Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-07-14 / 28. szám
g i WSSSM ^3»*» Ronald Reagan megkezdte választási kampányát, amint azt a fenti fényképek bizonyítják. Az Elnök tudatában van annak, hogy a demokrata aspiránsok mindeddig egymást támadták, de a Demokrata Párt elnökjelölt konvenciója után — őt fogják támadni. Kína „tárt karokkal” várja Hong Kongot, amely kevés lelkesedéssel készül az ölelésre A Kínai Népköztársaság és Anglia közötti egyezmény értelmében Hong Kong, angol koronagyarmat 1997-ben visszatér Kínához. Peking erre vonatkozóan a következő feltételeket vállalta: A koronagyarmat stabilitása és prosperitása (bármit is jelent ez a kifejezés — Szerk.) változatlan marad. Ezenkívül, a visszatérést követő ötven évben, Hong Kong alapvető kapitalista gazdasági rendszere érintetlen marad. A közelmúltban egy háromtagú hong kongi üzletemberekből álló bizottság látogatott Pekingbe, ahol személyes tárgyalásokat folytatott Deng Xiaopinggel, aki ha nem is hivatalos pozíciójában, de a valóságban a Kínai Népköztársaság diktátora Mao halála óta. Deng néhány meglepő és néhány nem meglepő nyilatkozatot tett a meglehetősen nyugtalan hong-kongiak előtt. Deng nyilatkozatainak leglényegesebb részletei a következők: — Tisztában vagyunk azzal, hogy az elkövetkező 13 évben, mielőtt Hong Kong visszatér Kínához, Hong Kongban bizonyos nyugtalanság lesz. A kérdés az, hogy ez a nyugtalanság milyen mértékű lesz? Az én személyes véleményem az, hogy a nyugtalanság csupán kismértékű lesz és annak a következménye lesz, hogy a hong kongi polgárok nem értik a Kínai Népköztársaság politikáját. A helyzet az, hogy mi magunk, kínaiak, a teljes átállást fokozatosan akarjuk végrehajtani, körülbelül húsz esztendő alatt. Egyre többen vélekednek azonban úgy, hogy a húsz esztendő túlságosan rövid. Jack Tang, a hong kongi „Chamber of Commers” elnöke, a következő kérdést tette fel: — Hong Kong polgárait nyugtalanítja mindaz, ami Kínában az úgynevezett „Kulturális Forradalom” időszakában történt. S ennek következtében, a hong kongi átlagpolgár és a hong kongi üzletember fél a Kínához való csatlakozástól. Den Xiaoping meglehetősen ingerült válasza a következő volt: — A Kínai Népköztársaság Kommunista Pártjának a különbizottsága, amelynek a vezetője én voltam, hivatalos nyilatkozatban ítélte el a Kulturális Forradalmat. A Kulturális Forradalom már a múlté, nem fogjuk és nem akarjuk megismételni. Ez az igazság. Azt várják, hogy erre megesküdjek Buddhára? Hong Konggal kapcsolatosan, az angol politikusok és az angol üzletemberek azonban meglehetős aggodalommal szemlélik a kérdést. Kétségtelen, hogy mielőtt 1997-ben a koronagyarmat visszakerülne Kínához, hong kongi bevándorlók fogják elárasztani Angliát és befogadásukat nem lehet törvényesen megakadályozni. A bevándorlók egy része pénzt hoz majd, nagy részük azonban csupán munkára vár majd Angliában. Angliában jelenleg magas a munkanélküliségi százalék és a fontsterling értéke a nemzetközi pénzpiacokon zuhan. Ennyit Buddháról, Den Xiaopingről, Hong Kongról és Angliáról. Osaiopsidlaio oddossioos Választás szeptember 4-én? A Liberális Párt saját közvélemény kutatásának eredménye: a miniszterek többsége, a parlamenti képviselők többsége és a területi pártszervezetek vezetőinek többsége úgy véli, hogy a legmegfelelőbb időpont az új parlamenti választásokra szeptember 4-e lenne. Az indokolás az, hogy ez a dátum azért előnyösebb, mint az augusztus 27-i dátum, mert még egy hetet ad a liberálisoknak a választási előkészületekre. Senki sem akarja azonban a parlamenti választásokat a szeptember 4-i időpontnál későbbre tenni. Nagyon nehezen képzelhető el az, hogy a Turner kormány funkcionálni lesz képes, maga a