Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)

1985-10-12 / 41. szám

Cserkész híradó JUBILEUMI NAGYTÁBOR sík Sándor cserkészpark Aug. 16-25, Fillmore (N.Y.) A Chicagói Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat augusztus végén részt vett a Magyar Cserkész Szö­vetség központi jubileumi táborán, ahol a magyar cserkészet 75. jubileumát ünnepelték. A tábor az 1945 óta külföldön működő cserkészet 40. évfor­dulójáról is megemlékezett. Több szempontból a tábor a chicagóiaknak is emlékezetes volt. Például, már háromszor voltunk a „ juhiban”. A világ minden részéről, illetve Észak Amerika nagyobb városaiból, összeszaladtak a cserkész testvéreink, és 10 napon keresztül a közös nyelv csak­is magyar lehetett. Azt is észrevettük, hogy a vezetőség önmagát majdnem megújította. Ha arra gondolunk, hogy a cserkészek 90%-a külföldön született és a vezetők 75%-a már nem Magyarországon nevelkedett, akkor tényleg csodálatos az, hogy 1985-ben majdnem ezer cserkész énekelte együtt a Himnuszt­. Az 1975-ös tábor részt­vevői 1985-ben már vezetők és ez az élet rendje. A korosztályokra felosztott altáborok népdalok éneklésével, úszással, táborépítéssel, népjátékkal és kirándulásokkal töltötte az idejét. Este, naplemente után, az altáborok tábortüzeket rendeztek és énekkel, mesékkel, játékokkal szórakoztak takarodóig. Ta­karodó előtt a zászlót levonták, a Himnuszt eléne­kelték és imádkoztak. A tábor keretmeséje az önfeláldozó Rákóczi szabadságharca volt. Minden chicagói magyar cser­kész nevében köszönetet szeretnék mondani Rákóczi szellemében működő vezetőinknek, szüleiknek és támogatóinknak, hogy ezt az utat megtehettük. Reméljük a jövőben is számíthatunk önzetlen és lelkiismeretes segítségükre, hogy szétszórtságunkban folytathassuk a magyar ifjúság szolgálatát. Jókay Károly Csapatunk a hosszú utazást még ki­­ sem pi­henve 19 cserkésszel kép­viselte Chicagót. 11 órakor a vezény­szavaktól hangos réten, indulók zenéjére felsora­koztak a csapatok a Lake Plate-i magyar tanyán, majd 248 cserkész tisztel­gése mellett ünnepélyesen felvonták a magyar zász­lót. Eligazítás — szemle — déli harangszó — Isten­­tisztelet majd ebéd kö­vetkezett. A délutáni program­ban tarka vásár, ismer­kedés és fürdés szere­pelt. Este 7 órától a clevelandi cserkészek és tánccsoportok adtak kö­zös műsort. '/29-kor a zászló előtt felsorakozott csapatok a Himnusz éneklése mellett, fáklyák fényében levonták a ma­gyar zászlót. A közös program az éjfélig tartó reményében búcsúztunk tánccal és „mulatozás”- a vendéglátó clevelandi sál ért véget, cserkész testvéreinktől. A jövő évi viszontlátás Nádas Gyula csapatparancsnok Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető Üzletembereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejüket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem lenne magyar újság Chicagóban, vagy az előfizetési díj legalább háromszorosa lenne a jelenlegi árnak, a Chicago és Környéke Szerkesztősége FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Egyházi Naptár Szent István Király Egyházközség 2015 W. Augusta Blvd., Chicago, Ill. 60622 —Tel: HUG-1896 Lelkipásztor: Ft. dr. Mihályi Gilbert plébános Mindszenty József emlék­év Október 20, vasárnap: Szabadság-nap. Ünne­pi szentmise, utána a Mindszenty nagyteremben a Szabadságharcos Világszövetség helyi Csoportja megemlékezése. A szentmisén le­leplezzük Kapisztrán Szent János, a törökverő Hunyadi szabadság­­harcosa színes templomablakát, amit a Szabadságharcosok chi­cagói csoportja állít fel. Október 27, vasárnap: Lelki­ Nap. A résztve­vőknek délben kacsasült — rétes ebéd, délután pedig kalács-kávé uzsonna. CHICAGO és KÖRNYÉKE CHICAGO AND VICINITY HUNGARIAN NEWSPAPER Chicago & Vicinity US PS 103-620 Magyar Hetilap — Hungarian Newspaper Second Class postage paid at Chicago. 