Chicago És Környéke, 1989 (84. évfolyam, 5-49. szám)

1989-04-08 / 14. szám

2. oldal ***** Újabb fejlemények a Duna védelmében — Lipták Béla — Több éve folyik már a küzdelem a Duna védelmében a­nélkül, hogy beszámolhattunk volna egyetlen sikerről vagy eredményről. Néha már-már úgy tűnt, hogy til­takozásainkkal csak az építkezések meggyorsítását értük el. 1989 márciusában végre megváltozott a helyzet. Lassan közeledünk a Tulipános Láda 1988-89-es évadjának a végéhez. Már csak két kultúresténk van hátra, április 7-én és május 5-én. A Bakery Restaurant, ahol tíz éve tartjuk ha­gyományos előadásainkat, örökre bezárja kapuit 1989. június 17-én. Most azután, hogy ez a korszak lezárul, úgy tartom illőnek, hogy búcsúzóul mint költő és író is bemutatkozzam tagjainknak és barátainknak. Mindkét esten ugyanaz lesz a műsor, verseimből magyarul magam adok elő, prózai írásaimból pedig valaki angolul fog felolvasni. • ÁPRILIS 7.: A hagyományos hideg és meleg előételek után igazi „tavaszi” vacsorát szolgálunk fel. Sóskaleves apró tojásgaluskával, utána gombás borjutokány következik, csomborral ízesítve. Tavaszi vegyesfőzelék és frissen készült krumplipüré lesz hozzá, a sütemény pedig rebarbarás almás­­bélés lesz fehérbor mártással. • Május 5.: Az étvágyfalatok után békebeli magyar „csirkebecsinált” leves lesz, majd derék­fogásként töltött tavaszi sültcsirke, tejfeles, kapros gyenge tökfőzelékkel és gombásrizst szolgálunk fel, a búcsútorta pedig tejszínhabos, rumos geszte­nyetorta lesz. A vacsora mindkét alkalommal 7 órakor kezdődik, az előadás pedig 9:30-kor. Jegyek ára: $25.00. Helyfoglalás: (312) 472-6942 vagy 525-1597. Musschott Mária Szathmáry Lajos alelnök elnök ******************** MAGYAR ÉS MAGYAR VONATKOZÁSÚ KÖNYVVÁSÁR 1989 április 7-én, pénteken este a Tulipános Láda gyűlése után és szombaton, április 8-án délelőtt 10 órától déli 12 óráig és délután 2-től 4 óráig, hatalmas könyvvásárt tartunk. A könyveket 2,5, és 10 dollárért adjuk, tekintet nélkül (gyakran 20 dolláros vagy drágább) eredeti árukra. A vásárt megismételjük 1989. május 5-én, pén­teken este, a Tulipános Láda gyűlése után és szombaton, május 6-án délelőtt 10-től déli 12-ig és délután 2-től 4-ig. Szombatonként a belépődíj személyenként 5 dollár, amit a vásárolt könyvek árából — minimum 10 dolláros vásárlás esetén — levonunk! MINDENKIT SZÍVESEN VÁRUNK! CHICAGO !­S KÖRNYÉKE CHICAGO & VICINITY HUNGARIAN NEWSPAPER Chicago & Vicinity US PS 103-620 Second Class postage paid at Chicago, IL Printed in Canada Published every Saturdays, except 2 weeks in summer. Deadline 12 days, and printed & mailed 8 days prior to date on paper POSTMASTER: Send address changes to Chicago & Vicinity, 4125 N. Central Pk. Ave., Chicago, IL 60618. Magyar Hetilap Kiadó-Szerkesztő — Publisher-Editor K.L. PUBLICATION INC. 4125 N. Central Park. Ave., Chicago, IL 60618 (312) 588-2894 NOÉ ZOLTÁN Szerkesztő — Editor Állandó munkatárs DOMÁNY KLÁRA (312) 675-6251 * * * Lapunk a ,,Kanadai Magyarság” (Kék újság) anyagának fel­­használásával készül, melyet a Vörösváry Publishing Co. Limited ad ki Torontóban, Vörösváry István szerkesztésében. A megjelent írások mindenkor a szerzők álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével. Kéziratot és fényképet nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Előzetes megállapodás