Sárosi Bálint: Cigányzene… (Budapest, 1971)
A cigány népzene
A cigány népzene A cigányoknak nincs közös zenei nyelve; nem létezik olyan közös dallamkincs, olyan zenélési mód, mely a földkerekség cigányai között azonos lenne. Van-e tehát egyáltalán cigány népzene ? Van, de ez nagyjából országonként különbözik, s mindenhol sok közös sajátságot mutat a helyi népzenével. A sokféle népzenéről, amit a világon szétszórtan élő cigányok magukénak éreznek, ma még meglehetősen keveset tudunk, mert ezeket — a magyarországin kívül — alig kutatták. A „cigányzenéről” mintegy másfél évszázad óta nagy tömegben megjelent írások azt, ami cigány népzenének számít, tudomásul sem vették, hanem olyan zenével foglalkoztak, amit a cigányok tömegei nem éreztek magukénak (mert valójában semmi közük hozzá), s amit hivatásos cigányzenészek játszottak vagy énekeltek — nem cigányoknak, hanem más nemzetbelieknek. „Nem ismerünk hazánkban zenét, mely a cigány nemzetiség jellemét viselné” — jelenti ki nálunk Mátray Gábor a múlt század közepén.17 s ha a magyarországi zenei ügyekben legjobban tájékozott zenetörténész nem tudott eredeti magyarországi cigány népzenéről, nem csoda, ha Liszt, néhány évvel Mátray idézett kijelentése után, nyugodtan ruházta az öszszes magyarországi cigányra azt, ami „cigányzene” néven éppen közismert volt: az akkori népies magyar műzenét.20