Faludi András: Cigányok... (Budapest, 1964)
Az állandó munkáért
Hogy mit jelent a munka, a munkatársak közvetlen segítsége, azt a cigánytelep közelében levő III. aknán tapasztalhatjuk. Pavlcsek József körzetvezető és Kiss Gyula, az akna párttitkára a legnagyobb megbecsülés hangján beszél az 1958 óta velük dolgozó cigányokról, akiket bizony annak idején ők is kétkedéssel, ellenérzéssel fogadtak. Itt dolgozik Orsós Ferenc vájár. Csillés volt, törekvő, nyílt eszű, megjárta azt az utat, amit minden bánya-csapatvezető. Segédvájár lett, tanfolyamra került, letette a vájárvizsgát. Ő a csapat vezetője, a fejtés felelőse. Tőle,az ő szakértelmétől függ elsősorban, mennyi szenet ad az Orsóscsapat, mennyit keresnek a segédvájárai, csillései. Akik nem cigányok! Mert ebben az aknában, s az egész bányában sehol sincs cigány munkacsapat. Ott dolgoznak a többiek között, bányászok, mint a többiek. S odalent, ahol gyenge a világítás, s az izzadságlepte archoz tapad a szénpor, valóban senki sem tudja megmondani, ki a cigány, ki a „magyar”. Tehetségük szerint jutnak előre. Van, aki egy életen át csillés marad. Van, aki ügyesebb, segédvájár lesz néhányan, éppen úgy, mint a nem cigány bányászok közül. S a legügyesebbek, vájárok lesznek kevesen, éppen úgy, mint a nem cigány bányászok közül. De csillés és csillés között is van különbség. Aki jól dolgozik, „húz”, azt szereti a csapat, szereti a vájár. Hiszen együtt keresnek. S próbálja csak a körzetvezető elhelyezni Schwarcz József csapatától Orsós János csillést, vagy Ács Sándor vájártól Orsós Józsefet! Műszak után olyan vihar van az irodán, hogy azonnal vissza kell vonni az intézkedést. A vájárok még az alkalmi áthelyezésnél is attól félnek, hogy továbbkerül, elmarad tőlük a jó csillés és kapnak helyette valami rosszabb embert, lógóst, akivel aztán kínlódhatnak. A vájár tehát ragaszkodik a megszokott, be- 109