Chicago és Környéke, 1987 (82. évfolyam, 1-52. szám)

1987-06-20 / 25. szám

6. oldal Kommunista Kína a Perzsa Öbölben? A nyugati világot alig­hanem meglepetésként érte az, hogy miután Amerika hajlandó volt arra, hogy hajó­kíséret­­tel garantálja Kuwait, olajgazdag arab sejkség olajszállító tankhajói­nak biztonságos útját a Perzsa Öbölben, a Szov­jetunió is jelentkezett és felajánlotta, hogy Ame­rikával együtt hajlandó a kuvaiti olajszállító tankhajók biztonságáról kísérettel gondoskodni a Perzsa Öbölben. A közös támogatás ér­dekes és meglepő, mert kétségtelen, hogy alap­jában véve egy esetleges iráni támadás ellen tör­ténik és minden lehetsé­ges számítás szerint Amerika és a Szovjet­unió érdeke nem volna azonos. Nemrégiben azonban még egy ennél is meg­lepőbb dolog történt: Kuwait arra kérte a Kí­nai Népköztársaságot, hogy csatlakozzék Ame­rikához és a Szovjet­unióhoz és ugyancsak védje meg hajókíséret­tel a Perzsa Öbölben a kuwaiti olajszállító tankhajókat. Ezzel kapcsolatban Suleiman Majid al-Sha­­heen, kuwaiti külügymi­­nisztériumi államtit­kár, a következő kije­lentést tette egy interjú alkalmával a „The New York Times” nevű ame­rikai napilap munkatár­sa előtt: — Mindent megte­szünk, hogy bevonjuk Kínát a közös olaj­véde­lembe. Mindezek megértésé­hez a következőket kell tudnunk: Kuvait először a Szovjetuniót kérte fel védelemre. A szovjet vá­lasz megérkezése előtt néhány órával Reagan, amerikai elnök, kéretle­nül védelmet ajánlott fel. A Szovjetunió 3 tank­hajó védelmét garantál­ta, Amerika pedig a 22 olajszállító kuwaiti hajó­karavánnak a felét aján­lotta fel megvédeni a US Navy zászlaja alatt. Amikor Kuwait a Kí­nai Népköztársaság vé­delmét is kéri, ennek kü­lönleges oka van, amely a következő: az Egye­sült Nemzetek Szerve­zetében előbb-utóbb fel­merül majd a Perzsa Öbölben közlekedő olaj­­szállító hajók problé­mája. Kuwait szeretné a NN támogatását meg­kapni egy hivatalos se­gítséghez, erre vonatko­zóan azonban a Bizton­sági Tanácsnak kell dön­tenie. A NN alapokmá­nya értelmében, ha a Biztonsági Tanács egyet­len tagja egy javaslat el­len szavaz, ezt a javas­latot nem lehet elfogad­ni. Az alapokmánynak ezt a paragrafusát már számos alkalommal fel­használta saját előnyé­re a Szovjetunió és Ame­rika. Kuwait problémája ez: ha a NN védelem kérdése felmerül a Biz­tonsági Tanácsban és a Kínai Népköztársaság ellene szavaz, az Egye­sült Nemzetek Szerve­zete nem támogathatja. Ha azonban Kína eleget tesz a felkérésnek és hajó­kísérettel biztosít­ja a kuvaiti olajszállít­mányokat, nem emelhet vétót a Biztonsági Ta­nácsban a hivatalos IN- támogatás ellen, mert ez észszerűtlen volna. Amikor ezeket a soro­kat írjuk, a kínaiak még nem válaszoltak a ku­vaiti kérdésre és nem lehetetlen, hogy eluta­sítják. Ez a körülmény, mindenesetre, várható ellenséges magatar­tást jelentene részükről a NN Biztonsági Taná­­­­c­sában. Mr. Shaheen a követ­kezőket mondta az ame­rikai újságíróknak az in­terjú alkalmával: — Kína nem zárta be az ajtót. A kérdést rend­kívül óvatosan fontoló­ra veszik és szerintünk ez jó jel. Kuwait rendkí­vül barátságos kapcso­latokat tart fenn Peking­gel — diplomáciai kap­csolatban is vagyunk. Mindegyik