Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)
1984-08-25 / 34. szám
r•x- 10. oldal Drága Zolikám.. Só Bernát Segíts rajtam,... bajban vagyok. Kérdések tolakodnak elém, különös kérdések, és hasztalan keresem rájuk a választ.... Te mindig találékonyabb voltál, ügyesebb voltál és főleg optimistább voltál... Nagyon régen nem beszélgettem már veled. Ez évben 40 éve lesz, hogy együtt töltöttük azt az utolsó nyarat. Néhány hónap választott el minket a hadnagy-avatástól. Századunkat, a zárógyakorlatokra egy Cserhátszentiván nevű északmagyarországi falucskában helyezték el. Mi ketten, özvegy Szekeres Jánosnéhoz, — Erzsi nénihez, — kerültünk szállásra. Az özvegységre való tekintettel a,, tiszta szoba” hitvesi dupla ágyát kaptuk meg, ahol nagyon jól kibírtuk egymást a rozmaringszagú hálóhelyen. Nem hányhattunk egymás szemére semmit. Én horkoltam, neked izzadt a lábad. Igaz, a horkolást én reggel befejeztem és a te lábad tovább izzadt... Ennyi volt az én hátrányom. Míg mi a tiszta szobában laktunk, Erzsi néni és a két kicsi süldő leánykája a pitvarban húzódtak meg, és ezzel tettek eleget háborús kötelezettségüknek. Kellemes jóemlékű heteket töltöttünk az apa nélküli kis családnál. Esténként a szoba „légós’’-sötétjében két cigarettaparázs fényénél álmodozva tervezgettük a csodálatos katonajövőt. Vasárnaponként ebédre Erzsi néni vendégei voltunk, aki akkoriban a világ legizletesebb tejfelespaprikás csirkéjét és csörögefánkját készítette. Ez- szel csak egyszer jártuk meg, de akkor aztán na igyon... Esténként a főjegyző két lányának udvaroltunk ártatlan lelkesedéssel, és egy kadarkás éjjelen még szerenádot is adtunk nekik. Hálából ezért az utolsó vasárnapon a mama ebédre is meghívott minket. Ekkor történt a baj. Ez ugyanis egybeesett Erzsi néni utolsó búcsúebédjével. Teljesen fedhetetlen volt bármelyiket is lemondani, így történt e meg, hogy azon a felejthetetlen vasárnapon fél 12-kor megettük Erzsi néni csigatésztás húsleve-ljét, tejföles paprikáscsirkéjét és csörögefánkját. Másfél óra múlva meg már ott ültünk a főjegyző- kék ebédlőasztalánál a két nevetőszemű lány kökzött, ahol csirkeaprólék leves volt az ebéd májga- aluskával, töltött borjú és rakott palacsinta borsó- tdóval. Vöröslő nyakunkon az izzadságcseppek már a májgaluska levesnél csörgedezni kezdtek. n Ha becsukom a szemem még ma is ,,látom” a tekintetedet Zolikám, mellyel rámnéztél, mikor az Iá ebéd végén „elárultam” hogy a rakott palacsinta el a kedvenc édességed, mire a mama boldogan kanatalazott ki még egy adagot a tányérodra, le Azon a búcsú délutánon kért meg Erzsi néni is. tú Annyira szívébe zárt minket, — mondta, — hogy szeretne a két lányával emlékül mindkettőnkkel lefényképeződni, mielőtt elmegyünk. És talán később a képet is elküldhetnénk... Sietve ünneplő ruhába öltözködtek és mindhárman fésülködtek hosszasan. El is készítettük a felvételeket a kis kertben a ház előtt, a háborús nyár nyíló virágai között. Ott álltunk mosolyogva mindnyájan, felváltva átölelve özvegy Erzsi nénit és két kicsi leányát. Csak éppen film nem volt a gépben, mert már a főjegyzőéknél „ellőttük” az utolsót, és a faluban nem árultak filmet. De azért mi faarccal végig játszottuk a gonosz játékot. Milyen is az ember...? Ez a jelenet most 40 év után is még mindig úgy fáj belül, mint az elvesztett háború... Sokáig nem tudtam mi történt azután veled Zolikám, miután az arany csillag a gallérunkra került. Jó pár éve már Ausztráliában