Chicago És Környéke, 1989 (84. évfolyam, 5-49. szám)

1989-08-26 / 34. szám

6. oldal Ausztriát felvették a Közös Piacba Haas György (Bécs) Az európai egység szempontjából Brüsszel­ben történelmi jelentő­ségű döntés született. Az osztrák kormány kéré­sére az Európai Közös­ség, megadta a hozzájá­rulását Ausztria Közös Piacba történő felvételé­hez. A döntés megszületé­séhez Brüsszelben nem kellett sok időnek el­telni, de részben osztrák belpolitikai okokból, másrészt a közösség egyes kormányai részé­ről felmerült aggályok miatt Bécs semleges po­litikája miatt, késleltet­te a végleges döntés megszületését. Az oszt­rákok régi titkolt vágya vált ezzel valóra, hogy az Európai Közösséghez történt csatlakozással véglegesen a nyugati de­mokráciák szoros csa­ládi kötelékébe került. Ezzel csökkent azoknak az aggodalma, hogy Ausztria kiesve a nyu­gati vérkeringésből, a szovjet blokk hatalmi körébe kerülve kiszol­gáltatva lesz Moszkva imperialista hatalmi ér­dekeinek. A közös­ piaci tagság felé vezető úton, akkor kezdődött el a döntő vál­tozás, amikor dr. Alois Mock személyében ke­reszténydemokrata poli­tikus került a külügyi tárca élére. Mock min­den ellenvetést legyőz­ve, rendíthetetlenül dol­gozott Ausztria felvéte­léért. Az osztrák külügy­miniszter nemcsak ha­zája érdekeit tartotta szem előtt, hanem az Egyesült Európa érde­keit is. Ausztria első Közös Piac irányában megtett lépéseire Moszkva eny­he tiltakozással reagált. De ez a nemtetszés nyil­vánítás nem volt olyan erélyes mint amilyen a korábbi évek folyamán többször előfordult. Alois Mock, Moszkva fellépését mindig visz­­szautasította, mondva, hogy Ausztria semleges­ségének interpretálásá­ra csak­is a bécsi kor­mány jogosult. Ezzel egyidőben harcot kellett folytatni a szocialista koalíciós partner bal­szárnyával is, akik tö­retlenül azt igyekeztek bizonygatni, hogy az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen a közös­ piaci tagság. A Fischer vezette szocialis­ta balszárny méltó szö­vetségesekre talált az Osztrák Kommunista Pártban, aki propagan­dagépezetét mozgósítot­ta a belépés ellen. A közösség államai kö­zött először alig vető­dött fel ellenvetés Auszt­ria semlegességi státu­szával kapcsolatban. Csak két héttel ezelőtt hirtelen Eyskens belga külügyminiszter tá­masztott meggondolá­sokat az osztrák semle­gességgel kapcsolatban. Eyskens kijelentette, hogy Brüsszelnek Moszkvával kellene tár­gyalni, hogy a Kreml mi­képpen fogadja Ausztria közeledését a Közös Pi­achoz. Eyskens egyúttal fel­szólította a közösség ve­zető testületeit, hogy is­mételten vizsgálják fe­lül, hogy az osztrák sem­legesség mennyiben gá­tolja az európai egye­sülési törekvéseket. A belga vétó úgy lát­szott, hogy megakadá­lyozza Brüsszelben 1990 januárja előtt döntés szülessen a felvételről. A belga külügyminiszter nemcsak Bécsben de jó­­néhány közös­ piaci tag­ban is meglepetést és ér­tetlenséget váltott ki. Az osztrák diplomácia igye­kezett visszafogottan re­agálni Eyskens kijelen­téseire. Dr. Alois Mock külügyminiszter Brüsz­­szelben ugyanakkor le­szögezte, hogy az oszt­rák semlegesség státu­szán egy jottányit sem kívánnak változtatni. Jankowitsch az SPÖ kü­lügyi szóvivője a belga lépés kapcsán kijelen­tette, hogy úgy látszik a