miniszterelnök sem parlamenti képviselő. Ámbár a federális törvény szerint a miniszterelnök, a kabinet egyetlen olyan tagja, akinek nem kell egyúttal parlamenti képviselőnek is lennie, enélkül azonban a kormányfő pozíciója gyakorlatilag elképzelhetetlen. Az ideiglenes Turner kormány egyébként néhány meglepetést hozott. Nem meglepetés az, hogy Jean Chretien lett a helyettes miniszterelnök és külügyminiszter, Allan Mac-Eachen lett a szenátus többségi (vagyis liberális) csoportjának vezetője és Marc Lalonde maradt, mint pénzügyminiszter. Meglepetés viszont az, hogy John Roberts, Monique Begin, Jean-Jacques Blis, Robert Kaplan és Judy Erole megmaradt eredeti miniszteri tárcájánál. Az új kormány legbefolyásosabb tagjai kétségtelenül a következők: Chretien, Lloyd Axworthy, közlekedésügyi miniszter és Lalonde pénzügyminiszter. Mr. Turner a kabinet létszámát 37-ről 29-re csökkentette és az Ottawából származó jelentések szerint a federális választás után — amenynyiben a liberálisokgyőznek — John Turner tovább akarja szűkíteni a kabinet létszámát. Kérdés: vajon, a liberálisok győznek-e? Brian Mulroney, a Progresszív Konzervatív Párt vezetője szerint, a konzervatívok győzelme bizonyos. A választ természetesen a kanadai polgárok fogják megadni. Szakemberek vitája a nagybeteg kanadai dollár betegágya körül __________ Amikor ezeket a sorokat írjuk, a kanadai dollár a nemzetközi pénzpiacokon az amerikai dollárhoz viszonyítva 75 és 76 cent között áll. (Talán nem érdektelen most emlékeztetni arra, hogy 13-14 esztendővel ezelőtt kanadai dollár értékelése a nemzetközi pénzpiacokon magasabb volt, mint az amerikai dolláré.) Ugyanekkor, a Bank of Canada 13 százalékra emelte a nagybankoknak nyújtott kamat százalékát. Ennek következtében a kanadai nagybankok 14 és 15 százalék közötti kamatot számítanak fel „legjelentősebb” ügyfeleiknek. Ezek pedig a nagyvállalatok és korporációk. A magánszemély, aki nem tartozik ebbe a kategóriába, ennél még magasabb kamatot fizet. A Bank of Canada érvelése az, hogy a magasabb kamatszázalékkal igyekszik megakadályozni a kanadai dollár további értékzuhanását a nemzetközi pénzpiacokon. Ennek az elméletnek van támogatója, de több az ellenzője. Abraham Rotstein, a University of Toronto közgazdaságtudományi fakultásának a profeszszora, így vélekedik: — A magas kamatszázalék növelni fogja a munkanélküliséget. A vállalatok (kis, közép és nagyvállalatok egyaránt) nem lesznek hajlandók újabb beruházásokat végrehajtani, mert a bankoktól ezért felvett összeg kamatai túlságosan magasak és nem kifizetődőek. Ennek következtében, újabb beruházások híján, egyre kevesebb munkaalkalom lesz. John Crosbie, a Progresszív Konzervatív párt kitűnő pénzügyi szakértőjének véleménye: — Az egyre emelkedő kamatszázalék szükségszerű következménye egy újabb gazdasági pangás lesz, amelytől egyébként is csupán egy lépésnyi távolságra vagyunk. Marc Lalonde pénzügyminiszter válasza: — A kamatszázalék minden nyugati országban emelkedik, az amerikai kamatszázalék emelkedése következtében. Egyszerűen, nincs mód arra, hogy a nyugati világ, de elsősorban Kanada, leválassza magát az amerikai közgazdaságtól. A szocialista Mitterrand meghökkentette a Kremlt A Kreml nagytermében 140 vendég gyűlt öszsze, hogy résztvegyen azon a díszvacsorán, amelyen a Szovjetunió hivatalosan fogadta és ünnepelte Francois Mitterrand, francia elnököt. Az ünnepélyes hangulat érthető volt: Monsieur Mitterrand volt a legkiemelkedőbb nyugati államférfi, aki a Szovjetunióba látogatott, amióta az elmúlt novemberben a NATO új rakétákat helyezett el a különböző nyugati országokban. A másik ok: Francois Mitterrand szocialista és ezért, amint azt a TASS iroda egy alkalommal írta, „alapjában