Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)
1987-01-03 / 1. szám
SZATHMARY, LOUIS 2218 1 LINCOLN AYE CHICAGO IL 60614 COM Washingtoni tudósítónk jelenti: Mint mennyből az angyal, Voyager az ünnepek előtt leszállt Kalifornia sivatagában és reménysugarat hozott amerikaiak millióinak. Akkor következett be az amerikai technológiának és a pioneer szellemnek ez az új diadala, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Másfél hónap óta mást sem hallottunk hírközlő médiánktól, mint az amerikai külpolitika, sőt a Reagan elnökség csődjéről és várható széteséséről szóló híreket. Mellette valósággal eltörpültek azok, amelyek szerintünk legalább ilyen teret érdemeltek volna meg, ha ugyan nem többet. Kazahsztánban, a Szovjetunió területileg második legnagyobb tartományában, a főváros, Alma Ata fiatalsága fellázadt, mert Gorbacsov saját emberével, egy orosszal váltotta fel az előző helytartót, Brezsnyev emberét, aki kazakh volt, sőt mohamedán,ésséjjHítokban- ta'-t fán nem csak korrupt, hanem mélyen valahol patrióta is. Hosszú basáskodása során a hivatalos nyelv gyakorlatban a kazakh-féle török lett, nem pedig az orosz. Ezért elmozdítása miatt a kazakh fiatalság most tört, zúzott, égetett, sőt ölt napokon keresztül! Kínában a nagyobb szabadság ment a fiatalság fejébe, a Törpe által létesített reformok. Sanghajban 5 napon keresztül előbb 30 ezer, majd 50 ezer egyetemista diák tüntetett, demokráciát követelt, sajtószabadságot és nagyobb önkormányzatot. Végülis a tüntetéseket 2 ezer rendőr elfojtotta, összeszedték és összeverték akiket értek, a felvonulásokat betiltották, a forrongás elhalkult és a parázs most a hamu alatt lappang. Mit jelent ez? A Törpe túl messzire ment? Avagy talán az ő ellenfelei szították az egészet, hogy további reformoknak elejét vegyék? Ahelyett, hogy ezt faggatta volna az amerikai hírközlő média, 95%-ban az Ayatollah-gate analízisét ontotta. A csendes többség pedig hallgatta, vagy legalábbis hallgatott! És így a legreaganibb Hinterlandból Iowa-ból azt jelenthette a média, hogy ott a bizalom Reagan elnökben és Bush alelnökben megrendült. Amit a CBS egész nap híreket mondó rádiója a következő főcímmel közölt: „Iowa-ban megrendült az elnökbe vetett bizalom, lemondását követelik! De utána a hír teljes beolvasásakor kiderült, hogy csupán egy újabb közvélemény-kutatás eredményéről van szó, a bizalom pontokban kifejezett csökkenéséről, lemondás követeléséről a bejelentés ellenére egyetlen szót sem hallottunk ezután!” De a lemondás reménye okozza most azt, hogy a TV, a rádió és a Reagan-gyűlölő sajtó úgy okádja az Ayatollah-gate újabb és újabb részleteit! Nem kétséges, hogy a füstölgó pisztolyban reménykednek, a bűnjelben, ami Reagan lehetetlenné tételét és önkéntes lemondását kényszerítené ki! Feledve a tényt, hogy Ronald Reagan hogyan építette fel az ország önbizalmát, haderejét, államgazdaságát, technológiáját, feledve, hogy a túszok kiszabadítása és az Iránért a Szovjetunióval folytatott versenyfutása késztette az egész iráni akciót, — és a jogos aggodalom, hogy a Szovjetunió beférkőzhet Közép-Amerikába, a titkos akciót a kontrák megsegítésére, — miután a demokrata balszárny dominált a kongresszus vonakodott hozzájárulni a kétszer választott Reagan-elnök külpolitikájának legitim végrehajtásához! És feledve az is, hogy ez az elnök egyszer már majdnem életét áldozta országáért! Feledve az 1981-es tüdőlövést, a bátorság amit a halál torkában mutatott, és mindaz amit csodálatos felépülése után tett 70-es éveiben. Röviddel azután, hogy az olvasót elérik ezek a sorok, Ronald Reagan ismét a műtőasztalon fekszik majd, „rutinműtét alá vetik!” És ha nem bizonyulna annak? Ha rossz híreket kapnánk utána? Felmerülne-e a hírközlő médiánkban (és a csendes többség csendjében) a felelősség kérdése? Az, hogy hozzájárultak, hogy hamarább vessék végét egy majdnem 76 éves ember lelkierejének és csodálatos harmóniájának, amelyből Amerika és a szabad világ eddig annyi hasznot húzott és amit most a látszat szerint majdnem mindenki feled? 