nyugatiak keveset tud­nak az osztrák semle­gességről, ezért kellő felvilágosítással kell irányukba tennünk. Er­­macora a Néppárt nem­zetközi jogi szakértője megjegyezte, hogy a bel­­gák valószínűleg az 1914-es német megszállásra gondolnak, amikor az osztrák semlegesség kapcsán kétségbe von­ják Ausztria katonai fel­­készültségét. A Szabad­ság Párt vezére Jörg Ha­ider, a belga vétó okát abban látja, hogy Brüsz­­szel Ausztria Közös Pi­acban történő megjele­nésével egy konkurens félt vélt felfedezni. A hágai kormány ugyan­akkor teljes mértékben kiállt Ausztria felvé­teli kérelme mellett. A hollandok leszögezték, hogy örömmel üdvözlik egy nyugati parlamenti demokrácia szándékát és sokra értékelik Auszt­ria fejlett gazdasági éle­tét. A belga vétó nem tud­ta sokáig fékezni, az osztrák felvételi kérel­met, és július utolsó nap­jaiban az Európai Kö­zösség zöld jelzést adott Ausztriának, mellyel Európa egy újabb lépést tett az egyesülés felé. Hogyan fér meg a peresztrojka a nemzetiségi kérdéssel? Amióta Gorbacsov vette át a szovjet kom­munista párt vezetését szakértők szakadatla­nul jósolták, hogy ha­marosan kiteszik Vladi­mir Serbitsky szűrét. Serbitsky Ukrajna kommunista vezetője. És egyben az utolsó Brezsnyev kinevezet­tek tagja a párt politi­kai bizottságának, le­számítva magát Gor­­bacsovot. Mindenki úgy vélte, hogy Serbitsky a Brezs­nyev korszak túlélője hamarosan ki lesz sö­pörve, mint a Brezs­nyev korszak ottragadt utolsó mohikánja. Ukrajna az ő uralma alatt megélt egyes mást. Csernobil katasztrófá­ját, a párt és Ukrajna értelmiségeinek egyre növekvő szakadékot és végül az általános elé­gedetlenséget a vezető­ség iránt, amit a közön­ség a legutóbbi válasz­táson is kimutatott. A rendszer jelöltjei ugyan­csak csúfosan szerepel­tek Ukrajnában is. Ser­bitsky éppen csak, hogy átcsúszott. Mindennek ellenére Gorbacsov nem találta szükségesnek Vladimir Serbitsky elmozdítását. Négy esztendő azon­ban éppen elegendő a fe­szült várakozásra és a különböző nyakatekert magyarázatok, hogy miért nem megy még Serbitsky, többé nem találnak hitelre sem Moszkvában, sem Uk­rajnában. Az igazi magyarázat az egyre növekvő nem­zeti lázongásban lelhe­tő, ez kihatással jár a Szovjetunió nemzetisé­gi politikájára az ural­ma alatt élő több mint 100 nációval szemben. Maga Gorbacsov kör­vonalazta a problémát, legutolsó ukrajnai lá­togatásakor: ,,Képzeljék csak el mi történne, ha Ukrajná­ban is zavargás törne ki?” Itt 51 millió ember él, ha Ukrajna kiesne, ezzel az egész szovjet társa­dalom szétszakadna és a peresztrojka is kudar­cot vallana. A szovjet ve­zető jól tudta, hogy mit beszél és azóta Serbitsky változatlanul marad a helyén. Erősödik az egy párt­ellenes mozgalom a Szovjetunióban Moszkvából jelenti a „The Washington Post” nevű amerikai napilap.­­ A közelmúltban a „Moszkvai Este” nevű napilap felmérést készí­tett a Szovjet Tudomá­nyos Akadémia szocioló­giai osztályának megbí­zásából. A felmérés eredménye arra mutat, hogy a Szovjetunióban erősödik az egy párt­el­lenes mozgalom, íme, a legérdekesebb adatok: — A megkérdezet­teknek több, mint a fe­le vélekedik úgy, hogy a Kommunista Pártot meg kellene fosztani at­tól az authoritástól, hogy mint az ország egyetlen politikai pártja, a Szov­jetunió vezetője legyen. 