Chicago És Környéke, 1988 (83. évfolyam, 7-49. szám)

1988-02-13 / 7. szám

Hideg fények Saáry Éva Fölfelé jövet, a kocsi­ban, rokonaim azzal pró­báltak vigasztalni, hogy „milyen gyönyörű innen a kilátás”. S valóban, a hegy oldalába épült, új, modern kórház (Os­­pedale Civico) panorá­­mikus üvegablakain át belátni az egész várost, a személyes formájú ta­vat, a mészkőbordázatú, vén hegyeket s az apró, tarka épületeket is, me­lyek holdsarló formájá­ban veszik körül a víz­tükröt ... Nappal szelíd és bár­sonyosan puha ez a kép, estére azonban — ahogy sorra kigyúlnak a laká­sok fényei s az utcai lámpák gyöngysora, — elvesznek az árnyala­tok. Nincs többé átme­net fekete és fehér, sötét­ség és világosság közt, minden fagyosan villogó és kemény lesz. Könyör­telen, akár az élet... • Karácsony éjszakája van. Odalent illatos fe­nyőfák, lobogó gyer­tyák, csengő poharak... Itt fönt: mélységes csönd. Nálunk is volt egy erőltetett hangulatú, fél­szeg ,ünnepi vacsora”, melyen az ügyeletes or­vosok és ápolónők min­dent megtettek, hogy jobb kedvre derítsenek bennünket, de a betegek­nek nem szabad sem in­ni, sem éjszakázni. A szokásos korai órában nyugovóra tért minden­ki. Szobatársnőm, De Marchi asszony, aki az utolsó két napban jófor­mán viszontlátott min­dent, amit megevett, s most valami kábító or­vosság hatására, álom­ba merült, halottként fekszik az ágyon. Be­esett szemgödre, kiug­ró pofacsontjai zölden derengenek a homály­ban. A földig érő üvegab­lakon át beragyog a téli éjszaka... Hányszor láttam tera­szunkról — mielőtt es­ténként leeresztettem a redőnyt — ezt az örök­kön világító, masszív épülettömböt, anélkül, hogy gondoltam volna valamire; anélkül, hogy megfordult volna a fe­jemben, hogy a csillogó négyszögek mögött szen­vedő, esetleg élet és ha­lál mesgyéjén hánykoló­dó emberek vannak, akik számára csigalas­súsággal vánszorognak a percek, az órák, akik — levetve minden „vilá­gi” gondjukat, — már csak a saját testükre fi­gyelnek, a materiális lét gondjaira koncentrál­nak — átértékelve min­den eddigi örömüket és bánatukat... Mert itt fönt más az értékrend, a fontossági sorrend, mint odalent, a hétköz­napi élet hajszájában. Én már aránylag jól vagyok, nem panaszkod­hatott­. Az operáció sike­rült, a leleteim negatí­vak, s talán az új esz­tendő beköszöntése előtt el is hagyhatom a klini­kát. De valahogy nem tudok már ennek sem egész szívvel örülni, mert mindig bennem marad a tudat, hogy nem vagyok többé egé­szen ép, nem vagyok többé „makk egészsé­ges”. Bármikor vissza­térhetek újra a „kínok házába”, de — ha nem is kerülne erre sor — es­ténként, mikor redőny­­eresztésnél fölpillan­tok erre az épületre, mindig a ragyogó abla­kok mögött szenvedő embertársaimra fogok gondolni. Azokra, aki­ket talán éppen most ké­szítenek elő operációra, gyötörnek hipermodern vizsgálógépekkel (négy mozdulatlan óra a „lim­­phográfia” deszka­ágyán, ide-oda tologatás a „TAC” röntgencsövé­ben), vagy akiknek ép­pen most kell meginni­uk 4 liter jégbehűtött keserűvizet... De akad­nak olyanok is, akiken