1986: A Voyager diadalmas hazatérése.. . 1987: Az Ayatollah-gate és a Felelősség Éve? A Voyager repülőgép megkerülte a Földet és diadalmasan hazaérkezett Kaliforniába. Pilótái Dick Rutan és Jeana Yaeger voltak Kádár kihúzott még egy esztendőt Budapesten a kormány ismét tanácskozott a leromlott gazdasági kilátásokról és az esetleges megszorításokról. Az elhangzottakról a külvilág eddig vajmi keveset hallott, annyi ismeretes csupán, hogy Lázár György miniszterelnök Moszkvába látogat el, hogy miért arról nem hallani semmit. A kormánytanácsot Budapesten a parlament ülése követte, a kitűzött téma az 1987-es költségvetés volt. Ehhez a keserű orvossághoz az ostyát Kádár János szolgálta fel, amint ezt előzetesen beharangozták, s az ünnep előtt TV-beszédet mondott, amelynek jórésze a külügyekkel foglalkozott és rendszerének eredményeivel, 1956 óta. A jelenhez érkezve írt Kádár János kifutott az eredmények listájából és figyelmeztette hallgatóit, hogy a megromlott gazdasági helyzet többé nem engedheti meg azt, hogy előbb szétosszák a javakat a lakosság körében és csak utána termelje az ország azt, amiből majd fedezi mindazt amit már szétosztott. Ez így nem mehet tovább! — mondotta Kádár. — Ezután említette azt, hogy a vezetőség hajlik arra, hogy a béreket a termeléshez igazítsa és ezzel ösztönözze a teljesítményt. Részletekbe azonban nem bocsájtkozott. És természetesen egy szót sem szólt arról, hogy szándékában áll-e valóban a nyugalomba vonulás? November végén bejárta egész Budapestet és Magyarországot a hír a gyökeres változásokról a vezetőségben és Kádár lelépéséről. De semmi sem lett belőle, abban az esztendőben, 1986-ban. Hogy mit hoz a jövő, 1987, azt talán Lázár György mondja majd meg, ha Moszkvából hazatér. Kádár János Még egy győztes, aki vesztett: George Shultz Az USA flegmatikus külügyminisztere, George Shultz, első látszatra az Ayatollah-gate hajtóvadászat korai nyertese. Kezdettől fogva ellenezte az Iránnak való fegyverszállítást. Az ügy kipattanása után kezeit mosta, — „tisztán került ki belőle” — távolodott a Fehér Háztól, bezárkózott saját fellegvárába, a State Departmentbe. Sértődötten hazarendelte beiruti nagykövetét, — „aki a háta mögött a Nemzeti Biztonsági Tanáccsal tárgyalt az amerikai túszok elmozdításáról!” — hogy további magyarázatot kérjen tőle. Utasítást adott az összes nagykövetnek, hogy ezután csakis a külügyminiszter irányítja az USA külpolitikáját. Ezt az ostromlott elnökkel is aláíratta, sőt azt is kinyilvánította vele, hogy Mr. Shultzot kívánja helyén megtartani mandátuma befejeztéig, 1988-ig. George Shultz volt a vizsgálat korai nyertese, őt tapsolta a hírközlő média és őt ünnepelte a State Department. Második pillantásra azonban úgy tűnik, hogy George Shultz többet vesztett, mint nyert. Beiruti nagykövetének magyarázata, a „háta mögötti tárgyalásról”, roppant egyszerű volt. A nagykövet feltételezte, hogy a külügyminiszter a túszok kiszabadításának kísérletéről és az ő tudtával és jóváhagyásával tárgyalt a Nemzeti Biztonsági Tanács küldöttével. Mint ahogy kiderült, hogy a külügyminiszter igenis tudott róla. Az iráni fegyverszállításról szintén tudott, erről időnként informálták, — de mert ellenezte, részvétel helyett hallgatólagos fültanúja volt különböző tájékoztatásoknak. Így tehát George Shultz nyilvános mosakodása és a Fehér Háztól való távolodása kissé színjáték volt és közönségének egy része mélyen megsérődött miatta. Az európai szövetségesek azért, mert George Shultz állandóan oktatta és bírálta őket a terrorista államokkal való kapcsolatokért, és lám időközben Amerika Iránt támogatta fegyverszállítással. Az, hogy a külügyminiszter ezt nem helyeselte az európaiak szemében nem mentesíti őt. „Micsoda külügyminiszter az, aki országa egyik fontos mozdulatával nem ért egyet, — de hallgat és marad a helyén, úgy tesz mint ha