éltem, amikor hír érkezett rólad. Megtudtam, hogy kivándoroltál az Egyesült Államokba, ahol nem óhajtottál se telekügynök, se taxisoffőr, se milliomos lenni, hanem beálltál katonának. Legyőzött országból érkeztél, így tiszti képzettségedet még egy sovány káplári stráffal sem akarták észre venni. De ez nem zavart téged. Önkéntesen bevonultál közlegénynek. Hogy akkoriban mi vezetett oda, azt ennyi év után is megértem... Mire a második káplári stráfot is kiérdemelted az inged ujjára, már választani is engedtek: elmehettél két évre Nyugat-Németországba „megszállni”, vagy bizonytalan időre Koreába harcolni. Te az utóbbit választottad. Ott aztán már volt tiszti rangodat is kezdték egyre komolyabban venni. Végül így történt meg, hogy a koreai háború fegyverszünetének a napján, amikor a JEEP, amin ült és akna telitalálatot kapott, te már főtörzsőrmesteri ranggal kerülhettél be az Egyesült Államok hősi halottjainak sorába. Felsőbb parancsnokod személyes levélben írta meg szüleidnek, hogy szép katonai előmenetel, sokat igérő egyenruhás jövő állt előtted. Holttestedet a szokásos plasztik zsákban haza vitték, — Amerikába, — és temetés után a koporsódra borított csillagos lobogót Édesapádnak adták, aki nyugalmasabb években MÁV állomásfőnök volt Hajdúböszörményben. Aztán elnémultak a fegyverek a Yalu partján. A politikusok úgy érezték, hogy áldozatotoknak félig legalább meg lett az eredménye, mert az országból Észak és Délkoreát sikerült csinálni. Később még több bajtársad került haza plasztik zsákban a Mekong partjáról. De ott már fél eredménnyel sem büszkélkedhettek a politikusok, mert Délvietnam végleg lekerült a világ térképéről. Azóta sok év eltelt, sok folyó partján haltak hősi halált bajtársaid a föld különböző pontjain, szépen hangzó nagy eszményekért, népek szabadságáért, önrendelkezési jogáért, de a lengyelek, ukránok, litvánok, vagy a Csíkszeredái magyarok szabadságáért folytatott harcban eddig még egyetlen amerikai katona sem vesztette életét, sem a Visztulánál, sem a Fertő Tó partján. Legutóbb a beiruti fedezékből kellett biztosabb vizekre menteni Okinawa hőseit, mert a békéért folytatott harcban nehéz már kibogozni ki támogat kit, ki az ellenség és ki a jóbarát... ? Nem is merem ezt senkinek mondani Zolikám, neked árulom csak el, a cserhátszentiváni cigarettafényes estéink meghitt beszélgetéseire emlékezve: egyikünknek sem érkezett el a tervezett csodálatos jövő... Negyven év után nem tudok már hinni a televízió képernyőjére vetített nagy szavakban. Nem tudok hinni a hősi halottakban, akik a BEGA völgyében „az emberiség szabadságáért” esnek el, olyan orvlövészek golyójától, akikről nehéz lenne megállapítani, hogy melyik muzulmán frakcióhoz tartoznak... így élünk Zolikám. Évtizedek óta mindössze egy „értékes szavazat” lettem én is, aki kötelességtudóan mindig a „jól megírt” szavazócédulát dobom be az urnába, valahányszor népek szabadságáról és önrendelkezési jogáról hallok szépen szónokolni... Egyik drága bajtársunk most emlékművet készül állíttatni neked. Példaképül akarja tenni ifjúságunk elé életedet és halálodat. Megkért írjak valamit az emlékművedre... Most mégegyszer hozzád fordulok segítsége Ezek a kérdések tolakodnak elém és nem találom rájuk a választ... . . Mit írjak az emlékművedre...? Azt nem írhatom, hogy te megtetted a kötelességedet, csak azt mulasztották el, akik halálodért felelősséggel tartoznak, mert évtizedeken át elodázták és