Diósi Ágnes: Szemtől szemben a magyarországi cigánysággal (Budapest, 2002)
Cigány művészet, cigány művészek
CIGÁNY MŰVÉSZET, CIGÁNY MŰVÉSZEK (A teljesség igénye nélkül) A 18. században kialakult zenész mesterség a cigány muzsikusok helyét a szórakoztatóiparban legalizálta. Ebből következően mindig magán hordta a megrendelők ízlését, igényeit. Kevésbé volt feltűnő, hogy voltaképp ez a műfaj is a roma folklórból táplálkozott: a virtuóz előadásmód a hagyományos improvizációs készségben gyökerezik. A „magyar-e a cigányzene” évszázados vitájában először Liszt Ferenc 1859- ben megjelent könyve A cigányokról kavart nagy viharokat. A könyv túláradó hévvel arra szavazott, hogy a magyar zene megteremtői a cigányok, mivel a zenélés idegen a magyar karaktertől. „A magyarok bőkezű vendégszeretete a cigányokkal szemben annyira szükséges volt zenéjük létezéséhez, hogy az éppen annyira a magyaroké, mint a cigányoké, mert sem ezek, sem amazok nélkül nem lehetett volna el. Magyarország tehát joggal követeli magának ezt a művészetet, amely az ő búzájából, az ő szőlejéből táplálkozott, az ő napjától, az ő árnyékától ért meg, az ő csodálatától bátorodott fel, az ő szeretetétől és támogatásától lett díszesebb, nemesebb, s annyira beleszövődött erkölcseibe, szokásaiba, hogy éppúgy kapcsolódik a haza legdicsőbb emlékeihez, mint minden magyar legbensőbb emlékeihez.” Arról, hogy mi lehet az oka a cigányok térhódításának a zene területén, Sárosi Bálint ezt írja Cigányzene című könyvében: „A reformáció után az egyházak fokozottabb ellenszenvvel nézték a zenés, táncos szórakozást és annak zenés kiszolgálóit, mint a középkor papjai. Prédikátoraink a »bujálkodó tánc« elharapózásában látják az ország romlásának okát. (...) Kétségtelen, hogy a cigányoknak szórakoztató zenénkben való hatalomra jutását nagyban elősegítette a társadalomnak a szórakoztatók iránt tanúsított lenéző, elítélő magatarása. Ami a társadalom kereteibe szorosan beletartozók számára megalázkodásnak, lecsúszásnak számított, az ő viszonyaik között éppen a társadalomba való bejutás, az érvényesülés legjobb útját jelentette. A 18. század végére, a cigánybandák első sikeres megszólalásával valóban eljutottak odáig, hogy a cigányfoglalkozások között (az addigi kovácsmesterséggel szemben) a zenélés lett a legrangosabb, a cigányok számára is, legvonzóbb foglalkozás. De az is kétségtelen, hogy csupán társadalmi helyzetük nem lett volna elég a zenében való ilyen nagyfokú érvényesüléshez, megfelelő hajlam, rátermettség kellett hozzá. Zenei tehetségük fő titka, hogy náluk a zenészmesterség apáról fiúra száll nemzedékeken keresztül.” A magyar muzsikus cigányok zenélése magyar zeneként lett világhíres. Ez az oka, hogy nagyon sokan azonosítják a magyar népzenével. 123