véve a Szovjetunió állhatatos barátjának tekinthető.” A díszvacsora bebizonyította, hogy senki sem tévedhetetlen, még egy kommunista hírügynökség kommentátora sem. Az üdvözlő beszédet Konstantin Csernyenko tartotta, aki a Szovjetunió elnöke, a szovjet Kommunista Párt főtitkára és a szovjet hadsereg legfőbb parancsnoka. A beszédben Mr. Csernyenko mindenekelőtt a „két nemzet közötti” hagyományos „barátságra” utalt. A kifejezést senki sem vette komolyan, mert ilyen alkalmakkor a protokoll előírja, hogy a szónokok „hagyományos barátságra” utaljanak. A későbbiek folyamán a szovjet diktátor azonban már bírálta a francia elnököt azért, mert támogatja azt, hogy a NATO országokban amerikai rakétákat helyezzenek el. Ezután Monsieur Mitterrand emelkedett szólásra. A francia elnök, akihez az asztalnál ülők közül intellektuálisan csupán Andrej Gromiko, szovjet külügyminiszter hasonlítható, tárgyilagos, sima, jól megfogalmazott francia mondatokban beszélt. — Tisztában vagyok azzal — kezdte beszédét a francia elnök, — hogy milyen hatalmas áldozatot hoztak önök a Második Világháborúban, ahol húsz millió szovjet katona vesztette életét. Ki feledkezhetnék el erről? — Önök azonban gyakran nem látják a politikai realitást. A szovjet SS-20-as rakéták teljesen felborították a nukleáris egyensúlyt Európában. Volt-e erre szükség és miért volt erre szükség? — Kénytelen vagyok most emlékezni az 1975- ös helsinkii egyezményre, amelyet a Szovjetunió megbízottai is aláírtak és amely biztosította az emberi jogok tiszteletben tartását. Állapítsuk meg mindenekelőtt: mindenfajta korlátozása az emberi szabadságnak, ellentmond ennek az alapelvnek. Ez az oka annak, amiért mi, nyugatiak, időnkint kemény szavakkal emlékeztetjük önöket a helsinkii egyezményre. Ez az oka annak, hogy időnkint nyugtalanul látjuk, mi, európaiak azt, ami az egyes személyek esetében az önök országában történik. Hyen eset például, Sakharov professzor esete. Mi történik és mi történt ezzel a kiváló tudóssal és nagyszerű humanistával? Önök sohasem adtak erre kielégítő választ. A bankettnek 55 perc múlva víge volt. A vendégek meglehetősen hűvösen, a szokásos udvarias kézfogások mellőzésével távoztak. A bankettet követő napon Leonid Zamyatin, a Kreml szóvivője sajtóértekezletet tartott a nyugati újságírók számára. Amikor a United Press International nevű amerikai hírügynökség moszkvai irodavezetője Sakharov felől kérdezett, Zamyatin a következő ingerült választ adta: — Mit akarnak maguk, amerikaiak? Az önök országában kétmillió munkanélküli van. Sakharov akadémikus jól érzi magát, dolgozik. Havi jövedelme 1,225 amerikai dollárnak megfelelő összeg, — mondotta Zamyatin. Később a lapok fényképeket közöltek a Gorkyban száműzetésben lévő Sakharovról és feleségéről. Lehetetlen azonban megállapítani, hogy a fényképek autentikusak-e és valóban most készültek és hogy valóban Gorkyban készültek-e. Eltávozása előtt Francois Mitterrand majdnem két órás megbeszélést folytatott Csernyenkóval. A megbeszélés után az újságírók számára mindketten hivatalos nyilatkozatot olvastak fel, amely semmitmondó. Monsieur Mitterrand végső nyilatkozata az Agence France-Presse nevű francia hírügynökség moszkvai irodája számára: — A szovjet-francia kapcsolatok a jelen pillanatban, a legenyhébb kifejezést használva, hűvösek. A Kreml számára a találkozás legmegdöbbentőbb tanulsága az volt, hogy nem minden nyugati szocialista — szovjet rabszolga! fi Pinochet játszmát vesztett Csilében A csilei Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy két politikai disszidens, Jaime Insuanza és Leopoldo Ortega, visszatérhet Cslébe és nem lehet őket megbüntetni. A határozat a második ilyen jellegű döntés volt a 11 éves katonai