elmulasztották megvalósítani az eszmét, amiért te életedet adtad... írjam azt, hogy feláldoztad magad a szabadságért...? Kiknek a szabadságáért Zolikám...? A délkoreai népek szabadságáért...? Nyugatberlinért.. vagy Grenadáért...? Olyan világot élünk ahol gyakran hazudnak már a márványba vésett aranyló szavak is.. Csak a mi szívünkben élsz őszintén és igazán... Viszont látásra öreg fiú... _____________ MASTERCRAFT Electronics Inc. Custom Electronic Systems R • Burglar & Fire Aláms ► • Central Station/Police Hook Up K • Master Antenna & Closed Circuit T.V. T. • Telephone & Intercom Systems A [C • Apartment Intercom — Call Systems _*] A r< Díjtalan árajánlat & Magyarul is beszélünk. IVÁN GÁTI I 998-8406 P.O.Box 517 Glenview, 111.60025 J Jlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll....lllllllllllllllllllllllllll||||i||IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIK Madrid beszél... í atiiiiiiiiimiiiiiMiiiiHiiiiii IIIIIIIIIIIIIIIIII.IIIIIIIIIIIIK Malagától Mohácsig Rónai Zoltán Malagában, a spanyol Napsugár-part fővárosában, majdnem 3000 fiatal pályázott a városi rendőrség kiképző akadémiáján betöltendő 47 helyre, közöttük nem kevés egyetemi végzettségű. Először testnevelési vizsgán kellett átesniük s máris elvérzett az érdeklődők többsége: 1097- en jutottak tovább. Utána következett az „általános műveltség” vizsgája s ezzel tört ki a botrány. Ötven kérdésre kellett felelni, mégpedig úgy, hogy a helyes választ három megadott közül kellett kiválasztani. Azoknak azonban, akik a kérdéseket kitalálták, nagyon különös elképzelésük volt az általános műveltségről, illetve arról, milyen kakméra van szüksége a közlekedést útkereszteződéseknél irányító, a vásárcsarnokokat és piacokat ellenőrző, vagy idézéseket és egyéb papírokat kézbesítő városi rendőrnek. Hogy azt kérdezték, hány tagja van Malagában a városi tanácsnak, az még hagyján. A többi 49 között azonban ilyen kérdéseket kellett (volna) megválaszolni: Hol él a „peripatus” nevű ízeltlábú? Mivel táplálkozik az alaszkai prémfóka? Mikor született Olof Palme svéd politikus? Mi Madagaszkár pénzegysége? Hol őrzik a Marsilia-táblácskát? Mikor volt a mohácsi csata? A kérdéseket, mint később megtudtuk, a városi rendőrség parancsnoka (azelőtt fúvószenekari zenész) állította össze „általános iskolai és gimnáziumi tankönyvek alapján, másik három úriember közreműködésével, illetve jóváhagyásával, akik a Szocialista Munkáspártot, a Spanyol Kommunista Pártot és a jobboldali Demokratikus Néppártot képviselték. A „peripatus” nevű ízeltlábúra vonatkozó adatokat hiába kerestem a 20 kötetes Salvat Lexikonban. Egy másik, sokkal nagyobb, a pótkötetekkel a százat is elérő Espasa-Calpe Lexikonból ezután kiderült, hogy ez a szelvényes vagy gyűrűs, szárazföldi féreg Amerikában, Újzélandban és a Fokföldön honos. De ez az értesülés sem lett volna elegendő, hiszen a kérdés nem a földrajzi elterjedtségre vonatkozott, hanem a természeti környezetére, melyről még ez az óriáslexikon is hallgat. Az említett táblácska ügyét sem sikerült még kiderítenem, pedig megkérdeztem több tanárembert és kerestem-kutattam a lexikonokban is, így még magam sem tudom, hogy ez a táblácska Marseille városával vagy pedig Marsigli olasz természettudóssal van-e kapcsolatban. A madagaszkári pénzegységre vonatkozó kérdést talán kapcsolatba lehetne hozni az idegenforgalommal, bár kötve hiszem, hogy sok turista érkezne a spanyol Napsugár-partra a Malgas Köztársaságból. A mohácsi — vagy ahogy errefelé ejtenék, „moaxi” — csata évszáma az általános műveltséghez tartozhatna Magyarországon, még anélkül is, hogy két téves felelet kíséretében megadják a helyes évszámot is. De Spanyolországban? És még nem is említettük Haszdrubál pún hadvezért, Recesvintus vizigót királyt és Julio Acostát, Costa Rica egykori elnökét, akik ugyancsak abban a megtiszteltetésben részesültek, hogy bekerüljenek az 50 kérdés közé.