az ügy nem létezne!” — mondotta az egyik európai diplomata. A republikánusok konzervatív szárnya, amely George Shultzot mindig gyanakodva szemlélte, szuper bürokratát látott benne, nem pedig a maga emberét, meggyőződéses hithű konzervatívot, — most bebizonyítottnak látja nézetét. Shultz mosakodása és elszigetelődése a State Departmentben szerinte árulás az elnökkel szemben, — „mindkét kesztyűjét az elnök arcába vágta! ” — mondja Howard Phillips a konzervatív caucus vezetője. És ami végveszélyesebb a külügyminiszter számára a „mérsékelt republikánusok” vezére, Bob Dole szenátor, korábban a szenátusi többség vezetője és a jövőben elnökjelölti aspiráns, — jelenleg a vezető helyen tart, miután George Bush alelnök erősen visszaesett, — ezt mondja: „Az iráni ügy kipattanása után, amikor az elnök védelmére keltünk néhányan, ez nem volt könnyű, mert mások viszont fedezék után futottak. — Shultz a kezdetben semmit sem tudott semmiről, miután kiderült, hogy mégis csak tudott egyet-s mást!” Schultz sok barátja és védelmezője a hírközlő médiában és a külügyben azt mondja most, hogy az ő flegmájára és biztos kezére nagyobb szükség van mint bármikor máskor, a Reagan elnökség alkonyára ennek külpolitikai hagyatékának szortírozása, az ügyek rendbehozatala mind Shultz széles vállára hárul. De George Shultz sok kritikusa erre azzal vág vissza, hogy Shultz a jó időkben is ötlettelen és gyenge külügyminiszter volt, nem rendelkezett vízióval és nem ért el semmi különös eredményt. Az elnök szerintük jobban tenné, ha leváltaná őt és egy vele egy nézeten lévő erős konzervatívot nevezne ki a helyére. Ez azonban nem nagyon valószínű, részben azért, mert a hírközlő média felhördülne, részben pedig azért, mert Mr. Reagan nem szereti munkatársainak szűrét kitenni, így a hyppora emlékeztető George Shultz, valószínűleg marad a helyén, de sokan, akik hittek a hyppoban, most vitatják a karakterét, amit eddig flegmája takart. Lawrence Walsh az • Ayatollah-gate vizsgálóbírója Special Counsel: Különleges Ügyész a hivatalos neve ennek a bíróság által kinevezett hivatalos közegnek, akiről az elkövetkező hónapokban többet hallunk majd mint bárki másról az USÁ-ban. Lawrence Walshnak hívják, 74 esztendős, 20 évvel kevesebbet mutat, a nyugalomból hívták vissza, Oklahoma államból, szolgálatba. Három bíróból álló testület nevezte ki, hogy az Ayatollah-gazet és az iráni fegyverszállításból származó haszonnak a nicaraguai contrákhoz való juttatás ügyét kivizsgálja. A bíróság Walshot, az igazságügy miniszter, Meese kívánságára nevezte ki, akit viszont Reagan elnök utasított, hogy egy ilyen vizsgáló közeg kinevezését kérje a bíróságtól. De jó ha korán tudjuk azt is, hogy Mr. Walshnak joga van bárkit faggatni, beleértve az igazságügyminisztert, a többi minisztert, a fehér házi gárda főnökét, sőt, ha szükségesnek tartja, magát az elnököt is. A bíróság Lawrence Walshot szélesebb hatáskörrel ruházta fel, mint amit Mopep orszságügyminiszter kért a számára: túl az iráni fegyverszállításon és a kontráknak juttatott segélyen azt is hivatott megállapítani, hogy a Reagan kormány juttatott-e az iráni bevételből más anti-kommunista csoportoknak is? Ez tulajdonképpen a vizsgálat globális kiterjedését, és a reagani külpolitika jórészét szintén érinti. Lawrence Walsh kinevezésével és a szenátus, valamint a Ház külön Ayatollah-gate vizsgálatra alakult bizottságainak nyomozó (és nyilvános TV-cirkusz) munkája feleslegessé tette azt, hogy Meese igazságügyminiszter, vagy a Reagan-kormány folytassa saját vizsgálatát. Annál is inkább, mert ezt a demokraták nem fogadnák el. A többrendű kongreszszusi vizsgáló közegek között azelsőrendű,és a legnagyobb hatáskörű nyomozó szerv, a Special Counsel, Lawrence Walsh. Ez az egyszemélyes nyomozó szerv igénybeveheti az FBI-t, és akkora segédhivatalt állíthat fel magának, amekkorát szükséges-Ki ez az ember aki ilyen teljhatalmat kapott? Ne tévesszen meg senkit, hogy Oklahomából jött, rövid nyugalma idején, onnét származó felesége miatt költözött csupán oda. A déli szegregáció felszámolásakor Eisenhower elnök szolgálatában játszott fontos és emlékezetes szerepet. 