nem segíthet a „gyó­gyító kés”, mert nem is tudják, mi a bajuk, akik­kel csak kísérleteznek. Sokan gyötrődve latol­gatják a bizonytalan jö­vőt. .. s az aggódó tekin­tetű rokonok, kint, a fo­lyosók padjain! A városban most min­den csupa vidámság: ajándékok (sokszor fö­lösleges) ajándékok özö­ne, evés, ivás... Ha lent lennék, agyonhajszoltan roskadnék le a vacsorá­hoz, nem is gondolva az ünnep lényegére. Itt fönt azonban van idő az el­mélkedésre. Ha éppen elfogadható a közérzete, nem zavarja az embert senki és semmi. Méláz­hat a kórház kápolnájá­ban, gyönyörködhet a gyertyák lobogásában, élvezheti a rádió mű­sorát: klasszikus méltó­ságú miséket, madrigá­lokat, motettákat... Itt minden sokkal spirituá­­lisabb, mint odalent! Csak ne fájna a szívem az éles, fagyos fények láttán! A téli éjszaka számomra elveszett ma­daramat, Titit, juttatja eszembe. Hová húzó­dott, mit érezhetett, mi­kor, a sötétség beálltá­val, nem volt többé meg meleg otthona, bizton­sága, vacsorája? Mi volt számára a legszörnyűbb: az éhség, a dermesztő hideg, vagy az ismeret­lentől való rettegés? Az én szememben ez a ragyogás: a halál ragyo­gása. Akarva-akarat­­lan, szüntelenül azon tű­nődöm: merre repülhe­tett? Hová repül egy ma­dár? Befogadta-e vala­ki, él-e még, vagy pedig megfagyott azon a ke­gyetlen éjjelen? Már a csontja sincs meg... már kis szürke-piros tol­lai is szétszóródtak... Aztán a gondolatok másfelé kalandoznak. Szeszélyes ugrással a múltban találom ma­gam. Tizennégy éves va­gyok, a sashegyi Notre Dame de Sion apácain­tézet bentlakó növendé­ke, akit francia tanulás céljából kényszerített ide a családi tanács — az ország egyik legelő­kelőbb zárdájába... Én azonban nem tu­dom elviselni a kény­szert, a bezártságot, s lázadok minden képmu­tatás ellen... Hiába csöndes gyerek és jó ta­nuló, az apácák nem sze­retnek. Az ő szemükben „önfejű” és „nevelhetet­­len” vagyok. Állok a Notre Dame de Sion ablakánál és só­várogva nézem Buda­pest fényeit, melyekből — legalábis számomra — a Magyar Optikai Művek (MOM)-székház tornyán lévő nyilazó fér­fi reflektorral megvilá­gított alakja emelkedik ki a legélesebben: Ott la­kom én! Ott a közelben, a Böszörményi úton! Ha nem lennék fogoly, most ülhetnék a barna cserép­kályha duruzsoló mele­gében, Anyu, Nagyma­ma társaságában, és az­zal foglalkoznék, amihez éppen kedvem van... Később, a háború elso­dorta a francia apácá­kat­­ és az intézetet. Az „előkelőségek” el­menekültek, vagy kite­lepítették őket. Egyfor­mán „éhező proletárok” lettünk mindnyájan. De a konokság, amit a nővérek kifogásoltak bennem, hasznomra vált. Megingathatatlan hit és akarat kellett ah­hoz, hogy az ember az el­nyomást (de később az emigrációt is!) ép jel­lemmel, töretlen gerinc­cel tudja átvészelni... A következőkkel sen­ki nem akarok megbot­ránkoztatni, csupán idé­zek, mert elvégre ez is Ausztrália. A legutóbbi parlamen­ti választási harcok alatt a következő „vicc” je­lent meg az egyik helyi napilapban: „Drága Dorothy Dix! Huszonöt éves vagyok és két öcsém van. Az egyik a