(Haszdrubálnak és Recesvintusnak volt is köze az országhoz és bent lehet egyik-másik tankönyvben, a középamerikai elnökről azonban kötve hiszem!) A megbukottak feliratot is intéztek a polgármesterhez, aki kénytelen volt elismerni egyikmásik kérdés „szürrealista” voltát. A szocialista szakszervezet, az UGT helyi főtitkára „hülye kérdésekről” beszélt, a Munkástanácsok malagai titkára pedig megállapította: a vizsga a pályázók iránti respektus teljes hiányáról tett tanúságot. A városi rendőrségért felelős tanácsos kijelentette, hogy a felvételi vizsgának ezt a részét nem fogják megismételni. Ezt a döntést ugyan nem lesz könnyű fenntartani, hiszen az ügyről hírt adott az egész spanyol sajtó. Másrészt pedig köztudomásúvá vált az is, hogy a városháza kapujában szolgálatot teljesítő rendőr egy szót sem tudott mondani a „peripatus ”-ról az őt megkérdező, elutasított pályázónak. Viszont mondani sem kell, hogy a felvettek hallani sem akarnak a vizsga megismétléséről. Azt az egyet viszont el kell ismerni, hogy 3000 pályázó közül bármilyen állásra a legalkalmasabb 47-et kiválasztani nem könnyű. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! MfaSUnSIMdtUk MŰTÉT Dr. umberstöbk, az opekt lökés virtuózi művésze, barátságosan* intett a páciensnek: — Foglaljon helyet! Az elegánsan öltözött, kövérkés kis ember áhítattal bámult az orvosra: — «Nekem a legjobb helyeken ajánlották a doktor urat, mint a különleges gyomorműtétek legkiválóbb specialistáját. — Istenkém, azért van még néhány kolléga... — mosolygott szerényen dr. Umberstock. — Ugye, meg tetszik érteni, az ember nem szívesen veti magát alá egy műtétnek. De ha egyszer feltétlenül szükséges... —Milyen jellegű beavatkozásról lenne szó? — Kérem szépen, én egy úgynevezett nagymenő vagyok. A havi jövedelmem eléri a ... Szóval, lekopogom, nincs okom a panaszra. Ehhez még hozzájön a mellékes, ami egyáltalán nem mellékes. Nyugodtan mondhatom: a nagykeresetű emberek közé tartozom. — Gratulálok. — Köszönöm. De nincs sok örömöm a pénzben. Ha összetalálkozom az ismerőseimmel, volt osztálytársaimmal, gúnyosan nevetnek és megkérdezik: „Minek töröd magad? Minek az a nagy hajtás? Akármennyi pénzed van, akkor is csak egy reggelit, egy ebédet, egy vacsorát tudsz megenni.” Drága doktor úr, segítsen rajtam! Tessék nekem a gyomromat úgy... — Ne is folytassa — szólt közbe az orvos. — Holnap reggel befekszik hozzám, és megcsináljuk a műtétet. A múlt héten végeztem hasonló operációt egy slágerszerzőn, egy műanyagfeldolgozó kisiparoson, egy belvárosi ruhaszalon tulajdonosán: ön, kedves páciens, néhány nap múlva tizennégy ebédet is megeszik egy ültő helyében. Vacsorára pedig elfogyaszt negyven tojásból rántottét, két kiló gyulai kolbásszal, amelynek előre is jó étvágyat kívánok. — Köszönöm. Rendkívül hálás leszek — nyögte a nagymenő és boldogan kitámolygott a rendelőből. Közel a hegy csúcsához, a fenyveserdőben, halkan csobogó, hegyi patak mellett állt az erdőkerülő barátságos kis háza. István, a fiatal , jóvágású férfi éppen négy hónapja, hogy asszonyt hozott magával ide a rengetegbe. Egy este az erdőkerülő, hazatérvén a cserkészésből, fáradtan, éhesen nyitott be a kunyhóba. A kemencén jó illatú bableves fortyogott. Ám Edit, a szép fiatalasszony épp indulni készült, kis batyuval a kezében. A férfi döbbenten bámulta, aztán rekedten megszólalt: — Jól akarsz menni?. Itt akarsz hagyni ? Edit halkan, szomorúan válaszolt : — »Igen. — Már nem szeretsz? — István, jobban szeretlek, mint valaha. — «Félsz itt az erdő közepén, egész nap egyedül, magányosan? — Cseppet sem félek. Mellettem vannak barátaim, a madarak, a mókusok. — És mégis el akarsz menni? — El. — De miért? Válaszolj, Edit! A fiatalasszony kitört: — Nem bírom tovább! Nem bírom tovább ezt az üde, ózondús, kristálytiszta hegyi levegőt! Pesti lány vagyok. Az életemből huszonnégy évet ott töltöttem Csepelen, Pesterzsébeten, Angyalföldön, az újpesti bőrgyárak közelében. Mindenütt korom, füst, szén-monoxid. Ezek a szagok, illatok hiányoznak nekem. István forrón magához ölelte asszonyát: — Nem engedték. Az életemnél is jobban szeretlek. Mindent megteszek érted. Egy vegyipari üzemet építek ide az erdőbe. Füstölni fogok, rongyokat égetek... Úgy érezd majd magad itt, a fenyveserdő közepén, mintha Pesten, az Illatos úton járnál. Bízol bennem, hiszel nékem, Edit? A fiatalasszony letette a batyut: — Ha így lesz, itt maradok melletted őreikre, István — mondta gyengéden és szerelmesen simult az urához. A. VADONBAN - Valami Kovács urat keresnek a nézőtérről! HARMADOSZTÁLYÚ HOTEL - Parancsoljon, átadom a helyemet! Kisbabával a karján várja az asszony a börtön kapujában a szabaduló férfit, aki garázdaságért három évet ült. — Ez a te gyereked? — csodálkozik a férj. — Igen — csattan fel az aszszony. — De ha rendesen viselkedtél volna, éppúgy a tied is lehetne. — Hogyan tudtál egy egyszerű jónál segítségével kijutni a labirintusból? — kérdezték Thézeusztól. — Nem volt más kiütöm — válaszolt a hős. Az ügynök rábeszéli egyik ügyfelét, hogy kössön életbiztosítást. — Well — mondja az ügyfél —, de halál esetén gyorsan fizetnek maguk? A biztosítási ügynök arca felragyog: — Mi az, hogy gyorsan, uram? A napokban az intézet nyolcadik emeletéről leugrott az egyik ügyfelünk, s mikor a negyedik emelethez ért, a pénztárosunk kihajolt az ablakon és máris kezébe nyomta a pénzt... — Tudok egy isteni viccet, csak azt nem tudom, hogy elmondtam-e már neked... — Tényleg jó vicc? — Komolyan mondom... — Akkor biztos, hogy még nem mondtad el. — Késhiv álmom volt — meséli Kerekes egy ismerősének. — Képzelje, azt álmodtam, hogy egy zenekarban ülök és fújom a trombitát. — Valóban rettenetes álom... — Aztán amikor felébredtem.., kiderült, hogy valóban egy zenekarban ülök és trombitálok. A tizenhét éves Gézuka állandóan pénzért nyaggatja az, apját. — Édes Ram — mondja neki az apja —, vannak fontosabb dolgok is az életben, mint a pénz. — Tudom — feleli a gyerek. — De ha ezeket a fontosabb dolgokat táncolni viszem, az is pénzbe kerül. A körorvos megérkezik a nyomorúságos farmra, hogy a család tizenkettedik gyerekét a világra segítse. — Vigyázhatna a jószágra — farmed a farmerra. — A hátsó udvaron majdnem elgázoltam egy kacsát. — Nem kacsa volt az, kérem — mondja csüggedten a farmer —, hanem gólya. Csak nálunk már térdig kopott a lába. TÖKÉLETES FÜRDŐRUHA — Ebben az a jó, hogy nem lehet Vihízni. "és akkor egy luxus Mercedesben elindultam a lejtőn felfelé.