1969-ben Nixon elnök Párizsba küldte a fegyverszünet (sikertelen) letárgyalására, mint Henry Cabot Lodge helyettesét. Lawrence Walsh, a republikánus párt tagja volt sikeres pályafutása során. Ez a tény és 74 esztendős kora nem tetszett több hírközlő média hírességnek. Kérdőre vonták azt, hogy vajon Walsh nem lesz-e részrehajló Reagan és a republikánusok irányában? Azok ,akik ismerik Mr. Walshot, harsány ,,nem”mel válaszoltak erre. A száraz humorú, patrícius fellépésű jogtanácsos, — mondják, — hozzáférhetetlen, megvesztegethetetlen, jellemes ember, és ragyogó képességű, koránál jóval fiatalabb szellemű Moszkva az atomkísérletek újrafelvételét jelenti be A Szovjetunió közölte, hogy amint az USA végrehajtja első atomkísérletét 1987-ben, a maga részéről szintén folytatja majd 1985 augusztusában abbahagyott kísérleteit, de bármikor hajlandó azt ismét feladni, amennyiben az USA hasonlóképpen cselekedne. Washingtonban a Fehér Ház szóvivője ezt mondta: „A Szovjetunió dolga, hogy eldöntse folytatja-e ismét nukleáris kísérleteit. Az általa ajánlott moratórium elfogadása nem állna az USA, szövetségesei és barátai érdekében!” A Szovjetunió 1985 augusztusában, amikor abbahagyta nukleáris kísérleteit, felhívta az USA-t, hogy tegye ugyanezt és tárgyaljon le vele egy végleges kísérleteket tiltó szerződést, amellyel leállítja a földalatti robbantási kísérleteket is, az egyetlent, amelyet az 1963-ban kötött szerződés még engedélyez. (A vízalattit, az atmoszférában, vagy űrben folytatottakat 1963 óta közös megállapodásra leállították!) Az USA tavaly nyáron visszautasította a Szovjetunió ajánlatát. Washington szerint ezt akkor tette, amikor saját újabb kísérleteit befejezte, Amerika viszont kénytelen folytatni a magáét, nehogy végleg lemaradjon Moszkva mögött. Washington azóta 20 amerikai kísérletet jelentett be, de Moszkva azt állítja, hogy 4 továbbit végzett titokban. Amerika álláspontja az újabb megállapodás megkötésére: Előzetesen hatékony ellenőrzésről kellene gondoskodni, nehogy a Szovjetunió ismét csalhasson. Washingtonban az újabb szovjet bejelentést propaganda-fogásnak tekintik. Viszont az USÁ- ban az ilyesmi mindig megteszi egyes körökben a maga hatását. Rendszerint az erősen liberális Massachusetts állam valamelyik demokrata törvényhozója, siet Moszkva támogatására. Ezúttal James Markey képviselő szólította fel Reagan elnököt, hogy csatlakozzon a Szovjetunió példájához és tiltsa be a földalatti kísérleteket is. Utána a képviselőházban felhívást köröztek ennek sürgetésére. A körlevél szövege azzal indokolja a kísérlet leállításának szükségességét, hogy a Szovjetunió újabb és még veszélyesebb fegyvereket gyárt, ha az USA nem járul hozzá a kísérletek leállításához. 130 képviselő írta alá eddig ezt a körlevelet, közöttük Les Alpin. A képviselőház hadfelkészültségi bizottságának feje, valamint Lee Hamilton képviselő, aki a felderítő szolgálatot ellenőrző bizottság vezetője és mint ilyen az Ayatollah-gate hajtóvadászat egyik vezére. E két honatya aláírása Moszkvában különös elégtételt kelthetett. Időközben a Reagan kormányon belül a Szovjetunió által nyugati határán létesített három újabb radarállomás jelentősége felett folyik éles vita. A honvédelmi minisztérium szerint ez azt jelenti, hogy az 1972-es kéthatalmi szerződés, az Á.B.M. megállapodás ellenére, a Szovjetunió rakétavédelmi berendezést létesített egész területére. Az Egyesült Államok ilyesmivel nem rendelkezik. A külügyminisztérium szerint ez a vád eltúlzott, viszont érdemes tovább kutatni, hogy mit is tesz a Szovjetunió, vajon épít-e még további radarállomásokat. Mert, ha igen ez azt jelentené, hogy saját SDI berendezésének megvalósítása felé közeleg, ami végtelen veszélyt jelentene az USA és a Nyugat számára.