Munkáspárt tag­ja, a másik hat évre van ítélve erőszakos nemi közösülésért és gyújto­gatásért. A húgom ut­calány, és apám az ő ke­resetéből él. Anyámnak az egyik lakónk komo­lyan udvarol, ezért álla­potos lett, így az apám nem akarja elvenni fele­ségül. Én most jegyez­tem el egy volt prosti­tuált kislányt és mielőtt elvenném feleségül, sze­retnék mindent őszintén feltárni előtte. Mit tetszik tanácsol­ni? Eláruljam neki, hogy az öcsém a Mun­káspártban van...?” Akik időközben még nem értesültek volna, azokkal most közlöm, hogy a Munkáspárt ezek után is bejött a válasz­tásokon.. . Nem csoda, hogy mi­kor bevándoroltunk ide az angol világba, akkor Hosszufalussy Miklós Mr. Mike Hofal-ra vál­toztatta nevét. Gondo­lom a lengyeleknek is meg voltak, — és meg vannak — a maguk prob­lémái, de mi magyarok is kivándoroltunk olyan nevekkel, amit mire a gazdája „kibetűzött”, bezártak az üzletek és elment a vonat. Most megérkezett az 1987-es új sydneyi tele­fonkönyv és a leghosz­­szabb név benne egy há­romgyerekes thailandi családé. Ha felhívja valaki őket, a papa valószínű­leg így jelentkezik: — Halló! Itt Changsh­­rivathanathamrong be­szél.. . 24 betű, ez egy egész ábécé. Persze ők is át­tértek már régen a Chang-ra, és a kisfiút az iskolában a tanító csak Siri-nek nevezi. De nem mindenütt lehet olyan könnyen rövidíte­ni és itt-ott kis problé­ma merülhet fel. A Medicare betegbiz­tosító számítógépe a Changshrivathan a tham­­rong nevet „nem vette be”, így külön engedél­lyel ott is Siri-re kellett angolosítani. Na és ki­nek lett a Sydney tele­fonkönyvben a legrövi­debb neve? Ez egy ma­láj család. A­z-ék. Ne­kik bezzeg nincsenek „spelling” problémáik. Ott is van három gyerek és az iskolában a többi srácok szeretnek rájuk kiabálni: Hey­y...!! Egyébként ugyaneb­ben a telefonkönyvben már van 98 Kovács, 99 Szabó és 112 Nagy. Nem rossz eredmény egy há­rommilliós városban, tizenhétezer kilométer­„Az angol jogi öröksé­günk egyik legtündök­­lőbb ékszere az a dok­trína, hogy egy ember mindaddig ártatlan, amíg bűnössége nincs bizonyítva.” Így hiszik és így tanítják ezt Ka­nadában. Ez azt jelenti, hogy egy embernek, akit egy bűncselekménnyel vá­dolnak nem kell bizonyí­tania azt, hogy ártatlan­ az ügyésznek a feladata, hogy a vádlott bűnössé­gét kétségtelenül bebi­zonyítsa. (beyond a rea­sonable doubt) Az ügyész megteheti azt, hogy bi­zonyítékokat nyújt be a bíróságnak, amelyeket ha meg nem cáfolnak, akkor a vádlott bűnös­ségét bizonyítottnak te­kintik. Természetesen a vádlottnak (vagy védő­jének) jogában áll, hogy ellenbizonyítékokat, ellenérveket hozzon fel, amelyek a vádló bizonyí­tékait kétségbe vonhat­ják, vagy a vádlott ár­tatlanságát bizonyítják. A vádlottnak nem kell bizonyítania azt, hogy nem követte el a bűncse­lekményt. Ezt a vádló­nak (ügyésznek) kell bi­zonyítania. A vádlott (vagy védője) lehetősé­get kapnak a bíróságtól, hogy a bűncselekmény elkövetését kétségessé tehessék, vagy a vádlott bűnösségét, vagy bűnré­szességét kétségessé te­gyék. A vádlottról min­dig fel kell tételezni