nélkül beküldött kézirat max. egy gépelt oldal terjedelmű lehet dupla sortávval. A Magyarországon összegyűlt 124.000, s a nyugaton összegyűlt több mint 30.000-nyi népszavazást követelő aláírás hatására az Országgyűlés megszavazta, hogy májusban újratárgyalják a vízlépcső kérdését. Ezen kívül Németh Miklós miniszterelnök a kormány nevében bejelentette, hogy a vízlépcső sorsáról való döntést népszavazásra fogják bocsájtani, s a népszavazás meg­tartásáig leállítják a „visszafordíthatatlan” munká­latokat. A teljes 16 milliós magyarság nagy örömmel és megkönnyebbüléssel fogadta ezeket a híreket. A Magyar Környezetvédelmi Alap (MKA) az egész nyugati magyarság nevében köszönetét felyezi ki BUBLA GYULA képviselőnek, ki a történelmi jelentőségű indítványt beterjesztette és a Képviselőház azon tagjainak, kik az indítvány támogatásával bizonyságot tettek úgy haza­szeretetükről, mint államférfiúi bátorságukról. Az MKA külön levélben köszönte meg Németh Miklós miniszter­­elnöknek a népszavazás megtartására tett ígéretét, s egyben javasolta, hogy a népszavazásban részt vehessenek a kettős állampolgársággal rendelkező nyugaton élő ma­gyarok is, mert ez a gesztus hozzájárulna az egy nem­zetben való gondolkozás, s a kölcsönös bizalom lég­körének megteremtéséhez. Ugyanakkor szükséges azt is kijelentenünk, hogy a nép­szavazás megtartásáig nem csak a „visszafordíthatatlan”, de az összes munkálatokat be kell szüntetni, s biz­tosítani kell a vízlépcső ellenzői számára is a cenzúrá­­zatlan sajtó, rádió és televízió nyilvánosságát. Az MKA azt is hangsúlyozni kívánja, hogy a mindkétoldali szenny­víztisztítás nem a csúcsrajáratást, hanem a duzzasztást kell, hogy megelőzze. Ezért teljes mértékben elfogadhatatlan PROGRAM ELŐZETES ■ Ápr. 7.: SZATHMÁRY LAJOS évadzáró előadása — Tulipános Láda — 525-1597 ■ Ápr. 15.: GRANDPIERE K. ENDRE író, költő, történész előadása a magyarság létkér­déseiről és az emigráció feladatairól. Este 7 óra, Szent István templom Ápr. 23.: MŰSOROS SMORGASBORD Magyar Társaság rendezvénye Ápr. 28.: SOLTI KÁROLY és PINTÉR GYÖRGYI magyarnóta énekesek és Sánta Ferenc cigányzenekara. Halmai Imre komikus. S.T. Mather High School Színháztermében Máj. 5.: SZATHMÁRY LAJOS korszakzáró előadása — Tulipános Láda — 525-1597 Máj. 14.: ANYÁKNAPI EBÉD Zene-Tánc/ Szt. István templom Jún. 18.: APÁKNAPI PIKNIK Szt. István templom rendezésében Caldwell Woods (Milwaukee & Devon)«] JÚN. 16.: A CHICAGÓI MAGYAR CLUB­­ ÉVI NAGYPIKNIK­je | Szep. 29.: MARICA GRÓFNŐ - Operett a Budapesti Operettszínház előadása Okt. 28-29.: TOLLAS TIBOR chicagói előadássorozata Nov. 18.: CSERKÉSZBÁL Bővebb felvilágosítás: 1 (312)588-2894 BILL’S ELECTRIC MINDENFAJTA VILLANYSZERELŐ MUNKÁK SZAKSZERŰ KIVITELEZÉSE! (312) 761-8307 KÁLLAY LÁSZLÓ BÉLA (Beeper): 558-0994 DR. JAMES M.­ABEC Angolul és magyarul beszélő ILLINOIS REGISTERED PSZICHOLÓGUS Félelem, szorongás, hangulati zavarok, és a foglalkozással kapcsolatos stresszek pszichoterápiás kezelése. Rendelek Chicagóban és Lombardban (312) 338-7616 KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR TÁRSASÁG 15112 S. LaVergne Ave., Oak Forest, IL 60452 Meghívó GRANDPIERRE K. ENDRE (Budapest) A MAGYARSÁG LÉTKÉRDÉSEI ÉS A MAGYAR EMIGRÁCIÓ FELADATA című előadására Szent István Király templom 2015 W. Augusta Blvd. 1989. ÁPRILIS 15-ÉN, szombaton este 7 órai