barátunkat, Amerikát, a Szovjetuni­ót, Kínát, megközelítet­tük — mindegyik bará­tunknak joga lesz gazda­sági együttműködésünk­höz a támogatása fejé­ben. John Kinner, a „The New York Times” mun­katársa Kuwaitban, vi­szont arra hívja fel a fi­gyelmet: ámbár Mr. Re­agan elhatározta, hogy a US Navy gondoskodik a kuwaiti olajszállító tankhajók védelméről, a kongresszus jórésze egyáltalában nincs meg­győződve ennek a lépés­nek a helyességéről és az Elnök a törvényhozók nem jelentéktelen el­lenállására számíthat. Caspar Weinberger, amerikai honvédelmi miniszter, Brüsszelben arra kérte a NATO szövetségeseket, hogy a Perzsa Öböl olajszállítmányainak védelméhez járuljanak hozzá. Mr. Weinberger nem indokolta különösebben a kérést és a NATO országok részéről nem kapott ígéretet, csak langyos visszhangot. Szovjetunió: A különleges „vallásszabadság” országa Bill Keller, a „The New York Times” nevű amerikai napilap moszk­vai irodavezetője, írta nemrégiben. „ A Szovjetunió két­ségtelenül időnként na­gyobb szabadságot en­gedélyez a vallásoknak, mint a múltban. Néhány vallási vezetőt szabadon bocsátottak a börtönből, néhány templomot újra megnyitottak, a vallásos tevékenységet éppen Mr. Gorbacsov liberá­lisnak nevezhető kor­mányzása alatt korlá­tozzák.­­ A Kommunista Párt tagjaitól azonban megkívánják, hogy nyíl­tan deklarálják: athe­­isták. Még a párttól füg­getlen pozíciókban is, például a tanárok és a hadsereg tisztjei eseté­ben, szinte teljesen le­hetetlen az előléptetés, ha az illetőről elterjed, hogy — hívő. — A szovjet állami törvények megtiltják, hogy a gyerekeknek az iskolákban vallásról be­széljenek, a kórházak­ban, árvaházakban tilos a vallás említése.­­ A gyakorlat azt mutatja, hogy általába véve nem lehet Bibliát vásárolni a Szovjetunió­ban, sem imakönyvet, annak ellenére, hogy árusításuk hivatalosan nincs tiltva. Nincs hiva­talos statisztikai nyil­vántartás róla, de jólér­tesültek szerint szerte a Szovjetunióban majd­nem ezer személy van munkatáborokban, vagy elmegyógyintézetekben, mert vallásosnak vallot­ta magát.­­ Mindezek után ér­dekes, hogy a közelmúlt­ban helyezték szabad­lábra Rev. Gleb Yaku­­nint. Rev. Yakunin a gö­rög orthodox vallás lel­késze és 1965 óta tilta­kozik a vallási elnyo­más ellen a Szovjetunió­ban. 1980-ban ötévi bör­tönbüntetésre és azután ötévi belső száműzetés­re ítélték.­­ Az elmúlt február­ban szabadlábra helyez­ték, miután megígérte, hogy semmiféle „illegá­lis, vagy társadalom­ellenes” tevékenység­ben nem fog részt venni. Május végén az ortho­dox egyház közölte vele, hogy nemsokára Moszk­va környékén egyházke­rületet és templomot kap. — Sokan nem értenek egyet Rév. Yakuninnal, aki egy interjú alkal­mával a következőket mondta az amerikai új­ságíróknak: — Meggyőződésem, hogy Mr. Gorbacsov igazi atheista, ez azon­ban korántsem jelenti azt, hogy nem tudok a rendszerrel együtt dol­gozni. Úgy látom, hogy Mihail Gorbacsov való­ban a „glasznoszty” és a „perestrika” (a nyílt­ság és a társadalmi megújulás) embere és mint ilyen, képes lesz velünk, a lelkészekkel együtt dolgozni az alko­holizmus, a prostitúció és a korrupció elleni harcban. Rev. Yakunin állás­pontját azonban so­kan