azt, hogy mindaddig amíg csak más ki nem derül, addig a bűnössé­ge kétséges. (benefit of the doubt) Az „indokolt kétség doktrínáját” (Doctrine of reasonable doubt) gyakorlatilag lehetetlen meghatározni, mert mindig kérdéses ma­radhat, hogy mi az ami indokolt (vagy észszerű). Általában azt fogadják be a Lánchídtól. A négy jaltai politikus büszke lehetne rá... Jó munkát végeztek... • Hirdetés az egyik ausztráliai magyar új­ságban. (A név és a la­káscím nem valódi!) Hazalátogatók, figyelem! Minden időben, a nap bármely szakában biza­lommal forduljon Odvas János fogtechnikushoz. Néhány nap alatt új fog­sor készítése, pótlások és javítások Budapes­ten, VI. kerület, Szófia út 9, II. emelet 6. Megnyugtató. Ha nem mennek egészen simán a turista dolgok, veszély­telenül lehet már fogat csikorgatni... • Mindenkit várunk, se­gédkezni Reagan elnök bábújának nyilvános el­égetésénél du. 4 óra 30- kor a Városháza előtti téren”, — hirdeti a sze­métláda tetejére ragasz­tott plakát. „Tüntessünk a nicara­­guai szélsőjobboldali terroristáknak nyújtott amerikai segítség el­len...” etc... etc... A továbbiakból a szö­veg fogalmazóinak az ügy iránt tanúsított bi­zonytalansága is kicsil­lan, mert így fejezik be: „De várjuk a politika iránt nem érdeklődő ze­nebarátokat is, mert a motorcsónak” rock­együttes rézfúvós része fogja szórakoztatni a nagyérdemű közönsé­get...” Érdekes. Rézfúvós ré­sze ... ? Ez azt jelentené, hogy az együttes mara­dék tagjai mind fasisz­ták lennének...? „Innocent until proven guilty” Tájékoztatás a kanadai büntetőjogról nyerni. Ha az előzetes tárgya­láson úgy találják, hogy elég bizonyíték áll a vád (ügyész) rendelkezésé­re, akkor az ügyész vád­­indítványt ad be a gya­núsított ellen, akit ezen­túl általában „vádlott­nak” nevezhetnek. Súlyosabb bűncselek­mények esetében általá­ban esküdtszék bevoná­sával folytatják le a tár­gyalásokat. 12 esküdt je­lenlétében kell a tárgya­lást lefolytatni. Termé­szetesen gondot fordíta­nak arra, hogy az esküd­tek ne legyenek „részre­hajlók’ ’, ne legyenek elő­­ítéleteik. Ezért az es­küdtszék kiválasztása gyakran elhúzódik. A tulajdonképpeni tár­gyalás az ügyész ismer­tetésével kezdődik. Az ügyész kihangsúlyozza azt, hogy az ismerteté­se csak tájékoztatásul szolgál. Az ügy érdemi megítélése a tanúk és a bizonyítékok alapján történik. Általában a „vád” ta­núinak a kihallgatása történik először. Minden tanút a védő keresztkér­Előfordul legjobb or­szágokban is, hogy előbb utóbb új parlament épí­tésére kerül a sor. Bár nekünk magyaroknak sokáig jó lesz a budapes­ti. Az új canberrai par­­lementépület idén, 1988-ban, állami születé­sünk 200 éves évforduló­ján kerül megnyitásra. Ilyenkor rendszerint mindig felmerül a kér­dés: most mit csinál­junk a régivel? Ezúttal Graham MaGuire dél­ausztráliai szenátor si­etett segítségünkre. Javaslatára a régi par­lament épületében Nem­zeti Alkotmány Múze­umot terveznek beren­dezni. Itt fogják megismer­tetni a látogatókat az ausztrál alkotmánnyal, a Kormány szervezeté­vel és a politikai válasz­tórendszer gyakorlatá­val. A Szenátus és a kép­viselőház üléstermeit meghagyják úgy, ahogy most áll és egy elektro­nikus „fény és hang”­­bemutatóval újra eleve­nítik a régi parlamenti viták forró hangulatát. Mi pedig adófizetők addig izgatottan várjuk, hogy a jelenlegi politi­kusaink közül kik kerül­ek indokoltnak amit az átlag­polgár észszerű­nek, elfogadhatónak tart. Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy csak döntő bizonyítékok alap­ján lehet a vádlott bű­nösségét elfogadni. Ha a tárgyalás befejezésekor felmerül annak a kétsé­ge, hogy a bűntett elkö­vetése kétséges, vagy hogy valóban a vádlott nem követte el a bűncse­lekményt, akkor a vád­lott felmentése elkerül­hetetlen. Ezért van az, hogy sokszor felmerül a panasz, hogy túlságosan gyakran futni engedi a bíróság a gyanúsítottat (vádlottat) jogi kifogá­sok, vagy jogi alakisá­gok (legal technicalities) alapján. A vádlónak és a bíró­nak vigyázniuk kell, hogy kifogás ne merül­hessen fel a bírósági el­járás szabályossága el­len. Ez azt jelenti, hogy a büntetőjogi perrend­tartást szigorúan be kell tartani, úgy ahogy azt az ország törvényei előír­ják. A kanadai Bűnvádi Perrendtartás szerint egy bűnügy bírósági el­járásának a lebonyolítá­sa a következőképpen történik: Egy alsófokú bíróság (Provincial Court) kitű­zi az előzetes tárgyalás (preliminary hearing) időpontját. Az előzetes tárgyalá­son el kell dönteni azt, hogy az ügyésznek (vád­lónak) elegendő bizonyí­téka van-e arra, hogy a gyanúsítottat (vádlottat) bírósági eljárás alá vet­hessék. Ha a bíróság elégtelennek találja a bi­zonyítékokat, akkor az eljárást beszüntetik. Ez nem zárja ki azt, hogy újabb bizonyítékok alap­ján ne lehessen újabb tárgyalást kezdeni.­Számomra a hosszú és magányos taxiutak leg­jobb unaloműzőjének bi­zonyult a rádióbeszélge­tések kihallgatása. Per­sze a taxivállalatok is rájöttek már erre, hogy a legtöbb utas ezzel szó­rakozik, ezért bizonyos retjeles kifejezéseket vezettek be a beszélge­tésekbe, mert nem akar­nak mindent a kíváncsi utasok orrára kötni. Jól tudjuk, nem csak annak a kocsinak a veze­tőjét lehet ilyenkor hal­lani, amelyikben utazik az ember, így sikerült pár hónappal ezelőtt „megfejtenem” a „Szent György” taxivállalat egyik titkos rejtjelét. A központ éppen üres kocsit keresett. Egy jól­ismert televízió szemé­lyiséget kellett felvenni A Royal Sydney Golf­klubban és elvinni az egyik stúdióba. Másod­perceken belül valahol egy kocsi vezetője je­lentkezett. — Rogers — válaszol­ta, ami taxi-nyelven annyit jelent, hogy el­vállalja a munkát. Rö­vid idő után azonban is­mét ugyanaz a vezető szólt közbe. — Nem vagyok haj­landó elvállalni a fu­vart — mondta — mert az illető M9-es. — Mi az, hogy nem vállalja el? — válaszolt a központ. Tudja, hogy ki az akit M9-nek neve­zett? — Engem nem érde­kel, hogy kicsoda a pa­­nel először kitömésre... •­ dések alá vethet. A ke­resztkérdések célja az, hogy a tanú szavahihe­tőségét (vagy annak a hi­ányát) megállapítsa. Ezek után a védő tanúk vallomása következik. Az ügyész természete­sen