Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-09-22 / 38. szám

6. oldal A kanadai látogatás bizonyítja: a pápa abszolút konzervatív II. János Pál pápa az Ancienne-Lorette nem­zetközi repülőtéren (Quebec City) érkezett először kanadai terület­re. Megérkezés alkal­mával Jeanne Sauve, fő­kormányzó üdvözölte, aki többek között kije­lentette : — Úgy üdvözöljük Önt, mint a béke és a szeretet zarándokát. Úgy üdvözöljük Önt, mint prófétát. A pápa részint fran­cia, részint angol nyel­ven válaszolt az üdvöz­lésre. A későbbiek fo­lyamán a pápa Quebec­­ben, repülőgépe fedél­zetén és Kanada más részeiben részletesen ismertette álláspontját és néhány nyilatkozatát alább közöljük: — A katolikus egyház gerincét a papok nőtlen­sége jelenti és ezen az alapvető követelményen nem vagyunk hajlandók változtatni. — A magzatelhajtás­­ bűn és azt a római kato­­­­likus egyház sohasem­­ hagyhatja jóvá.­­ — Ne fogadjunk el­­ olyan alapelvet, ame-­­­lyet főként az úgyneve-­­ zett „humanisták” hir­detnek és amelynek lé­nyege : a hit és a kultúra összeegyeztethetetlen. Ez nem igaz. — Szeretném felhívni a fiatalok figyelmét ar­ra: ne kövessék a kábí­tószerek és a szex csábí­tását. Mindez csupán „mesterséges Paradi­csomba” vezet. Azok, akik kábítószert és sze­xuális élvezetet árusí­tanak, hazudnak a fia­taloknak. A Paradi­csomba nem lehet köny­­nyen bejutni. — Amikor fiatalok és a magamhoz hasonló idősebb emberek talál­koznak és barátok lesz­nek ez az igazi boldog­ság a Földön. (A pápa Montreálban­­ mondta ezt, 2,500 gyerek előtt, akik soha nem látott ki­törő örömmel ünnepel­ték.) A pápai látogatás csúcspontja, természe­tesen, a North York-i Downsviewben celeb­rált mise lesz, amelyet körülbelül másfél — két­millió személy hall­gat végig. II. János Pál pápa számos külföldi ur­­a közül a kanadai láto­gatás lesz a leghosz­­szabb, összesen tizenkét napig tart. Érdekes, hogy a pápa ezúttal nem beszélt a nők szerepéről az egyházban és az élet egyéb területein. Az új kanadai képviselőház­nak annyi nő­tagja van, mint még soha ezelőtt Kanadában és talán ez az oka annak, hogy II. János Pál pápa, aki a po­litikai nüanszokra ügyel, ezúttal mellőzte a nő­ kérdést. Amikor megkoronáz­ták, sokan arra számí­tottak, hogy I. János Pál úgynevezett liberá­lis pápa lesz, hiszen egyike a legfiatalabb korban pápává válasz­tott katolikus főpapok­nak. (Megválasztásakor mindössze hatvan esz­tendős volt.) A liberális kardinálisok azonban csalódtak: II. János Pál a modern idők egyik leg­konzervatívabb pápája. A katolikus egyház struktúrájában az ő uralkodása alatt válto­zás nem várható. A pápa tizenkét napot tölt Ka­nadában és igyekszik be­bizonyítani, hogy az egy házban csak egy út jár­ható,­­ a másik út marxisták útja járhatat­lan. Mi van a „Vörös Napóleon lemondása mögött... Moszkvai körökben Vörös Napóleonnak ne­vezték. Ez a különleges becenév korántsem je­lenti azt, hogy annyi háborút és annyi csatát nyert, mint a francia Na­póleon. Sőt, az igazság az, hogy egyetlen hábo­rúja, az afganisztáni in­­vázó, kétségtelen ku­darc és a Kreml drága árat fizet ezért a hábo­rúért, miután a költsé­gek óriásiak. A „Vörös Napóleon” igazi neve Nicolai Ogar­­kov, korábban a szovjet haderő vezérkari főnöke volt és működésének je­lentősége az, hogy a szovjet haderőt bevezet­te a computer korszak­ba, modernizálta­k amellett, rendkívü ügyesen manőverezet a hadsereg és a Pár között. A szovjet hadse­reg és a Kommunista Párt-aparátus közötti el­lentét Yuri Andropov ad­minisztrációjának ide­jén vált világossá­­: Csernyenko kormányzá­sa alatt kétségtelenü folytatódott. Talán nem érdektelen felfigyelnünk arra, hogy Ogarkov lemondása pontosan egybeesik a ko­reai személyszállító re­­pülőgép lelövésének egyéves évfordulójával A hivatalos szovjet hír­ügynökség, a TASS Iro­da, azzal indokolja a le­mondást, hogy Nicolai Ogarkov „új feladatot kapott”. Az új feladatot a TASS egyáltalában nem részletezi, tény vi­szont az, hogy Ogarkov egyszerűen eltűnt a szín­térről. Ezenkívül­ mindazok, akik a Szovjetunió belső hatalmi felépítettségét és szerkezetét ismerik, tisztában vannak azzal, hogy mindenfajta „új­­ feladat” csupán leminő­­sítést jelenthet Ogarkov számára. Ogarkov a Szovjetunió első minisz­terelnök helyettese és a szovjet hadsereg ve­zérkari főnöke volt. En­nél magasabb katonai pozíciót senki sem érhet el a Szovjetunióban. Számos jel mutat arra például, hogy egy évvel ezelőtt, Ogarkov pa­rancsára, titkolta el a hadsereg vezetősége a Kommunista Párt köz­ponti bizottsága és a kormány előtt, hogy va­lójában mi történt a dél­koreai repülőgéppel. Ennek következtében számos olyan hivatalos szovjet nyilatkozat je­lent meg, amelyek mindegyikét később vissza kellett vonni. Ogarkov lemondatá­­sa azt látszik bizonyíta­ni, hogy a Kommunista Párt központi bizottsága győzött a hadsereg el­len. A győzelem azon­ban számos jel szerint, pyrrhusi győzelem volt. Magán a Párton belül is folyik a harc és en­nek egyik jelentős té­nyezője az életkor-prob­léma lesz, amikor elkö­vetkezik majd a Kreml falain belül az elkerül­hetetlen hatalmi válto­zás. Jelenleg még az aggastyánok vannak hatalmon: Csernyenko 73 éves, Gromiko kül-­­ügyminiszter 75, Dimitri Ustinov honvédelmi miniszter 76, Vladimir Crishin a moszkvai párt­­szervezet titkára 70, Ni­kolai Tikhonov minisz­terelnök pedig 78 esz­tendős. Velük szemben azon­ban emelkedőben van­nak a Politbüro fiata­labb tagjai: Mikhail Gorbacsev 53, (a szovjet hagyományokhoz viszo­nyítva valóságos csecse­­­mő) és a 62 esztendős : Grigori Romanov. I Roy Medvedev, a vi­­­lágszerte ismert szov­­­jet történész, akinél munkáit már régóta csak Nyugaton adják ki Andropov halála után a következőket írta: — A Kreml fiatalja, még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy And­ropov halála után ura­lomra kerüljenek. Ve­lük szemben az öregek, az „ideológiai szörnye­tegek” győztek. A vál­tozás azonban nem vá­rathat magára hosszú ideig. Ilya Gerol, szovjet új­ságíró, akit 1976-ban „hazafiatlan magatar­tása” miatt kiutasítot­tak a Szovjetunióból és azóta Vancouverben (Kanadában) él, így lát­ja a jövőt. — Csernyenko halá­la után az úgynevezett fiatalok azonnal kezük­be veszik a kormány­zást, amelyre már évek óta készülődnek: Gor­bacsev lesz a Párt főtit­kára és Romanov lesz a miniszterelnök. Gorba­csev célja egy különle­ges és bonyolult gazda­sági reform-program­mal az, hogy megakadá­lyozza a Nyugat és a Szovjetunió közötti gaz­dasági és technológiai szakadék további mé­lyülését. Nyugatnak türelem­mel kell várnia addig, amíg Csernyenko halála bekövetkezik. Ne téved­jünk: Gorbacsov nem demokrata, de ha a Kreml ura lesz, szük­ségképpen elkövetke­zik egy reálisabb szov­jet külpolitika Nyugatot, elsősorban Amerikát il­letően. A hadseregnek mindebben nem lesz sze­repe. Az öregek, az „ide­ológiai szörnyetegek”, megtették azt a szíves­séget az utánuk követ­kező fiataloknak, hogy a Kreml fölényét biztosí­tották a hadsereg felett. Most már csak arra kell várnunk, amíg Cser­nyenkó meghal és ez, hanyatló egészségi álla­potára való tekintettel, rövidesen elkövetkezik. — A néhai Mao Ce­­tung, aki sokkal intelli­gensebb volt, mint moszkvai kollégái és ezenkívül nagyszerű hu­morérzéke is volt, nem­sokkal halála előtt kije­lentette: — Tudom, hogy rövi­desen meghalok és Marxban megdicsőülve fogom örök álomra haj­tani fáradt fejemet. — Csernyenko és a Kreml aggastyánjai számára rövidesen el­következik a Marxban való „megdicsőülés” állapota és ezután egy új korszak következik el Moszkvában. A kor­szak nem lesz demokra­tikus, de új és külpoli­tikailag és gazdasági­lag reálisabb lesz, mint a jelenlegi. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Az amerikai választási kampány során Walter Mondale kijelentette a University of Illinois campusán: Az igazi intellektuelek nem szavazhatnak Reaganra. A „Kétfejű Sárkány” elindult izraeli útjára Izraelben, végülis, megalakult az új, nem­zeti egységkormány, a Munka Párt és a Likud Tömb ko­alíciójával. Shimon Peres, a Munka Párt vezetője, végülis megkapta pártja köz­ponti bizottságának hozzájárulását a külön­leges kormányhoz. A Párt központi bizottsá­ga, négy órai, nem egy­szer szenvedélyes vita után, 394 szavazattal 196 szavazat (198) ellenében megadta Peresnek az engedélyt a nemzeti egy­ségkormány megalakí­tásához. Peres legdön­tőbb érve a következő volt: " Amennyiben önök lehetetlenné teszik a nemzeti egységkor­mány megalakítását, nem marad más hátra, mint egy új választás. Tekintettel arra, hogy legutóbbi győzelmünk csak hajszálnyi volt (három képviselői man­dátum), könnyen lehet­séges, hogy egy válasz­táson a Likud koalíció győzne az utána alakí­taná meg az új kor­mányt. Yitzhak Shamir párt­ja, a Herut Párt, amely a Likud koalíció legna­gyobb frakciója, úgy­szólván vita nélkül hoz­zájárult a nemzeti egy­ségkormány megala­kításához. Shimon Pe­res bemutatta kormá­nyát a parlamentnek. Huszonöt hónapon ke­resztül ő lesz a minisz­terelnök, ebben az idő­szakban Shamir lesz a helyettes miniszterel­nök és külügyminisz­ter. Huszonöt hónap után, a szerepek meg­cserélődnek, a törvény­­hozás második huszonöt hónapjainak a tartamá­ra. A megegyezést rend­kívül éles belső harc előzte meg a Munka Pártban és néhány na­pig úgy tűnt, hogy a nemzeti egységkor­mány megalakítása le­hetetlen lesz. A Munka Párt baloldali frakció­ja, az úgynevezett „Ma­­pam” ugyanis azzal fe­nyegetőzött, hogy el­hagyja a Munka­pártot. Victor Shem-Tov, a Mapam főtitkára, a kö­vetkezőkkel indokolta szándékát az Associated Press nevű amerikai hírügynökség jeruzsá­­lemi irodavezetője előtt.­­ Shamir javasolta, amibe Peres beleegye­zett, hogy az új kormány kereskedelmi és ipar­ügyi minisztere Ariel Sharon legyen. (Sharon korábban Izrael honvé­delmi minisztere volt és 1983-ban lemondásra kényszerítették, amikor egy politikailag függet­len bizottság úgy dön­tött, hogy Sharont „köz­vetett felelősség” ter­heli azért, hogy 1982 szeptemberében a liba­noni keresztény falan­gisták tömegmészár­lást hajtottak végre két beiruti menekült­tábor­ban. ( Szerk.) — Sharon jelentős po­zíciója a kabinetben gyakorlatilag azt jelen­ti, hogy ez az ember egy nap Izrael miniszterel­nöke lehet és ezt káros­nak tartjuk, valamint károsnak tartjuk bármi­féle részvételét is a köz­életben. A Mapam kiválása a Munka Pártból azt jelen­tette volna, hogy a Mun­ka Párt 44 parlamenti képviselőjének a száma 37-re csökkent volna, a Likud Tömb 41 képvise­lőjével szemben. Ilyen körülmények között, a Likud Tömb aligha lett volna hajlandó, előnyös pozícióját feláldozva, nemzeti egységkor­mányt alakítani a Mun­ka Párttal és nyilván­valóan új választásra került volna sor. A Mapam frakció azonban, végülis, úgy döntött, hogy nem hagy­ja el a Munka Pártot. Victor Shem-Tov meg­lehetősen keserű záró­nyilatkozata az újság­írók előtt, így­ hang­zott: " Ez a különös kor­mány valóságos ször­nyeteg lesz, két fejjel és mindegyik fej képes lesz a másik fej dönté­sét megvétózni. Ez a kormány nem más, mint egy — Kétfejű Sárkány — állapították meg. Az amerikai választási kampány során Ronald Reagan kijelentette: A va . P ... elválaszthatatlan. Megjegyzése heves vitát váltott ki a republikánusok és a soraiban egyaránt. Turner helytelenül értékelte Mulroneyt — Mr. Turner kezdet­től fogva rendkívül ala­csony színvonalú politi­kai ellenfélnek tekintet­te Mulroneyt, akit ko­rábban csupán, mint üzletembert ismert. Ki­derült azonban, hogy Brian Mulroney — tanu­lékony és ezt be is bizo­nyította. — A Liberális Párt rendezetlenül, határo­zatlanul és tervszerűt­­lenül indult a választá­si