69 százalék szerint a Kommunista Párt tekin­télye az elmúlt évben csökkent. — A megkérdezettek 44 százaléka szerint vi­szont egy több pártos politikai rendszer ön­magában nem garantál­ja a demokráciát — 36 százalék szerint a több párt rendszer önmagá­ban biztosíték a demok­ráciára. Csupán a meg­kérdezettek 10 százalé­ka vélekedett úgy, hogy demokrácia lehetséges egy­párt­rendszer mel­lett is.­­ A megkérdezettek 46 százaléka támogatja a nemrégiben megala­kult parlamenti képvi­selői csoportot, amely­nek többek között tagja Boris Yeltsin és Andrei Sakharov is. Ez a cso­port nem nevezi magát politikai pártnak, a parlamenten belül azon­ban a szervezett ellen­zék szerepét szándéko­zik betölteni. Vezetője, Boris Yeltsin, jelenleg a legnépszerűbb politikus a Szovjetunióban, őt kö­veti Sakharov, a Nobel­­díjas tudós.­­ Mihail Gorbacsov a Szovjetunió elnökének és a szovjet Kommunis­ta Párt főtitkárának a nevét nem találhatjuk a legnépszerűbb politiku­sok között, tény azon­ban, hogy elnökké vá­lasztásával a szovjet polgárok 94 százaléka egyetért. David Lange öröksége Új Zealandban Új Zealand potrohos szocialista vezetője Da­vid Lange miniszterel­nök lemondott posztjá­ról, azzal az indokolás­sal, hogy elvesztette pártja bizalmát, egész­sége is megrendült, jobb ha távozik és most ma­gára gondol. Ami egészségét illeti, noha alig 50 esztendős, egy szívinfarktust már elszenvedett és hogy sú­lyából veszítsen felvá­gatta magát és jócskán vesztett széles körfoga­tából. És a párt bizalmát il­letően: nem is egy, ha­nem több szocialista elv­társa pályázik most he­lyére. Washington és Párizs nem fog könnyet ejteni Lange távozása felett. A franciákkal a délszi­get tengeri atomrobban­tási kísérletek miatt és a Green Peace nevű ha­jó elsüllyesztése miatt keveredett csúnya vitá­ba. Az USA pedig azért okolja, mert ő robban­totta fel az ANZUS-t (USA — Ausztrália — Új Zealand) hármas vé­delmi szövetséget. Ez Lange miatt kettős szö­vetséggé szűkült, Ame­rika mellett most kizá­rólag Ausztrália lett a tagja. Lange azon erőskö­­dött, hogy nukleáris fegyverekkel felszerelt hajót nem bocsájt Új Zealand vizére. Védel­mezője, az USA viszont kijelentette: ő nem hir­deti meg előre, hogy me­lyik hadihajója van ilyennel felszerelve. Ez­zel Új Zealand kiesett a szövetségből. Úgy hírlik, hogy Lan­ge utóda továbbra is tartja magát az előd ál­láspontjához, míg egye­lőre az ANZUS tovább­ra is két tagból áll csak. Lange baloldali ori­entációja az államgaz­daságban szerencsé­sebb következmények­kel járt, éspedig azért, mert nem szocialista alapon politizált, ha­nem tanult a kapitalis­táktól. Az elzárkózott és védővámoktól védett Új Zealandot jelentős anyagi áldozatokkal be­olvasztotta a világgaz­daság vérkeringésébe és ennek kedvező hatá­sa most kezd mutatkoz­ni, amikor a dunai balos vezér távozik, aki egyébként ezt valószí­nűleg nem tekinti vég­leges búcsúnak. Bush elnök néger tábornokot nevezett ki a vezérkari főnökök tanácsa vezetőjéül Washington hivatalo­san — a múlt héten — bejelentette, hogy Geor­ge Bush elnök Colin Powell 4 csillagos tábor­nokot nevezte ki a tá­vozó és erősen intellek­tuális beállítottságú Crowe admirális utódja­ként. Colin Powell, aki mind­össze 52 éves és a