Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-02 / 5. szám

6. oldal Változások a Fehér Házban: Fenti kép: Donald Regan, ameri­­ka volt pénzügyminisztere, aki most a Fehér Ház személyzeti osztályvezetője lett. Alsó kép: James Baker III, a Fehér Ház egykori személyzeti osztályvezetője, aki most az Egyesült Államok pénzügyminisztere lesz. Baker kinevezéséhez a szená­tusnak hozzá kel járulnia, a hozzájárulás azonban kétségtelen: a szenátusban GDP többség van és különben sincs semmi oka arra, hogy Bakert elutasítsák. A különleges személycsere oka: Mindketten megunták eddigi feladatukat és újabb munka­kört akartak. Ez a hivatalos magyarázata ennek a különleges személycserének — az igazi okot senki sem tudja. Tutu, Nobel békedíjas püspök Ted Kennedy látogatásáról Edward M. Kennedy, massachusettsi demok­rata szenátor, legutóbbi délafrikai látogatása, néhány kedvező és jó­­néhány kedvezőtlen kommentárt váltott ki az amerikai sajtóban. Voltak olyanok, akik úgy vélték, hogy Kennedy dél-afrikai látogatása és az azt követő apart­heid-ellenes nyilatko­zatok csupán a szená­tor egyéni politikai cél­jait szolgálták. Desmond tutu püspök, a Nobel békedíj jutal­­mazottja, világkörüli útját megszakítva, a kö­zelmúltban rövid időre hazatért Johannesburg­ba, ahol egy kanadai új­ságíró a híres és hír­hedt Kennedy-látogatás felől interjúvolta meg. Tutu püspök az interjú során többek között a következőket mondta: — Kennedy szenátort én hívtam meg Dél- Afrikába. Éppen ezért, személyesen rendkívül kellemetlen számomra, hogy dél-afrikai látoga­tása miatt támadások érték az Egyesült Álla­mokban. Hivatalosan Kennedy szenátort a „South African Coun­­cil of Churches” hívta meg. Az igazság az, hogy akik a Kennedy­­látogatást és Kennedy nyilatkozatait ellenzik, nincsenek tisztában az­zal, amit reálpolitiká­nak nevezünk. Az apart­heid politikának meg kell szűnnie, különben Dél-Afrika forradalmi állapotba kerül. A Rea­­gan-adminisztrációra mindenképpen nyomást kell gyakorolnunk an­nak érdekében, hogy az apartheid politikával nyíltan és erőteljesen szembeforduljon. — A Kennedy látoga­tás óta, hirtelenül tün­tetéseket kezdtek Dél- Afrika ellen szerte az Egyesült Államokban. Miért? A tüntetők az apartheid politika fenn­tartása érdekében, vagy az ellen tüntetnek? Az izraeli kivonulás Libanonból nem akadálytalan Az izraeli katonai egy­ségek, kormányuk hatá­rozata értelmében, meg­kezdték Libanonból va­ló, három fázisban tör­ténő kivonulásuknak el­ső fázisát. A kivonulás azonban korántsem tör­ténik akadálytalanul. Si­­don kikötővárosban bomba robbant. A rob­banás következtében haláleset ugyan nem történt, de harminc sze­mély megsebesült, kö­zöttük Mustafa Saad, Sidon Sunni mohame­dán szervezetének ve­zetője is.' ’ Saad súlyos koponya szemsérüléseket szenvedett, kezdetben egy libanoni kórházban kezelték, majd repülő­gépen Párizsba szállí­tották. A párizsi kór­ház jelentése szerint ál­lapota súlyos. Az incidens után több­­százan gyűltek össze Si­don utcáin és tüntettek Izrael ellen, akit felelős­nek tartanak a bomba­­robbantásért. Rashid Karami, liba­noni miniszterelnök is Izraelt hibáztatta a rob­banásért, kijelentve, hogy Izraelnek „való­színűséig” része van a bombarobbanásban, mi­vel Izrael ilyen módon akar ellentétet szítani a különböző vallási szek­ták között, kivonulása után. Az