diktatúra alatt és ez volt a második olyan bírósági határozat, amely szembefordult Augusto Pinochet elnök akaratával. Mielőtt a bíróság meghozta döntését, Pinochet értesítette a bírákat és kijelentette: nem kívánja a két száműzött hazatérését. A Legfelsőbb Bíróság nemcsak megengedte a két száműzött hazatérését, hanem egyúttal leszögezte: Április 7-én történt száműzetésük törvényellenes és„önkényes” volt. Ez volt a második eset, amikor Csile Legfelsőbb Bírósága Pinochet ellen döntött. Május 17-én a főbírák úgy határoztak, hogy szabadon kell bocsátani a háziőrizetből két olyan egyetemi hallgatót, akik a Santa Maria Egyetem campuszán a Pinochet kormány ellen tüntettek. A bírósági döntések egyik érdekessége az, hogy a főbírák mindkét esetben a csilei alkotmányra hivatkoztak. A második érdekesség az, hogy Augusto Pinochet mindkét esetben nem tiltakozott. Nem beteg a dollár, csak gyengélkedik! Cliff Pilkey, az „Ontario Federation of Labor” ügyvezető igazgatója, a következőket mondta az újságíróknak: — A kanadai dollár értékzuhanása a nemzetközi pénzpiacokon valójában jelentéktelen és lényegtelen. A kanadai dollár értékzuhanása sokkal kevésbé érinti az átlagpolgárt, mint a magas kamatszázalék, a kanadai dollár nem is olyan gyenge, mint amilyennek tűnik. Az igazság az, hogy az amerikai dollárt túlértékelik a nemzetközi pénzpiacokon. John Bulloch, a „Canadian Federation of Independent Business” ügyvezető igazgatójának a véleménye. A kis és középvállalatok munkáját egyáltalában nem érinti a kanadai dollár értékzuhanása és az üzletemberek többsége szívesebben lát egy zuhanó kanadai dollárt, mint magas kamatszázalékot. Elaine Clifford, az „Irving Trust Company” (NYC) főközgazdásza: — Azthiszem, hogy a kanadai dollár hosszú ideig meg fog állni az amerikai dollárhoz viszonyított 75 centes színvonalon. Meggyőződésem, hogy az amerikai kamatláb emelkedni fog, de a kanadai kamatláb-emelkedés korántsem lesz ilyen mértékű. A magyarázat egyszerű: amikor a kamatszázalék magasabb Amerikában, mint Kanadában, az amerikai üzletemberek (és a nyugati világ üzletemberei) szívesebben fognak beruházásokat végrehajtani Kanadában, mint Amerikában. Ehhez viszont az kell, hogy a kanadai ipartermék versenyképes legyen. Egyáltalában nem bizonyos, hogy a kanadai dollár értékzuhanása káros Kanada számára. Mit tesz a külföld? A külföld különbözőképpen reagál az amerikai kamatláb emelkedésére, amely nem csekély problémát okoz a szabad országokban. Nyugat- Németország, Ausztria és Svédország is felemelte saját kamatszázalékát. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy ezek az országok — Kanadához hasonlóan—inkább ezt a megoldást választják, mint saját valutájuk csökkenését. A kérdés ezek után, persze ez: Miért zuhan a kanadai dollár értéke a nemzetközi piacokon a kamatszázalék emelése ellenére? A problémára vonatkozóan Turner miniszterelnök három értekezletet tartott minisztereivel. Az angol Nemzeti Bank más megoldást választott és úgy döntött: megengedi a fontsterling zuhanását, mert ez még mindig előnyösebb, mintha a kamatszázalék emelkedik. A Bank of Canada igazgatója, Gerald Bouey, kijelentette: " A kanadai dollár eljutott a mélypontra. A kamatszázalékot tovább kell emelni, annak érdekében, hogy a kanadai dollár további értékzuhanását megakadályozzuk. Mr. Buvey azonban nem adott választ arra, hogy a kamatszázalék állandó emelkedése miért nem akadályozta meg a kanadai dollár értékcsökkenését a nemzetközi pénzpiacokon? Sőt, a legérdekesebb az, hogy a kanadai pénzügyi szakemberek sem tudnak erre kielégítő választ adni. A magyarázat valójában számos tényezőre vezethető vissza. Az alapvető ok: a Trudeau-adminisztrációk pénzügyi és gazdasági politikája volt.