legfia­talabb avagy 30 négy­­csillagos amerikai tá­bornokok sorában (ami az átugrottak féltékeny­ségét okozhatja a Penta­gonban) önmaga is erő­sen intellektuális hír­ben áll. Reagan elnök Nemzetbiztonsági Ta­nácsadója volt az Iráni Contra fiaskó után és a demoralizált tanács ön­bizalmát újjáépítette eb­ben a feladatkörében. Azelőtt Weinberger hon­védelmi miniszter szo­ros munkatársaként dol­gozott a Pentagonban. A Fehér Házba először 1972-ben került, majd a 85-ös évek közepe óta. Időközben Dél-Koreá­­ban szolgált parancs­nokként és a vietnámi háborúban magas kitün­tetéseket kapott vitéz­ségéért. De ennek elle­nére politikai tehetségé­vel hívta fel magára a figyelmet. Mint a vezér­kari főnökök tanácsának vezetője, ő az elnök leg­fontosabb katonai ta­nácsadója. Továbbá a honvédelmi miniszteré és a Nemzetbiztonsági Tanácsé is. Kiválasztá­sát Dick Chaney az új honvédelmi miniszter lelkesen támogatta, ha­sonlóképpen Charles Powell (nem rokona) aki Margaret Thatcher brit miniszterelnök legfonto­sabb katonai tanács­adója. Powell kinevezése an­nak jele, hogy az ame­rikai hadsereg eljöven­dő feladata háborúsko­dás helyett főleg a had­sereg erejének politikai alkalmazása lehet. Ezt a taktikát folytatja most a Szovjetunió, amely Washingtonba küldte hadügyminiszterét a kongresszus megpuhí­­tására, amelyett Acro­­meyer marshall bril­­liánsan végzett. Hason­ló feladatkörben Powell veszélyes versenytársa lesz. A demokraták azt is szomorúan konstatál­ták, hogy egy fekete ve­zérkari főnökök taná­csának vezetője szava­zatokat hozhat a repub­likánus kormánypárt­nak. De minden valószí­nűség szerint ez Powell kiválasztásában csu­pán egy mellékes meg­gondolás volt. Galgary, Alta.­­ A „Canadian Press” nevű hírügynökség jelenti: itt tartózkodása alkalmá­val Donald Mazankows­­ki, federális helyettes miniszterelnök, egy saj­tóértekezleten a követ­kezőket mondta az új­ságíróknak: A federális kormány „Sürgős meg­fontolás” tárgyává tett egy olyan lehetőséget, amely szerint ősszel az igazságügy miniszter olyan törvényjavaslatot terjesztene a parlament elé, amely a „Young Of­fenders Act” nevű fede­rális törvényt megvál­toztatná. A leglényege­sebb változás az lenne a törvényben, hogy a sú­lyos bűncselekménnyel vádolt fiatalkorúak ügyét nem a fiatalkorú­ak bírósága, hanem fel­nőttek ügyében ítélkező bíróság tárgyalná és amennyiben bűnösnek találják őket, bünteté­sük azonos lenne a fel­nőtt bűnözők büntetésé­vel. Mr. Mazankowski utalt a sajtóértekezleten arra, hogy amennyiben például jelenleg egy fi­atalkorú vádlottat bű­nösnek találnak egy­­rendbeli, vagy több­­rendbeli gyilkosságban, maximális büntetése há­rom éves börtönbünte­tés lehet és ezt mind többen találják indoko­latlannak és tarthatat­lannak. Ottawa — Hetvenezer kanadai polgár fizeti fe­derális adóját részletek­ben és a federális adó­hivatal, a Revenue Ca­nada a közelmúltban fel­fedezte, hogy compute­rei helytelenül számítot­ták ki ezeknek az adó­százalékát és 6.500 közü­lük adóvisszatérítést ka­pott, holott ehhez nem volt joga. A Revenue Ca­nada most ezektől az adófizetőktől visszakö­veteli a számukra téve­désből kiutalt pénzt — összesen 1,6 millió dol­lárt. A felszólítások ki­küldése folyamatban van és aki tartozását idő­ben nem