kezdettel. Grandpierre a mai magyar irodalom és történet­kutatás egyik legszínesebb egyénisége. Több műfaj­ban alkot fáradthatatlanul: költő, regényíró, törté­netkutató, modern festő egy személyben. Sajátos nyel­vezete zamatossá, logikus okfejtései könnyen érthetővé teszik mondanivalóját. MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! a Vízgazdálkodási Minisztériumnak az a (ma is érvény­ben lévő!) terve, hogy 1990 júliusában megkezdenék Dunakilitinél a duzzasztást. A vízlépcső kérdésében ma is érvényesülő Magyarország­i cenzúra változatlan létezésére jellemző, hogy ugyan 1988 októberében a világ különböző pontjain, 47 tün­tetés keretében jelentettük be, hogy vizetjük a felfüg­gesztés költségeit, ha amellett dönt a magyar nép, annak ellenére, hogy erről 1988 októberi dátummal értesítettük Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát, s a magyar sajtót, annak ellenére, hogy azóta minden alkalmat megragad­tunk ennek a hírnek az elterjesztésére, mégis, a magyar közvélemény a mai napig nem értesülhetett erről, sőt úgy van tájékoztatva, hogy a felfüggesztés nem könnyebb­séget, hanem komoly anyagi terhet jelentene a népgaz­daságnak. Annak érdekében, hogy a magyar kormány világosan láthassa, mennyire komoly a nyugati pénzintézeteknek és környezetvédő szervezeteknek azon ígérete (melyet a nyugati magyarság is támogat), hogy megtérítik a fel­függesztés költségeit, az MKA elküldte a pénzügyi bi­zottság elnökének, Dr. Brent Blackweldernek, a Was­hington-i Environmental Policy Institute alelnökének nyilatkozatát Németh Miklósnak, Magyarország miniszter­­elnökének. A nyilatkozatban Dr. Blackwelder többek között kijelenti: „Készen vagyunk közbenjárni a nemzetközi pénzintézeteknél, hogy azok megtérítsék a már létező költségeket... Szerintem nagyon is lehetséges, hogy jóval többet is tegyünk, mint az eredetileg tervezett kompenzálását Ausztriának... Ausztria és Magyarország sok százmillió dollárt takaríthatnak meg, ha leállítják a vízlépcső építését...” A nyugati magyarság teendői: Elérkeztünk a Duna védelmében folyó harc legfontosabb hónapjaihoz. Most minden nyugati magyarnak erkölcsi és hazafias kötelessége kivenni a részét ebből a munkából még akkor is, ha eddig csak passzív szemlélője volt annak. A teendők a következőek: 1) Picketelés a világ összes magyar követsége/kon­­zulátusa előtt, követelve, hogy a népszavazás megtar­tásáig az építkezéseket állítsák le. 2) Eddig 9 országból 14 magyar szervezet vette magának a fáradtságot, hogy külön-külön levélben keresse fel a magyar Parlamentnek mind a 386 tagját. Már eddig is óriási hatása volt ennek a precedens nélküli akciónak. Nagyon kérjük, hogy minden csoport vagy szervezet, mely még a májusi parlamenti ülésszak előtt hajlandó ilyen leveleket küldeni, jelentkezzen a borítékra ragasztható névcímkékért Layton Nárcisszánál (iroda: (203) 790-1246, otthon: (203) 746-3911), vagy az MKA-nál. 3) A magyarországi sajtónak egy része ma már hajlandó nyugaton íródott leveleket és cikkeket is közölni, s óriási fontosságú, hogy a népszavazást megelőző hónapokban az otthoni közvélemény valós, a tényeknek megfelelő tá­jékoztatást kapjon. Nagyon kérünk mindenkit, akinek a legkisebb adottsága is van az írásra, hogy vegyen részt ebben az akcióban. Bubla Gyula indítványa 1989. február 7. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés ügyrendjének 28. paragrafus (1) be­kezdésében foglalt jogosítványunkkal élve indítványozzuk, hogy az Országgyűlés vizsgálja felül a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerről szóló kormánytájékoztatót elfogadó, az 1988. októberi ülésszakon hozott határozatát. Indítványozzuk továbbá, hogy az Országgyűlés foglal­jon állást Furcsaságok... a) a bős-nagymarosi vízi erőmű ökológiai és gazdasági kihatásának független szakértők bevonásával történő alapos és az ország lakosságának részletes tájékoztatása mellet folytatandó felülvizsgálatának, továbbá b) a nagymarosi erőmű építési munkálatai felfüggesz­tésének szükségességéről. Indoklás: 1. Az ország gazdasági helyzetének 1988 októbere óta bekövetkezett további romlása még az esteben is e döntés felülvizsgálatát indokolja, ha akkor megalapozottan fog­laltunk volna állást. 2. A nagymarosi építkezés felfüggesztése még egy esetleges későbbi, a befejezést elhatározó döntés esetén sem hátráltatna semmit, mert a kormány ígérete szerint a vízi erőművet nem helyezik addig üzembe, amíg a szennyvíztisztítók el nem készülnek. 3. A beruházási költségek körül kialakult vita (mely nem néhány milliárd forintos eltérés volt) még máig sem tisztázódott. 3. A képviselőket nem tájékoztatták megfelelően a vízlépcsőrendszer várható kihatásairól, különösen nem az ellenvéleményekről, így pl. a Magyar Tudományos Aka­démia 1983­ és 1985-ben hozott állásfoglalását pedig csak a szavazás előestéjén kapták meg, s ez lehetetlenné tette a felelősségteljes döntést. 5. Valószínűnek látszik, hogy az ország népe e kér­désről népszavazás útján kíván dönteni, hiszen tudomá­sunk szerint máris jóval több, mint 100 000 magyar állampolgár aláírással igazolta ezirányú kívánságát. A népszavazásról szóló törvény előkészületei folynak, s ha a törvény meg akar felelni a demokratikus országok gyakorlatának, akkor kizárt dolog, hogy ilyen nagy­számú aláírás esetén ne tenné kötelezővé a népszavazás elrendelését. Azonban nem lenne szerencsés a felelősséget áthárítani a kevéssé informált állampolgárokra. Az Országgyűlés hitelét nagymértékben aláássa az ország lakosságának az erőmű további építéséből adódó „kész helyzet elé állítása”, s ezzel akarata érvénye­sítésének lehetetlenné tétele. 6. Az alkotmány 19. paragrafusának (2) bekezdése szerint az Országgyűlés gyakorolja a népszuverenitásból eredő összes jogot. Ugyanezen paragrafus (3) bekez­désének 1. pontja szerint „... megsemmisíti az állami szer­veknek... a társadalom érdekeit sértő rendelkezéseit”. Az Országgyűlés azonban csak akkor tudja teljesíteni ezen alkotmányos kötelezettségét, ha: a) megfelelő informá­ciók vannak birtokában és b) olyan időben, amikor e kötelezettségének még eleget tehet. Budapest, 1989. február 7. Bubla Gyula országgyűlési képviselő Bp. 3. vk. FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! | PLUS POSTAGE & HAN DUNS Gas teaks destroy hundreds of homes and thousands of Jives each year. H Natural Gas Detector-Model //MEG-57 I Carbon Monoxide Detector-Model #COS-50G I Propone Detector-Model #TJC47 Features: H Ensy Installation-plugs into any wall socket H 24 Hour protection at low cost H Attractive & small - 7”x3.5”xl.5” HI Alarm sound GAS ALERT PLUS 5300A McDermott Drive Berkeley, IL 60163 449-8000 Before your home EXPLODES . . . Install a