izraeli külügymi­nisztérium hivatalos nyilatkozatban nevet­ségesnek minősítette a libanoni miniszterelnök vádját. Érdemes egyéb­ként megjegyezni: Mus­tafa Saad kezdettől fog­va nem volt hajlandó együttműködni az izra­eliekkel és az 1982-es iz­raeli megszállás után csak nagyon ritkán hagyta el otthonát,­­ ki­jelentve több izben, hogy az izraeliekkel nem le­het együttműködni. Magasrangú filipino tisztek kerülnek a vádlottak padjára Bernardo Fernandez bíró befejezte vizsgála­tát Benigno Aquino, a fi­lipino politikai ellenzék meggyilkolt vezetője ügyében. Fernandez Fa­bian Ver tábornokot, a filipino hadsereg vezér­kari főnökét­­ 25 más személlyel együtt azzal vádolja, hogy meggyil­kolta Aquinot, amikor az ellenzéki politikus, há­rom éves önkéntes szám­űzetés után, 1983. augusz­tus 21-én hazatért és Ma­nilában lelépett a repü­lőgépről. A gyilkosság­gal vádolt személyek kö­zött összesen három tá­bornok van. Bernardo Fernandez bíró többek között a kö­vetkezőket mondta egy sajtóértekezleten: — Vizsgálatom alap­vetően igazolja annak az öttagú bizottságnak a véleményét, amelyet Fernandez Marcos el­nök jelölt ki annak ide­jén. Az igazi munka most kezdődik: a gyil­kosoknak bíróság előtt kell felelniük tettükért. Ver tábornok ügyvéd­je kijelentette: Fabrian Ver nem kívánja az el­járás megszüntetését, m­ert bíróság előtt kíván­ja igazolni „teljes ártat­lanságát”. Ferdinand Marcos ,el­nök 1965 óta van hivata­lában, kormányzásának demokratikussága meg­lehetősen kétséges, a Fülöp Szigeteken egyre népszerűtlenebb és már hosszú ideje sokan kí­vánják lemondását.­­ Marcos azonban nem hajlandó erre. A Fülöp Szigeteken 1987-ben ke­rül majd sor új elnök­­választásra és általános a vélemény, hogy Be­­nigno Aquino könnyen győzhetett volna Fer­dinand Marcos ellen. Bernardo Fernandez bíró nyilatkozata rend­kívül kényes helyzetet teremt Marcos elnök számára, akinek a fő­vádlott, Fabian Ver tá­bornok, nemcsak köz­vetlen munkatársa, ha­nem sok év óta szemé­lyes barátja is. Marcos nyomban Fernandez nyilatkozata után, az elnöki palota szóvivője útján, kijelentette: — Amennyiben Ver tábornok valóban a gyil­kosok egyike volt, ilyen­irányú tevékenységéről sohasem tudtam. Szá­momra a vád a legna­gyobb meglepetés. Az Associated Press nevű amerikai hírügy­nökség manilai irodave­zetője szerint azonban ezt senki sem hiszi,el a Fülöp Szigeteken. Je­lenleg bizonytalan Ver tábornok sorsa, de bi­zonytalan az is, hogy a bírósági eljárásnak mi­lyen következményei lesznek Ferdinand Mar­cos számára. A hideg idő halálos lehet Csernyenko számára Konstantin Csernyen­­ko, a Szovjetunió 73 esz­tendős elnöke, ismét több, mint egy hónapja nem mutatkozott a nyil­vánosság előtt és szemé­lyes megjelenés helyett üzeneteket küld a szov­jet sajtó útján. Washingtoni megfi­gyelők, ezzel kapcsolat­ban, a következőket mondják: — Csernyenko olyan beteg, hogy a jelenlegi tél, amely különlegesen erős és kemény volt szerte a világon, a Szov­jetunióban is, könnyen megölheti. Ez az oka an­nak, hogy a szovjet elnök hosszabb idő óta nem mutatkozik a nyilvános­ság előtt. — Az egészségével kapcsolatos híresztelé­seimek újabb tápot adott az a körülmény, hogy Csernyenkó nemrégi­ben üzenetet intézett a szovjet polgárokhoz a Pravdán, a szovjet Kom­munista Párt hivatalos napilapján keresztül. Az efajta üzenetek olykor groteszkül hatnak: Csernyenkó például a Krasnaya Zvezdában, a szovjet hadsereg napi­lapjában, üdvözölte Dimitri Ustinov, honvé­delmi minisztert és az üzenet egy nappal Usti­nov halála után jelent meg. Az efajta üzenet­­küldés akkor szokás a Szovjetunióban, amikor a diktátor már nagy beteg. Az üzenetek min­dig a szovjet vezető ha­nyatló egészségét jelen­tik.