Álomtanya. Európai költők és írók művei cigányokról (Budapest, 1996)

Blaise Cendrars: Vérbosszú

BLAISE CENDRARS VÉRBOSSZÚ „­ Még a Sebhelyes megválasztásának estéjén fölszedték sátorfájukat a kremlin-bicétre-i oláh cigányok. A király, a nagybátyám parancsot adott rá, hogy kövessem és kém­leljem ki őket. Szemmel kellett tartanom a jövés-mené­süket. Éjszaka indultam, harminckét legénnyel. Úgy talá­lod talán, hogy túl sokan voltunk. De nem járőrbe indul­tunk, tizedes. Meg fogod érteni. Képzeld csak el, hogy több mint kétszáz utazókocsi indult útnak. De nem kara­vánban. Az oláh ciányok minden irányban szétfutottak. Inkább a mellékutakon, mint az országutakon. Mintha mindegyikük a saját szakállára cselekedett volna. Ponto­san úgy, ahogy mi tettük volna ugyanilyen körülmények között és megtévesztésül. Szétküldtem hát a kémjeimet minden irányban, hogy megtudjam, melyik lesz majd az oláh cigányok vonulásának végleges iránya. Két-három nap múlva már mindent tudtam. Az összes jelentés egybe­hangzó volt. Az oláh ciányok a Loiret felé igyekeztek. Gyanítottam. A nagybátyám megjósolta. Ez a háborút je­lentette. Talán nem tudod, hogy számunkra, cigányok számára, a Loiret a hagyományos csatatér. Mindig ott mérkőztünk meg a törzsek között. Persze, nem tudom, miért. De mindig így volt ez. Minden törzsek közötti viszályunk a Loiret-ban intéződött el mindig. Ez a mi csa­taterünk. Nem mintha sarjerdői különösen kedvezőek volnának a leshelyekre. Nem olyan ez, mint az emberen­­kénti civakodásaink, a törzsek közötti viszályok lojálisan intéződnek el. Más szóval tervszerűen, rendezett csatá­ban. Ahogyan kell. Semmi köze ennek a személyes vér­bosszúhoz, majd meglátod, és a mi többi csalafintasá­gunkhoz, elrablott nőkhöz, gyerekekhez, irigykedések­ 172

Next