1L. Printed in Canada. Kiadó — Publisher: K.L. PUBLICATION INC. 4125 N. Central Park Ave., Chicago, IL 60618 Tel: (312) 478-0850 KOÓS LÁSZLÓ , Ügyvezető elnök — Executive President Szerkesztőség — Editorial Office: 4125 N. Central Pak Ave., #3. Chicago, IL 60618 Tel: (312) 588-2894 NOÉ ZOLTÁN Szerkesztő — Editor _ Köszönettel vesszük mindenkor a beérkező írásokat, gj A magas szedési költségek miatt, előzetes megállapodás nélkü­l beküldött kéziratok maximum egy gépelt oldal terjedelműek le­ketnek 2-es sortávval. _ Kéziratot és fényképet nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. — A megjelent írások mindenkor a szerzők álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével. Ügyvéd és jogtanácsos Végrendeletek — Baleseti ügyek Ingatlan átírások — Emigrációs ügyek Közlekedési—bírósági ügyek (Traffic Court) Nyugdíj (Soc. Security) ügykezelés Válóperek — Örökösödési eljárások etc__ Méltányos ügykezelési díjak PAUL SZIGETVÁRI ATTORNEY AT LAW 1550 N. Northwest Highway Suit 311 Park Ridge, II. 60668 Tel: (312) 296-4900, vagy 692-7863 FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! MEGRENDELŐ SZELVÉNY Megrendelem lapjukat □ Meghosszabbítom előfizetésem . Az előfizetési díjat.......évre mellékelem. Előfizetési díj: ,, Egy évre $25.00, félévre $15.00 NÉV HÁZSZÁM. UTCA VÁROS ÁLLAM ZIP CODE TELEFON ELŐZETES! TOLLAS TIBOR december hónapban több előadást tart Chicagóban. Az időpontokat később közöljük. (dec. 3-15.) 30. CSERKÉSZNAP Szept. 1., Cleveland (OH) ,... 1 ÉS ■ ' ■ MEGHÍVÓ Baráti szeretettel hívjuk Chicago és környéke magyarságát és minden­t vágyó vendéget cserkéscsapatunk fenntartása érdekében tartott vacs tombolával egybekötött Őszi Báljára Miután a helyiség baleset-biztosítása kizárólag a 14-ik, töltött személyekre vonatkozik, így sajnos ennél fiatalabb korú gy­keket nem áll módunkban a terembe engedni. .... Pincéreink már 7:30-tól felszolgálják az ízletes ételeket és a valasztexos italokat. Tánczene: Duna Zenekar — Pásztor Antal vezetésével Időpont: 1985. október 12. szombat este 7 órakor Cím: DANK House, 4740 N. Western, Chicago, (Lawrence & Western) Mindenkit szeretettel hív és vár Asztalfoglalás: 973-7975 334-1342 a Hunyadi Mátyás Cserkészcsapat Fenntartó testülete 4r 4r 4h 4r 4- 4- 4r 4- 4: 4> 4: 4r *: 4- 4r 4- 4- 4- ír 9 r 9 r 4 r 4 r 4- 4- 4- 4- 4- 4* |> 4- 4j • 4 ■ *• *■ *• i< I- 4- 4j • 4i | t FODRÁSZ üzlet A férfi, női és gyermek hajvágás és az­ összes modern halstílus mes- I­tervizsgás szakértője­­ STEVEN ÁRVAI tulajdonos I By appointment only (Előzetes bejelentés szükséges.) Classic D’Mill 8852 Milwaukee Ave. NILES, III. Tel: 296-8585 Felhívás Előfizetőinkhez! Kérjük kedves Elő­fizetőinket, figyeljék az első oldalon a nevük után lévő dátumot, amely újságjuk lejá­ratát jelzi. Kérjük szí­veskedjék felszólítás nélkül időben bekülde­ni az újság előfizetési díját, mert a pos­tai rendelkezések sze­rint — a lap további küldését kénytelenek leszünk beszüntetni. Chicagóban először! Aki melletted él... Korda György Magyarország elsőszámú sztárja október 10—11 —12—13-án a Golden Bull Restaurantban valamint: Balázs Klári a TV gyönyörű új sztárja Csák Hugó a humor nagymestere a Vidám Színpad tagja Kékesi János zongoraművész Kangyal Ferenc dobművész Aranybika Étterem 7308 North Rogers Ave., Chicago, IL 60626 Asztalfoglalás kötelező 1­764-1436 Meghívó A Szabadságharcos Szövetség chicagói csoportja szeretettel hívja Chicagó és környéke magyarságát az október 20-án, vasárnap délelőtt 11:30 órai kezdettel tartandó 1956-os SZABADSÁGHARC ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPÉRE amelyet a Szent István Római Katolikus Egyház templomának a Mindszenty dísztermében tart meg. Az ünnep egyházi és világi részből fog állni, hogy más vallású érdeklődőknek is lehetőséget nyújtsunk az azon való részvételre. Az egyházi rész de. 10-kor kezdődik, a világi 11:30-kor. Az ünnepély főszónoka az emigrációnk legkiválóbb írója Dr. Wass Albert lesz. Az ünnepi műsort a helyi szervezeteink fiataljai fogják adni A műsor részleteit helyszínen közöljük. Az ünnepély egyházi részében felszentelésre kerül a helyi Szabadságharcos Szövetség által templomunknak adományozott Kapisztrán Szent János színes ablak, amely emléket kíván állítani azoknak a vértanúknak akik a kommunizmus elleni küzdelemben az életüket áldozták a haza oltárán az ország védelmében. Minden szabadságát szerető magyart szeretettel hív és vár a Mindent a magyar nemzetért! RENDEZŐSÉG Semmit az otthoni rendszer kiszolgálóiért, sem ITT sem OTT. Értesítés! Lapzártakor értesültünk arról, hogy autóbalesetből származó sérülése miatt, Wass Albert sajnos nem tud személyesen részt venni az ünnepségen, de a beszédét elküldi képszalagon, így az előzetesen már behirde­­tett ünnepség szónokát látni és hallani fogjuk TV-én keresztül. előzetesen már behirde Mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk Wass Albertnak. _____________________________________________________________ Szerkesztőség

Next