­­ A Varsói Paktum országainak találkozó­jára január 14-én került volna sor, de Csernyen­ko hanyatló egészségé­re való tekintettel elha­lasztották. Túlságosan hideg volt és a szovjet forradalom aggastyán vezetőjét nem engedték utazni orvosai. Szudán felé tartó ethiopiai menekültek. Eddig mér 600.000 ethiopiai menekült érkezett Szudánba, amelynek 21 millió lakosának a száma alig hetek alatt ennyivel emelkedett. Szudán egyáltalában nem gazdag ország és attól lehet tartani, hogy az ethiopiai menekültek beszönlése végső fokon csak annyit jelent majd: az ethiopiaiak egyik éhező országból a másikba menekültek. Robert Dole, szenátor (R-Kan.) a szenátus többségi csoportjának új vezetője, aki nyíltan ellenzi az Elnök pénzügyi politikáját és ez annál is jelentősebb, mert Mr. Dole 1988-ban a Republikánus Párt elnökjelöltje akar lenni. Legveszélyesebb ellenfele Howard Baker szenátor (R-Tenn.) a szenátus többségi csoportjának volt vezetője, aki ugyancsak a Fehér Házra pályázik. Kettejük mögött a háttérben van George Bush alelnök. A politikai megfigyelők szerint a GOP elnök­jelöltségért folyó küzdelem Dole és Baker között fog eldőlni, Bush nem jöhet számításba. Sharansky életben van — édesanyja Ida Milgram, Anatoly Sharansky édesanyja, mondta nemrégiben a következőket Moszkvá­ban a Reuter, angol hír­­szolgálati ügynökség munkatársának: — Fiam életben van és jelenleg egy kórház­ban lábadozik betegsé­géből. Előzőleg kilenc hetet töltött egy kórház­ban, a munkatáborban. Január közepén két nap­ra meglátogathattam az Uraiban. A fiam súlyos szívbeteg és a munkatá­bor nehéz fizikai munká­ja bármikor megölheti. Sharansky felesége, Avital, jelenleg Kana­dában van előadókör­úton és az újságíróknak ezeket mondta egy inter­jú alkalmával: — Férjemmel 1974. július negyedikén kötöt­tünk házasságot Moszk­vában és azóta nem lát­tuk egymást és nem is beszéltünk egymással. Én már akkor rendel­keztem az Izraelbe szó­ló kiutazási vízummal és mindenképpen el kellett hagynom a Szovjetuniót, mert a kiutazási vízum 12 órával később elvesz­tette volna hatályát. Férjem is kért kiutazá­si vízumot — kérését nemcsak elutasították, de nyomban letartóztat­ták az esküvő után. Nemsokára visszatérek Jeruzsálembe, ahol egy rendkívül szerény ál­lami nyugdíjból élek. Sharansky, aki zsidó, az 1970-es években a szovjet disszidensek egyik vezetője volt, 1974-ben letartóztat­ták és 1977-ben kémke­dés miatt 13 évi nehéz munkaszolgálatra ítél­ték. A tárgyalás, mint minden ilyen jellegű szovjet bírósági tárgya­lás, titkos és zárt és részleteket lehetetlen megtudniuk a nyugati újságíróknak. O­e Rene Levesque — egy szobor, „aki” ledőlt Rene Levesque, qué­beci miniszterelnök, nem is olyan régen, a kanadai politika „fene­gyereke” volt: az egyet­len olyan provinciális kormányfő, aki az Alkot­mányt nem írta alá és változatlanul ragaszko­dott ahhoz, hogy Que­­becnek ki kell válnia a kanadai konföderációból. Trudeau majdnem kö­­nyörgött Levesquenek, Mulroney tárgyalni akart