem — mond­ta a vizsgálóbíró —, gyorsab­ban haladhatnánk, ha egy kis­sé részletesebben ,és kifejte­né...___,______ — Először is! — kiáltotta ,a Gonosz Mostoha. — A darab úgy állítja be, mintha én a man kávéd dim. előírásoknak fittyet hányva, erejét megha­ladó, robotra kényszerítettem volna nevezett, állalmi gondo­zásban lévő kiskorú Husikat. „A kis patakiban, a leányka fehér ruháját mossa, mos­sa ...” Szamenszedett hazug­ság, kérem. Az avignoni kór­ház zárójelentésével igazolha­tom, hogy akkor én éppen he­­■ vény mumipszbetegséggel fet­­rengrtam nevezett gyógyintézet kezelésében, Iluska pedig jazzbalettra járt a charentoni­­Szürke Nénék monostorába. — Érdekes — mondta a vizsgálóbíró. — Még nem fejeztem be! — 'kúrálta a­ Gonosz 'Mostoha. — Itt van a második rágalom. Hogy én pipafüsttel a tilosba kergettem volna monsieur Ku­korica­­nyálját és ezzel őt­­buj­­doklásra késztettem volna. Tiszta őrület. Módomban áll bemutatni a lyoni képernyő­­szűrő-állomás igazolását arról, hogy sosem pipáztam. Birto­­­komban van továbbá a mar­­seille-i Nézgevonasz gyár írása arról, hogy monsieur kukori­ca a­bban az idő­ben önkéntes tűzooltók­ént állt az üzem al­kalmazásában, szabad idejé­­ben pedig a dolgozók kerék­párját őrizte.­­Na és, hogy én Ilusk­át kegyetlen bánásmó­dommal a halálba kergettem volna ... 'hát ez mindennek a teteje. "Pecsétes írásom van arról, hogy nevezett Iluska ma is él és mint a metzi nyil­vánosház direktm­isze fejti ki áldásos tevékenységét. „Na? — Érdekes — mondta a vizsgálóbíró, akinek a szókin­cse nem vetekedett Petőfi Sándoréval. — Kívánja telhát Holndonner Benjámin meg­büntetését?­­ — Még gyönyörű! — pikod­­tozo­tt a Gonosz Mostoha. — Hiszen egész Bretagne ujjal mutogat rám. Ghamrousseban sárral­­hajigálnak az utcagye­­­rekek. Kártérítést követelek. Az Ingét ráfizeti, maga­svi­­hák. Méghozzá konvertibilis­ban. Qsibészt — De kérem — 'hebegte a szerző —, nekem fogalmam sem volt ... hogy is gondol­hattam volna... esküszöm, sosem állt szándékomban, hogy... ' , I — Háhál — vijjogott a Go- I nősz Mostoha. — Ezt azonban bizonyítani is kéne... Az ügy gyorsan haladt a maga útján, Holndonner Ben­­­­jámin szénája rosszul állt.­­ Közvetlenül az ítélethirdetés előtt azonban érdekes fordu­lat állt be. Az ügyész elejtette a vádat és perújrafelvételt ja­vasolt. Kisült, hogy a felperes csak két héttel a darab bemutatója után változtatta nevét Gonosz Mostohára. Addig Sóbajtó Vencelnek hívták és éjjeliőr volt Kötegyánban. — Drágám, az urak a Vízművektől azért jöttek, hogy tippeket adjanak az energiatakarékossághoz... CSODÁLAT — Uram, megmondom őszintén, csodálom önt, hogy ezzel a becsületes ké­pével, bizalomgerjesztő kül­sejével, nem csapott fel szélhámosnak. KÉRÉS ■ Sem tud ajánlani egy nálam gyengébb férfit, akivel garázda módon vi­selkedhetnék? . KÜLÖNBSÉG A házas ember és az agglegény közöl az a kü­lönbség, hogy az agglegény önmagával osztja meg a boldogtalanságot. — Rég élveztem így egy könyvet. Képzeld, egy férj már a harmadik feleségét fojtja bele a fürdőkádba ...

Next