fizeti vissza, azt adóval terhelik meg és szükség esetén bíró­ság elé állítják. A fede­rális adóhivatal arra hi­vatkozik, hogy saját té­vedése nem mentesíti az adófizetőket az alól a kö­telezettségük alól, hogy a megfelelő összegű adót fizessék. • Edmonton, Alta — Egy „Human Rights” bíróság utasította Terry Longot (Caroline, Alta.) hogy szüntesse meg azo­kat a telefon-üzeneteit, amelyek útján faji és vallási megkülönbözte­tést (discrimination) ter­jeszt. Mr. Long az „Ary­an Nations” nevű cso­port vezetője, amely an­tiszemita és ezenkívül a fehér faj felsőbbrendű­ségét hirdeti a színesbő­rűekkel szemben. Terry Long úgy döntött, hogy a bírósági határozatot nem fellebbezi meg, ha­nem megvárja a Legfel­sőbb Kanadai Bíróság döntését december 4-én. Ez a határozat a „Wes­tern GUARD” nevű po­litikai párt alapítójára és vezetőjére, John Ross Taylorra, fog hivatkoz­ni. Mr. Taylort 1984-ben az alsófokú bíróság „contempt of court” ma­gatartásban minősítette bűnösnek, mivel pártja nevében antiszemita telefon-üzeneteket köz­vetített. John Ross Tay­lor az alsófokú bíróság döntését megfellebbez­te a Legfelsőbb Kanadai Bírósághoz. Toronto — Patrícia Starr ügyének tárgyalá­sára szeptemberben ke­rül sor. Mrs. Starr, aki egy zsidó női szervezet jótékonysági osztályá­nak az igazgatója, a leg­utóbbi választások al­kalmával kisebb-na­­gyobb pénzösszegeket juttatott több liberális és néhány konzervatív politikusnak választási célokra, holott egy fe­derális törvény értelmé­ben jótékonysági szerve­zetek nem folyósíthat­nak politikai hozzájáru­lást. Mrs. Starr tevé­kenysége válságot oko­zott az ontarioi Liberá­lis Pártban: több mi­nisztert leváltottak. Bush elnök a Fehér Házban számolt be kelet-közép európai útjáról Európából hazatérve Bush elnök július 21-én a Fehér Ház Rózsakert­jében, mintegy 200 meg­hívott vendég jelenlété­ben emlékezett meg a rabnemzetek sorsáról, szenvedéséről, küzdel­meiről, reményeiről. Ezt az alkalmat használ­ta fel arra, hogy beszá­moljon Lengyelország­ban és Magyarországon tett látogatásáról. „A szabadság szerete­­te és az elnyomás meg­szüntetése a rabnemze­tek hitvallása. Becsül­jük őket ezért, velük va­gyunk küzdelmükben és ígérjük, hogy sohasem hagyjuk cserben őket, sohasem adjuk meg ma­gunkat az erőszak kép­viselőinek. Együtt si­ettetjük a Kossuth által oly találóan meghatá­rozott csillagnak a sza­badság esthajnal csilla­gának feljöttét. Annak a csillagnak, amely min­den rab nép részére elér­hetővé teszi azt az embe­ri méltóságot, amely mindannyiunkat sza­baddá tesz.” — fejezte be beszédét Bush elnök. A meghívott vendégek között sok magyar volt. Király Károly a tavaly olimpiai bajnokságot nyert amerikai kézilab­da csapat kapitánya az elnök mellett helyet fog­laló hét díszvendég egyi­ke volt. Jelen volt Király Károly édesapja, akit a televízió ernyőjén mind­annyian megszerettünk bátor és elvi alapokon álló megjegyzéseiért, Benkő István a Nemzet­­biztonsági Tanács tiszt­ségviselője, Gulden Juli­­ka a Republikánus Nem­zeti bizottság munka­társa, dr. Radványi Mik­lós, Christopher Cox ka­liforniai képviselő kül­ügyi tanácsadója és fe­lesége. Nagytiszteletű Bertalan Imre, az Ame­rikai, Magyar Reformá­tus Egyesület elnöke, Pulvári Károlyné, a Fe­hér Ház