kampányba. A kon­zervatívok sorai rende­zettek voltak, a konzer­vatív politikai álláspont egységes volt, a Prog­resszív Konzervatív Párton belül — szemben a Liberális Párttal — nem voltak egymással szembenálló politikai frakciók. — Talán nem érdekte­len most visszaemlékez­nünk arra, hogy 1979-ben egy úgynevezett „ellen­zéki csoport” a liberális párt hivatalos irányvo­nalának a megváltozta­tását kívánta. A „palotaforradal­mat” azonban elfojtot­ta az 1980-as választás, amikor Pierre Trudeau parlamenti többséget kapott. Ezután a Libe­rális Párt a gyakorlat­ban megszűnt létezni, egyedül Pierre Trudeau maradt, Liberális Párt, szervezetten és egysé­gesen nem létezett. A Liberális Párt egységes, világos politikai prog­ram nélkül indult egy olyan választásba, amelynek már kezdete előtt is a szavazók több­sége elhatározta, hogy­­ elérkezett a változás ideje. (A fent közölt elem­zés Mr. Jeffrey Simpson véleménye. Az elemzés magyar nyelvre fodí­­tott részletei a lehető legpontosabban tükrö­zik az angol eredetit. Az alcímek tőlünk száz- ­ A Liberális Párt fejfájára... Az elmúlt választást mindegyik kanadai új­ság részletesen elemez­te. A legérdekesebb és a legalaposabb elemzést azonban — véleményünk szerint — Jeffrey Simp­son, a torontói „The Globe and Mail” nevű napilap politikai hírma­gyarázója végezte. Elemzése túlságosan hosszú ahhoz, hogy tel­jes egészében közölni tudjuk lapunkban. Elemzésének lényege­sebb részei a követke­zők: — A Liberális Párt, amely legsúlyosabb ve­reségét szenvedte a kö­zelmúltban Kanada tör­ténetében, az utóbbi né­hány esztendőben sok­kal inkább túlmérete­zett illúzió, mint haté­kony politikai párt volt.­­ Amikor végülis, egy fegyelmezett és in­telligens politikus pró­bára tette, a Liberális Párt egyszerűen össze­mlott, politikai zava­­rossága és a belső ellen­tétek következtében. Most következnek majd belső számadás évei. Olyan kérdésekre kell majd válaszolniuk a li­berális vezetőknek, amely kérdéseket már évekkel ezelőtt kellett volna feltenniük — ön­maguk számára. — Az első kérdés, fel­tétlenül a rendkívül te­hetségtelenül megszer­vezett és lefolytatott­álasztási kampány lesz. Ennek teljes meg­értéséhez a liberálisok­nak vissza kell menniük a legutóbbi vezető-vá­lasztó kampányhoz, amely Pierre Trudeau lemondásának volt a kö­vetkezménye. Kétségte­len, hogy a delegátusok tévedtek, amikor azt hitték, hogy John Tur­ner­­ megmentheti a pártot.­­ A kutatásnak azon­ban ennél messzebbre kell visszanyúlnia... vissza kell nyúlnia a Trudeau érára. Trudeau eltűrte és megengedte, hogy a Liberális Párt - UClOU Ulgdliuad­uja el­satnyuljon. Liberális Párt már régóta nem volt — csupán Pierre Trudeau volt. Trudeaut nem érdekelte, hogy a Liberális Párt négy nyu­gati provinciában impo­tens lett. Trudeau túl­ságosan hosszú ideig maradt hivatalában, utódjának ezáltal csu­pán korlátozott lehető­ségeket hagyva az elkö­vetkező választásra. — Annak ellenére, hogy egyesek John Tur­­nert okolják a veresé­gért, nem szabad elfe­lejtkeznünk arról, hogy Mr. Turner súlyos hát­ránnyal indult a válasz­tási küzdelembe: a kon­zervatívok népszerűsé­gi százaléka már kez­detben is sokkal maga­­­sabb volt, mint a libe­rálisoké.­­ Letagadhatatlan tény azonban, hogy Mr. Turner úgyszólván min­den egyes stratégiai és taktikai döntésében téve­dett. Ámbár a párt ve­zető-választó konvenció­ján sikeres volt, győ­zelme nem gyújtott tü­zeket saját pártjában sem. Úgy láttam akkor és ma is úgy látom, hogy inkább Jean Chretien dobogtatta meg igazán a szíveket, de nem tudott elegendő számú delegá­tust összeszedni a győ­zelemhez. — Mr. Turner korai választást tartott, holott a Liberális Párt belső organizációja romokban hevert, — mondja a tu­dósító. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Duarte, El izgalom mentes volt'A fenti fénykép «Salvadd etock SS látogatott

Next