ellenzik, ezek egyi­ke Alexandra Ogorod­nikov, aki 8 esztendőt töltött börtönben, mert egy vallásos csoportot szervezett. Mr. Ogorodnikov vé­leménye: — Rev. Yakunin telje­sen és feltétel nélkül tá­mogatja Gorbacsovot. Azt hiszem azonban, hogy ez tévedés. Gor­bacsov atheista és az egyház és az atheista kormányzat közötti kü­lönbség olyan mély, hogy áthidalhatatlan. Rev. Yakunin figye­lemre érdemes válasza: — Az egyháznak — minden egyháznak — olyan fiatal papokra van szüksége, akik megértik a modern világot és tisz­tában vannak azzal, hogy az együttműködé­sért olykor bizonyos ál­dozatokat kell hozni. Minden más — nem egyéb illúziónál. Q A kanadaiak többsége helyesli a szigorú bevándorlási törvényt A „Goldforb Consul­tant” (Toronto) nevű közvéleménykutató in­tézet országos felmérést készített, amelynek cél­ja az volt, hogy megál­lapítsa: miképpen véle­kednek a kanadai pol­gárok a bevándorlási törvény megszigorítása felől, amelyet a federá­­lis kormány hetekkel ez­előtt a parlamentben ja­vaslatként előterjesz­tett. A javaslat lényege az volt, a jövőben nem léphet Kanada területé­re automatikusan az, aki politikai menekültnek vallja magát. A javaslatot valószí­nűleg nem tárgyalja a federális képviselőház az elkövetkező őszig, vagy esetleg 1988 elejé­ig, tehát elfogadása nem várható korábbi idő­pontban. Jelenleg Ka­nada 18 országból ideér­­kezetteket automatiku­san nem deportál. Ezek közé az országok közé tartozik például El Sal­vador, Sri Lanka, Irán, Guatemala, Észak-Ko­­rea, Libanon és a Szov­jetunió. Kanada ennek az alapelvnek az alap­ján 1986-ban elfogadott Nyugat-Németország­­ból ideszökött 155 tamilt is. A jelenlegi bevándor­lás-ellenes hullámot ez a befogadás indította el. A föderális kormány ja­vaslata értelmében ezek a tamilok a jövőben nem kaphatnának Kanadá­ban politikai menekült státuszt, mivel egy má­sik demokratikus or­szág, ebben az esetben Nyugat-Németország, előzőleg már befogadta őket. A „Goldfarb Consul­tants” közvéleményku­­tatása szerint a kanadai polgárok 83 százaléka egyetért az új, szigorúbb bevándorlási törvényja­vaslattal,­ csupán 15 szá­zalék ellenzi, a fennma­radó százaléknak nem volt határozott vélemé­nye a kérdésben. Az egyik kérdés így hangzott: Milyen bevándorlási politikát tartana helyes­nek? Erre a kérdésre csu­pán a megkérdezettek 11 százaléka felelte azt, hogy véleménye szerint a „nyitott ajtó” beván­dorlási politikája lenne a helyes — 89 „valami­féle” korlátozást és megkötöttséget java­solt, volt aki többet, volt aki kevesebbet. A megkérdezettek 86 százaléka szerint, Ame­rikához hasonlóan, bizo­nyos befogadási kvótát kellene felállítani a me­nekültek számára, 23 százalék ellenzett min­denfajta kvótát és korlá­tozást. A megkérdezettek 47 százaléka úgy vélte, hogy a menekültek be­engedésénél nem szük­séges a kvalifikáció fi­gyelembe vétele , 41 százalék azonban ezt el­engedhetetlennek tar­totta. A megkérdezettek 75 százaléka helyesnek tartja, hogy „az igazi po­litikai üldözöttek” me­nedéket találjanak Ka­nadában, 66 százalékuk azonban úgy találja, hogy azoknak, akik poli­tikai menekülteknek vallják magukat és így kérnek letelepedési en­gedélyt, legnagyobb ré­szük a csaló. A