a védőtanúkat is ke­resztkérdések alá vethe­ti. Meg kell itt jegyezni, hogy Kanadában a tanú­kat nem lehet színpadi­as és fortélyos helyzet­nek kitenni, mint ami­lyeneket a népszerű TV-ben láthatunk. A kérdéseknek szigorúan a tárgyra kell vonat­kozniuk. A tanúkihallgatások után a vádló (ügyész) és a védő megtartják záró­beszédüket. Ebben ösz­­szegezik a tényállást. Új anyagot ekkor már nem lehet felhozni. Ezek után a bíró össze­foglalja a bizonyítékok­ra vonatkozó észrevé­teleit, esetleg kimutatja a jogi nehézségeket és felhívja az esküdtszéket az eset különlegességé­nek a problémáira. Az esküdtszék ekkor elvonul és megpróbál­nak határozatot hozni. Határozatuknak egy­hangúnak kell lenni. Ha nem tudnak egyhangú határozatot hozni, akkor új tárgy­alást kell tar­tani, új esküdtekkel. Ha az esküdtszék bű­nösnek találja a vádlot­tat, akkor a bíróságnak a Criminal Code (Büntető Törvénykönyv) alapján kell a büntetést kiszab­nia. Ha az esküdtszék nem találja bűnösnek a vád­lottat, akkor a vádlottat azonnal felmenti a bíró. Ez azt is jelenti, hogy ebben a tárgyban nem lehet mégegyszer újabb bírósági eljárást indíta­ni a vádlott ellen ugyan­azoknak a bizonyítékok­nak az alapján, amelye­ket az „első” tárgyalá­son hoztak fel a vádlott ellen. Itt kell megemlíteni a „double jeopardy” jogszokást. Ez azt jelen­ti, hogy egy személyt nem lehet bírósági eljá­rás alá venni ugyanazért a cselekményért másod­szor (kétszer) kivéve, ha az első eljárás hibás volt, vagy a fellebezési bíróság új tárgyalást rendel el. Ezeknek a ki­vételével nem lehet egy személyt ugyanazért a bűncselekményért má­sodszor is bíróság elé állítani, ha egyszer jog­erősen elítélték, vagy felmentették. Ormay József ­ Clevelandi krónika Vegyes téli jegyzetek Molnár Zsigmond Már öklömnyi kis kö­lyök korom óta, ahogy megtanultam írni-olvas­­ni, húvom a könyveket. Könyvmoly lettem és az vagyok ma is. És ez el­len nem használ semmi­féle molyirtó szer. Édes­apámtól annak idején szép könyvtárat örököl­tem s azt magam is gya­­rapítottam. A valamiko­ri pesti lakásom és a kedves könyveim azon­ban az 1945-ös ostrom idején a csőcselék „tu­dásszomjának’ ’ estek ál­lal, de alig bir megáll­ni a járda szélén, és a parkoló-méterbe ka­paszkodik.. . így tudtam meg, hogy a „Szent György” taxi­vállalatnál az M9 „holt­részeget” jelent... hozatául. A legelső ifjúsági fo­lyóirat, ami a kezembe került, Benedek Elek­nek, a nagy mesemondó­nak a szerkesztésében megjelent Jó pajtás és Dörmögő Dömötör ka­landjai voltak, miket szüleimtől kaptam 1913 karácsonyára. Később, kisebb gim­nazista koromban Ka­­czur néni, a szomszéd­­asszonyunk és mosó­nőnk lett a „kultúr és népviselés-ügyi felelő­söm”. .. és ő csillapí­totta olvasási dühömet. Őt azonban igazán nem lehetett azzal gyanúsí­tani, hogy könyvmoly volt és hogy 3 napos hi­deglelést kapott volna Homérosz­ért és a többi szőrmók görög bölcse­kért. Ő serényen járt mosni takarítani polgári házakhoz, többek kö­zött Havas Mór és fia fűszer- és vegyes­kereskedésébe is. A pia­ci kofák és cselédlányok