önkéntese, Há­­mos László és Latkóczy Emese a Magyar Embe­ri Alap munkatársai, va­lamint az Északameri­kai Magyar Egyesületek Koordináló Bizottságá­nak tucatnyi tagja, ta­nácsadója, közöttük Harkay Róbert, Szegedi Dénes, Szalay Lóránd, Katona Géza, Rupp Kál­mán, Horváth Ernő és Gereben István. A jelenlevők megte­kintették a kiállított Vasfüggöny darabot. Az elnöknek adott ajándék szegényes kivitelezése mellett, a rézlapba vé­sett angol kísérő szöveg­ben levő helyesírási hiba (Europian) mérsé­kelte azt a felemelő ér­zést, amelyet Bush elnök beszámolója során meg­nyilvánult, a magyar nép történelmi szerepét jól látó, jelenlegi küzdel­mét tisztelő magatartá­sa keltett a résztvevő magyarokban. Baj van a szovjet tenger­alatt­j­ár­ókkal „Az elmúlt 25 év so­rán elvesztettük három atomtengeralattjárón­kat”, — nyilatkozta Vla­gyimir Csernyevin ten­gernagy a TASSZ hír­­szolgálati irodának, mintegy közvetett vá­laszként a legutóbbi nor­vég jelentésekre és egy nukleáris tudományok­kal foglalkozó amerikai szaklapban megjelent cikkre. A cikk a was­hingtoni hírszerzőköz­pont, a CIA titkossági ti­lalom alól feloldott je­lentésére alapulva szá­molt be a három tenge­ri katasztrófáról. „Az elveszett három atommeghajtásos bú­várhajón kívül, ugyan­csak az említett időszak­ban, volt egy negyedik súlyos szerencsétlen­ség, amelyről nem ké­szült jelentés. A szín­hely a Csendes-óceán térsége volt és ahogyan ezt katonai szaknyelven minősítjük, a következ­mények minimálisak voltak. Egy ember meg­halt, a tengeralattjárót azonban sikerült a fel­színre emelni.” Csernyevin a három tengeralattjáróval kap­csolatban pontosította: valamennyi elsüllyedt. Részleteket nem közölt. Viszont kitért az úgy­mond „nehézségekre,” amelyek elégtelensé­gek, hibák formájában veszélyeztetik a hajó­zás biztonságát, első­sorban az atomtenger­alattjárók esetében. Ismeretes, hogy az el­múlt hónapok során, a norvég partok közelé­ben három esetben ész­leltek rendellenessé­geket a szovjet hadi­flotta egy-egy búvárha­jóján. Norvég felderítő­repülőgépek által meg­figyelt füst esetében szovjet részről nem a nukleáris hajtómű meg­hibásodásáról hangzott el hivatalos nyilatko­zat, hanem Diesel-motor füstjére való hivatko­zással hárították el a feltételezett tűz gyanú­ját. Egy azonban beis­mert tény: ez év ápri­lisában, a Norvég-tenge­reken, valóban kigyul­ladt egy valószínűleg új fegyverrendszert kipró­báló szovjet tengeralatt­járó, amelynek nukleá­ris hajtóművét kikap­csolták, mielőtt elsüly­­lyedt. A szerencsétlen­ség során 42 matróz éle­tét vesztette. Erről — a glasznoszty szellemé­ben — moszkvai jelenté­sek is elég részletesen beszámoltak. Nem így a tengernagy által most csak szűkszavúan emlí­tett másik két esetről. Az egyik a CIA-tól szer­zett, tehát a titoktartás alól feloldott jelentés alapján 1968-ban tör­tént, távolkeleti portya­­útjáról nem tért vissza egy nukleáris meghajtá­sú búvárhajó. Bázisa, Szeveromorszk, azaz a Kola-félsziget közelé­ben, a tengerfenéken ta­lálták meg a hajótestet; teljes személyzete, 90 ember elpusztult. Nyugati katonai szak­értők szerint a szovjet hadiflotta 372 tenger­alattjáróval rendelke­zik, többel mint az Egye­sült Államok hadiflot­tája. A szovjet búvárha­jók többsége atommeg­hajtású.

Next