legna­gyobb az erre vonatkozó elégedetlenség Quebec­­ben volt, ahol a megkér­dezettek 77 százaléka vélekedett így. A „Goldfarb Consul­tants” munkatársai má­jus 20-25 között szerte az országban ezer személyt interjúvoltak meg. Az effajta közvéleményku­tatások pontossága min­den húsz eset közül ti­zenkilencben 3,2 száza­lékos. Különös alkotmány­vita a meg-nem-születettek körül Gus Mitges, konzerva­tív parlamenti képvise­lő (Grey­ Simcoe) a kö­zelmúltban a következő javaslatot terjesztette a federális parlament elé: az Alkotmány Char­ter of Rights and Free­doms című fejezetét vál­toztassák és módosítsák olyan módon, hogy az a meg-nem-születettekre, vagyis a magzatokra is, vonatkozzék. Más sza­vakkal: Mr. Mitges olyan módon akarta mó­dosítani az Alkotmányt, hogy a módosítás követ­keztében alkotmány­­ellenessé váljék az abor­tusz — ugyanis, érvelt a konzervatív képviselő, az Alkotmány értelmé­ben mindenkinek joga van az élethez, a sza­badsághoz és személyi biztonságához és mivel, orvosok egybehangzó ta­j­núsá­g­a szerint, a mag­'­ zat élőlény, tehát élő sze­mélyiség, ugyanezek az alkotmányos jogok meg­illetik. Az ezt követő vita he­ves és nem egyszer ér­zelmi kitörésekkel tel­jes volt és végülis, a kép­viselőház 89 szavazat­tal 62 szavazat ellenében elvetette Mr. Mitges al­kotmánymódosító ja­vaslatát. Pauline Jewett képvi­selő (NDP, New West­­minster-Copquid­am) ki­jelentette beszédében: A javaslat igazi célja az, hogy illegálissá tegye az abortuszt, amely jelen­leg legális, amennyiben egy kórház bizottsága ehhez hozzájárul, azon az alapon, hogy a terhes­ség folytatása, vagy a szülés veszélyeztetné az anya életét. Az abor­tusz illegálissá tétele nem szüntetné meg az abortuszt, hanem azt is­mét a mellékutcák és si­kátorok sötétségébe ta­szítaná. A szavazás után, amely elutasította Gus Mitges javaslatát, Don Mazan­­kowski, helyettes mi­niszterelnök irodájá­nak szóvivője, a követ­kezőket mondta az új­ságíróknak: — Még abban az eset­ben is, ha a javaslatot elfogadják, a kormány nem lett volna köteles semmit tenni. A szava­zás csupán a képviselők többségének a vélemé­nyét bizonyította volna. (Talán nem érdektelen ezúttal visszaemlékez­nünk a US Legfelsőbb Bíróság 1973-as abortusz döntésére. A főbírák egyhangúan úgy döntöt­tek, az abortusz minden nő természetes joga és megtiltása alkotmány­­ellenes. Indokolás: amennyiben a magzat is emberi lény — és az or­vosok megállapítása szerint kétségtelenül az — ebben az esetben, összeütközésbe kerül az abortuszt kívánó nő és az abortálásra kerülő mag­zat emberi joga. Ilyen konfliktus esetében kétségtelen, hogy az el­sőbbség a már teljes cse­lekvési szabadsággal rendelkező, funkcionáló nőt illeti meg — vagyis az anyát. ( Szerk.) Óriási csehszlovák botrány — széplányokkal és sikkasztással Bécsből jelenti az As­sociated Press nevű amerikai hírügynökség irodája. * Egy­­politikai-mé-nír-­ kült, aki Prágából az osztrák fővárosba­ szö­kött és neve elhallgatá­sára kérte az újságíró­kat, óriási méretű cseh­szlovák közéleti botrány­ról adott jelentést. Fi­gyelemre érdemes, hogy közléseinek nagy ré­szét a csehszlovák napi­lapok hírei — bizonyos mértékben enyhített for­mában — megerősítik.