vele, sőt enged­ményekre volt hajlandó­ azért, hogy Levesque aláírja az Alkotmányt. A provinciális választá­sok közeledtén azonban Rene Levesque, hirtele­­nül megváltoztatta ál­láspontját és kijelentet­te: a québeci független­ség nem lehet az elkö­vetkező provinciális vá­lasztás kulcs­kérdése, a függetlenségét azonban „fokozatosan” meg kell valósítani. Egy viharos politikai gyűlés után ezt a politikát a helyi párt­vezetők többsége endor­­zálta. A közelmúltban Mont­­reálban a Parti Quebe­­co is politikai konvenci­ót tartott és ez alkalom­mal a delegátusok dön­tése a következő volt: 65 százalékuk egyetér­tett abban, hogy a füg­getlenségi kérdést, mint kulcs­problémát, egye­lőre el kell napolni, vagyis igazat adott Le­vesquenek. Ugyanekkor azonban a delegátusok többsége úgy szavazott, hogy Levesquenek tá­voznia kellene pozíciójá­ból, mert az elkövetke­ző provinciális választá­son a Parti Quebeco is csak akkor győzhet, ha nem Levesque vezeti. A küldöttek groteszk dön­tése tehát ez volt: Le­vesquenek igaza van, de mennie kell. A kérdéshez, Robert Bourassa, a québeci Li­berális Párt vezetője is hozzászólt, kijelentve: a Parti Quebecois küldöt­teinek döntése,­­ amely szerint az elkövetkező provinciális választá­son a függetlenség nem lehet kulcs­kérdés, de végső megvalósítása mindenképpen a párt célja,­­ nem egyéb kép­mutatásnál, tisztesség­telen politikánál és a je­lenlegi québeci kor­mánynak le kellene mondania. Monsieur Bourassa hozzászólása a történ­tekhez mindenképpen indokolatlan: egyetlen politikai párt álláspont­ját sem határozhatja meg egy másik politikai párt vezetője. Rene Levesque egye­lőre nem döntött afelől, hogy mit tesz a közvet­len jövőben. Ez a lánc­cigarettázó, középkorú férfi, aki valamikor ki­váló újságíró és hírma­gyarázó volt, különleges személyi válságba ke­rült: az évek során a kanadai politikai élet va­lóságos szobrává vált, akinek véleménye jelent­­tős volt és akivel a fe­­derális miniszterelnöké­nek is számolnia kellett. Ez a „szobor” most, je­lentős ingadozás után, ledőlt." Rene Levesque, az egykori „politikai szobor” sorsa groteszk és majdnem­­ tragikus. Lloyd Axworthy konzervatív lett? Lloyd Axworthy, libe­rális parlamenti képvi­selő, aki egyike azoknak a kevés liberálisoknak, akik az elmúlt federális választást túlélték és a Trudeau kormányban számos különböző mi­niszteri tárca birtokosa volt, nemrégiben be­szédet mondott Edmon­­tonban, a helyi Liberá­lis Párt politikai konfe­renciáján. Mr. Axworthy ez al­kalommal — többek kö­zött — a következőket mondta: — Ha a Liberális Párt vissza akarja nyerni a kanadai polgárok bizal­mát, nemcsak politikai irányvonalán kell alap­vető módon­ változtat­nia, de jelszavain is. A jövőben hangsúlyoz­nunk kell a szabad ver­seny szükségességét, az üzleti vállalkozások tel­jes szabadságát. Nem kell visszariadnunk at­tól, hogy ilyen szavai­kat használjunk: üzleti beruházás — a kor­­mánytámogatás mellő­zése — teljes gazdasá­gi szabadság — üzleti kockázat. Mr. Axworthy prog­ramja, érdekes módon, azonos a konzervatív programmal. Javaslata egyáltalában nem ész­­szerűtlen és a Liberális Párt számára minden­képpen megfontolást ér­demel a legutóbbi ka­tasztrofális választási vereség után. Mr. Ax­worthy valamiképpen azt reméli, hogy ha a Liberális Párt konzer­vatívabbá válik,­­ nép­­ szerűbb lesz."

Next