Gas Alarm! Protector §jpq95 Gas Detector 3 if «ach TULIPÁNOS LÁDA 2218 N. LINCOLN AVE. CHICAGO, IL 60614 (312) 525-1597 Jugoszláviában, az al­bán és a görög határ kö­zelében lévő Prespan-tó vize annyira leapadt, hogy tisztán kivehető benne egy erődítmény körvonala. Az erőd va­lószínűleg a X-ik század­ban épült és az akkori macedón uralkodó, Sa­­muilo tulajdonát képez­te. A Párizs környéki Marne-la-Vallée-ban kü­lön pályaudvart építe­nek az ott tervezett me­seország részére. Az amerikai Disneyland és francia érdekképvisele­tek finanszírozásával már épül a rajzfilmek úttörő mesterének, Walt Disney-nek nevét viselő mesevilág első európai létesítménye. Az „Euro- Disneyland” 1994-ben nyílik meg. • • • A csehszlovák fővá­rosban nagy sikert arat a new yorki Guggenhe­im múzeum kiállítása. Több mint 120 ezren lá­togatták meg. Volt olyan nap, amikor négyezren TELJES FOGÁSZATI ELLÁTÁS nagyon kedvező esti és szombati fogadó órák. DR. PAUL INCZE 2340 W. Touchy Ave. Chicago, IL 60645 Tel: 761-7900 tolongtak a remekmű­vek előtt. 33 neves mű­vész, ötven művét állí­tották ki. • • • Magyar Keresztény Néppárt, Amerikai Tagozat (a párt törvényellenesen 1948-ban alakult, 1956-ban törvényesítve) Hungarian Christian People’s Party, U.S. Division (party founded illegally in 1948, legalized in 1956) BELÉPÉSI NYILATKOZAT / APPLICATION FOR ADMISSION Alulírott magyar származású U.S. állam­polgár/állandó lakos (a megfelelő rész bekarikázandó) elfogadom a Magyar Keresztény Néppárt Külföldi Tagozatának alapelveit, miszerint a párt ,,támogatja az ezeréves keresztény magyar hagyományokat, a keresztény egyházak hagyományos szociális és erkölcsi tanításait, és 1956 követeléseit ,­ és kérem felvételemet a Magyar Keresztény Néppárt Külföldi Tagozatába. A Tagozat az otthoni Keresztény Demokrata elven álló politikai csoportosulásokkal és pártokkal is felveszi a kapcsolatot és azokat támogatja. A Tagozat alapszabályát és részletes programját az 1989 július végéig összehívandó Közgyűlés hagyja jóvá. Ugyanazon közgyűlés fog állandó vezetőséget is választani. Undersigned American of Hungarian ancestry (or friend of Hungary) agree with the principles of the Hungarian Christian People’s Party (in exile), and support the party’s program and work with a donation. Name (print): Név (nyomtatva): .............................................................................................................................. Occupation/Foglalkozás: ................................................................................................................. Address/Cím: ..................................................................................................................................... A párt közleményeit a Chicago és Környéke hetilap is közli folyamatosan: a lap már jár — elő akarok fizetni rá — csak a párt közleményeit kérem (bekarikázandó) Tagdíj kategóriák: diák/nyugdíjas 5 dollár rendes 25 dollár alapító 100 dollár Előfizetés a Chicago és Környéke hetilapja:­­1 évre $15, 1 évre $30, 2 évre $55. A párt­közlöny előfizetése: 1 évre $10. Adomány (donation) : $1000 $500 $100 $50 $25 .......(egyéb) Kitöltött Belépési Nyilatkozat a csekkel (to ”HCPP in exile”) a következő címre küldendő: HCPP in exile c/o Dr. Sándor Balogh 7 Greenbush Ave, East Greenbush, NY 12061 aláírás/signature

Next