­­ Amennyire a mene­kült közléséből és a cseh napilapok jelentéseiből kihámozható, a követke­zőkről van szó: vezető csehszlovák politikai személyiségekről derült ki, hogy nagyméretű ál­lami sikkasztásban vet­tek részt és az ilyen mó­don szerzett pénzt drá­ga partykra költötték, amelyeket prostituáltak társaságában rendez­tek. A botrányok központ­ja Pozsony volt, ahol 800 személyt hallgattak ki és a jegyzőkönyv és a dokumentumok gyűj­teménye összesen 34.000 oldalra terjed. A botrányban nem ki­sebb személyiségek vet­tek részt, mint Bohus­­lav Chnoupek, külügy­miniszter. A széplányok­kal együtt rendezett partykra a résztvevők— általában magasrangú kor­mánny tisztviselők — a legdrágább külföldi ételeket és italokat hozattak és a prostitu­áltak egy-egy éjszaká­ért kétezer amerikai dol­lárt kértek, ami ameri­kai viszonylatban is va­lóban ritkaság számba megy. A fő­vádlott egy Stanislav Babinsky ne­vű diplomata. A vádlottak száma je­lenleg 12, mindegyikü­ket sikkasztással és hi­vatali pozíciójuk­„nagy­­mértékű elhanyagolásá­val” vádolják. Maximá­lis büntetésük 15 eszten­dei szabadságvesztés le­het. A vádlottak között van Vladimir Janza, helyet­tes tervhivatali minisz­ter, és Ladislav Ludovy, az országos mérnöki Hi­vatal minisztere. Vegyes kommentárok Amerika új kubai bevándorlói közül Washington, D.C.-ből jelentette az amerikai külügyminisztérium. A „United States Cat­holic Conference” ké­résére a Castro kor­mány elhatározta, hogy 348 személy Amerikába történő bevándorlását engedélyezi. Amerika hajlandó az új bevándor­ló-jelölteket befogadni, mint politikai menekül­teket. A kubai közlés szerint az új bevándorló-jelöl­tek között vannak jelen­legi és korábban elítélt politikai foglyok is. A dolog érdekessége az, hogy a „United Sta­tes Catholic Conferen­ce” 204 nevet nyújtott át Fidel Castronak, aki vá­ratlanul 348 személy sza­badon bocsátását enge­délyezte, azzal a feltétel­lel, ha azok szabadon bocsátásuk után nyom­ban Amerikába vándo­rolnak. Az Egyesült Államok­ban meglehetősen ve­gyes kommentárokkal fogadják Fidel Castro „engedékenységét”. A kétkedők utalnak arra, hogy évekkel ezelőtt Castro többszáz úgyne­vezett „politikai fog­lyot” Amerikába enge­dett vándorolni — nagy­részükről kiderült, hogy egyszerűen köztörvé­nyes bűncselekménye­ket követtek el. Ezek még ma is amerikai bör­tönben vannak, mivel Castro — érthető módon — nem szándékozik őket visszavenni. ■Mtu FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Elliott Abrams, amerikai külügyi államtitkár, a kongresszus és a szenátus közös bizottsága előtt, amely az Irán-contra ügyben folytat meghallgatásokat. A keresztkérdések során Mr. Abrams elismerte, hogy az előzetes kongresszusi meghallgatások alkalmával, több ízben, nem mondott igazat. A fényképen látható férfi Gary Hart, Colorado állam egykori szenátora, az amerikai Demokrata Párt volt elnökjelölt­ aspiránsa. A karjában lévő csinos fiatal hölgy Dona Rice, 29 éves modell. Mindketten közölték az újságírókkal előzőleg, hogy kapcsolatuk pusztán barátság és politikai kampány­kapcsolat volt. A fenti fénykép annak idején nem került nyilvánosságra és ma már­­ alapjában véve semmi jelentősége nincs.

Next