suttogó hírszolgálata szerint Mór úr, az agg fűszeres csipkedős és ta­­pogatós volt... bár e szegény asszonyon nem volt mit tapogatni, mert olyan vékony és keszeg volt a lelkem, mint ab­ban a régi és ismert ma­gyar nótában a vékony deszka­ kerítés, amelyen átlátszott az ölelés. Havas úrnak azonban e kis csipkedős tévely­géseit ellensúlyozta azon tiszteletre méltó hazafias ténykedése, hogy nemzeti kultúránk fennmaradása érdeké­ben az üzlet polcain, a gyarmat­áruk mellett magyar klasszikusokat is tartott és ezeket is árulta a magyar népnek, mélyen leszállított áron. Ott lapult Sobri Jóska híres bakonyi betyár éle­tének és halálának szo­morú története, néhány múlt évi kalendárium, csízió, egyiptomi álmos­könyv. A legkeresettebb füzetben viszont a ma­gyar királyi honvéd dal­költészetünk gyöngysze­mei, a jó szaftos baka­nóták voltak a serdül­­tebb ifjúság számára. E nóták tartalma itt-ott homályos volt előttünk, de ezeknek mélyebb lí­rai értelmét a Varga Pufi fennhangon ma­gyarázta az osztályban, aki 13 éves korában már teljesen felvilágosodott „szex-szakértő” volt. Az öreg fűszeres egyizben, talán nagylelkűségi ro­hamában, Kaczur néni­nek ajándékozott né­hány tiszteletpéldányt, aki viszont ezeket ne­kem játszotta át, mivel időnként „bedolgozója” voltam nagymosáskor a hátsó udvarunkban a kö­télre való teregetésnél. A mai modern mosó- és szárítógépek, vala­mint a TV-n percenként hirdetett csodamosó­szerek korában ma is lá­tom a régen elporladt vézna kis alakját, ahogy a nagy dézsában gyúrja dögönyözi, majd terege­ti a lepedőket, amelyek, mint ahogy József Attila írja az édesanyjára em­lékező „Mama” című gyönyörű kis versében, hogy: A ruhák fényesen suhogva kerengve szálltak a magasba. Azután már nagyob­bacska, önképzőkörös diák koromban a legked­vesebb, a legcsodálato­sabb olvasmányom a „könyvek könyve”: Arany János Toldi Tri­lógiája volt. És ma is az. Elolvastam annyiszor, már itt az emigrációm­ban is, hogy szinte kívül­ről tudom az egészet. Arany János nekem a kristály­tiszta vizű sze­líden csobogó erdei pa­tak. Ő nékem a zsendü­­lő tavaszi búzavetés, vagy a frissen sütött fe­hér kenyér illata. Ha va­lami miatt letörök, hoz­zá menekülök. Sorai, mondatai úgy szállnak felém, mint egy régi cimbalom halk pengése a nagyszalontai őszi éj­szakában. Ő nékem a végső menedékem ide­gen országban. De nehogy azt higyje a t.olvasó, hogy mint hivatásos könyvmoly, már kis kölyök korom­ban agyon vakultam vol­na magam és 100 diopt­­riás szemüveggel kóvá­lyogtam volna ebben a jól sikerült világban. A könyvek mellett nekem is megvoltak a diákköri szórakozásaim, kedvte­léseim, a sportolás, a foci, a verekedés, a mat­­róz-blúzos lányok után való somfordálás stb. De ezekről majd más­kor írok. Kedves Olvasóink! Kérjük, hogy támogassák a lapunkban hirdető üzlet­embereket és Egyesületeket, mert az ő — sokszor erejü­ket meghaladó — áldozatvállalásuk nélkül, vagy nem len­ne magyar újság, vagy az előfizetési díj legalább három­szorosa lenne a jelenlegi árnak. Szerkesztőség 7. oldal

Next